[origo]
Nyomtatás

Kairó előtt: Obama és a Muzulmán Fivérek
2009. május 22., péntek, 16:00


Barack Obama még elnökjelöltként jelentette be, hogy egy muzulmán fővárosban nagyszabású beszédet intéz majd a muzulmán világhoz, s hamarosan be is váltja ígéretét. Hogyan erősítheti ez a gesztus éppen az iszlám szélsőségeseit?

 


Barack Obama tett egy könnyelmű ígéretet a kampány idején. Igazság szerint elég sok könnyelmű ígéretet tett, de ez az írás csak az egyikkel foglalkozik.

Obama jelöltként azt ígérte, hogy egy muzulmán fővárosban nagyszabású beszédet intéz majd a muzulmán világhoz. Az elnök június 4-én, Kairóban fog eleget tenni vállalásának.

Ugyan mi rossz következhet a szívet melengető odafordulásból? Kezdjük ezzel a kérdéssel: Salman Rushdie-t és Ayaan Hirsi Alit a muzulmán világ részének tartja-e az elnök? Igen vagy nem?

Ha igen - ha a "muzulmán világba" beletartozik mindenki, aki muzulmán gyökerű családban született, függetlenül attól, hogy személyesen miben hisz; ha beletartoznak a muzulmán gyökerű liberálisok, világi elkötelezettségűek és ateisták is -, akkor meglehetősen értelmetlennek tűnik egységes csoportként megszólítani őket.

A valószínűbb válasz azonban nemleges: Rushdie és Ali nem számít ide. Szinte elkerülhetetlen, hogy az elnök beszéde a leginkább Nyugat-ellenes, a leginkább militáns, legszélsőségesebb muzulmánokhoz szóljon. Aki úgy dönt, hogy a "muzulmán világhoz" mint olyanhoz beszél, az hozzájuk beszél.
Nézzük a helyszínválasztást. Az elnök beszélhetne Indonéziában vagy Bangladesben - mindkét országban több muzulmán él, mint az arab Közel-Keleten. Indonéziában és Bangladesben az iszlám mérsékelt, toleráns irányzatai a meghatározóak. Mindkét ország azon van, hogy demokratikusabb, a világgazdasághoz jobban kapcsolódó társadalmat építsen.

Helyettük választotta az elnök Egyiptomot, amely ország, ez kétségtelen, az Egyesült Államok fontos szövetségese. Egyiptom ugyanakkor az iszlám legszélsőségesebb irányzatainak szellemi központja is. Innen indult a Muzulmán Fivérek mozgalma, akárcsak Szajid Kutb, a modern dzsihád ideológusa. Ez Juszuf al-Karadavi és Ajman al-Zavahiri hazája. Rendkívül furcsa lenne egy olyan beszéd Egyiptomban, amely nem számol ezekkel az emberekkel és eszméikkel.

Ha viszont számol, az kellemetlen mellékhatással jár. Egy amerikai elnök szól ezekhez a szélsőségesekhez, rajtuk keresztül igyekszik megszólítani a velük rokonszenvezőket - s ez a puszta tény felértékeli őket. Mintha ők lennének a legfontosabb, legjelentősebb muzulmánok. Mintha elismernénk, hogy ők a leginkább "autentikusak", mintha elfogadnánk, hogy az ő dühük és elidegenedettségük többet ér, mint az, hogy más muzulmánok világiasabb társadalomban akarnak élni, teljesebb módon akarnak részt venni a globális gazdaságban.

A muzulmán radikálisok által megalkotott világkép szerint az iszlámot elnyomja és gyarmatosítja a Nyugat. Úgy vélik, a muzulmánok sérelmei valósak, indulataik indokoltak, s a muzulmánok és a Nyugat szembenállásáról a Nyugat tehet.

Lehet, hogy az elnök vitatja majd ezt a világképet. De megteheti-e, hogy elmegy Kairóba és teljes mértékben elutasítja? Mondhatja-e azt, hogy a muzulmán többségű országok bajairól legfeljebb kismértékben tehet a Nyugat? Elmondhatja-e, hogy éppenséggel a modern értékek elutasításának a következménye, ha saját vezetőik áldozataivá válnak?

Egy amerikai elnöknek nemigen lenne szabad elfogadnia olyan álláspontot, amely szerint muzulmán emberekhez mint muzulmánokhoz lehet beszélni. Olyan nincs, hogy az elnök beszédet intéz a "keresztény világhoz". Hiszen egyértelmű, hogy a keresztény identitás magán-, nem pedig közügy. Fontos, hogy a keresztény többségű országokban vannak nem-keresztény kisebbségek, amelyeknek ugyanolyan tisztelet jár. Világos, hogy a keresztény többség tagjai közt sokan vannak, akik magukat nem a vallás koordinátarendszerében határozzák meg, s hogy a szabad társadalom alapelvei közé tartozik: bárki szabadon megválaszthatja, hogyan definiálja önmagát.

Karadavi és a Muzulmán Fivérek állítják, hogy az iszlám csak közügy és csak politikus lehet. De miért értene velük egyet egy amerikai elnök? Ha viszont a "muzulmán világhoz" beszél, hogyan kerülhetné el, hogy egyetértsen velük?

Nem része-e vajon a muzulmán világnak az a pakisztáni tudós, aki szeretné úgy kutatni a Korán eredetét, hogy ne kelljen erőszaktól tartania, ha újszerű következtetésekre jut? Az a szaúdi asszony, aki szeretne nyilvános helyen farmernadrágot hordani? Az az iráni fiatal, aki bahá'i hitre térne? Az a szenegáli kereskedő, aki szívesebben jár moziba, mint mecsetbe? Az a francia egyetemista fiú, aki megünnepli a ramadánt a szüleivel, a karácsonyt pedig a barátnőjével? Vagy a barátjával?

Vajon hozzájuk szól-e majd az elnök beszéde? Ha nem, akkor jobban teszi, ha otthon marad.

 

Angol nyelven megjelent a National Postban. © David Frum