[origo]
Nyomtatás

Az orbáni puccsfagyi visszanyal
2012. március 7., szerda, 11:22


Egyszerre folynak lázas közéleti viták olyan összeesküvés-elméletekről, amelyeknek egyrészt Orbán Viktor szenvedő alanya, másrészt az irányítója. Hogyan alakulnak ki és mi tartja életben ezeket az elméleteket?


Akik alapvetően viszolyognak az összeesküvést feltételező magyarázatoktól - intuitíve jól ráérezve az ilyen összefüggések alapvető blődségére -, megküszködnek azzal, hogy fogást találjanak az ilyen magyarázatokon. Nos, az összeesküvés-elméletek alapvető problémái madártávlatból jobban megláthatók, sikamlósságuk ugyanis közös magyarázati szerkezetükben rejlik.

Az első számottevő probléma abból fakad, hogy a konspirációt vázoló elméletek kikezdhetetlenek, azaz lényegében megdönthetetlenek. Attól betonbiztosak, hogy nincsenek olyan érvek, tények, bizonyítékok, amelyek egy összeesküvés-elméletben hívőt arra késztethetnének, hogy feladja álláspontját. Ezért nehéz összeesküvés-elmélet hívővel vitatkozni: amikor ön ellenérveket, cáfoló bizonyítékokat kíván felsorakoztatni, hogy aláássa az elméletet, akkor lényegében lehetetlenségre vállalkozik. És éppen ezért hasonlít egy-egy jelenségre adott összeesküvés-magyarázat inkább a legortodoxabb hithez, mintsem racionális világmagyarázathoz.

Mondjuk, Zsófi nővére azt mondja kishúgának, hogy kihallgattam anyáékat, amint arról beszélgettek, hogy te nem is az igazi testvérem vagy, hanem az árvaházból fogadtak örökbe. Zsófi megkérdezheti anyáékat, hogy mi a helyzet valójában? Anyáék bevallhatják, vagy elháríthatják dolgot, például azzal, hogy valóban szó volt erről egy ismerős gyereke kapcsán. Mindaddig, amíg a beismerő vagy az elhárító, tagadó választ - és a hozzájuk tartozó bizonyítékokat - is azonos módon kezeli Zsófi, addig nincs szó összeesküvés-sémáról. Amikor azonban nővére azzal támogatja meg a "leleplezést", hogy Zsófinak nyilvánvalóan fölösleges megkérdeznie anyáékat, mert a dolgot lényegénél fogva tagadni fogják, akkor helyben vagyunk: előállt a jellegzetes konspirációs séma. A beismerés és a tagadás ugyanannak fog számítani: az összeesküvés alátámasztásának. Mi a helyzet az anyakönyvi kivonattal? Nos, az összeesküvés-elmélet séma kész válasza szerint ez hamisítvány, amelyek célja elleplezni az örökbefogadás tényét, teljessé tenni az igazi testvér meséjét. Sőt! Ennek kell csak igazán gyanússá tennie anyáék viselkedését!

Az összeesküvés-elméletek dupla fenekűek, a bizonyítékok tekintetében valóban a sokat emlegetett kettős mércét alkalmazzák: amíg ugyanis a mellettük szóló evidenciákat elfogadják névértéken, addig az ellenük szólókat hamisítványnak, az összeesküvés elleplezését célzónak, a be nem avatottak félrevezetését szolgálónak minősítik.

A pró és kontra bizonyítékok aszimmetrikus értékelése az egyik legproblémásabb vonása az összeesküvés-magyarázatoknak: rendszerint az egész elméleten belül, ahogy Zsófi tanmeséjében is, külön kis magyarázat szolgál az ellene szóló bizonyítékok mellette szólóvá átforgatására. A konspirációs feltevések megdönthetetlenségét valójában a bizonyítékok ilyen aszimmetrikus értékelése hozza létre, és nem a bizonyítékok névértéken vett primer erőssége - emiatt nem kell annak örülnünk, hogy betonbiztosak. És ettől érezheti ön úgy egy összeesküvés hívővel vitatkozva, hogy viszketni kezd az idegességtől: partnere minden ön által felhozott kontrabizonyítékot az összefüggés mellett szóló evidenciaként fog értékelni.

Igaz, hogy számos hétköznapi vélekedésünk, elfogultságunk működik úgy, hogy ellenáll a szembeszegülő tényeknek, információknak, ebben még semmi különös nincs. A konspirációs elméletek őrülete azonban abban rejlik, hogy szisztematikusan kezeli mellette szóló bizonyítékként az ellene szóló, a dolog megkérdőjelezésére képes evidenciákat. Mint az ingovány: minden kifelé taposó mozdulat egyre jobban beszippant.

A konspirációs feltevések hasonló rugóra járnak abban is, hogy a közvetlen alátámasztásukra szánt bizonyítékok meddig vezetnek el bennünket, és hol vagyunk kénytelenek megtorpanni. Azt el kell ismerni, hogy bizonyos esetekben a pró bizonyítékok valóban erősen mutatnak egy és ugyanazon irányba, és ennyiben  jogosan vetik fel a konspiráció lehetőségét. Csakhogy a konspirációs teóriák magának az összeesküvésnek a szervezésével és kivitelezésével kapcsolatos konkrét bizonyítékokat szokták nélkülözni. Pont annak dokumentálása hiányzik, hogy az adott összeesküvés tényleges fő- és mellékszereplői hogyan bonyolították az egészet, beleértve a nagy horderejű eseményig tartó belső kommunikációt. Ezt a hiányt pedig rendesen az összeesküvő csoport érdekeinek ecsetelése hivatott elfedni. Ha előkerülne egy hangfelvétel, amelyen a kormányfő az ország szándékos államcsődre futtatásáról beszél, vagy egy olyan dokumentum, amelyben  - mint egyes sajtóbeszámolók szerint állítólag erről beszélt volna a miniszterelnök a Fidesz vezetése előtt - a CNN prominens személyei egyeztetnek a magyar és külföldi diplomatákkal akár célokról, akár akciórészletekről, akkor nyilván alaposan el kellene gondolkoznunk.

Hogy miért fontos elvárnunk az érdekek felmutatásán kívül további, a szervezéssel és lebonyolítással kapcsolatos közvetlen bizonyítékokat? Könnyen megérthetjük, ha azt nézzük, hogyan tudná a kormányfő bizonyítani, hogy Szelényi Iván neki tulajdonított "mesterterve" téves? Hogyan tudhatná bizonyítani, hogy szó sincs ilyesmiről, ha valóban szó sincs ilyesmiről? Hogyan tudhatná bizonyítani a CNN, hogy nem fogott össze Orbán ellen, ha valóban nem fogott össze? A tényleges összeesküvések mögött tényleges cselekvéssorok vannak, amelyek nyomot hagyhattak a világban: beszélgetések, üzenetváltások, titkosnak szánt, de megszervezett és ténylegesen lezajlott találkozók. A tévesen feltételezett összeesküvések mögött nincsenek ilyen cselekvéssorok, ezért nyomot sem hagyhattak a világban. Az összeesküvéssel meggyanúsított szereplőktől tehát nem várhatjuk el, hogy olyan további dolgot mutassanak fel, ami bizonyítja, hogy nem esküdtek össze. Egyszerűen: bizonyítani csak valaminek a létét lehet. Valami nem létezésének, meg nem történtségének bizonyítása, egy-két extrém esettől eltekintve, lényegében lehetetlen. Pont ilyen elvárásrendszert működtetnek egyébként a bírósági eljárások: a bizonyítás terhe mindig azt illeti, aki valaminek a létét, megtörténtét állítja.

Lehet, hogy nehéz hozzáférni az összeesküvést tényleg leleplező, a szervezéssel és belső kommunikációval kapcsolatos bizonyítékokhoz, ám mivel a dolog tétje többnyire óriási, érdemes ezt a nagyon kemény mércét komolyan venni. Hogy aztán, Karinthyval szólva, ne kelljen úgy járunk, "mint aki halkan belelépett valamibe... s most tüszköl s fintorog".