[origo]
Nyomtatás

A kormány elpazarolja a szegény gyerekek pénzét
2012. július 27., péntek, 18:17


Magyarország különösen rosszul szerepel a gyerekszegénység nemzetközi összehasonlításában: Bulgária és Románia után itt él a legtöbb nélkülöző gyerek Európában, miközben arányaiban annyit költünk a családokra, mint Dánia és Svédország. A gondot az esztelen költekezés jelentheti, miközben az ország vezetése látszólag figyelmen kívül hagyja a lecsúszó középosztály gyerekeinek problémáját. A számok ráadásul a szociális visszavágások előttiek.


Az UNICEF friss jelentése a gyerekszegénység és a gyereknélkülözés mértékére hívja fel a figyelmet az iparosodott országokban. Az Európai Unióban (valamint Norvégiában és Izlandon) 13 millió gyerek nem jut hozzá a fejlődéséhez szükséges alapvető forrásokhoz.

A jelentés 2009-es méréseket elemzett és hasonlított össze, azóta ugyanis nem készült hasonló kutatás - fontos tehát, hogy még a válság érezhető hatása előtti pillanatban rögzítették az adatokat. Két szempont alapján mérték a gyerekek, azaz a 18 év alattiak helyzetét: a deprivációs (nélkülözési) index és a szegénységi index alapján. A szegénységi index egy adott ország belső viszonyairól nyújt látleletet: megállapítják az adott állam medián háztartási bevételét, és ettől lefelé, a legkevesebb pénzből gazdálkodó háztartások 25 százaléka jelenti a szegénységi küszöb alatt élő réteget. Ez a módszer jóformán alkalmatlan arra, hogy rangsorolhassuk az országokat: Hollandia szegénységi küszöbének bevétele például kétszer több mint a magyarországi medián háztartási bevétel. Annyi értelme volna ezeket a rátákat összehasonlítgatni, mint egy rózsadombi és egy zsákfaluban élő gyerek esélyeit összemérni.

A nemzetközi összehasonlításra jóval hitelesebb kiindulópontot jelent a deprivációs (nélkülözési) index. 2009-ben tizennégy olyan szükséglet képezte a mérés alapját, amelyekről azt gondolták, egy fejlett országban természetesnek vehető, hogy a gyerekek hozzáférjenek. Nem kell különösebb dolgokra gondolni, a legalapvetőbb gyermekjogok alapján állt fel a lista, amely két blokk köré csoportosítja az indikátorokat: az erőforrásokhoz való hozzáférés köré és a szükségletek kielégítése köré (ld. a keretes részben.)

Ha a tizennégy indikátorból kettő vagy annál több szükséglethez nem fér hozzá egy gyerek, akkor nélkülözőnek számít. A 29 országban (az Európai Unió tagállamaiban, valamint Norvégiában, Izlandon) mért gyereknélkülözés Magyarország számára sokkoló eredménnyel zárult. A nélkülözési index elsőre talán szigorúnak tűnhet - hiszen a nem nélkülöző gyerek számára a tizennégy feltételből legalább tizenháromnak adottnak kell lennie -, a nemzetközi és a régiós összehasonlítás azonban azt mutatja, hogy egy jólléti államban ezek a szükségletek valóban alapvetőek és hozzáférhetőek. A vizsgálatokból az derül ki, hogy az Európában élő 85 millió gyerek 85 százaléka nem számít nélkülözőnek, miközben az OECD-országok 35 fejlett gazdaságú államának 200 millió gyerekének 15 százaléka, azaz 30 millió gyerek él relatív szegénységben.

Magyarországon minden harmadik gyerek tekinthető nélkülözőnek: a gyerekek 31,9 százaléka kettő vagy annál több indikátorban szenved hiányt. Ezzel hátulról a harmadik legrosszabb helyen állunk az európai országok rangsorában: megelőzzük Bulgáriát (56,6 százalék) és Romániát (72,6 százalék). Igaz, hogy Bulgária és Románia jelentősen leszakadt a mezőnytől, de Magyarország számára mégis kínos az eredmény. A közép-európai régió többi országa ugyanis - Szlovénia (8,3 százalék), Csehország (8,8 százalék), Szlovákia (19,2 százalék), Lengyelország (20,9 százalék) - mind jóval előrébb állnak a rangsorban, a régió második legrosszabb eredménye is kerek tíz százalékkal jobb, mint Magyarországé.

2009-ben - tehát még a válság érezhető hatása, a szociális kiadások visszavágása előtt - minden harmadik magyar gyerek nélkülözőnek számított. Ennyi gyerek nem kapta meg a kiteljesedéshez, a minőségi gyerekkorhoz kellő alapszükségleteket, vagyis ennyi gyereknek van jelentősen kisebb esélye arra, hogy később úgy éljen majd, hogy ne szoruljon a társadalom, az állam segítségére.

Egy másik szomorú jelenség is kiolvasható a számokból: a másik skála, a szegénységi index alapján a magyarországi gyerekek tíz százaléka él a szegénységi küszöb alatt, de a teljes magyarországi gyereknépesség 33 százaléka számít nélkülözőnek. Ez azt jelenti, hogy a probléma nemcsak a mélyszegénységben élőket, hanem a (mindinkább lecsúszó) középosztályt is érinti, vagyis azokat a gyerekeket, akik mindeközben kívül esnek a szakmai és a nem szakmai diskurzusok érdeklődéséből - őket az UNICEF "elhallgatott gyerekeknek" hív. Velük most senki nem foglalkozik. A szegénységi és a nélkülözési index közötti különbség arra figyelmeztet, hogy már 2009-ben komoly leszakadást lehetett tapasztalni a szegénységi küszöb feletti háztartásokban élő gyerekek körében is - a gazdasági válság közép- és hosszú távú hatásait pedig még mindig csak sejteni lehet, de arról már most hallani, hogy a gyerekes családokat különösen érzékenyen érintette.

De hol szúrjuk el, miért vagyunk minden szempontból a leszakadók között?

Magyarország kilenc másik országgal a legkevesebb GDP értéket termelő európai ország közé sorolható. 13-25 ezer dollár közé esik emelkedő sorrendben Bulgária, Románia, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Észtország, Magyarország, Szlovákia, Málta GDP-je. Bár Magyarországé a csoport harmadik legmagasabb GDP-értéke, mégis a két legszegényebb országon, Bulgárián és Románián kívül mindenhol alacsonyabb a gyereknélkülözési ráta. Mindeközben Magyarország szinte ugyanolyan arányban áldoz a GDP-ből az adók és közvetlen pénzügyi juttatások, kedvezmények révén a szegénység elleni küzdelemre, mint Dánia és Svédország - arányait tekintve a negyedikek vagyunk a probléma visszaszorítására a GDP-ből legtöbbet áldozó országok között.

A pénzt tehát rendesen költjük. Még több pénzt kérni a gyereknélkülözés vagy a gyerekszegénység visszaszorítására értelmetlen volna. A jelek szerint azonban elképesztően rossz hatásfokkal szórjuk, amit lehet: míg Észtországgal szinte teljesen azonos a GDP-nk, és arányaiban kétszer annyit költünk a családokra, a gyereknélkülözési rátánk mégis két és félszer rosszabb az észtekénél. A hasonló erőforrásokból gazdálkodó országok közötti őrült különbségek arra engednek következtetni, hogy a pénz elköltéséről döntő politika és szakma átgondolatlan stratégia mentén működik. Erre lehet példa a gyes szabályainak ide-oda módosítgatása, vagy a családi adózás, amely az egy- és kétgyerekes, alacsonyabb jövedelmű családok számára nem jelent kedvezőbb adózást, miközben közel 20 százalékkal nőtt a háromgyerekesek reálkeresete.

A szegénység újratermelődését jelentő négy alapvető kockázati tényező a szülők alacsony iskolai végzettsége (8 általánosnál kevesebb); a munkanélküliség a családban (nincs rendszeres jövedelem); az egyszülős családok és a migráns családok. Magyarországon az alacsonyan képzett szülők gyerekeinek 74,5 százaléka, a munkanélküli családok gyerekeinek 64,4 százaléka, az egyszülős családok gyerekeinek 47,3 százaléka nélkülöz - ezeknek a gyerekeknek kevés esélyük van arra, hogy kitörjenek a szegénységből. Mindhárom mutató rangsorában Magyarország a legrosszabb öt között szerepel. Az ilyen családokban élő gyerekek helyzetén nem segít például az sem, hogy az álláskeresési járadék (korábban: munkanélküli segély) folyósítása kilencven napra csökkent; hogy a családi adókedvezményt nem tudják igénybe venni az alacsony jövedelmű családok, miközben összességében közel 150 milliárd forintot juttat vissza a gyerekes szülőknek a kormány; hogy nem emelkedett évek óta a gyes és a családi pótlék összege, viszont a változások hatására 2008 óta kb. 22 százalékot veszítettek az értékükből.

Az UNICEF-jelentés mutatói alapján a szegénység nem pusztán újratermelődik, hanem folyamatosan mélyül, szélesedik. (Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy nem minden szegény gyerek deprivált, ahogyan nem minden deprivált gyerek szegény.) A 2009-es adatok így valamennyire előrevetítik a következő negyven-ötven-hatvan évet. A fejlett államokban alapvetőnek tekinthető szükségletek hiánya, a nem biztosított megfelelő életviteli, tanulási és társasági körülmények hiánya miatt a Magyarországon felnövő gyerekek azonnali hátránnyal indulnak a régió más polgáraihoz képest mind a nemzetközi versenyben, mind a nemzetgazdaságban.

Illúzió volna azt gondolni, hogy a gyerekszegénység, a gyereknélkülözés felszámolható - még a leggazdagabb európai országokban is problémát jelentenek. De az a pénzmennyiség és energia, amit Magyarország arányaiban a probléma visszaszorítására fordít, nem szabadna, hogy ennyire következmények nélküli maradjon.

Az UNICEF Magyar Bizottsága már kezdeményezte az Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságánál, valamint az Emberi Erőforrás Minisztériumnál a jelentés tapasztalatainak megvitatását.

A gyereknélkülözési index által mért alapvető erőforrások és szükségletek:
1. napi háromszori étkezés;
2. legalább naponta egyszer hús vagy hal, vagy ezek vegetáriánus megfelelője;
3. minden nap friss gyümölcs és zöldség;
4. a gyerek életkorának és értelmi szintjének megfelelő könyvek megléte (nem számítva a tankönyveket);
5. eszközök a szabadban végezhető szabadidős tevékenységekhez (bicikli, görkorcsolya, labda stb.);
6. rendszeres szabadidős tevékenység (például úszás, hangszeren játszás, részvétel ifjúsági közösségekben stb.);
7. szobában használható játékok (legalább gyermekenként egy, beleértve az oktató játékokat, az építőkockákat, társasjátékokat vagy számítógépes játékokat);
8. pénz az osztálykirándulásokon és egyéb iskolai rendezvényeken való részvételhez;
9. csendes, megfelelő méretű és megvilágítású hely a házi feladat elkészítéséhez;
10. internetkapcsolat;
11. néhány új ruha (ne legyen mind használt);
12. két pár megfelelő méretű cipő, ezek közül az egyik bármilyen időjárási viszonyok között viselhető legyen;
13. a barátok időnkénti meghívásának lehetősége, azért, hogy a gyerek otthonában játsszanak, és egyenek valamit;
14. a különleges események (például születésnap, névnap, vallási ünnepek) megünneplésének lehetősége.