[origo]
Nyomtatás

Begyűrűzik-e a vajválság?
2011. december 27., kedd, 11:28


A világ legviccesebb válsága dúl Norvégiában: elfogyott a vaj, aranyáron lehet csak hozzájutni a termékhez, és beindult a csempészkereskedelem is. Mi vezetett ehhez a tervgazdaságokat megidéző krízishez, és miért nem akarnak rajta változtatni a norvégok?


Mostanában aggodalommal figyeljük az európai híreket, és megszoktuk, hogy Norvégiával nem kell foglalkoznunk. Pedig ezt a kis északi országot éppen olyan krízis sújtja, ami miatt az ünnepek alatt talán sok helyen nem is kerül sütemény az asztalra. Elfogyott a vaj. Már több mint egy hónapja üresen állnak az üzletek polcai, és a vajkrízis előreláthatólag januárban is folytatódik.

A válság első jeleként a kedvenc, só nélküli vajam tűnt el a polcokról, igaz, azt sem értem, miért sózzák a vajat a norvégok. (A szerző Norvégiában élő magyar közgazdász. A szerk.) Azután csak kimérve lehetett kapni a sózottat is. Majd azt sem. Ahogy a válság begyűrűzött, elindult a vajturizmus, és a svéd határvárosokban soha nem látott mennyiségben adtak el vajat. Felütötte a fejét a "vajbűnözés": nemrégiben 250 kilóval kaptak el vajcsempészeket. Ugyanekkor egy dán hentes Oslóban merő jótékonyságból vajat kezdett el osztogatni. Mindeközben a vaj ára az interneten az egekbe szökött; jelenleg az eredeti ár több mint hússzorosáért kapható csak vaj (fél kiló átlagosan körülbelül 500 norvég korona, azaz 19 ezer forint). Az élelmesebbek pedig meg a hűtő mélyéről előkerült fél doboz vajukkal is üzletelnek.

Ki a felelős mindezért? Arne Nygaard, a BI Norwegian Business School professzora a következőkkel magyarázta a gondokat. A vajpiac 90 százalékát a Tine nevű vállalat uralja, a cég pedig még a válság kezdetén egyszerűen azzal hárította el a felelősséget, hogy nagyobb a kereslet, mint a kínálat, amivel ugye nehéz vitába szállni. Köznyelvre lefordítva egyszerűen az történt, hogy elfogyott a vaj, mert megvették az összeset. De ha ez a Tine közgazdászainak piacelemzése, tényleg nem reménykedhetünk tejben-vajban fürdőzésben a jövőben sem. A vajmonopolistánál és a közgazdászoknál részletesebb elemzésbe bocsátkozott még a helyi ABC-m vezetősége is. Az üres hűtőre a következő magyarázat volt kifüggesztve: az idén kevesebb a tej, mert kevesebb a tehén, a kereslet ugyanakkor magasabb, mert megváltoztak a norvégok vajfogyasztási szokásai. Való igaz, az idén rossz idő volt nyáron, így kevesebb ennivalója akadt a teheneknek, és egyre többen hívei az Atkins diétának is (magas zsír- és alacsony szénhidráttartalmú ételek fogyasztása). De a svédeknél ugyanez a helyzet, még sincs vajkrízis.

Nézzük tehát, mi a vajpiac közgazdaságtana, milyen piacon működik a Tine? Két kisebb vállalat, a Synnove Finden és a Q-dairies működik még a tejpiacon, amelyek folytonos jogi vitákban állnak a Tinével amiatt, hogy az ellehetetleníti őket. Vagyis a Tine erős monopolpozícióban van az egész tejpiacon. Minden közgazdász diák megtanulta, hogy a monopolisták általában kevesebbet termelnek és drágábban árusítanak, mintha verseny lenne a piacon. Ennek oka, hogy ha több vállalat verseng, érdemes egymás alá árazniuk, hogy így egyre több fogyasztót elhappoljanak egymástól. Vagyis a verseny egyre lejjebb nyomja az árakat. Hogy pontosan mennyi lesz az ár, attól függ, hány szereplő és milyen szerkezetben van jelen a piacon.

Tehát a monopolisták általában drágábban árusítják terméküket, mint azok, akik versenyeznek a piacon. Talán a Tine túl alacsony árat állapított meg? A vaj jelenlegi internetes másodpiaci ára 4 ezer - 29 ezer forint között mozog; vagyis úgy tűnik, hogy a fogyasztók hajlandóak többet fizetni. De ez aligha lehet az egyensúlyi ár, nem kerülhet annyiba egy doboz vaj, mint egy éttermi vacsora. Ráadásul a vajpiac eddig súrlódásmentesen működött a szokásos árakon. Úgy tűnik, inkább az történt, hogy a Tine elszámolta magát, nem vette idejében észre, hogyan változtak a fogyasztói szokások, és hogyan csökkent a tejtermelés.

Hogyan tud mégis egy ilyen monopólium fennmaradni? A két kulcsszó: az állam és a köznép támogatásával. A norvég állam erős importvámokkal védi a tejpiacot. Szégyenszemre egy hónapig nem nyúltak a vámokhoz. Most végre 80 százalékkal csökkentették ezeket, de így is csak márciusig. A helyzet azonban még ennél is bonyolultabb. A Tine egy szövetkezet, így az egész ország tejtermelőit gyűjti össze, és képviseli az érdekeiket. Közgazdásznyelven: a kormány jóváhagyásával megszüntették a versenyt ezen a piacon, és engedélyezték, hogy a tejtermelők kartellt alkossanak. De nemcsak a versenyt szüntették meg, hanem a Tinét szabályozói jogkörrel is felruházták. A Tine a kormánnyal egyetértésben szabályozza a tejpiacot: például mennyi legyen az importvám, mennyi a termelők tejkvótája.

Kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy szüntessék meg a Tine monopolpozícióját, úgy tűnik azonban, hogy a fogyasztóknak nincs ellenére ez a felállás. Még a mostani vajkrízis közepette is sokan azt mondják, inkább viseljük el ezt a kellemetlenséget, de a norvég tejtermelőket védjük meg a külföldi versenytől. Norvégia erős vámokkal védi nemcsak a tejtermelőket, hanem az egész mezőgazdasági szektort. Pedig hát Norvégiában finoman szólva sem a legideálisabbak a körülmények például a paradicsomtermesztésre. Nyilvánvaló, hogy vámok nélkül olcsóbb és jobb minőségű termékeket vásárolhatnának külföldről. A termelők csődbe mennének, de az ország gazdaságilag jobban járna, ha ezek a termelők mással foglalkoznának, mit hogy méregdrágán termesszenek paradicsomot. Úgy tűnik azonban, hogy a norvégok még így sem bánják, szívesebben fizetnek többet, de szeretnék megtartani a norvég mezőgazdaságot. Sokan ezt egyfajta patriotizmusnak gondolják. Mikor erről norvég diákjaimmal vitatkozom, ők azt mondják, szeretnék, ha a tájképet mezőgazdasági területek tarkítanák továbbra is, és tehenek, bárányok legelésznének a mezőkön. És ez is fontos szempont, nemcsak a közgazdasági érvek számítanak.

Végül három zárógondolat, amelyek számomra érdekessé teszik a norvég vajkrízist: Először is ez a válság egy kis emlékeztető arról, hogy még a világ egyik leggazdagabb országát is sújthatja a tervgazdaságokra emlékeztető válság. Másodszor, hogy ez valójában Európa legviccesebb válsága, még az amerikai humoristák is ezen élcelődnek. És harmadszor, hogy ez végre egy olyan európai válság, amelynek megoldása legfeljebb pár milliárd euróba kerülne.