Most már egészen hivatalos, jön a Starbucks kávézólánc Magyarországra (már keresik a leendő üzletvezetőt), és ez kifejezetten jó hír, akár szeretjük a kávét, akár nem, akár hajlandóak vagyunk 4-500 forintot kiadni egy kávéért, akár nem, akár tetszik a papírpoharas stílus, akár nem, akár finomnak tartjuk éppen pont ennek a láncnak a termékeit, akár nem.

Mert, ahogy azt már rengetegszer elmondtam, a nemzetközi "elit" presztízsmárkák magyarországi megjelenésével kapcsolatban a legkevésbé maga a konkrét termék vagy szolgáltatás a fontos, mindegy, hogy kávéról, ruháról, autóról vagy lemezjátszóról van szó. A lényeg, hogy ezek a márkák indikátorként működnek, jelenlétükkel, elterjedtségükkel jelzik, hogy az ország vásárlóereje és fogyasztói kultúrája mennyire közelít oda, ahova végül tartozni szeretnénk (Európa, Nyugat-Európa és Amerika tágabban vett kultúrköre).

Lehet, nyilván lehet Starbucks meg hasonló márkák nélkül élni, sőt, nyilván lehet jól is élni, meg jó kávét is inni, csak mégsem lesz meg az az érzésünk, hogy benne vagyunk a világ fősodrában. Kár lenne, mert egyrészt jó érzés, egy csomó kellemes mellékhatással jár, az anyagi előnyökről nem is beszélve - ha a pénzügyi döntéseket hozók (nemzetiségtől és szervezeti formától függetlenül) úgy érzik, hogy a Starbucksot érdemes idehozni, talán könnyebben építenek robotgyárat is. Meg könnyebben hoznak olyan minőségi termékeket vagy akár kulturális attrakciókat is, amire esetleg a kávét nem szeretőknek is van igényük. Akkor talán nem pályájuk csúcspontja után 25 évvel jönnek el, lépnek fel, szólalnak meg nálunk a legfontosabb szerzők, előadók, művészek.

Ezen túl még egy, megfontolandó gondolat: ma Magyarországon a kiskereskedelem, a vendéglátás, a szolgáltatóipar és a hasonló ágazatok működése sokszor tragikomikus. Hatóságilag ezen lehetetlen segíteni, egy tőkeerős, garantált színvonalú, erősen ellenőrzött, átlagban jó minőséget nyújtó szívós versenytárs viszont csodákat tehet(ne). I like coffee and I like tea.