[origo]
Nyomtatás

A mi kis bóvlink és a tankönyvek
2011. november 25., péntek, 14:48


Magyarország állampapírjait a befektetésre nem ajánlott, úgynevezett bóvli kategóriába sorolta az egyik jelentős hitelminősítő, hamarosan pedig az IMF-fel kezdődnek tárgyalások. A nemzetközi befektetők ortodox gazdaságpolitikai lépéseket szeretnének látni, miközben a legnagyobb nemzeti egyetértés itthon éppen abban van, hogy ezekre nincsen szükség. De miről is vitatkozunk valójában és mi lesz így a nem ortodox bóvlival?


Az egyik hitelminősítő "bóvliba sorolta Magyarországot", olvashattuk reggel a címlapon. Sem a gazdasági miniszter, sem a befektetéselemzők számára nem volt ez váratlan esemény. A hitelminősítők hosszabb ideje "negatív kilátással" jegyezték a magyar államadósságról alkotott véleményüket, sőt, állítólag figyelmeztettek arra, hogy változtatni fognak a megítélésünkön, ami el is várható tőlük, hiszen végül is mi fizetjük a munkájukat.  A Moody's csak azt mondta ki, hogy már nem ajánlja pénzügyi befektetésre a magyar állam adósságleveleit, mivel azokat túlzottan kockázatosnak tartja egy nyugdíjalap vagy egy bank biztonsági tartalékainak a befektetésére. Ezt azonban magunktól is tudtuk, vagyis, azt, hogy az intézményi befektetők nem nagyon vesznek adósságleveleket a magyar államtól, és aki vesz, az magasabb hozamot vár el. "A piac már beárazta" a kockázatot. A "bóvli" szó használata egyébként szükségtelen újságírói túlzás, hiszen ezt a kifejezést eredetileg a vállalati kötvények egy különlegesen kockázatos válfajára használták. Hol itt a kérdés?

A közéleti vitáinkban látható nézetkülönbségek viszonylag csekélyek. A magyar állampapír nem igazi bóvli, vagyis junk bond, hanem olyan spekulatív befektetőknek ajánlható pénzügyi instrumentum, akik hisznek a kitörésünkben, és úgy látják, hogy a jelenlegi gazdaságpolitika várható eredményei a vállalt kockázattal összhangban állnak. Folytathatunk hitvitát arról, hogy mi vezérli valójában a hitelminősítőket, kifejezhetjük szeretetünk és utálatunkat is feléjük, de úgy gondolom, hogy a leminősítés kapcsán a komment.hu eredeti küldetésének  megfelelően racionális vitát csak arról lehetne folytatni, hogy miként lehetne visszaszerezni a Moody's befektetési ajánlását, illetve megtartani a Fitch vagy a Standard&Poor's minősítését.

A hitelminősítők ítéletét állítólag a magyar politikusok, a befektetők és legalább az egyik nagy hitelminősítő is összefüggésbe hozták a Nemzetközi Valutaalappal kezdett új tárgyalásokkal. Attól függetlenül, hogy kinek milyen szubjektív véleménye van az IMF és munkatársai munkaeszközeiről és stílusáról, a zajos vita ellenére szinte teljes egyetértés van arról, hogy Magyarország számára célszerű valamiféle szerződéses kapcsolatot kialakítani a Valutaalappal. Az Országgyűlésben erről folytatott vitán a Jobbik szónoka jogosan vetette fel, hogy ebben a Fidesz-KDNP, az MSZP - és a protofrakcióval rendelkező DKP - egyetért, és csak ők vannak ellene. Úgy gondolom, hogy a kormánypárti politikusoknak az a hozzáállása, hogy az ember gyakran tesz olyat az életében, amit nem tart örömtelinek, de szükségszerűségből megteszi, alapvetően racionális hozzáállást tükröz. Érzelmi és hitvitát lehet arról kezdeni, hogy szeretjük-e az IMF-et és tiszteljük-e a módszereit, de racionális vitát valószínűleg csak arról tudunk folytatni, hogy milyen tárgyalásokat folytassunk velük és milyen feltételekben állapodjunk meg. 

A leminősítések és az Valutaalappal folytatott új típusú együttműködés árnyékában szóba került a helyes gazdaságpolitika közgazdaság-tudományi megalapozottsága. Közismert, hogy a pénzügyminiszteri feladatokat is ellátó gazdasági miniszterünk nincsen nagy véleménnyel azokról a tételekről, amelyeket a világ vezető közgazdasági egyetemein tanítanak és amelyeket az EU, az IMF vagy a Világbank innen válogatott munkatársai képviselnek. De ezzel aligha van egyedül az országban: nálunk nyoma sincs akkora keresletnek a hagyományosan képzett közgazdászokra, mint néhány hasonló sorsra jutott országban. Olaszországban a Valutaalappal való egyeztetés előtt Silvio Berlusconit egy olyan igazán klasszikus képzettségű közgazdász váltotta a kormányfői székben, mint Mario Monti,  akiben az olaszok 83,3 százaléka, a technokrata közgazdászokból álló kormányában 78,6 százaléka bízik meg. Az EU és az IMF előírásait Görögországban az az európai jegybankból hazahívott Lucas Papademos közgazdász-kormányfő próbálja végrehajtani, akiben a görögök 75 százaléka, nemzeti egységkormányában 78 százaléka bízik és hiszi el neki, hogy helyes irányba kormányozza az országot.

Magyarországon viszont az "ortodox" vagy "mainstream" közgazdasági kutatóintézeteknek nincsen jelentős befolyása, egyetemeink sem szerepelnek a hagyományos közgazdaságtan világranglistáin, és egyáltalán nincsenek ilyen társadalmi elfogadottságú közgazdászaink. Nem meglepő tehát, hogy a bennünket képviselő politikusok vitájában alig van híve a tankönyvi közgazdaságtannak, és az egyébként kellemetlen hangulatú vitákban szinte meg sem jelennek a közgazdaságtan szempontjai. Mivel a legtöbb választó és politikus soha nem vett részt közgazdasági képzésben, ezen a téren alighanem nehéz is volna racionális vitát folytatni.  Amikor a magyar IMF-tárgyalások megkezdéséről szóló bejelentés parlamenti vitájában a gazdasági miniszter egy még meg sem írt tankönyvet  javasolt sorvezetőnek, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője azon kesergett, hogy a Valutaalap esetleg mégis rákényszeríti a Fidesz-KDNP többségre a tankönyvi közgazdaságtan tételeit. A kettéhasadt szocialisták nem ellenségesek ugyan az ortodoxiával szemben, de nekik is gyakran fel szokták róni, hogy amikor kormányoztak, nem adtak sokat a hagyományos egyetemi rendszerben képzett közgazdászok véleményére.

De vajon érdemes közgazdasági elméletekről hitvitát folytatnunk? Egyelőre a magyar politikában nem tűnik komolyan vitatott tézisnek az, hogy a közgazdaságtan nemzetközileg használt tankönyvei elavultak vagy használhatatlanok és hogy az ezekből képzett közgazdászok alkalmatlanok az ország gazdaságának rendbetételére.Azonban a Valutaalappal és a hitelminősítőkkel igen nehéz lesz szakmailag megbecsült közgazdászok nélkül racionális vitát folytatni.