[origo]
Nyomtatás

A jobboldali kormány baloldali iskolareformja
2013. január 30., szerda, 11:55


Az esélyegyenlőség, a nemzeti egység és az anyagi egyenlőség nevében államosította az iskolákat a kormányzat. Nem éppen konzervatív megközelítés.


Sorra érkeznek a hírek az összeomló közoktatásról, ennek ellenére a közoktatási vezetés lényegében zökkenőmentesnek tartja az átmenetet. Az igazgatói körlevelekből nem ez derül ki: miután a kormányzat nagy sietve felállította a Klebelserg Kunó Intézményfenntartó Központot (KLIK), annak helyi tankerületeit, amelyek a járásokat fedik le, számos esetben felkészületlenül érte a január harmadikai tanévkezdés.

A változás lényege, hogy ezentúl a pedagógiai munkáért a tankerület felel, míg az iskolák technikai működtetése az önkormányzatoknál marad. Az igazgató munkáltatói és gazdálkodói jogkörei a KLIK-hez kerülnek. A koncepció két dolgot hivatott szolgálni: egyrészt, hogy az iskolák felszereltsége ne az önkormányzatok anyagi lehetőségeitől függjön, másrészt hogy az igazgató a pedagógiai-nevelő munkára tudjon figyelni. A közkeletű példa szerint: a lényeg, hogy megszűnjenek az olyan "egyenlőtlenségek", mint hogy egy kis faluban pottyantós, a Rózsadombon meg fotocellás ajtóval ellátott vécé áll a tanulók rendelkezésére.

Nos, január eleje óta az iskolák számos gyakorlati problémával állnak szemben, főleg ott, ahol a jogaikat átvevő tankerületek a gyakorlatban még nem álltak fel teljesen, és így nem tudnak eleget tenni feladataiknak - például a munkáltatói feladatokat már ők látnák el az igazgatók helyett, ám ha nincs még munkaügyis és gazdaságis kolléga a tankerületben, akkor nem tudnak intézkedni. Bizonytalan a tanárok cafateriájának, utazási térítéseinek sorsa, s az igazgatóknak nem áll rendelkezésére saját költségvetés. Mindez azonban olyan átmeneti probléma, amelyet ugyan körültekintőbb előkészítéssel meg lehetett volna előzni, de idővel valószínűleg megoldódik. Így inkább most nem ezekre, hanem magára a reformra koncentrálnék.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az igazgatói hatalom megosztásával, kiüresítésével az ügymenet lassabb és nehézkesebb lesz. Sok múlik majd a személyes kapcsolatokon, valamint a tankerület, az önkormányzat és az igazgató együttműködésén. Már csak azért is, mert számos anyagi vonzatú kérdés egyszerre jelent működtetési és fenntartói (szakmai és technikai) feladatot is.

Hoffmann Rózsa és Marekné Pintér Aranka szerint levették a gazdálkodás terhét az igazgatók válláról. Az igazgatók mindezt azonban láthatóan nem szakmai lehetőségeik kiszélesítéseként, hanem beszűkítéseként értékelik és érzékelik - a gazdálkodás nem az a teher volt, amit nem vittek volna szívesen tovább. Mindemellé jön még az új nemzeti alaptanterv, amely ugyan 10 százaléknyi mozgásteret hagy a tanterv alakításában, ám ez tudvalevőleg csak elméleti mozgástér, a 90 százalékra is jó, ha idő jut majd. Persze a tanárok mindig is azt tanítottak, amit akartak, és ezután is azt fogják tanítani, "becsukod az ajtót, és azt tanítasz, amit akarsz", és szerepelj jól a kimeneti szabályozáson (kompetenciafelmérések, érettségi, stb) - hacsaknem ezentúl kétnaponta beül az ellenőr az óráikra.

Az igazgatók azonban úgy érzik, adminisztratív munkatárssá fokozták le őket. Egyrészt szinte csak informális hatalom maradt a kezükben (tekintély, bizalom), másrészt a tanterv is kisebb mozgásteret hagy nekik, mint eddig. Így nehéz lesz egyéni arculattal rendelkező iskolát csinálni. Meglehet, épp ez volt a cél: az egyeniskolák.

Az anyagi szándék, hogy segítsük meg a (főleg a rossz helyzetben lévő) iskolákat, nemes. Tulajdonképpen az esélyegyenlőségről szól. A probléma az, hogy ez részint nem valósul meg, mivel a technikai működtetés az eddigi fenntartók, az önkormányzatok kezében marad. Másrészt valószínűleg magával hozza a gazdagabb önkormányzatok iskolái anyagi színvonalának csökkentését - azzal az indokkal, hogy "ilyen a többi iskolában sincs" (mindez nem légből kapott spekuláció, láttam olyan januári gimnáziumi jegyzőkönyvet, ahol ez le van írva). Ugyanis egyes helyhatóságoknak nem rosszabb, hanem jobb anyagi lehetőségeik vannak, mint az államnak. Emellett, habár a tanári munka még így is sokat játszik, az új alaptanterv sem hagy sok mozgásteret a kiemelkedésre más iskolák közül.

Mindez kísértetiesen hasonlít a baloldal világszerte proponált iskolaegyenlősítési programjaira, csak a megvalósítás más. A baloldal általában a körzetesítést preferálja, azaz szereti megszüntetni a szabad iskolaválasztás jogát, azért, hogy a "gazdag" és "tehetős" szülők ne vigyék "elitiskolákba" a gyerekeiket - részint erről szól a szegregáció-integráció vita is. Itthon minderre nem került sor, és a magyar baloldal sem tette le a voksot a körzetesítés mellett, ám Mohácsi Erzsébet Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítványa Győrtől egészen Nyíregyházáig előszeretettel pereskedik a helyi romaközösségekkel is szembeszállva azért, hogy a romákat szórják szét a városok iskoláiban, megakadályozandó a szegregációt. Mindezzel figyelmen kívül hagyja, hogy ezen iskolákban jól érzik magukat a cigányok, szívesen járnak oda és közösségre találnak - valamint hogy az iskolák valószínűleg jól tudták kezelni tanulóikat, hozzáértő pedagógusok foglalkoztak velük.

Az elképzelés általában az, ha jól értem, hogy ha maradnak a "gazdagok" (akik valójában általában középosztálybeliek), nem gettósodik az iskola és csökken a színvonala. Vagy az, hogy elég pénzt kell ölni az iskolákba, hogy biztosítani tudjanak egy "alapvető" színvonalat - esetleg "egységeset". Ami most történik, az ugyanez, csak nem a szülők választási lehetőségeit veszik el az iskolák közt, hanem értelmetlenné teszik azt (leszámítva persze az egyházi és más, a rendszeren kívül maradó intézményeket) - és a retorika nemzetibb.

Az egységes színvonalú iskolák létrehozása, akár baloldali, akár jobboldali ötlet, szerintem a középszer diadalát jelenti. A tapasztalatok szerint a gyakorlatban ez a jónevű intézmények színvonalának csökkenésével is jár, s elzárja a kitörési lehetőségeket. Ha minden iskolában ugyanazt kell tanítani és minden iskolának ugyanazok az anyagi lehetőségei, akkor miként lesznek példamutató intézmények, amelyek ösztönzik a többit?

Képzeljük el, hogy egyszeri fölzárkóztató programot indít egy képzeletbeli kormány a szegény iskoláknak. Az iskolák felzárkóznak, mondjuk, a legjobbak szintjére. Megvan az esélyegyenlőség, mindenki ugyanattól a rajtvonaltól indul - szabad a pálya diákoknak, tanároknak, iskoláknak, és ne adj' Isten önkormányzatoknak. Ha nem erőltetjük az egyenlő színvonalat, lesznek leszakadó és kiemelkedő iskolák, és elindul a "természetes szelekció" - ezzel párhuzamosan a tehetségesebb diákok képességeiknek jobban megfelelő, kiemelkedett elitintézményeket választhatnak, és a jobb tanárokat is elhívhatják esetleg több szakmai lehetőséget, és netalántán valamivel jobb anyagiakat biztosító iskolákba. Mi történt? Odalett az esélyegyenlőség. Az ugyanis szigorúan értelemben véve már akkor megszűnik, ha van egy kiemelkedő iskola. Ha azonban nem lehet kiemelkedni, mert szinte pont ugyanazt kell tanítani, és mert ugyanannyi pénzt kap minden intézmény (netalántán még el sem vihetné a szülő máshova a gyerekét), akkor nem lesznek ösztönzők, hogy a tanárok jobban tanítsanak - úgyis ugyanaz van máshol is.

A probléma éppen "rendszerszinten" kezelhetetlen. Így maradnak a tehetségkutató, tehetségtámogató, felzárkóztató programok és pályázati lehetőségek a rosszabb helyzetben lévő diákoknak, iskoláknak. Mindezzel együtt az a diák, aki több ezer kötetes könyvtárral rendelkező családba születik, mindig is több eséllyel fog indulni, mint az, aki nem. Olyan sosem lesz, hogy minden iskola egységesen "magas" színvonalt képvisel, mivel az egységes színvonal csak mesterségesen tartható fenn, emellett pedig elfásulást szül.

Az iskolák autonómiájának, a szubszidiaritásnak és az elitintézmények kialakulásának, a saját arculatok fenntartásának a pártján állok, ahol diák és szülő szabadon választhat - jobb, ha senkit nem kényszerítünk, hogy ide vagy oda adja a gyerekét, és hagyjuk magától alakulni az iskolák "piacát". Mindez esélyegyenlőségi és "szegregációs" problémákat szül, esetleg kisebb hatalmi visszaéléseket is, de mindez kisebb rossz annál, mint egyenlő iskolákban egyenlően középszert kínálni mindenkinek. Középút pedig nincs.