[origo]
Nyomtatás

Zárt ajtók mögött: a kétharmad és az atomenergia
2011. október 7., péntek, 11:55


A kétharmados többséggel rejtegetett problémák komoly meglepetéseket okozhatnak a politikában: így volt ez a száznapos program vagy az egészségügy finanszírozása esetében is, és előbb-utóbb hasonlóan nagyot szólhat az atomerőmű ügye is. Milyen lehetőséget és veszélyt rejt a "nukleáris opció" az ellenzék számára?

 


A hazai politikai rendszer már-már patologikus megosztottsága ellenére egyes szakpolitikai kérdésekben, például az energetikai ügyekben a rendszerváltás óta látszólagos nemzeti konszenzus uralkodott. Az előző parlament a mostanihoz hasonlóan a közvélemény, a nyilvános vita kizárásával, többnyire kétharmaddal hozta a fontos döntéseket - akár a Mol felvásárlásának lehetetlenné tételéről, akár a villamosenergia-piacnyitás befékezéséről, akár a paksi nukleáris programról volt szó. Az előző ciklusban ehhez az MSZP és a Fidesz összjátékára volt szükség, az SZDSZ és az MDF csendes asszisztálása mellett. Ma már természetesen a Fidesz-KDNP frakció önmaga is meg tudja teremteni a "nemzeti összhangot" az energetikai kérdésekben, így nincsen többé szüksége az MSZP szavazataira.

Meggyőződésem, hogy kizárólag politikai eszközökkel, a vállalkozások, a szociális partnerek, a fogyasztók vagy a tudomány kizárásával nem lehet értelmes szakpolitikát alkotni. A parlamenti munka folytonossága viszont abban mutatkozik meg, hogy a vitákat zárt ajtók mögött, a laikus, civil és szakmai nyilvánosság kizárásával folytatják le. A múlt hónapban például ez a többség a saját házszabályától való eltéréssel, a kormányzat tervezetének megismerését követő három nap alatt emelte törvénnyé szeptember 19-én a távhőszolgáltatás árának szabályozásáról. A rendkívüli jogalkotás menetében a vita bizonyos szempontból tényleg értelmetlen is lett volna, hiszen a 16 paragrafusból álló jogszabály lényegében csak arról szól, hogy az országgyűlés és az árhatóságok helyett a fejlesztési miniszterre bízza az árak meghatározásának módját. A "kétharmados felhatalmazással" bíró többség a vitáról és a normaalkotásról is lemondott - miközben a képviselők buzgón tárgyalták a Nemzeti Energiastratégiáról szóló azon határozati javaslatukat, amely szerint a kormánytól megalapozott távhőpolitikát várnának el. Ne szólj szám, ne láss szemem: október 3-án ez az óhaj is megkapta a hatalmas többséget. A jogalkotói tévedés viszont igen sokba kerülhet, hiszen a magyar háztartások (és választók) egyötödét érintő távfűtés számos nagy (önkormányzati tulajdonú) szolgáltatója a fizetésképtelenség határán táncol - ha tél lesz, és hideg lesz a lakásokban, igen kevés garanciája lesz a legköltséghatékonyabb beavatkozásoknak.

Az ilyen jogalkotás nemcsak nagy költségekbe veri a társadalmat, hanem politikailag sem fenntartható. A magyar parlamenti demokráciánál lényegesen érettebb és értelmesebb vitákat folytató német politika sem tudott mit kezdeni azzal, hogy a fukusimai atomkatasztrófa tömeges félelmet és haragot váltott ki a választópolgárokban. Két hónappal a világ másik oldalán zajló atomkatasztrófa után az atomenergiát mindig konzekvensen ellenző Zöldek történelmükben először nyertek tartományi választást, ezzel megágyazva a merkeli kereszténydemokrata-liberális koalícióval szembeni szocdem-zöld többségnek. Az atomerőművek működésének meghosszabbítását röviddel azelőtt engedélyező kereszténydemokrata-liberális koalíció kétszer vágott maga alá, hiszen Merkelt az atomenergia ellenzői nem szerették meg, viszont azok is ellene fordultak, akik opportunista pálfordulást, vagy a német gazdaság érdekeinek figyelmen kívül hagyását látják a döntésben.

Egy hasonló politikai földcsuszamláshoz minden hazai feltétel is adott. Szeptember közepén az [origo] leleplezte politikai rendszerünk egyik tényleges nagy hazugságát, amikor független közvélemény-kutatással igazolta azt, hogy a magyarok kétharmada csak akkor pártolja az atomenergiát, ha a kutatást maga az atomerőmű rendeli meg; a Medián véletlenszerű mintájában viszont a másik oldalnak van kétharmada. A régi kétharmados együttműködés rendszeréből kiengedett MSZP azonnal fel is ismerte a lehetőséget: a Nemzeti Energiastratégia parlamenti vitájában már pénzügyi hatásvizsgálatot és népszavazást követelt az ügyben, az LMP pedig - saját álláspontjával konzekvensen - az atomerőmű bezárását akarta elérni. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP teljes mellszélességgel támogatja a magyar nukleáris programot, amivel csak vonzóbbá tette a politikai atomfegyver bevetését az ellenzék számára.

Úgy gondolom, hogy az értelmes és széles körű párbeszédet nélkülöző politikai rendszerben a népszavazás kiírása legalább annyira kétélű fegyver, mint a most folyó parlamenti maszatolás. 2008-ban hatalmas, négyötödös többséget lehetett elérni az egészségügyi rendszer társfinanszírozásának bevezetése ellen egy olyan népszavazáson, amelynek a politikai vitája nem a közintézmények finanszírozásáról, hanem az aktuális kormány megbuktatásáról szólt. Bár a vizitdíjat sikerült eltörölni, ettől sem a kórházak, sem a háziorvosok, sem az egyetemek finanszírozása nem oldódott meg.  Ha hihetünk a Medián felmérésének, az atomenergiát ellenzők száma nagyobb, mint a Fidesz-KDNP kétharmados felhatalmazását adó közel 53 százalék - vagyis a nukleáris opció bevetése a magyar ellenzéki politikában elvileg hasonló lehetőségeket rejt, mint a "szociális" népszavazás. Ugyanakkor a tét háztartásonként mintegy egymillió forint befektetése, illetve a hazai áramellátás négytizedének biztosítása, és persze a Kárpát-medence élhető környezetének fenntartása is.

A nagykoalíciós hagyományokkal is bíró Németországban is komoly politikai felfordulást tudott okozni az atomenergia szőnyeg alá söpört ügyének előkerülése. Borítékolható, hogy egy népszerűségét veszített kormánnyal szemben egy atomnépszavazás eredménye a 2008-as "szociális" népszavazáséhoz hasonló lenne Magyarországon is. Ha sikerül valamilyen népi kezdeményezést indítani az atomtémában, aligha fog számítani, hogy azt pont azok a képviselők vetették fel, akik 2009-ben hatásvizsgálat, népszavazás, sőt érdemi parlamenti vita nélkül átnyomták a paksi bővítésre adott biankó csekket.
 
Nem az atomerőmű mellett vagy ellen szeretnék érvelni, hanem a kiérlelt és hosszú távon nehezen megingatható döntés mellett. Aki épített már házat, tudja, hogy igencsak megemelheti a költségeket, ha tizenhat építési szezonon át kell finanszírozni a munkát: nem véletlen, hogy a rendszerváltás óta a legtöbb pénzünk a soha el nem készülő négyes metróban áll. Bulgáriának hasonló mennyiségű pénze, mintegy 700 millió eurója van egy olyan atomerőműben, amelynek befejezésére jelenleg nincsen pénze, de az államelnök szeretné népszavazásra bocsátani a folytatást. Ha a politikai rendszer rendes döntési folyamataiban nem sikerül a társadalom többségének véleményével egyező, tartós konszenzust teremteni a kérdésben, akkor borítékolható, hogy a döntést rendszeresen meg fogják kérdőjelezni, és a politikai versengés egyik öncélú eszközéül fogják használni a pártjaink. Attól pedig az áram nem lesz olcsóbb.