[origo]
Nyomtatás

Szerződés féknyomokkal
2008. december 20., szombat, 12:00


 

// A nép - minden elévülhetetlen érdeme ellenére - nem érdemli meg ezt a rendíthetetlen közbizalmat. //


A modern demokráciák polgárainak gyakorta tapasztalható rossz politikai közérzete többek között onnan származik, hogy, tetszik vagy sem, állampolgárként alá vannak vetve az állam rendjének, kényszereinek, míg közben nemigen érzik, hogy beleszólhatnának a közügyek normáit rögzítő látható és láthatatlan szerződés, azaz az alkotmány és a politikai kultúra szabályaiba. Ez az érzékelt egyensúlytalanság milliomnyi formát ölthet. Méltatlankodhat a rendpárti szalondemokrata, hogy a szabadság eredményeit alig, a rendetlenség károkozásait annál jobban látja. A politikai pártok ultrái és nyakkendős/kiskosztümös huligánjai harci kettős látásuk bódulatában eleve stresszelnek a hatalommegosztás bármilyen gondolatától. A jó demokraták bánatosak, hogy egyre inkább Don Quijoténak tűnik az, aki betartja a játékszabályokat. A szociológusok siránkoznak a free riderek, rent seekerek és a modernitás egyéb racionális hiénái miatt. A politológusok bottal ütik a közbizalom nyomát. A politikai elemzők szemüvegüket dörzsölgetik, hogy a jobb- vagy a baloldalon látnak-e kövérebbre hízott kettős normát. Öreg nénik sosevolt parkőrök, öreg bácsik sosevolt csendőrök nosztalgiáját dédelgetik. A közvélemény egy további szegmense pedig olyan tévképzetek között él jórészt háborítatlanul, ami eleve kizár bármiféle politikainak tekinthető megfontolást. És így tovább. A demokrácia e tarkabarka-gyászos karneváli menete egy dologban ért egyet: Ha hibást kell keresni, akkor a nép csak második lehet a politika mögött. Jelen dolgozatban amellett érvelek, hogy a nép - minden elévülhetetlen érdeme ellenére - nem érdemli meg ezt a rendíthetetlen közbizalmat.

Csak remélhetem, hogy a figyelmes olvasó nem érti félre szavaimat. A lakosságot lenézni elég nagy modortalanság, sőt - ezt a ma egyre divatosabb, öntudatos újundok közérzület fáklyavivőinek mondom -, a bunkóság mellett gondolkodási hiba is, hiszen az elitek mindenekelőtt azért elitek, mert ők szabják meg a társadalmi verseny számait, helyszíneit és idejét, aztán hogyhogynem, többnyire jól szerepelnek a futamokon.

Ám nézzük csak meg ezt a képet:

Forrás: [origo]

Lát az olvasó valami rendkívülit e két londoni útikönyvön? Mindkettőt 2005-ben adták ki Budapesten. Kérem, tanulmányozza alaposan a képet. Mi a különös rajta?

Az éles szeműeknek elismerés jár, aki többieknek pedig a megoldás itt.

Egy csődöt mutat az egymásnak fejreálló két könyvgerinc. A szabad könyvkiadók a maguk szempontjából követnek ésszerű kiadói, illetve üzleti-technológiai elveket, amikor eldöntik, hogy maradnak-e a hagyományos hazai könyvkötési módnál (az elöl lévő könyvön) vagy pedig követik-e az angolszász könyvformát (a hátsón). A képlet tiszta. Nem csikós nindzsák (Laibach!!!) állnak szemben vérben forgó szemű szenior munkásőrökkel, hanem két, egyaránt kielégítő teljesítményt nyújtó kulturális vállalkozás, melyek elégtelen együttműködése, azaz a magyar könyvszakma önkormányzásra való képtelensége, azaz politikai impotenciája miatt ma a könyvesbolt-látogatás felér egy tornaórával. Csak hol jobbra, hol balra hajtott fejjel lehet elolvasni a könyvek gerincét.  Mindenki szabadon követi az érdekeit, ám nem működik a - végülis önkorlátozó, a könyvgerincet szabályozó - társadalmi szerződés és a nép megint csak szív.

Rendben, mondhatja az olvasó, ez legyen a könyvesboltba járó szubkultúra baja, amúgy is rájuk fér egy is testmozgás.

Ám ott van a körforgalom is. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy nincs a közúti közlekedésnél pontosabb mérőrendszere, lakmusza, lenyomata egy társadalom/kultúra morális, illetve politikai állapotának. Sőt. A közúti közlekedés, a maga mindennapiságában percről percre jeleníti meg és termeli újra azt, hogy mi, igen, We the People, milyenek vagyunk. A körforgalomban dívó szokásrendszerben rejlő társadalmi szerződés fő pontjai a következők:

1. Bevezetését jelentős nyugat-európai (különösen brit és holland) tapasztalatok indokolták. Felgyorsítja a közlekedést, növeli a kereszteződések biztonságát. Politikai értelemben is jelentős vívmány a körforgalom: A személytelen, a körülményekre tekintet nélkül működő, piros-sárga-zöld lámpa gépies rendjét felváltja a résztvevők rugalmas együttműködésén alapuló részvételi vízió. A körforgalom kész demokratikus politikai utópia.

1.1. Szomorú alpont: Néhol azért építenek ilyet nálunk a semmi közepén, hogy közpénzből magán-, illetve pártkasszák gyarapodjanak.

2. A körforgalomban jobbra hajts van, a párhuzamos közlekedés szabályai érvényesülnek. Ez azt jelenti, hogy behajtva a körforgalomba a) ha egy-két kijáratnyit megyünk rajta, kinn maradunk a külső sávban, ha viszont b) több kijáratnyit, akkor a belső sávban megyünk és a megcélzott kijárat előtt valamennyivel kimegyünk a külső sávba. Ez a szabály.

3. A szabállyal kapcsolatban nincs egyetértés az autósok között. Valaki úgy tudja, hogy a belső sávból ki lehet kanyrodni, valaki úgy, hogy eleve csak a külsőből lehet. Az első tévhitből karambol lesz, a másodikból pedig az, hogy az autósok csak a külső sávban mennek és a nagy forgalomban nagyon lelassul a körforgalom. A körforgalom által megtestesített társadalmi szerződés a köz tudatlansága és a közös dolgok nyomorúságos volta. Konszenzuális szabály híján győz a testi erő. Csakúgy, mint a könyvkiadók esetében a könyvgerinc: Csőd.

4. Figyeljünk, ez bonyolultnak hangzik, de a legfontosabb: Sokszor megtörténik, hogy a külső sávban autózó sofőr, közelítve a kijárathoz, már nem indexel, hiszen az indexelés elmaradása semmiképp nem veszélyezteti a járművét. Ekkor az indexelés éppen emiatt színtiszta altruizmus, afféle irracionális polgári erény. És éppen ezért nem szokott sok ember nálunk indexelni ilyenkor, hiszen az, aki számára fontos lehetett volna az indexelésünk, az a következő behajtónál várakozó autós, aki nem tudja leverni rajtunk a modortalanságunkat. És már kanyarodunk is ki a leprából, aztán olaj: Igen ez a sokat emlegetett "cserbenhagyásos gázoló" avagy "következmények nélküli társadalom" kultúrája. Tehát a körforgalom társadalmi szerződése értelmében az indexelés normája nem a közjó, azaz a saját és az "absztrakt másik" érdekét egyszerre szolgáló norma. Hanem a közjó akkor jó, ha a saját érdeket szolgálja, a többiek meg le vannak xrva.

A körforgalom mindennapi gyakorlata, azaz a miáltalunk megvalósított társadalmi szerződés nyomora egy cseppet sem bíztatóbb a politikai osztály állapotánál. Amíg a nép, a könyvkiadók, az autósok és a többiek nem tudják magukat elkormányozni a saját maguk ügyeiben, amíg a közjó akkor és csak akkor (mat.) vonzó, ha egybevág az önérdekkel, addig szemernyi okuk sincs a politikát hibáztatni a közügyek nyomoráért.

A könyvgerinc és a körforgalom példái azt sugallják, hogy az első tennivaló egy ésszerű szabályozás, afféle felvilágosult abszolutista módon. A kérdés, hogy mennyire általánosíthatunk ebből a két példából.