[origo]
Nyomtatás

Mi értelme a kötelező nyugdíjazásnak?
2013. január 18., péntek, 10:47


Ijesztő, hogy az állami szféra ad munkát az állampolgárok majd' 8 százalékának. Még ijesztőbb, ha évről-évre elbocsátanak pár ezer embert, azonban - misztikus módon - mégis többen dolgoznak benne, mert "a feladat visszaköveteli a létszámot".


Egy kormányrendelet értelmében január 31. után nem dolgozhatnak nyugdíjas korúak a közszférában. Az egészségügyi dolgozók ugyanakkor egyéni kérelmezéssel mentességet kaphatnak, a háziorvosokra pedig nem vonatkozik a 62 év felettieket inaktiváló intézkedés.

A kormány leginkább a bírák emlékezetes nyugdíjba küldésével hívta fel magára a figyelmet, az ügy az Európai Uniót is megjárta. 2012-ben a felső korhatár elérése miatt a 2996 fős bírói karból 274 bíróvolt kénytelen nyugdíjba vonulni, miután a kormány 70 évről 62 évre szállította le a bírák nyugdíjkorhatárát. A lépést az Európai Unió bírósága jogtalannak minősítette.

A mostani közszféra-kurtítás ötlete nyár közepén merült fel, a lépést az IMF is követelte. Az [origo] azt írta, hogy "a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2011 végén 734 600 köztisztviselő és közalkalmazott dolgozott valamilyen költségvetési intézménynek." A minisztériumoknál ebből 5588 státus van, a kormányzati háttérintézmények és a fővárosi, megyei kormányhivatalok létszáma 68 334 fő. A cikk szerint "hiába volt a kormányváltás után több állami hivatalban is nagyobb arányú elbocsátás, évről évre nő a létszám".

A kormány tavaly és az idén is bejelentette, hogy több ezer fővel csökkenti a közigazgatásban dolgozók számát. A 2011-re tervezett húszezres leépítésből nagyjából háromezres lett, és az idén is a kezdeti terveknél kisebb, hatezer főt érintő elbocsátásról döntött a kormány januárban.

Részemről most nem a jogos-jogtalan tengely mentén vizsgálnám a kérdést. A kormány ugyanis egyik fő céljának a foglalkoztatottság növelését tekinti abban az országban, aminek tízmillió lakójából csak 3,8 millióan dolgoznak - és ebből, mint a fenti példa is mutatja, alig hárommilliónál több főt alkalmaz a magánszféra. Orbán Viktorék szeretnék feltornázni a dolgozók számát ötmillióra.

Valljuk be, elég ijesztő, hogy az állami szféra ad munkát az állampolgárok majd' 8 százalékának. Még ijesztőbb, ha évről-évre elbocsátanak pár ezer embert, misztikus módon azonban mégis többen dolgoznak benne, mert "a feladat visszaköveteli a létszámot". Azaz strukturális változásokra lenne szükség, praktikusan - bár nem értek a közigazgatáshoz, de megkockáztatom - állami feladatok "kiszervezésére", azaz a magánszférára, piacra hagyására. Jelenleg azonban nem ilyen időket élünk - ma inkább feladatokat von magához az állam, mintsem lemondjon róluk. Persze az iskolák állami kézbe vételével (ami borzasztóan rosszul sült el), illetve a járások létrehozásával (amivel nincs problémám) igazából a közszféra csak az egyik szobából a másikba cipeli át a bútorait, így mindez nagy létszámnövekedéssel nem jár - habár a KIK (vagy KLIK) létrehozása azért bizonyosan növelte valamivel a köznek dolgozók számát. Nem is beszélve a foglalkoztatás-növelő céllal életre hívott, sokat vitatott közmunkaprogramokról.

Az állam nem tud érdemben, direkt módon foglalkoztatást növelni igazán, ez a piac feladata - mondhatnánk, tényleg hatékony munkahelyeket a piac hoz létre, és az állam annyit tehet, hogy biztosítja ehhez a megfelelő környezetet. Ugyanakkor nehéz nem észrevenni az egymással ellentétes célokat: a közszféra (az egyik legnagyobb munkáltató) karcsúsítását és a foglalkoztatás növelését - főleg egy "állampárti" kormány részéről.

Hogy lesz ötmillió, határon belüli dolgozó magyar, ha még pluszban el is bocsátja az állami és az önkormányzati szféra alkalmazottaik egy jelentős hányadát? Vagy épp miért a tapasztalt, jó munkaerőt kell kipaterolni a munkaerőpiacról, kötelező nyugdíjazással? Főleg kérdés ez a bíráknál: a korhatár lejjebb vitele miként szolgálja a foglalkoztatás növelését? Szerintem sehogy. Persze itt a cél más volt, a nyolcvanas évekből állítólag ránk maradt ancien régime leváltása, ahogy a közigazgatásban is van ilyen célkitűzés (ezt szolgálta a ciklus elején az indoklás nélküli elbocsátás lehetőségének megteremtése). A Regeneráció programjai is a nemzedékváltást, a fiatalabbak bevonását szolgálják.

Európában a trend ma a nyugdíjkorhatár emelése (persze ezt mindenütt tiltakozások kísérik), mivel a demográfiai piramis kezd a feje tetejére állni - egyre több az idős, nyugdíjas, akiket egyre kevesebb aktív tart el. Így inkább azt kellene bátorítani, hogy aki él és mozog, az dolgozzon. Nem csak a nyugdíjkorhatár csökkentésének mellőzésével, hanem például más, a nyugdíjasok "szerzett jogait", kiváltságait megnyirbáló intézkedésekkel is: például a 13. havi nyugdíj (illetve ennek pluszpénzzé alakított formája) ötletének végleges ejtésével, az ingyenes utazás kedvezményesre változtatásával, és így tovább. Részemről még a sokat átkozott svéd nyugdíjrendszer is jöhetne.

Mindezzel együtt a közszféra karcsúsítása valóban üdvös lépés volna, az elbocsátottak elhelyezkedési esélyeit pedig csak növelné, ha az állandóan változó büntetőadókat kivezetnék, és hosszabb távra kiszámíthatóvá válna az adórendszer. Választani kell, hogy a nyugdíjasok számát emeljük, vagy a munkavállalókét, a kettő együtt nem hiszem, hogy működne.