[origo]
Nyomtatás

Petőfi hajtincse és az áltörténelem
2011. július 13., szerda, 9:35


Több mint húsz éve hisznek egyesek abban az elméletben, hogy Petőfi Sándor nem a segesvári csatatéren halt meg 1849-ben, hanem évtizedekkel később a messzi Barguzinban. Lehetnek-e ennek és az ehhez hasonló furcsa áltörténelmi szubkultúráknak következményei szélesebb körben is?


A nyár eddig számos nagy súlyú politikai eseményt hozott. Közöttük szinte elvész egy hír, amelynek közvetlen jelentősége csekély. A történet azonban szimptomatikus: újra elindult a vita a megtalálói által Petőfi maradványaiként azonosított, Barguzinban fellelt női csontváz körül.

Csak hogy mindenkinek egyértelmű legyen, miről van szó: a Megamorv Petőfi Bizottság 1989-ben Szibériában folytatott ásatásai során egy csontvázat talált, amely szerintük Petőfi Sándoré, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az összes komoly Petőfi-kutató szerint nem, ráadásul egy amerikai laboratórium DNS-vizsgálata szerint a csontváz nőé. Az eredményekbe azonban a bizottság és támogatói nem nyugodtak bele, és a leletet most a Szendrey Júlia hagyatékából az Akadémiához került hajtincsekkel akarják összevetni.

Az egész ügy szót sem érdemelne, ha nem volna benne minden, ami az akadémiai történetírásnak nemcsak eredményeit, részeredményeit, hanem alapvető módszereit és axiómáit is megkérdőjelező, megdöbbentő, ám triviálisan hamis állításokkal előálló, legegyszerűbben talán csak a mitikus-ezoterikus történelemírásnak nevezhető jelenségre olyan jellemző. Szépen bele is illik a hasonló áltörténelmi gondolkodással felépített, egyre szélesebb körben elterjedt alternatív valóságba.

Ebben az alternatív valóságban természetesen minden hivatalos történetíró és történelemkönyv hazudik, kivétel nélkül. Ez persze - elméletileg - lehetséges, és nem árt erős kritikával figyelni a tudományos szervezetek működését. Itt azonban nincsen óriási anyagi motiváció, hiszen sem Petőfi szibériai életének eltitkolása, sem a magyar történelem más meghamisítása nem jár óriási profittal. Nem lehet belőle dollármilliárdos terméket eladni, és nem lehet dollármilliárdos állami finanszírozású kutatóprogramokat sem indítani a témában. Továbbá tényleg semmilyen kézzelfogható bizonyíték (lelet, feljegyzés, hiteles dokumentum) nem mutat arra, hogy a hagyományos történetírás hazudna. És ami kevéssé dokumentálható, de legalább ilyen fontos: a téma szakértői szigorúan négy fal közt elhangzó magánbeszélgetésekben sem fejezik ki kételyeiket a "hivatalos" elméletekkel szemben.
Az alternatív világok alkotóit ez azonban nem zavarja, jellemzően szélesebb köröket érintő összeesküvés-elméleteket alkotnak, amelyek aztán egyre terebélyesebbek lesznek, és összeérnek a többi történelmi, természettudományos, politikai, közgazdaságtani összeesküvés-elmélettel. Nem kell hozzá sok, hogy kialakuljon egy tökéletesen koherens, ám tökéletesen téves világkép, ahol például egyszerre lehet Jézus ősmagyar pogány és keresztény. Vagyis előbb-utóbb eljutnak arra a szintre, hogy a nem ebben felnövők számára nyilvánvaló lesz a valósággal való összeegyeztethetetlenség.

A mitikus történészeknek azonban már késő, ők már nem tudnák ezt meghasonlás és megsemmisítő arcvesztés nélkül beismerni, így kialakul egy végtelenül intoleráns, ellenségkereső attitűd, amelynek követői mindenkiben gonosztevőt látnak. Nem véletlen, hogy ha rákeresünk a Petőfi-ügyben aktív Kéri Edit nevére, akkor számos egyéb érdekes elméletére is rábukkanhatunk a holokauszttal vagy épp a velencei tavi ingatlanokkal kapcsolatban is.

A jelenség itt kezd kilépni az egy-egy kérdésre fixált szubkultúrák köréből, és innentől lehetnek szélesebb körben is következményei. Ahogy egyre többen kezdik az ilyesmit komolyan venni, úgy nő az esélye annak, hogy valaki komoly közpolitikai javaslatot, szabályozást épít rá. Kulturális, pénzügyi vagy bármely más szakterületen. Az pedig rövid távon is nagy kudarchoz vezet, a kudarc persze ismét megmagyarázható az összeesküvők aknamunkájával, és így tovább, viszonylag gyorsan bele lehet kerülni egy olyan ördögi körbe, ahonnan csak a választási vereség, az államcsőd vagy valami hasonlóan drasztikus esemény lehet a kiút.

Ráadásul Petőfi esetében végképp felesleges azon igyekezni, hogy a "hivatalos" álláspont megváltozzék, mert az ő történetét nemcsak a szakma, hanem a közösségi hagyomány is úgy fogadta el, ahogy azt ma ismerjük: Petőfi, a hősies költő, aki eltűnt a csatában. Nem pedig Petőfi, a szibériai hadifogoly, aki utána második családot alapított. Márpedig a közhagyományt igen nehéz megváltoztatni, akár összhangban áll a valós eseményekkel (ahogy mondjuk Petőfinél), akár nem (ahogy mondjuk Kossuthnál, aki korántsem volt a legtehetségesebb politikus).