Szörnyű tragédia: halálába zuhant egy ejtőernyős

Vágólapra másolva!
Szombaton délután egy negyvenes éveiben járó férfi ejtőernyőzés közben balesetet szenvedett a levegőben. Szerencsétlenségére egy ipartelepen landolt, a kiérkező segítség azonban már nem tudta megmenteni az életét.
Vágólapra másolva!

Egy 40 év körüli férfi meghalt egy horror ejtőernyő balesetben Anglia északkeleti részén, Durham-ban, egy ipari területen – írja az Independent.co.uk. A durhami rendőrség szombaton 12 óra 30 perckor kapta a bejelentést, hogy egy bajba jutott ejtőernyős az ipartelep területén landolt. A baleset helyszínét kordonnal elkerítették és órákig helyszíneltek a hatóság emberei.

Bár a rendőrökön kívül két mentőautót, egy speciális mentőorvost és négy katasztrófavédelmi egységet is küldtek a területre,

a férfi életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrség elemzi a telefonos és fedélzeti kamerák által rögzített felvételeket, valamint a biztonsági kamerák képeit, ennek ellenére kérik a lakosságot, hogy akinek van bármilyen információja a férfiről, illetve a balesetről, az segítse a hatóság munkáját.

Idén februárban egy 73 éves férfi halt meg Arizonában ejtőernyőzés közben, miután az ernyő nem nyílt ki. 4200 méter magasságból az nap a harmadik ugrásra készült három társával, azonban ez volt számára az utolsó ugrás. Zuhanás közben nem nyílt ki az ejtőernyője, így landoláskor a földbe csapódott. Bár azonnal kórházba szállították, ott belehalt sérüléseibe.

Szintén Arizonában január elején négy ember vesztette életét egy hőlégballon balesetben. A 37 éves dél-afrikai férfi, aki a hőlégballont irányította, az orvos szakértői vélemény szerint ketamint vett be, így bedrogozva szállt fel. A ballon 13 utasa ejtőernyős ugrásra fizettek be a férfinél - az első nyolc ember probléma nélkül ugrott ki, azonban később a ballon ereszteni kezdett és a fedélzeten maradtakkal gyors zuhanásba kezdett. Egy utas a helyszínen meghalt, három másikat utas pedig a kórházban halt meg a hőlégballon irányítójával együtt. Egy utas a csodával határos módon azonban túlélte a zuhanást. 

Ausztráliában január végén csapódott földbe egy kalandvágyó. Ahogy az Origo megírta, helyi idő szerint 12 órakor riasztották a mentőket, mivel az ejtőernyős a szemtanúk állítása szerint gyakorlatilag belecsapódott a földbe. A kiérkező mentősök hiába küzdöttek az életéért, olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a helyszínen belehalt. 

 

Forrás: Independent

A címlapi kép csak illusztráció!