[origo]
Nyomtatás

Megkezdődhet-e végre a felzárkózás?
2013. május 15., szerda, 9:49


Van mit behozni régiós versenytársainkhoz képest, de a növekedési fordulathoz több kell.


A vártnál jobb növekedési adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal: az előző negyedévhez képest 0,7 százalékkal bővült a gazdaság az idei első három hónapban, míg az előző év azonos időszakához képest - naptárhatástól megtisztítva - 0,3 százalékkal zsugorodott a bruttó hazai termék. Technikai értelemben véve tehát vége a recessziónak, ami mindenképpen örvendetes fejlemény.

Valójában azonban nem sokat árul el egy aktuális negyedév GDP-adata a gazdaság állapotáról. Félreértés ne essék: nem azt a vitát szeretném most ismét megnyitni, hogy a bruttó hazai terméknél akadnak-e jobb mutatók ennek mérésére. Pusztán arra hívnám fel a figyelmet, hogy egy adott negyedév - de akár egy teljes év - teljesítményére számos egyszeri tényező nyomja rá a bélyegét az időjárástól kezdve egy nagy ipari kapacitás beindításán vagy leállításán keresztül a költségvetés megszorító vagy épp lazító jellegéig. Sok függ a bázishatástól is: ha egy gazdaság mélyre zuhan, az előbb-utóbb jó eséllyel fel is pattan, de ez önmagában aligha érdem. Végül az sem mindegy, hogy az adott folyamat mögött mi húzódik: egy növekedés is lehet egészségtelen, ha ingatag alapokon nyugszik, de egy visszaesés is jótékonyan hathat a jövőre, ha fenntarthatatlan rendszerek átalakításával jár együtt.

Épp ezért érdemes tekintetünket kicsit távolabbi horizontokra emelni. Először pillantsunk a múltba! Ez könnyebb feladat, mint a jövő kémlelése, hiszen a statisztikai adatok egyértelműen azt mutatják, hogy Magyarország leszakad a rendszerváltó országoktól. Amikor a 2000-es évek közepén a világban boom volt, már akkor sem tudtunk lépést tartani szomszédjainkkal, és - leegyszerűsítve - a szerény növekedést is csak a devizahitelek káros elterjedése tartotta életben. Az ok jól ismert: a felelőtlen költségvetési politika, a fenntarthatatlan, pazarló ellátó rendszerek működtetése, az üzleti környezetet romboló intézkedések.

A 2008-ban kezdődő pénzügyi, gazdasági válság kényszere persze sok mindent helyre rakott, ám a valósággal való szembenézés csak rövid ideig tartott. A második Orbán-kormány nagy érdeme ugyan, hogy - egy-két-hónapos hezitálás után - a költségvetési hiány leszorítását prioritássá tette (valójában mást nem is tehetett), ám a célok teljesítését csak a növekedés alapjainak lebontásával sikerült elérnie. A közteherviselés újraértelmezése, amely bizonyos mértékig indokolt volt, ugyanis túllőtt a célon: a hitelezés befagyott, a beruházások visszaestek . A tavalyi mélyrepülés eredményeképpen már a 2005-ös szint alá esett a magyar GDP, miközben régiós versenytársaink - Horvátország kivételével - minden nehézség ellenére bőven pozitív tartományban voltak, Szlovákia és Lengyelország például több mint 30 százalékkal gyarapodott ez idő alatt.

De mit hoz a jövő?

Minderre persze lehet azt mondani, hogy súlyos volt az előző kormányok öröksége, egész Európa vergődik, az Európai Bizottság pedig nem engedi a költségvetési lazítást. Ez igaz. De mi tesz a mostani kabinet a növekedés ösztönzésére? És hogyan változhat a külső környezet?

Jelen helyzetben már az óriási eredmény volna, ha a gazdaságpolitika kiszámíthatósága és a jogbiztonság javulna, erre azonban - a folyamatos ígéretek ellenére - nem sok esély látszik. A rezsicsökkentés néven futó akciósorozat például épp ez ellen hat, noha kétségtelen, hogy ezzel egy időben jelentős jövedelmet hagy a lakosságnál, amely azt elköltve növelheti a belső keresletet. Ám ha ilyen egyszerű lenne a gazdaság élénkítése, akkor célszerű lenne az összes rezsit eltörölni, és nem holmi 10-30 százalékokkal pepecselni. Nem, csodák itt sincsenek, legfeljebb a negatív mellékhatások később jelentkeznek. És itt nemcsak áramszünetekre gondolok, hanem hogy ki is és miből finanszírozza majd az előbb-utóbb ismét állami tulajdonba kerülő közműcégek veszteségét.

A gyakran emlegetett adócsökkentéseket most hagyjuk: az egykulcsos személyi jövedelemadó nem adott lökést a gazdaságnak, az adócentralizáció pedig az ígéretek ellenére évről évre nő. Ott vannak még a stratégiai megállapodások az arra érdemes multikkal (a kkv-k vajon mikor kerülnek sorra?), meg a keleti piacok, amelyek valahogy még mindig nem akarnak minket kirántani a kátyúból. Akkor már ígéretesebb lehet az uniós források lehívásának gyorsítása, illetve a jegybank Növekedési Hitel Programja (sic!), bár nem tudom, illik-e utóbbit a kormány erőfeszítései közt említeni.

Van még két dolog, amiben bízhat a kormány: az időjárás és a nemzetközi gazdasági környezet javulása. Mindkettő igen szeszélyes tud lenni, ám tekintve, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a hírek szerint épp azon gondolkozik, miképp szálljon ki a magyar állampapírhozamokat is lenyomó pénzteremtésből, az aszály elkerülése pillanatnyilag valószínűbbnek látszik, mint a globális fellendülés. Ha viszont tényleg csak ezekben bízik a magyar gazdaságpolitika, akkor 2020-ban ismét jót búsonghatunk majd a régiós összehasonlító grafikonok fölé görnyedve.