Lényegében minden elvvel egyetértek, amelyet Megadja Gábor lefektet múlt heti írásában: az emberi természetnek vannak megkerülhetetlen jellegzetességei, egyáltalán nem mindegyik jó, és ezeket semmiféle külső rendszerrel nem lehet végérvényesen megjavítani. Nem értek egyet viszont következtetéseivel, pontosabban bizonyos környezeti hatások figyelmen kívül hagyásával, a következtetések ebből fakadó hiányával, így tennék néhány kiegészítést.

A legfontosabb, triviális állítás, hogy az egyébként kívánatos öngondoskodást, önszerveződést, a kis közösségek, családok felépülését, fejlődő- és ellenálló képességüket nagyban befolyásolja számos olyan jelenség, amely többé-kevésbé független az ember belső világától, morális tartásától, értékítéletétől. Ezeket a jelenségeket bizonyos korlátok között képesek vagyunk megismerni, modellezni, előre jelezni, megváltoztatni azonban nem. Nagyon jó esélyünk van rá, hogy a Föld még jó sokáig a bolygómozgás törvényeinek megfelelően fog keringeni, és abban is biztosak lehetünk, hogy kétszer kettő holnap is négy lesz, ebből egészen könnyen belátható, hogy holnap sem fogunk tudni többet költeni, mint amennyit megtermelünk meg amennyi hitelt kapunk még mellé. Nem ennyire törvényszerű, de elég valószínű, hogy egy német mérnök holnap is képes lesz megtervezni a világ egyik legjobb limuzinját, egy olasz a legjobb szupersportautóját, egy magyar meg még jó ideig egyiket sem.

Természetesen bárkinek joga van megpróbálni mindezek ellenében cselekedni, nem fog menni, belebukik, ezzel semmi baj, ha a játékban mindenki saját döntése alapján vesz részt. Majd szépen apránként megtanulja felmérni saját cselekedeteinek következményeit, és akkor lesz esélye arra, hogy sikeres legyen. (Megjegyzem, a kapitalizmus és a piac ismerői egyébként nem is ígérik, hogy mindenki automatikusan jó döntéseket fog hozni, "csupán" annyit mondunk, hogy a saját sorsukról szabadon rendelkező polgárok közössége végül számos szempontból összességében is optimális rendszereket fog létrehozni, mondjuk, kellemes mellékhatásként.)

Magyarországon viszont az is kénytelen a valóságot tökéletesen figyelmen kívül hagyó szabályok szerint játszani, akinek egyébként volna annyi ép esze, hogy nem tenné tönkre magát, egyszerűen azért, mert a mindannyiunk életébe egészségtelen mértékben belefolyó állam számos szervezetének és alrendszerének működése tökéletesen irreális feltevéseken alapul. Ez a kóros működés rövid időn belül katasztrófához vezet, továbbá ellehetetleníti az egészséges, szerves fejlődést.

Ilyen alapvetés például, hogy Magyarországon nem érvényesek a matematika szabályai, vagyis a mindenkori kormány mindig tud több pénzt adni a Zembereknek, esetleg kevesebb pénz beszedése mellett ugyanannyit kiosztani, de ugyanilyen téveszme az is, hogy mi vagyunk a világ szürkeállománya, és tudósaink 30 évvel a világ legjobbjai előtt járnak, meg egy csomó hasonló. Ebben a helyzetben a következő lehetőségek adódnak.

Egy - észre sem vesszük, hogy mennyire eltávolodtunk a valóságtól, és úgy teszünk, mintha minden úgy volna jó, ahogy van, csak nehogy valami hirtelen mozdulatot kelljen tenni. Ennek szinonimája a hatástanulmányok állandó követelése, hiszen mindig lehet olyan potenciális érintettet mondani, akiről nem készült még semmiféle kimutatás, tehát ezzel gyakorlatilag minden cselekvést a végtelenségig lehet húzni.

Kettő - naivan bízunk abban, hogy a magyar állam működése megjavítható, akár szervezeti átalakítással, akár személycserékkel (a "komcsik", a "zsidók", a "reakciósok" eltakarításával stb.). Morálisan ez sem helyes megoldás, mert az egyéni felelősségvállalást nélkülöző jóléti államot tűz ki célul, persze egy működő jóléti állam még mindig elviselhetőbb, mint egy működésképtelen, pazarló és felelőtlen jóléti állam. De praktikus okokból idehaza ez sem érhető el, mert megjavítás alatt a legkevésbé sem értik az előbb említett irreális alapvetések megkérdőjelezését, felszámolását, másrészt mert a jelenlegi állapotból (a szociális rendszerek révén) rövid távon nettó hasznot húzók nagy száma, ill. (a hivatalos és nem hivatalos értelmiségi társaságok, kapcsolatok révén gyakorolt) befolyása ezt lehetetlenné teszi. Ma Magyarországon gyakorlati okokból lehetetlen skandináv típusú államot építeni. Ismétlem, nem is kellene ezt célul kitűzni, de aki ezt szeretné, annak látnia kell, erre jelenleg alkalmatlanok vagyunk. Nincs meg hozzá a felelősségérzet, a közszolgálat étosza, a szaktudás, az adózási morál és még pár hasonló apróság.

A harmadik lehetőség, hogy a lehető legjobban limitáljuk azokat a területeket, ahol az állam bármiféle hatást gyakorolhat. Ha valamit nem tudunk megjavítani, és változatlan fennmaradása pedig a biztos összeomláshoz vezet, akkor el kell távolítani, ahogy a daganatot is ki kell operálni a betegből. Ez számos kellemetlen mellékhatással jár, de csak akkor nem lesz korrupt, felelőtlen államunk, ha nem az állam hozza meg a polgárok helyett a döntéseket, vagyis ha nem is éri meg az államot korrumpálni. Ez nem a sokat emlegetett, megbélyegzésként használt technokrácia, hanem józan felismerés - más kérdés, hogy olyan politikai erő, amelyik következetesen ezt képviselné, nincs, nem is várom, hogy legyen, hiszen a jellemzően megélhetési politikusokból álló elitnek, illetve az erre a státuszra törekvő kihívóknak ehhez semmiféle érdekük nem fűződik.

Eleve nonszensz egyébként, hogy a magyar állam működésére a legkisebb befolyást az állam nettó befizetői, eltartói, illetve hitelezői gyakorolják, akkor is, ha ezt sokan nagyon helyesnek tartják ideológiailag. Az állam visszaszorításával ezen a helyzeten is lehetne javítani, több döntés kerülne azok kezébe, akiknek érdekük, hogy jó döntést hozzanak.