"Így csak mi tudunk kikapni. Senki más, csak mi."

Állítja a szombati magyar-svédre reagálva a Nemzeti Sport vasárnapi számának jegyzetírója. Ugyanitt a magyar labdarúgás legendája, az Arancsapat-tag Buzánszky Jenő: "...ilyen gólt még sosem láttam. Talán azt is mondhatom, ilyet a kilencvennegyedik percben csak és kizárólag mi tudunk kapni." Az [origo]-nak nyilatkozva a válogatott kapusa, Babos Gábor is azt mondta: "Csak egy magyar csapat tud ilyen gólt kapni a végén..."

Nekünk, magyaroknak, minden jel erre vall, rendkívül fontos a tudat, hogy minden más nemzettől különbözünk. Ha a kiválasztottság azt jelenti, hogy minden más nemzetnél balszerencsésebbek vagy éppen saját kedvenc sportunkban mindenkinél bénábbak vagyunk, az se baj.

Ezen a szombaton a portugálok kihagytak vagy húsz helyzetet, alig tudtak egyenlíteni a nyilvánvalóan passzívabb, gyengébben játszó dánok ellen. Náluk játszik korunk legünnepeltebb futballistája, mégsem nyertek. Ugyanezen a meccsen a dánok is szentségelhettek, hiszen a 86. percig vezettek, aztán kaptak egy elkerülhető, véletlenszerű flippergólt. A francia Escudé ügyetlenül próbált tisztázni egy beadást, öngól és mínusz két pont lett belőle a románok ellen. A grúzok legismertebb ladarúgójuk két darab öngóljával kaptak ki otthon az impotens olaszoktól. Satöbbi.

A magyar-svéd labdarúgó-selejtezőt az RTL Klub televíziós csatornán közvetítő illető olyan hisztériát csapott, amikor 0-1 után belőttük a 11-est, hogy kiszakadt a hangszóró a tévémből. Mit csinálna, ha tényleg eljutna a válogatott a pótselejtezőig, sőt, aztán még meg is nyerné azt, és tényleg kijutna a világbajnokságra? Hogyan fokozná az eksztatikus hörgést, ha még aztán magán a vébén is gólt szerezne mondjuk Torghelle Sándor? Véresre verné saját magát a mikrofonnal, mint egy pályát módosított Iggy Pop?

Minden tiszteletem a nemzetisportos kollégáé, Babos Gáboré, még annál is sokkal több tiszteletem Jenő bácsié, de a helyzet az, hogy nem. Nem csak mi tudunk ügyetlenkedni, nem csak mi tudunk a végén gólt kapni. Ebben sem vagyunk különlegesek, ettől sem vagyunk kiválasztottak. És amikor - a játék úgynevezett képe alapján igen meglepő módon - egyenlítünk, az sem olyan elképesztő, hogy a kommentátornak orgazmust kéne mímelnie. (Eleve nem az ordítástól lesz jó a közvetítés. Ordítani ott vannak a szurkolók a nézőtéren meg a tévé előtt.)

Kudarcaink - a sportban és egyébként - mindennapi kudarcok, ahogyan sikereink - ha vannak - is mindennapi sikerek. Nem az kell ide, hogy elmúljon a különleges magyar balszerencse, hanem egy kis arányérzék. Mindjárt könnyebb lenne együttélni a balszerencsével és a szerencsével is.