[origo]
Nyomtatás

Mikor lesz demokratikus Kína?
2012. november 16., péntek, 12:35


Még mindig magabiztos autokrácia benyomását kelti, pedig archaikus politikai berendezkedésével hosszú távon nem jut messzire.


Néhány évvel ezelőtt divatos volt a nyugati sajtóban arról írni, némi gúnnyal, hogy lám, nem jött be a magabiztos jóslat, hogy Kína, ahogy modernizálódik és egyre gazdagabb lesz, előbb-utóbb a demokráciát is bevezeti (ahogy Tajvan és Dél-Korea is). A kínai demokratizálódásnak egyelőre valóban nem sok jele, és ahogy lezárult a tízévente egyszer lejátszódó vezetőváltás, elelmélkedhetünk azon, hogy hamarosan egy magabiztos autokrácia lesz a világ vezető gazdasági hatalma.

A helyzet ennél bonyolultabb. Az elmúlt évtizedben még korai volt számon kérni Kínán a demokráciát. Ez már nem sokáig lesz így. A demokrácia általában azokban az országokban tudja megvetni a lábát, ahol az egy főre eső GDP meghaladja a 6000 dollárt évente. Vagyis amelyek elég fejlettek gazdaságilag, amelyek erős, magabiztos középosztállyal rendelkeznek, ami politikai jogokat követel magának. Tajvan 8000 dollár körül állt, amikor elkezdett fölbomlani az egypárti uralom. Dél-Korea 5500-nál.

Kínában 2011-ben az egy főre jutó nemzeti össztermék 8400 dollár volt, vagyis már bőven átlépte a küszöböt. Ez persze még önmagában nem fog a rezsim összeomlásához vezetni, ez csak egy irányszám. A kínai politikai rendszer jelenleg elég stabilnak tűnik, ami főként annak köszönhető, hogy már vagy harminc évvel ezelőtt elkezdték leselejtezni a kommunista ideológia legéletképtelenebb elemét, a tervgazdaságot. A tempósan növekvő jólét egyelőre biztos legitimációt teremt a pártbürokraták rendszerének.

Mégis, a párt már jó ideje rengeteget beszél a politikai reformról, mint a következő nagy feladatról, elkerülhetetlen lépésről, ha a gazdasági reformok eredményeit meg akarják őrizni, a modernizációt folytatni akarják. A leköszönő miniszterelnök, Ven Csia-paó például a demokratizálás egyik leghangosabb szónoka volt - igaz, tízéves kormányzása alatt nem sok minden történt ezen a területen. A Financial Times a múlt héten arról írt, hogy a párt a tajvani és dél-koreai átalakulás tapasztalatait tanulmányozza. A KKP már most is fókuszcsoportokkal, közvélemény-kutatásokkal, konzultációkkal próbálja magát érzékenyebbé tenni az emberek igényeire.

Vannak demokráciát és jogállamot követelő hangok a társadalom alacsonyabb szintjein is. Igaz, hogy a KKP uralmát összességében nem sokan kérdőjelezik meg. De Kínában több tízezer zavargás van évente, illegális földkisajátítások, korrupció, hivatali visszaélés és hasonlók miatt. Tavaly és idén a sajtó egy kuangtongi város, Vukan történetétől volt hangos, ahol a lakosok elkergették a korrupt pártfunkcionáriusokat, és azt követelték, hogy írjanak ki szabad választásokat. A párt engedett. Vukan esete talán elszigetelt, mégis mutatja, hogy a kínaiak sem birkák. A középosztály próbálkozik: egyre elterjedtebb, hogy a bíróságokon próbálnak érvényt szerezni az alkotmányban elvileg garantált, de a gyakorlatban nem létező jogaiknak. Az internetet, amit 600 millió kínai használ, a párt ma már nemigen tudja ellenőrizni.

A gazdasági növekedés, bár fenntartja a párt népszerűségét, problémákat is generál. Olyan nincs, hogy a fejlődésnek ne legyenek vesztesei - rengeteg vesztes van, mert Kína nemcsak a leggyorsabban növekvő gazdaság a világon, de az egyik legegyenlőtlenebb, legkorruptabb és legkörnyezetszennyezőbb is. Ezek az emberek előbb vagy utóbb igazságot, de legalább szót követelnek majd maguknak. A fejlődés új igényeket is teremt. A kínai középosztály, ami nem is olyan régen még annak is örült, hogy rendes jövedelme volt, előbb-utóbb másra is vágyik majd: rendes egészségügyre, szociális ellátásra, tisztább környezetre. És ha nem kapja meg őket, akkor politikai jogokra, amelyekkel érvényt szerezhet az igényeinek. Ez történt Vukanban, ahol az emberek megelégelték, hogy a helyi pártvezetők ismerősei úgy gazdagodnak meg, hogy áron alul megszerzik az önkormányzati telkeket. Egy egyre modernebb és összetettebb társadalom problémáit hosszú távon nem lehet megoldani egy ilyen zárt és monolitikus politikai rendszerrel.

A gazdasági növekedés, ami ideig-óráig elmaszkírozza ezeket a gondokat, nem fog örökké tartani. Soha nem tart örökké. A 10 százalék feletti éves növekedés már most lelassult 7-re, ami persze még mindig gyors, bár sokak szerint részben statisztikai trükk. Hamarosan új gazdasági modellre lesz szükség: egy ország nem növekedhet örökké úgy, hogy a parasztokat százmilliószámra a gyárakba vezényli és olcsó, nem túl jó minőségű termékekkel exportálja tele a világot. Egy modern, innovatív gazdaság, ami nemcsak arra képes, hogy tömegesen legyártja a Kaliforniában tervezett iPhone-t, hanem magától fel is talál ilyeneket, nem működhet parancsuralmi, kusslegyen alapon.

A párt szelekciós rendszere - mint minden autokráciában - kontraproduktív: a megbízható, de fantáziátlan bürokratákat díjazza. A vezetők korábbi generációja a forradalmi érából hozta magával legitimációját, ezért sok mindent megtehettek. A maiak már nem ilyenek, és nem véletlen, hogy az elmúlt tíz évben a gazdasági reform alaposan lelassult. Az új vezetőkről keveset tudni, azon kívül, hogy óvatos, konzervatív személyiségek, mert mindent elkövettek, hogy még véletlenül se tegyenek vagy mondjanak semmi ellentmondásosat.

Li Ke-csiang, aki az új miniszterelnök lesz, arról hírhedt, hogy amikor henani kormányzó volt a kilencvenes években, és parasztok tízezrei fertőzödtek meg véletlenül HIV-vel, évekig megpróbálta eltusolni az ügyet. A nyolcvanas években még a liberális ifjúságpolitikában volt aktív - ezeket a dolgokat el kell felejteni, ha valaki kínai miniszterelnök akar lenni. Ha valaki megpróbál beelőzni, a párt gengsztertermészete azonnal megmutatkozik. A populista csungkingi kormányzó, Po Hszi-laj karrierje brutális véget ért: megfosztották pozíciójától, feleségét pedig gyilkosságért elítélték, és rá is ez a sors várhat.

Persze valószínűtlen, hogy ezek az emberek szépen kireformálják magukat a hatalomból. Bár ki tudja? Az is lehet, hogy ahogy Kína tovább modernizálódik, a maga módján fog demokratizálódni, nem a nyugati modellt követve; a párt és az állam újabb és újabb részeiben érvényesül a nyílt verseny, fokozatosan eljutva a vezetésig. De az átmenetet az autokráciából a demokráciába általában valamilyen válság előzi meg. Ahogy a fejlődés újabb szakaszába lép, Kínára bőven leselkednek csapdák. Ha ki akarja őket kerülni, politikai rendszerének is alkalmazkodnia kell.