[origo]
Nyomtatás

Superman találkozása a választókkal
2011. december 5., hétfő, 16:20


Vlagyimir Putyin superman, Chuck Norrison és Bruce Lee-n kívül senkit sem lehet egy lapon említeni vele. Imázsának legfontosabb eleme, hogy őt nem lehet legyőzni. Kár a gőzért. Hogy ez így maradhasson, muszáj nyernie már a márciusi elnökválasztás első fordulójában. A vasárnapi orosz parlamenti választásokon elért eredmény után ugyanis kissé megváltozott a helyzet.


Vereséggel felérő győzelmet aratott vasárnap az Egységes Oroszország - Ukrajnától nyugatra nagyjából így értelmezik az elemzők, publicisták és politikusok az orosz parlamenti választások eredményeit. A merészebbek a putyini politika bukásáról értekeznek, talán figyelmen kívül hagyva a körülményt, hogy a párt közel kétharmados részvétel mellett beseperte a szavazatok közel felét, miáltal megszerezte a parlamenti mandátumok többségét: a kormányoldalnak ezentúl 238 képviselője lesz, a korántsem egy irányba húzó ellenzék 212 székkel kénytelen beérni.

Az ötven-egynéhány százalék kevesebbet ér, mint a kétharmad, totális kudarcról beszélni azonban korainak tűnik. Az aktuális miniszterelnök - a volt és leendő államfő - a konkrét eredménytől függetlenül ott folytathatja, ahol színre lépése óta abba sem hagyta. Már amennyiben ő maga nem gondolja úgy, hogy a választók mégiscsak üzentek neki valami fontosat.

Hiszen ez az eredmény - amivel a jelenleg dettó alkotmányozni tudó magyar többség is elégedett lehetne a soron következő választásokkor - meggyőző mivolta ellenére legalább két szempontból szerénynek minősíthető. Egyrészt a 2007-es 63 százalékhoz képest - ami mandátumban kétharmadot hozott -, másrészt a 65 százalék környéki várakozásokhoz képest.

Vlagyimir Putyin személyesen tette magasra a lécet, méghozzá saját pályafutásával. Borisz Jelcin örököse az elmúlt tizenkét évben úgy tudott politizálni - dönteni, cselekedni, irányítani -, hogy sikerességéhez nem férhetett kétség. Az irányított demokrácia működött. A gazdaság nőtt, a lakosság gyarapodott, az oligarchákat visszaszorították-lecserélték, a csecsen kérdésre is születtek többé-kevésbé eredményes válaszok. A jelző nélküli demokrácia sokaknak hiányzott, de az emberi jogok védelmezőinek szava csak a legritkább esetben jutott el a többséghez. Az igazsághoz tartozik, hogy nekik nem is könnyű ötről hatra jutniuk: mondandójuk kifejtéséhez hazai pályán nincsenek meg az eszközeik.

Úgyhogy hiába foglalkozik velük sokat a nyugati média, Borisz Nyemcov, Mihail Kaszjanov vagy Garri Kaszparov ismertsége és népszerűsége jelentéktelen. Sokkal jobban az ősliberális Georgij Javlinszkij és a Jabloko sem áll: teljesítményük országosan semmire sem volt elég, igaz, most legalább Szentpéterváron bekerülnek a város irányításába.

Ebből is látszik, Oroszország a közeljövőben aligha vesz száznyolcvan fokos fordulatot. Üzenet azonban van. Több is. Az egyik konkrét politikai hibára utal. Amikor a korábbi elnökválasztás alkalmából a tandem tagjai helyet cseréltek - Vlagyimir Putyin miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev államfő lett -, nem lepődött meg senki. A pozíciókiosztástól függetlenül mindenki tudta, ki az első, ki a második. Ám azok után, hogy Medvegyev egyszer-másszor elsóhajtott egy-két önállónak tűnő gondolatot, egyesek már-már a putyini konzervativizmus fellazítóját kezdték látni benne. Voltak pillanatok, amikor önálló entitásnak sejlett. Ennek fellegzett be, amikor szűk két hónappal ezelőtt közösen bejelentették, visszacserélődnek. Hülyeség lett volna az ellenkezőjére tenni, mégis sokan csalódtak.

Az Egységes Oroszország - és maga Putyin - főként ennek köszönheti veszteségeit. Félig-meddig kiderült, hogy az illúziókkal nem szabad játszani. Az, hogy a felkészültebbek tudták, mi következik, nem jelenti azt, hogy mindenki tudta. Az, hogy tizenkét éven keresztül bármit meg tudtak csinálni, nem jelenti azt, hogy a következő tizenkét évben is maguktól mennek majd a dolgok. Alighanem vannak néhányan az Egységes Oroszország vezetésében, akik épp azon morfondíroznak, vajon nagy butaság lett volna-e adni még egy ciklust Medvegyevnek.

A tanulság egyelőre ezzel együtt sem egyértelmű. Hogy tendenciáról van szó, az kézenfekvő. Hogy ez a tendencia mennyire erős - hogy visszafordíthatatlan-e -, az csak a tavaszi elnökválasztáson fog kiderülni. Nincs elemző, aki kételkedne abban, hogy Putyin papíron is Oroszország első embere lesz megint. De ez önmagában nem egészen elég.

Vlagyimir Putyin superman, Chuck Norrison és Bruce Lee-n kívül senkit sem lehet egy lapon említeni vele. Imázsának legfontosabb eleme, hogy őt nem lehet legyőzni. Kár a gőzért. Hogy ez így maradhasson, muszáj nyernie már az első márciusi fordulóban. Ha nem sikerül, semmi sem lesz többé tökéletes. A Twitter-generáció már tudja, Putyin sem kinevethetetlen. Nem is kifütyülhetetlen. Tavasz után még többen rájöhetnek erre. A vasárnapi választások előtt még mindenki úgy számolt, hogy a nagy embert 2024-ig senki sem robbanthatja ki a Kremlből. Egyelőre felesleges teljesen újraírni az egyenleteket, de a 2018 utáni időszak esetleges változásain talán már szabad merengeni. Csendben, szerényen, visszafogottan.

A Deloitte frissiben közzétett felmérése szerint miközben a gazdasági válság miatt az emberek Európa szinte valamennyi országában visszafogják a karácsonyi költekezést, az oroszok az idén 11 százalékkal több pénzt készülnek elverni, mint tavaly. Átlagosan 17,5 ezer rubelt, azaz több mint 100 ezer forintot szánnak a célra. Ezzel összefüggésben a lakosság 67 százaléka úgy érzi, 2010-hez képest előrelépett anyagilag, míg 40 százalék abban bízik, jövőre az ideinél is jobb dolga lesz. Amíg van kenyér, és a disznó kövér, nem vészes az a jelző a demokrácia előtt.

Viszont: az elemzők arra figyelmeztetnek, az oroszok a 2008-as válság következményeit is csak jóval később ismerték fel és érzékelték, mint más európai országok polgárai. Nagy szervezet lassan mozdul. De egyszer minden begyűrűzik. Egyelőre ne kössünk fogadásokat arra, hogy lesz-e szobra Vlagyimir Vlagyimirovicsnak - akár még életében - minden orosz városban. Jobb, ha megvárjuk ezzel a márciust. Minimum.