[origo]
Nyomtatás

2012: ez volt fontos a világban
2012. december 28., péntek, 10:25


Íme, az elmúlt év öt legfontosabb globális fejleménye az eurózóna válságától az olvadó sarki jégig.


1. Folytatódott az euró válsága, de attól most már aligha kell félnünk, hogy a közös pénz megbukik. Ez elsősorban Mario Draghi érdeme, aki az Európai Központi Bank új elnökeként kijelentette: ha kell, korlátlan mennyiségű pénzt fog nyomni, hogy megmentse azokat a tagállamokat, amelyeknek a pánikba esett befektetők csak extramagas kamatok mellett hajlandók hitelezni. A politikusoknak is jár valamennyi elismerés: létrejött egy állandó európai mentőalap a bajba jutott államok megsegítésére, és az eddiginél szigorúbb államháztartási felügyelet lesz az eurózónában.

Lerakták az európai bankunió alapjait is, aminek az volna a célja, hogy ha egy nagy bank bajba kerül, akkor ne az államnak kelljen megmentenie, hanem az EU-nak - bár eddig még nem jutottunk el. Ami pedig még talán ezeknél is fontosabb: hatalmas kiadáscsökkentéseket eszközöltek a legtöbb tagállamban, főleg a szenvedő periférián, a bérek féken tartásával vagy csökkentésével pedig növelték a versenyképességet és ezzel a gazdaság növekedési potenciálját. Hogy mindez mire elég, majd meglátjuk, az én tippem az, hogy az eurózóna, és főleg a déli államok még jó darabig stagnálni fognak - de csődtől és összeomlástól már nem kell annyira tartani.

2. Az arab tavaszból mára főleg vér és veríték maradt. Szíriában már több mint negyvenezer ember halt meg a felkelésben, ami ráadásul kezdi egy vallási-etnikai polgárháború jegyeit mutatni. Egyiptomban az iszlamisták kerültek hatalomra, és egyelőre nem sok jelét mutatják, hogy értenék: a demokráciában a választási siker nem azt jelenti, hogy a győztes mindent visz. Ezt persze még fejlettebb országokban sem mindig értik (lásd szerencsétlen Magyarországot), ezért nem várható, hogy az egyiptomiak olyan gyorsan megtanulnák. Tunéziában főleg a gazdasági problémák rombolják az új rend legitimációját (ez is ismerős probléma), Líbiában pedig még mindig a Kadhafit legyőző milíciák jelentik a valódi hatalmat.

De ez nem jelenti azt, hogy a forradalmak hiábavalók lettek volna. Egyrészt az arab világ problémái olyan komolyak, hogy aligha várhatjuk, hogy hipp-hopp megoldják őket. A fájdalmas viták természetesek, az új rend születésének normális mozzanatai: például az új egyiptomi rendszer mennyire legyen liberális, mekkora szerepe legyen a vallásnak, az államnak? Másrészt azért mégis van haladás: Szíriában már nem tarthat ki sokáig az Aszad-rezsim, Egyiptomban szabadabb a sajtó, mint valaha, Tunéziában alapvetően szilárdnak tűnik az új, demokratikus rend. Líbia egyelőre kormányozatlan tér, de legalább a pesszimisták polgárháborús jóslatai nem váltak valóra. Ha pedig mindehhez hozzáadjuk Irán atomfegyverprogramját és az újabb gázai miniháborút, akkor láthatjuk, hogy még mindig a Közel-Kelet a nagypolitika legélénkebb színpada.

3. A klímaváltozás mostanában már nem akkora sztori, mint néhány éve volt, ami nem jelenti azt, hogy vége. Az északi sarki jég olvadása az idén újabb rekordot döntött meg: szeptemberben 3,5 millió négyzetkilométer alá csökkent az északi-sarki jég területe, ez kevesebb, mint fele akkora, mint volt egy évtizeddel ezelőtt. A sarki jég olvadása nemcsak egy aggasztó mutató, hanem visszacsatolás is, ami tovább fokozza a problémát. Minél több jég olvad el ugyanis, annál gyorsabb lehet a klímaváltozás, mert metán szabadul fel, ami - hasonlóan a szén-dioxidhoz - növeli az üvegházhatást.

Azt még nem tudni, hogy az idei év átlaghőmérséklete mekkora lesz, de egyes várakozások szerint a kilencedik legmelegebb lesz (a feljegyzett történelem tíz legmelegebb évéből kilenc 2001 óta esett meg). Mivel a nemzetközi tárgyalások a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről eddig nem vezettek sokra, és valódi esély nem is nagyon látszik, hogy ez majd egyszer megváltozik, az emberiségnek valószínűleg meg kell tanulnia egy olyan bolygón élni, ami melegebb, ahol magasabb a tengerek szintje, és gyakoribbak az olyan természeti jelenségek, mint például a Sandy szuperhurrikán Amerikában. A sarki jég olvadásának pedig még egy izgalmas következménye van: növekvő verseny az Északi-tenger olaj- és gázlelőhelyeiért.

4. Barack Obamát újraválasztották. Valakinek az újraválasztása persze soha nem olyan izgalmas, mint amikor először szavazzák hivatalba, de egy amerikai elnökválasztás mégis jelentős esemény. Obama duplázásától nyugodt külpolitizálást és lassan-lassan erősödő amerikai gazdaságot várhatunk - de a legnagyobb eredmény talán egyszerűen az, hogy a teljesen ufóvá változott republikánusok nem tudták bevenni a Fehér Házat. Mitt Romney a valóságban valószínűleg nem olyan rémes alak, mint amilyennek első (és második) ránézésre tűnik, de azért eléggé, pártja pedig teljesen elveszítette a kapcsolatot a valósággal.

5. Kínában hatalomváltás volt. Az új tandem - Hszi Csin-ping KKP-főtitkár, hamarosan államfő és Li Ke-csiang miniszterelnök - lassuló gazdaságot és növekvő feszültségekkel teli társadalmat örököl, példátlan állami korrupciót és nyomasztó science-fiction filmekbe illő környezetszennyezést. Sok Kína-elemző azt írja, Hszitől harciasabb, nacionalistább külpolitika várható, de a gazdasági és politikai reformok terén már korántsem lesz olyan kemény fiú. Mivel ez a vezetőgeneráció már nem dicsekedhet nagy forradalmi tettekkel, legitimációjuk gyengébb, és ezért óvatosabbak és konszenzuskeresőbbek (már a most leköszönt társaság is ilyen volt). Ez akkor baj, ha bizonytalanságukat agresszióval próbálják leplezni, ahogyan gyaníthatjuk is az egyre szaporodó és intenzívebb területi vitákból Kína és szomszédai között. Egy Kína-Japán háború nagyon valószínűtlen marad, főleg gazdasági egymásrautaltságuk és az amerikai-japán védelmi szövetség miatt. De ez a fajta feszültség mindennapos részévé vált a távol-keleti politikának.