[origo]
Nyomtatás

Politikusok - Közgazdászok 4:0
2011. június 6., hétfő, 14:15


Kormányoktól függetlenül lassan másfél évtizede szinte kizárólag a politikai szempontok győzedelmeskednek a gazdaságiak felett. Mennyiben felelős az ország helyzetéért a közgazdászszakma?

 


A kormány támadásba lendült az első számú magyar közgazdasági képzőhely, a Budapesti Corvinus Egyetem ellen, amelynek sorsa bizonytalan. Az egyetemmel kapcsolatban tényleg sokfajta gond megemlíthető, röviden azt mondhatjuk, hogy súlyos belső problémák jellemzik, de a legtöbb összehasonlításban belföldön és külföldön egyaránt megállja a helyét. Az egyetem beolvasztása, átszervezése nem feltétlenül jelent persze veszteséget, de itt nyilván nem is ez az igazi tét, hanem a közgazdászszakma presztízse.

Az a helyzet, hogy ma Magyarországon a közgazdászok a közszférában nem tudják megfelelően ellátni feladatukat. Bármerre nézünk, a hatékonyság hiányát, a rossz szervezés, a pazarlás jeleit láthatjuk. Mindez az üzleti élettel való összehasonlításban látszik igazán, a különbségek így óriásiak: ott ugyanis megvannak a hatékony működéshez szükséges ösztönzők. A közszféra és a magánszektor közötti eltérések természetesek és elkerülhetetlenek, de a jelenlegi mértékben aránytalanul nagyok, és megmutatják, hogy a közgazdászok mennyire nem tudják ellátni hivatásukat a közszférában. Jól látszik ez már az integrációs törekvésekben is. A tapasztalatok jelentős részben ugyanis éppen azt mutatják, hogy a megálmodott megtakarítások nem feltétlenül válnak valóságossá. A Corvinus létrejöttéhez vezető integráció esetében például a korábbinál bonyolultabb szervezeti modell jött létre, további szintekkel és adminisztrációval. Meg kellene vizsgálni, hogy valójában olcsóbb vagy drágább lett-e a működés, de a jelenlegi folyamatban senki fel sem veti ezt a szempontot. Az integráció megtakarítást jelent, és kész. Itt is hiányzik tehát a valódi közgazdasági nézőpont.

Hogy mindez kinek is a hibája, az nehéz kérdés, de a tény attól tény marad. Tekintve, hogy az ország kettészakadt, kénytelenek vagyunk ezen logika mentén végiggondolni a dolgot. Nézzük meg, miért is van beakadva ez a szakma ennyire?

Az első Orbán-kormány idején, a gazdasági és a pénzügyminiszter két év utáni cseréje volt az első nagy élmény, amikor a gazdasági területen alapvető váltást lehetett érzékelni. A Chikán Attilát váltó Matolcsy György a szakmai mainstream jelentős része szerint - főleg azok körében, akik ismerték munkásságát - akkor is finoman szólva a határán volt az elfogadhatóságnak. Persze a jobboldalnak hívott országfél tudta, hogy Matolcsyt politikai okokból támadták szakmainak látszó érvekkel, ami nagyon sok esetben pontosan így is történt. De elég beleolvasni, belehallgatni az utóbbi tíz évben általa produkált termékekbe, hogy megértsük, sokkal inkább varázsló próbál lenni, mint közgazdász, és ebből egy átlagos bölcsész közgazdaságtana jön ki nagyjából. A bölcsész-közgazdaságtan persze érdekes és dicséretes, csak pontosan olyan, mint amikor egy pénzügyes próbálkozik esztétikával. Eközben - részben erre a varázslókoncepcióra építve - beindult a nagy állami költekezés időszaka, amiben jelentős felelőssége van az akkori pénzügyminiszternek. Ebben a pozícióban, szintén egyértelmű váltással, karakteresen politikus szereplő jelent meg 2000 után, Varga Mihály. Politikusok - Közgazdászok 1:0.

Míg az akkori kormány 2002-ben a kampány kedvéért kezdett bele gazdaságilag fenntarthatatlan akciókba, és az érintettek a mai napig nyugodtan állíthatják, hogy a költekezés a győzelem után véget is ért volna, a történet ennél sokkal furcsábban folytatódott. Jött egy miniszterelnök, Medgyessy Péter, éppenséggel egy közgazdász, egy volt pénzügyminiszter, aki végül is a leginkább felelőssé tehető azért, hogy a magyar gazdaság végleg letért a vállalható pályáról. Az ügynökügy miatt amúgy is védhetetlen politikus nem maradt ugyan sokáig a rendszerben, műve azonban velünk maradt. A közgazdász holdudvar pedig Medgyessy és kormányának döntéseit hagyta, és támogatta. Kritikus hangok persze voltak, és utólag biztosan mindenki másképp emlékszik, de tény: az úgynevezett baloldali közgazdász-társadalom elmulasztotta az átütő erejű fellépést az ország stabilitása érdekében. Bizonyos szempontból itt öngólról beszélhetünk. Politikusok - Közgazdászok 2:0.

Gyurcsány Ferencben elvileg szintén egy politikusba rejtett gazdasági embert tisztelhetünk. Egyetemi évei alatt is inkább volt politikus, mint hallgató, majd jókor, jó helyen, ügyesen és látszólag könnyedén tekintélyes vagyont gyűjtött, de mindig különösen fontosnak tartotta a közgazdászok támogatását. Rendszeresen tartott előadásokat a Corvinus Egyetemen, és minden bizonnyal kevés elismerésnek örülne jobban, mint egy díszdoktori címnek, ha már nem ott szerzett diplomát. Gyurcsány mindig tudta, hogyan kell beszélnie, milyen politikai vonalat kell hirdetnie ahhoz, hogy mögé álljon a közgazdász-társadalom. És nagyrészt mögötte is állt. A technokraták elhitték, hogy a politikailag megalapozatlan, támogatás nélküli, de elvileg "szakmailag jól kitalált" ún. reformok majd átmennek. Mindez persze tévedés volt, ahogyan a letisztult technokrata megközelítés általában probémákba ütközik a megvalósítás során. Ebből a szempontból különösen érdekes az őszödi beszéd azon részlete, amely a neves közgazdászok megvalósíthatatlan elméleteiről szól, korántsem pozitív hangnemben ("Általában sok jó ötlet van, egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány."), és megmutatja, hogy a háttérben itt is jelentős konfliktusok voltak.

A probléma azonban ennél átfogóbb. A "jó kormányzás", a reformoknak hívott intézkedések ígérete rávette a baloldalinak hívott közgazdasági szakmai közbeszéd vezető figuráit arra, hogy csendben maradjanak, amikor a legfontosabb hibákat elkövették. A magyar közgazdászok ebbe a csoportba sorolható csapata csendben végignézte, sokan pedig aktívan is támogatták az évekig tartó rombolást, mindezt pedig olyan intézkedések ígéretéért cserébe, amelyek realitása idővel egyre komolytalanabbá vált. Kezdve a 2002-es száznapos program vállalhatatlan kiköltekezésével, egészen a bársonyos reformok otromba hazugságáig olyan események sorát látjuk, amelyekkel kapcsolatban a közgazdász szakmának folyamatosan meg kellett volna fogalmaznia egy nyilvános, markáns ellenvéleményt.

Ennek a szakmai ellenvéleménynek a hiánya azt jelenti, hogy a közgazdászok baloldalinak hívott fele egész egyszerűen nem felelt meg feladatának: a gazdaság módszeres rombolását támogatta, a meggyőződése szerint az ország érdekeit szolgáló reformok ígéretéért cserében. Van, akit átvertek, van, aki tudta, hogy mit csinál, van, aki ebből élt, és nem is rosszul - az eredmény szempontjából sajnos mindegy. Hogy a Bajnai-féle közjáték a végén mi is volt tulajdonképpen, azt a rendkívül rövid idő miatt nehéz megítélni, ma mindenesetre látszik, ez a nyolc év együtt rendkívül káros volt. Politikusok - Közgazdászok 3:0.

Az is egy elég régi, szürreális történet, hogy a Fidesz milyen viszonyban van a közgazdászszakmával. A pártot jórészt közgazdászok és jogászok alapították, együtt, hasonló súllyal és létszámban. A rendszerváltás időszakában azonban az előbbiek számára a gazdaságban olyan utak nyíltak meg, amelyekhez képest a sokkal korlátozottabb politikusi pálya egyszerűen kevésnek bizonyult, többségük így távolabb került a politikától. Ettől függetlenül a Fidesz környékén a rendszerváltás utáni két évtizedben egy jelentős, szakmailag egészen kiváló közgazdászelit működött. Ezek az emberek azonban egyre nehezebben tudták tartani pozíciójukat, miközben a már említett bölcsész-közgazdaságtan támogatottsága folyamatosan nőtt a párt legfelső köreiben.

Itt van mindjárt Orbán Viktor, akit egész egyszerűen mindig is zavart ez az egész közgazdászszakma. Már a gazdasági válság első időszakában folyamatosan arról beszélt - nem leplezett örömmel - hogy a piaci versenyen alapuló kapitalizmus megbukott. Arról is sokat halhattunk tőle, hogy a piac mindenhatóságára vonatkozó tétel sem működik, más kérdés, hogy ez a tétel ebben a formában nem létezett, ilyet komoly közgazdásztól nem lehetett hallani Magyarországon. A minapi tétel szerint "leszámoltunk a neoliberális korszak elméleti alapvetéseivel". Hogy kik, és pontosan mivel számoltak le, az nem teljesen egyértelmű, mindenesetre az irány azért tiszta. Orbán Viktor ebből a szempontból egy fordított Gyurcsány, ő mindig az ellenkezőjét mondja annak, amit egy közgazdász hallani szeretne. A bölcsész-közgazdaságtan ugyanis gyakran fáj a közgazdászoknak.

A fideszes közgazdászok máshogyan látszanak bukni, mint baloldalinak hívott társaik. Nem voltak elég ügyesek és nem voltak elég sokan ahhoz, hogy a közbeszéden keresztül megakadályozzák, vagy legalább korlátozzák az előző nyolc év ámokfutását. Úgy tűnik viszont, ahhoz is kevesen vannak és gyengék, hogy ugyanezt a jelenlegi hatalmi központon belül megtegyék. 2010 májusában hirtelen eltűntek a leginkább elkötelezett, ún. jobboldali közgazdászok legjobbjai, akikkel kapcsolatban pedig alig vártuk, hogy végre pozícióban legyenek, és azt tegyék, amiben jók. Nagyon kevés kivételtől eltekintve azóta sem bukkantak fel. Nem valószínű persze, hogy ők akarták ezt így, és nem tudjuk, mit tehettek volna másképp, hogy ne így legyen. Mégis ki kell mondani: a végeredmény szempontjából nincs sok különbség aközött, aki egyszerűen kárt okoz egy pozícióban, vagy aki kiváló teljesítményt ígér, de el sem képes jutni a kinevezésig, és így helyette dilettánsok viszik az ügyeket. Csekély vigasz, hogy ezek az szakemberek közben a piaci szférában kiváló eredményeket érnek el, és ezzel jelentős hasznot hoznak Magyarországnak. De a közgazdász jelentős részben sajnos udvari foglalkozás, a politika környékén is szükség volna rájuk. Politikusok - Közgazdászok 4:0.

Hova is jutottunk eddig? A kettészakadt Magyarország kettészakadt közgazdász-társadalmának mindkét csoportjáról elmondhatjuk, hogy képtelen volt ellátni feladatát a köz szolgálatában. És az az ország, amelyben a közgazdászszakma nem tudja megfelelően ellátni a feladatát, szervezetlenebb, pazarlóbb és szegényebb lesz. A lemaradás és a versenyképesség hiánya sajnos fenntartható. Elleszünk így is.

Ebben a helyzetben látszik tehát újra megindulni a támadás a Corvinus ellen. Jó tíz évvel ezelőtt a beolvasztás volt a terv, most éppen ennek a szétdarabolással való kiegészítése merült fel. Ahogy a pletyka mondja, Orbán Viktor szerint ez egy kommunista fészek. A megjegyzéshez csak annyit, érdemes lenne észrevenni, hogy az idő megteszi a dolgát: a régi marxisták fogyatkoznak, az újak pedig kevesen vannak, és annyira azért nem jók, hogy ne lehetne velük bírni, de a kezdeményezés nem is erről szól valójában.

A Fidesz láthatóan nagyon szeretné felrobbantani a Nyomás utána című filmből ismert "K" bombát, amely végleg eltünteti a bolygóról a számokat. A bomba felrobban, többé nem zavarják a számok a világot, ami persze alapvetően átrendezi az életet. Ez a bomba azonban sajnos nem létezik, a számok pedig ugyebár makacs dolgok, megszüntetésükhöz nem elég a kétharmad. A szomorú helyzet ugyanis az, hogy a közgazdaságtan nem kommunista találmány, és a számok sem kommunisták. Az országnak szüksége van közgazdászokra és egy vezető közgazdasági egyetemre. Amire viszont nincsen szüksége, az a piacra száműzött közgazdaságtan, egy ledarált egyetemroncs és egy presztízsét vesztett szakma. Kedves közgazdászok! Ideje lenne tenni valamit. Vagy legalább lője már fel valaki a "K" bombát! Akkor üressé változik az eredményjelző tábla, és legalább az államadósság is megszűnik végre.