[origo]
Nyomtatás

Mikor veszítse el a gyerek az internetszüzességét?
2011. augusztus 12., péntek, 10:45


A magyar szülők körében gyakran heves ellenérzéseket okoz a gyerekek túl korai és túl gyakori internetezése, főleg a közösségi oldalak használata. Hogyan lenne érdemes kezelni a problémát?


Nemrég nagy megrökönyödést váltott ki, és a magyarok közül rengetegen megosztották az interneten azt a hírt, amely szerint az Egyesült Államokban már a 42. állam általános iskoláiban szorította ki a billentyűzeten való gépelés oktatása a folyó kézírásét. Ezzel az amerikai iskola napjaink egyik legáltalánosabb elvárásának felel meg: megtanítja hatékonyan használni a magánéletben és munkában egyaránt nélkülözhetetlenné vált számítógépet. A gyerekek ugyanis minél később kezdik el tanulni a tízujjas gépelést, annál nehezebb lesz - különösen, ha időközben rögzül bennük például a kétujjas gépelés.

A gyerekek képernyőhöz (kijelzőhöz) kötése Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, illetve a Távol-Keleten egyre korábban elkezdődik: a hagyományos mesekönyveknek már gyakran készül például iPadre is kiadott  interaktív változata (ha nem egyenesen arra írják), legutóbb pedig egy kifejezetten "tipegőknek" fejlesztett táblagépet dobtak piacra. A Telegraph egyik publicistája szerint, mire felnő, már az ő gyereke sem fog nyomtatott könyvet vásárolni.

Bár mi még bőven nem tartunk itt, az iskolák számára már Magyarországon is készülnek speciális oktatóprogramok, és folyamatosan bővül a választék a gyerekeknek szánt fapados képességfejlesztő számítógépekből. Hivatalosan 13 éves kortól - gyakorlatilag korábban - pedig kezdetét veszi a közösségi háló használata: a mai magyar tizenévesek is már ott élik társadalmi életük jelentős részét.

Ezek a változások, hát még a nyugati példák a magyar felnőttek egy jelentős részében heves ellenérzést váltanak ki. Pedig érdemes előbb magunkba nézni.

A gyerekek születésük óta azt látják, hogy a felnőttek használják a számítógépet, és nem ritkán maguk a szülők "szoktatják rá" őket. Például azzal, amikor a gyerekekkel közösen játszanak a gépen a képességfejlesztő játékokat, nézik a Kisvakond kalandjait, vagy videobeszélgetést folytatnak a messze lakó nagyszülőkkel. Ebben a helyzetben pedig egyáltalán nem biztos, hogy a legnagyobb probléma az, hogy a gyerekek a szabadidő egyre nagyobb részét töltik a gép előtt. A kérdés inkább az, hogy van-e más választásuk? Milyenek lesznek az esélyeik a boldogulásra az iskolában és a munkahelyen, ha komoly odafigyeléssel, rengeteg energiával sikerül "megóvni" őket az internettől, a számítógéptől?

A problémát érdemes különválasztani a számítógép- és az internethasználatra. A hatékony, tudatos számítógép-használat megtanulása a számítástechnika oktatásának köszönhetően már jó ideje elfogadott - a felháborodást inkább az váltja ki, hogy ennek elsajátítása egyre korábban kezdődik, és kezdi kiszorítani a hagyományosnak gondolt megoldásokat.

Például egy óvodáskorú (vagy még kisebb) gyerek esetében elsőre valóban abszurdnak tűnhet, hogy a gyártók már nekik is kínálnak táblagépet - de ha jobban belegondolunk, ez hasznos is lehet. Ráadásul a kifejezetten gyerekeknek készült képességfejlesztő gépeken általában nincs is vagy blokkolható az esetleg veszélyforrást jelentő internetkapcsolat. Ezek az eszközök hamar megtanítják a gyerekeket az érintőképernyő vagy a billentyűzet használatára, és az interaktív feladatokkal a problémamegoldó készséget, a kreativitást, sőt a finommotorikát is fejlesztik. A kisgyerekeknek készült számítógépek esetében a problémát nyilván nem az időszakos használatuk jelenti, hanem az, ha kizárólagos játékszerré válnak. De önmagában semmi baj nincs velük.

Az, hogy a házi feladatokat gépelt formában kérik a tanárok, egyáltalán nem idegen már a magyar iskolától sem: az általános iskola vége felé vagy a középiskolában a portfóliókat, házi fogalmazásokat gyakran így kérik a gyerekektől. Az már más kérdés, hogy az itthoni számítástechnika-oktatás milyen mértékben ad ehhez segítséget - a tény az, hogy ha ezt nem tanulják meg, nem szoknak hozzá a gyerekek, jelentős hátránnyal indulnak a továbbtanulásban és a munka világában egyaránt. Rém idegesítő például, amikor az ügyfélszolgálatos a számla kiállításakor zavartan keresgéli a billentyűzeten a megfelelő betűket. És az sem éppen örvendetes, hogy az egyetemeken, főiskolákon még mindig van kereslet a jegyzetek, dolgozatok legépeltetésére, vagy hogy gyakran találkozni olyan gépelt dolgozattal, ahol a behúzásokat a szövegszerkesztő hiányos ismerete miatt szóközökkel készítik.

A gyerekkori internethasználat szükségessége már jóval vitatottabb kérdés. De tételezzünk fel, hogy a szülőnek valahogyan sikerül "internetszűz" gyereket nevelnie, aki tízévesen esetleg regisztrál egy e-mail-címet, melyet a szülők szigorúan ellenőriznek. Eddig minden szép és jó. Azonban nagyjából hetedik-nyolcadik osztályban megkapja az első internetes kutatgatást is igénylő háziját, ráadásul még a 13. évét is betölti, és immár hivatalosan regisztrál a legnépszerűbb közösségi oldalra - vagy még azt sem, csak egészen egyszerűen már nem akarja, hogy a szülők is nézegessék a postafiókját.

A túl korainak minősített internethasználatnál sokkal nagyobb problémát jelenthet, ha a gyerekre hirtelen, felkészületlenül szakad rá a számítógép és az internet minden előnye és hátránya. Ha a szülő vagy az iskola nem tanítja meg idejében az internet okos használatára, vagyis többek között arra, hogy milyen információkat adhat ki magáról, és mit nem, hogy mi minősül virtuális zaklatásnak, és hogyan védheti ezt ki, akkor a gyereket nagyon hamar beborítják a potencianövelő gyógyszereket hirdető spamek, az ismerkedni akaró idegenek, a kikerülhetetlen felnőtt tartalmak, a naivan kiadott személyes adatokkal járó problémák. És miközben otthon azt hiszik, a gyerekük a monitor előtt még mindig legfeljebb tanul vagy a nagymamával levelezik, iskolatársai vagy idegenek zaklathatják is a tizenévesüket, aki a tiltás miatt esetleg nem mer szólni, vagy nem is veszi észre időben, hogy baj van.

A tizenéveseket körülvevő digitális világhoz sok felnőtt hajlamos úgy hozzáállni, ahogyan a szexuális életükhöz: tiltják, vagy egyszerűen csak azt hiszik, az ő gyerekük soha nem csinálná, hát minek is beszélniük róla, minek is vegyék át velük lépésről lépésre, mit is jelent ez valójában. És ha megjelenik egy hír egy terhes tizenévesről vagy egy internetes zaklatás kamasz áldozatáról, struccpolitikával bármikor kényelmesen hárítható a felelősség: "Egyáltalán hogyan kerülhet egy gyerek szexuális kapcsolatba? Egyáltalán hogyan kerülhet egy gyerek a monitor elé?" - mondják gyakran ezek a szülők.

Lehet szörnyülködni azon, hogy Nyugaton már nem egy tinédzser lett öngyilkos a virtuális zaklatás miatt, de okosabb dolog lenne megérteni, hogy rövid időn belül a jelenség Magyarországon is meg fog jelenni. És okulva a nyugati példákból, el kellene kezdeni felvértezni a magyar gyerekeket az internet veszélyei ellen - ehhez viszont előbb meg kell tanulniuk használni azt. Ugyanez vonatkozik a korai gépírástanításra, számítógép-használatra: lehet ezt károsnak minősíteni, de ettől még belátható időn belül ez is olyan alapkészség lesz, mint amilyen most még a folyóírás. Ami tehát a legtöbbet árthat, az éppen az aggódásból fakadó tiltás és korlátozás, ami felkészületlenné teszi a gyerekeket az ismeretlennel vagy a környezet elvárásaival szemben.