[origo]
Nyomtatás

Az ünneptelen időszámítás
2009. március 30., hétfő, 15:42


Gyurcsány Ferenc és az MSZP általános erdélyi megítélését leginkább az határozza meg, hogy sokan úgy érzik, a most leköszönő miniszterelnök a kettős állampolgárság ügyében méltoságában alázta meg Erdélyt. Mennyiben változtathat ezen a kormányválság?


Ha a romániai magyar sajtó hírt is ad Gyurcsány lemondásáról, nem különösebben empatikus az okokat illetően. Erdélyben Gyurcsány Ferenc az egyik, ha nem a legnépszerűtlenebb magyar politikus, ezért a magyarországi fejlemények meglehetősen körülbelüli módon csapódnak le. A leköszönő miniszterelnök egy olyan személyiség, akit itt, Erdélyben legfeljebb csak oldalazva, bottal illik piszkálni. Az erdélyi magyarok többsége azonnal társít: ő az a miniszterelnök, aki miatt megbukott a kettős állampolgársági népszavazás. Butaság vagy sem, így megy ez.
 
Okkal vagy ok nélkül, a romániai magyarok többsége valami olyasmit érezhet, hogy amennyiben a szocialisták egy higiénikus gombnyomással megoldhatnák, hogy a tapadós Erdély eltűnjön a magyar történelemből, kollektív emlékezetből, nem haboznának sokat, megnyomnák azt a gombot. A sértődékenységre amúgy is hajlamos romániai magyarok többsége úgy érzi, Gyurcsány megalázta őket méltóságukban, és egy ilyen képletben tényleg nincs helye árnyalatoknak.

A népszavazást követő pár hétben többen hajlamosak voltunk arra, hogy banalizáljuk a fejleményeket. Minthogy első pillanattól éreztük, hogy a kettős állampolgársági javaslat nem megy át, némi túlzással az egész úgy konfigurálódott bennünk, hogy: "aha, na megmondtuk előre. És most megmondjuk előre, hogy lesznek mindenféle túlreagálások, de azok is el fognak múlni, és észre fogja venni mindenki, hogy semmi sem változott." Ezidőtájt úgy érzem, hogy sok minden változott, csak nem azon a szinten, ahol sejtettük. Gyurcsány szembesített bennünket azzal, hogy kettős (többes) nemzetépítés zajlik, és ez a status quo már annyira nyilvánvaló, hogy akár intézményesülhetne is bizonyos szimbólumok megerőszakolásán keresztül. Az igazság pillanata mindig jó, az egyedüli kérdés, hogy más lett volna-e az igazság, ha Gyurcsány Ferenc nem intézményesíti a kettős nemzetépítés új szimbólumait. És a köz dolgaiban érzékeny romániai magyarok valószínűleg úgy értékelik, a szocialista vezető elpazarolta a pannonmagyar utolsó nemzetépítő energiafoszlányait is. Gyurcsány úgy vonul be a mi nemzeti panteonunkba, mint akitől számítva egyféle új, kicsit ünneptelen időszámítás kezdődik.

Akkor úgy gondoltam, nem tisztességes, ám logikus, ha egy szocialista miniszterelnök politikai sztereotípiákká redukálja a romániai magyarokat, hogy tudniillik Fidesz-szavazók homogén masszájával van dolgunk. Most úgy látom, hogy a konzervatívok nagyon sikeres politikai gyarmatosításának is köze lehet ahhoz, hogy a szocialisták radikalizálódtak. És akkor még nem esett szó a romániai magyarok és azok vezetőinek bizonyos felelősségéről sem. De megközelíthetjük a dolgot fordítva is: talán pont Gyurcsány bátorsága kellett ahhoz, hogy magyar-magyar viszony elinduljon a termékeny illúziótlanság útján.

Azok a szocialista politikusok, akik az önző romániai magyar szempontból hitelesek, mert periférikus látásuk még mindig érinti a határon túli topikot, nincsenek első vonalban. Teljesen történelmietlen a felvetés és szigorúan csak az intellektuális játék szempontjából kockáztatom meg: áttörést hozhatna a szocialisták erdélyi megítélésében (és az erdélyiek szocialista megítélésében is), ha egy olyan politikus vezethetné Magyarországot, akinek a téma iránti elkötelezettsége annyira erős, mint Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselőjé. És nem tudom megítélni, hogy ezzel a mondattal inkább rosszat, vagy inkább jót teszek Tabajdinak.