[origo]
Nyomtatás

Xantus János és a rockandroll
2012. november 13., kedd, 22:07


Te jó isten, írtam Varga Ferinek, amikor megnyitottam az Origót, és azt láttam, hogy meghalt Xantus János. Az élet persze hülye, mert azelőtt fél órával felhívott Feri, miközben kutyát sétáltattam, és azt mondta a telefonba, írnék-e valami személyeset? Nem, mondtam, mert nem tudtam, hogy mi történt, ő meg nem mondta, hogy meghalt a Xani. Ott basztam volna földhöz a telefonom, az biztos.


Xantus János nemzedékem egyik sztárja, egyik idolja. Ha volt magyar rendező, aki benne volt a nyolcvanas évek rockandrolljában, és nem csak kívülről figyelte azt, az Bódy Gábor mellett Xantus volt. A korszak szépfiúja, döglöttek utána a csajok, ő pedig olyan volt, mint ahogy a Micimackóban énekli a Tigris: a szellemes, kellemes, jellemes Tigris, az én vagyok magam. Xantus az volt.

Már learatta a sikereit az Eszkimó asszony fázikkal, befutott rendező volt, amikor arra kért, dolgozzunk együtt. Legyek az asszisztense a Neurotic zenekarról forgatott filmben. Tudta rólam, hogy az az underground, amelyikről ez a film szólni fog, az én világom is: ismerem a szereplőket, tudom, honnan kell reggel nyolckor előhalászni azt, aki éppen nincs ott időben a forgatáson, ne ragozzzuk túl, én is annak a közegnek a részese - bár fegyelmezett részese - voltam.

Megtiszteltetés volt a felkérés, mondom, Xani befutott rendező volt akkor, örömmel vállaltam. Nekiugrottunk a később Rocktérítő címen futott filmnek. Fontos itt leírni, mert máskor talán soha nem lesz rá lehetőség: az eredeti forgatókönyv másról szólt.

Abban az akkor még durva narkós Pajor Tamás a rendőrtiszti középiskola vidékről bekerült tiszta hallgatója, nem iszik, nem dohányzik, rendes vidéki srác, akit azzal bíznak meg, hogy épüljön be a budapesti undergroundba. Nem könnyű a feladat, semmit nem ért az egészből, tükör előtt gyakorol táncmozdulatokat, aztán lemegy az FMK-ba, és elkezd ismerkedni emberekkel. Iszik, amitől rosszul lesz, de szép lassan részévé válik a fővárosi undergroundnak, megalapítja a Neuroticot, elkezd drogozni is rendesen, koncerteznek, és aztán át esik át a ló túlsó oldalára. És amikor behívják a rendőr felettesei, és képeket tesznek elé, hogy kiket ismer a társaságból, akkor mindegyikre azt mondja, nem ismerem a Pauert, nem ismerem a Zsiráfot, nem ismerem a Ruffot.

Ez lett volna a film, csak közben megtért a Pajor.

Hívott a Xantus, hogy a forgatási terv lemondva, a főszereplő megőrült, át kell írni az egészet, megpróbál kitaláni valamit.

Akkor vette elő a Xani Vigh Misi operáját, a Delphin csodálatos átváltozását, és a már felvett Zsil udvari koncert mellé került ez a filmbe. János arról még meg tudta győzni Pajort, hogy a lakásában, a Bérkocsis utcában beszéljen a megtéréséről.

A Rocktérítő legismertebb jelenete a Brék című klip. Asszisztensként összeszedtem a brékeseket a Vörösmarty térről, elhívtam néptáncosokat a Néphadsereg tánckarából, majdnem minden együtt volt a forgatáshoz, amikor kiderült, nincs olyan cucc, amiből a Brék című számot le tudnánk játszani. Minden más rendező a halál faszára zavart volna el mint első asszisztenst, de János azt mondta, semmi baj. Ott voltak a helyszínbiztosító rendőrök, megkértük őket, ugorjanak már el Xanival meg Klöpfler Tiborral a ghettoblasterért, majd azzal megoldjuk. Beültek, Klöfi persze végig vette az utat, ebből áll a Brék fahrtja. Xantussal forgatáson sosem volt hiszti. Ha probléma volt, azt nyugiban kellett megoldani.

Aztán dolgoztunk még együtt, 1998-ban Krassó Györgyről készített filmet, a Fő utca 37.-ben forgattunk, az azóta szintén halott Zsille Zoltánnal. Abban egy modell érkezik Krassó lakásába, ott találja Zsille Zoltánt, akit egy portörlővel letöröl, majd meginterjúvol. Talán akkor dolgoztunk utoljára, de persze, aztán is találkozgattunk, kávéztunk néha, meg nyafogtunk az élet szemétségén, ami elvesz időnként tőlünk fontos dolgokat, rádiókat, mozgalmakat, embereket.

Nem tévedtünk.

Isten veled, János.