[origo]
Nyomtatás

Önigazolás egy lila napon: román nemzeti ünnep a Nemzetiben
2010. november 19., péntek, 10:30


Kisebb politikai vihart és diplomáciai kellemetlenséget okozott a napokban, hogy Alföldi Róbert előbb engedélyezte, hogy a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából fogadást tartsanak a budapesti Nemzeti Színházban, majd miután a Jobbik, a KDNP és a Fidesz is tiltakozott ez ellen, visszakozott, és lemondta a rendezvényt. Vélemény a Marosvásárhelyről Budapestre tartó autópályáról.


A román nemzeti ünneppel kapcsolatos botrányok kisebb kronológiába rendezhetők. Ez a 2002-es, a sokat említett Kempinski-botránnyal indul - az akkori román kormányfő, Adrian Nastase, az akkori magyar kormányfővel, Medgyessy Péterrel közösen ünnepelte a román nemzeti ünnepet Budapesten. Az eseményen az RMDSZ is képviseltette magát, ami jelentősen erodálta Verestoy Attila és Kelemen Atilla megítélését. A következő jegyezhető fejlemény 2009-es, amikor Szász Jenő, az Magyar Polgári Párt elnöke a Cotroceni-i, vagyis a román államelnöki palotába vonult Traian Basescu elnökkel közösen ünnepelni a román nemzeti ünnepet. Ekkor Szász Jenő még szövetségesét látta Traian Basescuban a közös ellenfél, az RMDSZ parlamentből való kiszorításában. A morál: a pillanatnyi politikai konjunktúra mindkét romániai magyar politikai tábort pragmatikussá teszi még akkor is, ha éppen Nagy-Románia létrejöttét ünneplik a románok.

Az a gyanúm, hogy a sor nem fog leállni itt, néhány év múlva ez a szöveg be lesz linkelve egy akkor aktuálisba, korábbi fejleményként. Az alapmotívum nem változik, a magyarok össze-vissza értelmezik azt, mit kell tenni, ha a románok nemzeti ünnepelnek. Ez alkalom, lehetőség, ziccer. Ahogy végigfutottam a témába írt véleményanyagokat, a magyaroknak két ünnepük van, amikor hatalmasokat tudnak dörögni.

A mostani Alföldi-KDNP-Jobbik-December 1.-ügy a saga legújabb, talán legidétlenebb fejleménye. Amikor ezt a szöveget írom Marosvásárhelyről Budapestre utazom a múlt héten átadott 10 kilométeres autópálya szakaszon. Kommentes szerkesztő kollegám hív, kérdi, hallottam-e az ügyről, írnék-e róla. Kicsit össze vagyok zavarodva. Kellene erről gondolnom valamit? Nem gondolok semmit. De olyan erősen nem gondolok semmit, hogy ez már elgondolkodtat. Miért tagadom meg az értelmezést? Miért nem utasítom el, hogy az "ügyről" zsurnaliszta módjára közlendőt szintetizáljak?

Megállunk a zilahi benzinkútnál, itt felhívom néhány barátomat, rég látott ismerősömet, akiktől azt kérdezem, hogy hallottak-e az ügyről, illetve hogy szerintük miért nem gondolok semmit erről az egészről. Beindul a beszélgetés. Jó, hogy van ilyenkor kit felhívni.

A következő gondolatok nem, vagy csak részben a sajátjaim. Abban bízom, a panelből meg fog mutatkozni, miért nem akarok, szinte már eszelősen, semmit sem gondolni az Alföldi-KDNP-Jobbik-December 1-ügyről.

Meghatározó kolozsvári politológussal, egyetemi tanárral beszélgetek. Szerinte a  történet értelmezési kerete lehetne az, hogy megvizsgáljuk, milyen valójában a román-magyar kapcsolatok minősége. A felszínen, a politikai nyilatkozatok szintjén a viszonyok rendezettek, a nyilatkozók derűlátók, tulajdonképpen mélységesen képmutatóak. Miért? A felhőtlen kapcsolat titka, hogy az igazán kényes kérdések nem szoktak terítékre kerülni. A közös kormányülések előkészítésekor a felek lesöprik a napirendről azokat a problémákat, amelyeknek nincs szaporája PR-szempontból, minthogy a felek kölcsönösen érdekeltek abban, hogy fenntartsák az eszményi politikai újkor illúzióját. Csakhogy az elfojtások dolgoznak, áruk van. Amit most láttunk értelmezhető úgy is, mint a megkerült problémákból sarjadó kellemetlen helyzet.

Fiatal marosvásárhelyi politikussal és erős erdélyi kötődésű, magyarországi újságíróval beszélgetek. Véleményük összecseng. Két típus összecsapásáról számolnak be. Az egyik oldalon a lelkiismereti (Alföldi), aki nagyvonalú igyekszik lenni, a másik oldalon az elvszerű (konzervatív csoport), aki szigorú. Két kényelmes és praktikusan önigazoló szerep ez, amely egymást erősíti. Egy biztos, legalább most már Alföldi is utálja a román nemzeti ünnepet.

Adott viszont még egy szerep, a romániai magyar szerep. December 1-jén tudniillik az RMDSZ képviselői bizony elmennek koszorúzni, és azok, akik koszorúznak, nem érzik azt, hogy lelkiismeretüket vagy elveiket félre kellene tenniük. Hogy tudsz romániai magyar politikusként koszorúzni december 1-jén? Úgy, hogy tudod, az év nem csak ebből a napból áll. Vannak, akiknek csak ebből a napból áll, másoknak pedig nincs benne a naptárukban. Elég lila egy nap december elseje.

Hogy is van ez? Elmegyek az ünnepedre, de ne várd, hogy jól érezzem maga. Elvárom, hogy elgyere az ünnepemre, de ne várd, hogy azért, mert te nem örülsz, én se örülök majd. Ez a common sense. Erdélyben minden jogunk megvan arra, hogy ne örüljünk egymás politikai ünnepeinek, de nincs jogunk arra, hogy így vagy úgy ne legyünk jelen. Le lehet ezt fordítani valahogy arra, hogy a Nemzeti szinte-szinte beenged egy román ünnepet és ezzel megbotránkoztatja azokat, akik imádnak megbotránkozni? Nem tudom, nem érzem.

Magyarországi, erdélyi kötődés nélküli újságíró. Szerinte a magyarországiakat sokkal jobban érdekli Románia, mint a romániaiakat Magyarország. Románia a magyarországiak számára nemcsak egy ország, hanem érzelemdús metafora is. A magyarok folyamatosan a románokhoz mérik magukat, míg ez fordítva nem igaz.