[origo]
Nyomtatás

A kis színesek kampánya
2010. április 6., kedd, 16:33


A pártok állítása szerint az idei a legnagyobb téttel bíró választás minden eddigi közül. Meglátszik-e ez a nagy tét a plakátokon, kampányfilmeken, kampánytrükkökön?


A pártok állítása szerint az idei a legnagyobb tétű választás minden eddigi közül: a Fidesz számára a kétharmados parlamenti felhatalmazás megszerzése, az MSZP szempontjából a jobboldal "teljhatalmának" megakadályozása, a Jobbiknak a minél jobb hatalmi és anyagi helyzettel járó posztok megszerzése, az MDF-SZDSZ-nek a túlélés, az LMP-nek pedig a halványzöld/sötétzöld eszmék létjogosultságának igazolása a legfontosabb. Ennek ellenére a kampány csendes, nincsenek meglepő fordulatok, leszámítva Bokros Lajos néptánc-produkcióját és Mesterházy Attila bejelentését, miszerint ő rendes, épített házban lakik. Egyikre sem került volna sor az országos, földi sugárzású kereskedelmi médiába eddig nem látott minőséget hozó Hajdu Péter műsora nélkül.

A hagyományos tévés, rádiós és köztéri hirdetések mellett nincs semmi új. Apró összetűzéseket és belharcokat lehet csak találni. Ilyen például az, ahogyan a sajtóban megjelenik a Fidesz és a Jobbik egyelőre teljesen hivatalos szembefordulása, ahová, ne feledjük, Orbán és Vona közös polgári körétől vezetett hosszú és kanyargós út. Most, hogy a Fidesz kétharmados többségének esélyét a Jobbik komolyan veszélyezteti, hirtelen minden nap kiderül valami érdekes róluk. Hol az, hogy a hivatalos költségvetésük és a vélelmezhető kampányköltségeik között látszik némi inkonzisztencia, ami előrevetíti az esetleges későbbi jobbikos tisztviselők esetleges viszonyulását a tiszta és átlátható közpénzgazdálkodáshoz, hol pedig az, hogy Morvai Krisztina korábban a leszbikusok egyenlő jogait elismerő liberális volt (ami speciel legfeljebb a Jobbikon belül számít kínos információnak). Nem kétlem, sőt, személyes tapasztalatból tudom, hogy az ezeket a leleplezéseket közlő derék mérsékelt jobboldali szerkesztőknek korábban is elegük volt a Jobbik bunkóságából, csak hát valahogy a Jobbik komoly belpolitikai tényezővé válása előtt még azt tartották, hogy kézen fogva kell kulturált viselkedésre tanítani az úgynevezett radikálisokat.

A kis pártok (MDF-SZDSZ, LMP) kampányában sincs semmi új, meglepő sem sok, hacsak az nem, hogy sikerült összeszedniük az induláshoz szükséges ajánlásokat. Ebben állítólag komoly szerepe volt a Dávid Ibolya által az utolsó héten kiadott nyilatkozatoknak, illetve az LMP facebookos aktivistáinak, én viszont, mondjuk úgy, Dávid Ibolya minden egykorvolt népszerűsége vagy az online marketing minden sikere ellenére érzek ezekben az ügyekben kételyeket. Pletykák és híresztelések vannak csak, például hogy Retkes Attila iránti bosszúból Kóka János segíti az LMP-t, de hát ez sokkal inkább uborkaszezonba való kis színes történet, mintsem a belpolitika elvileg legpörgősebb időszakában megélő komoly hír.

Az MSZP és a Fidesz kampányára meg nem találok jobb szót, mint hogy bizarr. Az MSZP plakátjain felhagyott az eddig egyértelmű, piros kockás, szegfűs arculattal, és hatalmas nemzeti színű sávokat pakol a jelöltek mellé (akiknek párthovatartozása szinte elvész az információk között, nyilván nem véletlenül), kiadványaiban és reklámfilmjeiben pedig Orbánnal egyenértékű, komoly kihívónak, vezetőnek mutatja Mesterházy Attilát. Pedig mindenki pontosan tudja, hogy ő valamilyen rábeszélés vagy remélt későbbi előny kedvéért előlépett a második vonalból, hogy elhatárolja a jelenlegi MSZP-t a gonosz megszorításokat végrehajtó poszt-őszödi Gyurcsány- és Bajnai-kormányoktól, meg hogy elvállalja a bukást.

A Fidesz vizuális arculatát pedig nem tudom, kire bízták, de az óriásplakátokat nyilvánvalóan a Word 6.0 minden jó ízlésű felhasználó által mélyen megvetett, az általános iskola harmadik osztálya után soha nem használt WordArt funkciójával tervezték, a fotókat pedig valami közepes szalagavató-fotós készíthette és retusálhatta, mert minden jelölt halálsápadtnak tűnik, ijesztően fekete szemekkel.

Mindez persze nem véletlen: a Fidesznek és az MSZP-nek sincs szüksége különösebb kampányra, csak mégis kellemetlen volna, ha nem lenne se plakát, se tévéreklám. A Fideszről mindenki tudja, hogy az egyetlen önállóan is többséggel bíró alternatívája a jelenlegi kormánynak, és ez pont elég ahhoz, hogy a bármilyen változást látni akarók nagyon nagy része rájuk szavazzon. Az MSZP-nek pedig ebben a körben már mindegy. A plakáthely és a tévéreklám túl drága ahhoz, hogy egy lefutottnak tűnő meccs miatt pazarolják rá a pénzt, úgyhogy mindenki csak annyit költ, hogy ne lehessen megszólni, meg hogy (a klasszikus hirdetési közhelynek megfelelően) ne a másik legyen a legfeltűnőbb helyeken.

Ráadásul mindkét párt ugyanazt a tartalmat próbálja eladni: jön a komoly, felelős államférfi, aki majd rendet tesz a másikak után (vagy előtt). Nem csak saját tapasztalat: a közélet iránt átlagosan érdeklődő tévénéző vagy rádióhallgató a közvetíteni kívánt üzenet alapján nem, csak az arc megjelenése vagy a párt (esetleg az ellenfél) megnevezése után ismeri fel, hogy az MSZP vagy a Fidesz szpotjáról volt-e szó. Egyik sem ígéri azt a változást, amire a választók jelentős része vágyik, egyébként a matematika törvényszerűségei és a világgazdaság helyzete miatt jobbára hiába.