[origo]
Nyomtatás

Lemaradó ország
2013. június 18., kedd, 10:50


Orbán Viktor kevésbé ódzkodik a konfliktusok vállalásától, pártja sokkal centralizáltabb szervezet, mint a szerteágazó érdekcsoportok elosztási alkudozásán alapuló MSZP. A hazai jobboldal politikai legitimációját inkább származtatja eszmei-szimbolikus tényezőkből, a nemzeti érdek képviseletéből, mint az állampolgári fogyasztás folytonos emelésére jobban építő szocialisták, írja Az Orbán-rendszer természete című, hatrészes elemzésének első fejezetében Tölgyessy Péter, aki két és fél év hallgatás után jelentkezik ismét.


A kétharmados Fidesz-többség kormányzásának első három évében nem hozott megváltást az évtizedes gondoktól szenvedő Magyarországnak. A gazdasági recesszió végre megállt, de még 2012-ben is számottevő visszaesés volt, a reálkereset jelentősen csökkent, a kiskereskedelmi forgalom már a hatodik esztendeje szűkül. Kevéssé teljesültek a Fidesz foglalkoztatás bővülésére tett nagyszabású ígéretei. A jövőt veszélyeztetve évről évre kisebb az induló beruházások volumene. A külföldi befektetők a számukra szokatlan kormányzati politika állandó bizonytalanságai miatt aggódnak. A hatalom által elvileg kiemelten támogatott hazai vállalkozások pedig a mind kisebb belföldi kereslettől szenvednek. A bruttó hazai termék a visegrádi országok közül egyedül nálunk marad továbbra is alatta a 2007-esnek. Ugyanakkor az utolsó öt évben reménykeltően előnyére fordult a költségvetési egyensúly: az Orbán-kormány új közvetett adók és más elvonások bevezetésével tartósan kedvezőre, tavaly egyenesen 1,9 százalékra mérsékelte az államháztartási hiányt, megállította az államadósság 2001 óta erőteljes gyarapodását. 38 esztendeje most a legalacsonyabb az infláció.1

Népbarát hatalom

Az átlagszavazók tartós beállítódásaira alapozó és régi vágyait megszólaltató egyetlen akarat által vezényelt Fidesz-hatalom eltökélten követi kitűzött céljait. Szabadságharcos fellépésével hatásosan apellál törzsközönsége világlátására. A piaci-jogállami renden ismételten átlépő és új keleti irányról beszélő Orbán-kormányt heves bírálatok érik a külföldi sajtó tekintélyes részében. Ugyanakkor számos jobboldali véleményformálónak imponál, ahogy a magyar miniszterelnök kihívóan nem hajol meg a baloldali progresszió modernséggel agresszíven azonosított társadalom- és családképe előtt. Az európai felzárkózása kudarcától szenvedő ország vezetése több tekintetben ismét a Nyugattal szemben fogalmazza meg a maga identitását. Ám ezzel úgy távolíthatja el hazánkat a kommunista kitérő után újból megtalált euroatlanti szövetségeseitől, hogy máshol nem találhat vonzó társadalmi mintát jelentő, megbízható nemzetközi partnereket.

A "Nemzeti Együttműködés Rendszere" nem a konszolidáció felé vitte a magyar politikát. A kétharmados győztes nem tett komoly kísérletet arra, hogy a politikai közösség minden lényeges szereplője magáénak érezhesse az új Alaptörvénnyel szimbolikusan újraalapított államot. A Fidesz módszeresen szűkíti a hatalomváltás lehetőségeit, általában neki harcosan elkötelezett személyeket helyez a mindenkori kormánytöbbség uralmát ellensúlyozó intézmények döntéshozói pozícióiba. A kiélezett közéleti versengés már a berendezkedés alapjaira is kiterjed, a baloldali ellenzék hevesen elutasítja az új Alaptörvényt. De a radikális jobboldal is az Orbán-rendszer ellenlábasaként nyilatkozik.

Az oppozíció ország-világ előtt megfontolás nélkül élesen minősíti az új rezsimet, csaknem minden társadalmi gondért a kormányt teszi felelőssé. A Fidesz választások előtti gyakorlatához hasonlóan a baloldal tudatosan hallgat alternatívaként elképzelt gazdaságpolitikája pontos tartalmáról és főleg annak várható társadalmi áráról. Legfeljebb néhány vonzó, ám kétségesen teljesíthető jóléti ígéretet tesz. Az állami költekezés újraindítását hozó ötleteken kívül kevés tartalmasat mond arról, mit is kezdene az országgal. Inkább a diktatúraveszély hangsúlyozásával rövid úton akarja visszavinni az új megoldásokat kereső szavazókat a baloldal helyreállítani óhajtott régi háborús tömbjéhez.

A megszorítások 2006 utáni sorozata jelentősen hozzájárult a szocialisták választói támogatottságának összeomlásához. A gazdasági önrendelkezés visszahódításának programjával most viszont a miniszterelnök évszázados állampolgári beállítódásokat mobilizált. Ezzel az elkötelezett jobboldali szavazók számára meggyőző értelmezését adja kormányzásának. Az egyelőre kivételesen nagyszámú pártot nem választó állampolgár bármilyen irányba mozdulhat, ám a Fidesz minden bizonnyal végig versenyben lesz 2014-es újraválasztásáért. Amennyiben azonban az Orbán-kabinet újabb négy évet kap a folytatásra, nem kevés Fidesz-politikus még azt gondolhatja: ebben az országban bármit megtehet.

Állandósult válság

Magyarországon idestova negyven esztendeje, 1973 óta nincsen évtizedes, az emberek legszélesebb csoportjaihoz eljutó, a gazdasági egyensúlyt megtartó növekedés, inkább az ismétlődő válság az állandó. A legjobb időszak még 1997 nyara és 2001 között volt. Egyébként egymást követték a költségvetési túlköltekezést követő megszorítások és a piacosító reformok ciklusai. Az életszínvonal állandó emelkedését legfőbb legitimációs eszközéül használó Kádár-rendszer sokáig megingathatatlannak látszó stabilitását is kikezdte a gazdaság stagnálása. A megtorpanó növekedést gyorsuló nyugati eladósodással kivédeni remélő magyar államszocializmust hitelállománya kényszerítette mindinkább a világpiacra, ahol összes reformigyekezete ellenére egyre világosabbá vált eredendő versenyképtelensége. De az 1989-es rendszerváltó fordulat sem szakította meg a túlköltekezés, majd a megszorítások-reformok hullámzásait. Előbb a térség országaiban mindenütt tetemes transzformációs visszaesés növelte nagyra az államháztartás hiányát, később pedig a szembenálló két közéleti tömb bármi áron való hatalomra törése terhelte újólag túl, immáron a választási ciklu-sokhoz igazodva a költségvetést. 1997-től egy darabig a magyar gazdaságot az európai, leginkább a német konjunktúra alakulása mozgatta, ám később ettől részben megint elszakadva, felülkerekedni látszanak a magyar belpolitika ciklusai.

A régi Osztrák-Magyar Monarchia fejlettebb utódállamaihoz képest a hetvenes évek derekától újra növekedni kezdtek Magyarország gondjai. Majd 2006-től sorra előztek meg Köztes-Európa sikeresebb átalakuló országai. Hazánk kimaradt a térség uniós csatlakozás utáni szárnyaló konjunktúrájából.2 Újabban azonban néhány térségbeli ország nehézségei már a miénkhez foghatóak. Mégis Magyarország az elmúlt évtizedben a legtöbb összehasonlításban leszakadni látszik. Amióta csak modern statisztikai módszertannal mérik a nemzetgazdaságok teljesítményét Lengyelország 10-25 százalékkal rendszerint mögöttünk volt. A lengyelek számára kedvezőtlen időpontban, 1990-ben egyenesen 41 százalék volt az előnyünk, ám 2011 augusztusában Lengyelország egy főre jutó bruttó hazai terméke már megelőzte hazánkét.3 A nálunk mindig legfőbb viszonyítási pontnak számító Ausztriához képest 2006-tól újra lemaradni kezdtünk. Pedig az 1989-es fordulatot a mediánválasztók előtt leginkább a dinamikus európai felzárkózás reménye igazolta.4

Egymásból táplálkozó gyűlöletszerkezetek irányította politika

Az ország kétségtelen lecsúszását nem egyedül a politika okozta, inkább a gazdasági modell egésze látszik elfáradtnak. A lemaradásban nem csekély szerepet játszanak a magyar társadalom régről hozott értékvilágának ellentmondásai: az állampolgári beállítódások, a hazai vállalkozói szféra, a közszolgálat korlátozott alkalmazkodóképessége a globalizálódó kapitalizmus piaci elvárásaihoz.5 Ezekhez a közélet két háborúsan szembenálló blokkba való szerveződése gyűlöletszerkezeteinek következményeit adta hozzá. A másik oldal végleges legyőzésének akarásához képest egyre kevésbé fontos az ország: a pártok rendszeresen olyat ígérnek, tesznek, ami nyilvánvaló kárára van az egész társadalomnak. A küzdelem szenvedélyével eltöltött nyilvánosság intézményei mind kevésbé képesek a dolgokat magukat nézni, céljuk mindjobban nem más, mint közönségük táborelvű mozgósítása és folyamatos indoktrinációja.

A baloldal szoros 2002-es választási győzelme után a Fidesz élénken vitatta a kormány legitimitását, válaszul a Medgyessy-kabinet végrehajtotta legfontosabb választási programpontjait: ötven százalékkal növelte a közalkalmazotti alapbéreket, és nekikezdett a tizenharmadik havi nyugdíj bevezetéséhez. Így 2002 szeptemberétől az évszázad legnagyobb reáljövedelem emelkedése következett, a "több pénzt az embereknek" jelszó jegyében. Ám a jókora költségvetési expanzió ellenére a gazdasági növekedés trendszerűen tovább csökkent, csak az államháztartási hiány és az eladósodás ugrott meg újfent.6 Magyarország kimaradt a térségben éppen ekkor erőteljesen nekilóduló konjunktúrából. Az életviszonyok további javításának ígéretével és a tetemes adócsökkentések 2010-ig tartó tervének törvénybe foglalásával a baloldal 2006-ban mégis, immáron biztosan diadalmaskodott a Fidesz felett.

Káoszba fordult régi reformmodell

Ám, mint az utolsó négy évtizedben annyiszor, a legitimációvásárló túlköltekezés miatt veszélybe került az ország külső finanszírozhatósága. Ezért a választások után Gyurcsány Ferenc megfontolás nélkül azonnal átlépett a "jóléti rendszerváltás" évekig sulykolt programpontjain, és hirtelen visszatérve a régi reformközgazdász recepthez, gazdaságilag valószínűleg racionálisan, haladéktalanul intézkedni kezdett. Amivel azonban durván áthágta a demokratikus akaratképzés elveit, pontosan az ellenkezőjét cselekedte annak, amit a választások előtt nyilatkozott. Első lépcsőben nyomban megszorított, majd nagyszabású piacosító reformokat tervezgetett. Csakhogy 1979, 1987, vagy a Bokros-csomag idejével szemben már nem tudta alternatíva nélkülinek elfogadtatni elképzeléseit.

A hetvenes évek dereka óta mást se nagyon hallottak a magyarok: most néhány nehéz év következik, de az elkerülhetetlen reformok eredményeként nemsokára már tartósan jobb lesz. A minden átmenet nélküli gazdaságpolitikai irányváltás, majd az őszödi beszéd megismerése 2006 őszén véget vetett azonban az emberek korábbi beletörődésének. Mind többen képzelhették: így sosem lesz javulás. Egyszerre a közvélemény fogékonyabbá vált a globális kapitalizmus ellen régóta hangoztatott tételekre. Nálunk sokáig elképzelhetetlen utcai zavargások kezdődtek. A rendőrség előbb képtelennek bizonyult a televízió székházának megvédésére, majd nemsokára brutális túlkapásokkal lépett fel a tiltakozókkal szemben. Mindezekkel Orbán Viktor megkapta a lehetőséget, hogy a jobboldal régi mítoszaiba illesztve beszélje el a történteket, értelmet adjon a Fidesz korábbi kudarcainak, és ezúton ismét irányt szabjon a jövőnek: a "kommunisták" folyvást hazugsággal és csalással szerzik meg a hatalmat, amit aztán a szenvedő magyar nép akaratával szembeni kíméletlen erőszakkal próbálnak megtartani, miközben ismételten tönkreteszik az országot. Ám a nemzet, ha teheti, végül rendre hivatott vezetői mögé áll - mondhatta a miniszterelnök.7

Vitatható alkotmánybírósági döntés után a Fidesz népszavazás témájává emelhette a tandíj és a vizitdíj kérdését. A nagy elszánással induló baloldali kormányzás mindinkább meddő reform-akaródzásba, majd káoszba fordult. Az örökös koalíciós partner visszavonta a kabinetből minisztereit, hogy aztán a korábbinál is nagyobb perpatvarok közepette továbbra is életben tartsa közéleti blokkja kormányát. Egy idehaza készült ideologikus Nyugat-kép nevében az SZDSZ és némely szocialista partnere már régóta olyan "mindent jobban tudással" képviselte a magyar előzményekhez nem eléggé hozzáigazított, felülről kimódolt reformok igényét, hogy az inkább csak ártott a polgárosodás ügyének. A gyakorlatban egyre látványosabban kimerültek a reformbaloldal régi eszméi. A pénzpiaci világválság súlyos következményei végképp lehetetlenné tették az eredetileg pártja érdemi modernizálását tervezgető Gyurcsány Ferenc idővel kapkodó kalandorságba váltó miniszterelnökségét. A Fidesz közhatalomtól való távoltartását legfőbb céljának gondoló baloldal csak úgy tölthette ki végig négy esztendejét, ha új kormányfője maga kezdeményezi legfőbb jóléti vívmányai, a tizenharmadik havi nyugdíj és a közalkalmazotti béremelés lényegi visszavonását. Az ezen az alapon megkötött újabb nemzetközi hitelmegállapodással Bajnai Gordon sokadszorra ismét kivezette a magyar gazdaságot a közvetlen pénzügyi veszélyzónából, és felépítethette a maga hozzáértő kormányfői mítoszát. Ám ettől még sem az ország, sem a hazai baloldal régi gondjai nem oldódtak meg.

A nyugatos piacosító konszenzus felbomlása

A parlamenti ciklus egészének eredményeként nem pusztán a kormányt szavazataival végig megvédő pártok választói támogatottsága morzsolódott fel, és győzött kivételes többséggel Fidesz, de az évtizedek óta uralkodó piacosító, jogállami konszenzus is tartósan megbomlott. A globális kapitalizmus rendjét meglehetősen különböző alapon, de valamiképpen mégiscsak megkérdőjelező gondolatok jókora teret nyertek. A parlamentbe jutástól 2006-ban még reménytelenül távolálló nemzeti radikális, illetve zöldmozgalom hirtelen áttörése alaposan átformálta a hosszú ideje befagyni látszó pártszerkezetet. A kilencvenes évek elején még a polgárosodás leginkább tankönyvszerű megoldásait hirdető Fidesz 2010-ben már a rendszerváltás húsz évének tagadásával állt az ország elé.

A Fidesz politikai nyilatkozataiban elvileg már 1995 óta elutasította a válságkezelés reformközgazdász módozatát.8 Legalább szavakban már régóta ezek antitézisét kereste. 2010-es választási kampányában továbbra is hangsúlyozta a költségvetési megszorítások szükségtelenségét, egyébként iparkodott minél kevesebb konkrétumot mondani, egyedül a radikális adócsökkentés remélt gazdaságfordító erejét sulykolta. Immáron nem szerves nyugatos polgárosító reformok megvalósítására kért felhatalmazást, hanem főleg a Fidesz választások utáni értelmezésében a kivételes szavazói támogatás az elmúlt évtizedek tagadásának, és valamiféle új irány keresésének szólt.9

Orbán Viktor kezdettől abból indult ki, ha nem akar elődjei sorsára jutni, akkor szakítania szükséges a baloldali reformerek korábbi rutinjaival, és kétharmados többségével határozottan élve, a saját személyes élettapasztalatai alapján kell újjáalakítania az ország életviszonyait. De még jó ideig nem volt részletes társadalompolitikai cselekvési terve. Ez negyedszázados közéleti pályája alatt elejétől fogva a politikai küzdelmek akció-reakció viszonyaiban pragmatikusan formálódott. Ugyanakkor a mindenkori erőviszonyokhoz igazított orbáni-magatartás mögött általában mindig volt valamilyen tartós közéleti világlátás.

Egykulcsos adó minden áron

Első nekifutásra a kormányfő legfőbb választási ígéretét: a gazdasági növekedést elindító nagyszabású személyi- valamint társasági adócsökkentést kívánta teljesíteni. Mindezt úgy akarta végrehajtani, hogy közben megszorítások nélküli gazdaságpolitikájával megőrzi a szavazóközönségének különböző érdekű rétegei közötti érdekkiegyenlítést. Ehhez forrást eredetileg a baloldal által hátrahagyott "csontvázakra" hivatkozva kívánt nyerni. Ám amikor ezt a nemzetközi pénzpiacok és intézmények nem fogadták el, Orbán Viktor nem kapitulált, hanem régi axiómái megőrzésével, offenzív módon tört ki beszorított helyzetéből. Eleget tett a pénzpiacok legfontosabb elvárásainak, de közben gondosan ügyelt arra, hogy kimutassa a külső elvárások elleni fellépés gesztusait is.10

A miniszterelnök hamarosan belevágott a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosításába, és az elsődlegesen a külföldi tulajdonú vállalatokat megcélzó különadó-rendszer kiépítésébe. A vállalati különadók jó részét a veszteséges cégeknek is fizetniük kell. Némelyikük erősen progresszív, előre megtervezetten az adott szektor csupán néhány vállalatát sújtja jelentősen, kiszorító célzatuk olykor nem igazán kétséges. Amikor pedig látszott, hogy az érintett ágazatokat, vállalatokat diszkrimináló, a jogbiztonságot sértő, államosító új gazdaságpolitika az Alkotmányba ütközhet, akkor a kétharmados többség nyomban felfüggesztette az alkotmányossági kontroll lehetőségét a költségvetést érintő kérdésekben. 2010 késő őszére így néhány Orbános huszárvágással összeállt a nagy gazdasági induló attak, és mégsem volt szükség széles társadalmi csoportokat érintő durva, közvetlen megszorításokra. Fájdalmas többletterhek nélkül teljesülni tetszett a magyarok régi vágya: részben a külföldi tőkére kivetett különadó fedezte a valóban jelentős személyi jövedelemadó-csökkentést és a hazai kis- és középvállalati társasági adó felezését.

A Fidesz konkrét lépései tulajdonképpen nem számítottak különösebben eredetinek. Az egykulcsos adó komoly ösztönző hatásának reményében nem csupán Orbán Viktor, hanem a vállalkozói szervezetek, a reformközgazdászok és a baloldali libertárius értelmiség jelentékeny része is osztozott. A Bajnai Gordont támogató parlamenti többség 2009-ben már törvénybe foglalta a lényegében egykulcsos személyi jövedelemadót 2011-es kezdéssel.11 Az idősebb korosztály előtt pedig egy időre megnyitotta a visszatérés lehetőségét az állami nyugdíjrendszerbe. Már a Gyurcsány-kormány többletterhet vetett ki bankokra, a gyógyszergyártókra és az energetikai szektor egy részére. A gazdasági tárgyú törvények alkotmányos kontrolljának gyengítése a Bokros-csomag alkotmánybírósági elmarasztalása után a baloldalon is felvetődött.12 A jóléti rendszerek alapos megkurtításának igénye, és az erőteljes központosítás vágya a reformbaloldaltól sem idegen. Az újdonság e lépések méretében és radikalizmusában, és főleg a mögöttes megfontolásokban állott.

Orbán Viktor szilárd meggyőződéssel hitte: a nagyszabású adócsökkentés keltette indítólökéssel a támogatott csoportok egyetlen nagy ugrással olyan lendületet hoznak a magyar gazdaságba, mint amilyet ő adott a hazai politikának. Az előbb három, majd a következő években már négy-hat százalékos, vagy ennél is nagyobb, akár a korábbi szlovák magasságokba emelkedő növekedés igazolja majd az új politikájával vállalt roppant kockázatot. A Fidesz-kormány első teljes évében (2011) döntően tizenkét esztendő magánnyugdíjpénztári megtakarításainak felhasználásával, főleg a személyi- és társasági adóterhek visszavágásával, hozzávetőleg kilencszáz milliárd forintot hagyott elsősorban a legmagasabb jövedelműeknél és a kis- és közepes hazai vállalkozásoknál.13

Szigorú forrásszűkítés

Ám a kezdeti remények ellenére a jelentékeny költségvetési expanzió nem hozott érdemi gazdasági növekedést, és a nem adózó gazdaság közteherviselő hajlandósága sem javult. A társadalmi különbségek viszont ismét növekedni kezdtek. Az ország lakossága újra a szegények és gazdagok irányába kezdett polarizálódni.14 Az alacsonyabb munkabérek növekvő adóterhelése nem támogatja a versenyszférában a foglalkoztatás javulását.15 Továbbá a gyenge forint se igen adott növekedési többletet. Így a radikális közvetlen adócsökkentés programja az indító lökés után már nem tudta önmagát finanszírozni. Ezért a változatlanul a nemzetközi intézmények nyomása alatt cselekvő kormány 2012-ben már irányváltásra kényszerült, és több lépcsőben hozzávetőleg 1400 milliárd forintos államháztartási megszorítást, adóemelést és jelentős hányadban kiadáscsökkentést léptetett életbe. A reformszólamok lázában égő, ám ténylegesen keveset cselekvő baloldali kormányokhoz képest a költségvetési egyensúlyt Orbán Viktor kemény centralizációval, olykor jelentős intézményi átalakításokkal, máskor inkább a meglévő finanszírozási szerkezetben való szigorú forrásszűkítéssel közelítette meg.

Határozottan csökkentette a felsőoktatás és a legnagyobb nemzeti kulturális intézmények, valamint ennél kisebb mértékben a közoktatás, az egészségügy és a nyugdíjrendszer kiadásait. Továbbra is befagyasztotta a közalkalmazotti béreket, erőteljesen visszavágta a munkával nem rendelkezők különböző segélyeit, megnehezítette a korhatár előtti nyugdíjba vonulást és a nyugdíj melletti foglalkoztatást. Mindezekkel és más pótlólagos intézkedésekkel, folytonos zárolásokkal három esztendő alatt kivételesen nagy arányban, 3,52 százalékponttal kurtította meg a nagy állami intézmény- és jóléti rendszerek részesedését a bruttó hazai termékből.16 Ugyanakkor a tevékeny államtól egyre többet váró Fidesz minden ellenkező kijelentése dacára képtelennek bizonyult a közigazgatási kiadások jelentős mérséklésére.17

Érzékelve választói egy részének eltávolodását, egyúttal tapasztalva az érintett szektorok, például a felsőoktatási hallgatók élénk ellenállását, idővel az Orbán-kormány más területeken is egyre többet engedett kiadáscsökkentő terveiből, és mindinkább adóemelésekkel törekedett a hiánycsökkentésre. Ezzel a gazdaság adóterhelése a kezdeti csökkenés után ismét számottevő növekedésbe fordult. Egyidejűleg azonban, a választók haragját lehetőség szerint enyhíteni óhajtva, alaposan átrendezte az adórendszer súlypontjait. Amíg a közvetlenül az adófizetőket terhelő személyi jövedelem-, és társasági adók kulcsát Európában az egyik legalacsonyabbra vette vissza, addig a végső adózók által inkább költségként, inflációként érzékelt általános forgalmi adót az Unió legmagasabbjára emelte. Ehhez hasonlóan iparkodott a költségvetés számára szükséges pénzeket olyan számtalan új kisadóval behajtani, amelyeket a közvetlenül megcélzott adóalanyok előreláthatóan jobbára továbbhárítanak, de azok az emberek számára áremelkedésszerű, ÁFA-szerű többletteherként jelentkeznek. (Ágazati különadók, különböző tranzakciós illetékek.)18

2012 nyarától a Fidesz ismét változtatni kezdett költségvetési magatartásán és az egészségügyi, majd a pedagógus bérek jelentős javításának tervével, a reálnyugdíj 2013-as emelésével, a hiány érezhető idei növelésével megkezdte a felkészülését a közelgő választásokra. Ám a közvetlen növekedésösztönző jegybanki támogatott hitelek kisebb léptékű elindítására és az előbbi költségvetési intézkedések meghozatalára csupán az államháztartási egyensúly megközelítése után nyílott lehetősége. Ezzel három évének mindegyikében karakteresen különbözött a kormány költségvetési politikája. A kétharmados Fidesz mostanig nem tudott kilépni az MSZMP-MSZP kormányok évtizedes trendjéből, a "stop and go" gazdaságpolitikák hazai rángatózásából, sőt tartós fedezetnélküli adócsökkentésével maga indította el ezek újabb ciklusát. Mégis a későbbi előrehaladást veszélyeztető eszközökkel elért pénzügyi egyensúllyal az ország újra lehetőséget kapott arra, hogy megszabaduljon az örökös túlköltekezésekre következő állandó durva megszorítási kényszertől. Amivel, elvileg biztosabb alapokra helyeződhet a későbbi növekedés.

Megszorításban erős

Az elvi megszólalásaiban hosszú ideje növekedésbarát gazdaságpolitikát követelő Fidesz éppen a gazdaság dinamizálását illetően vallott idáig csaknem teljes kudarcot, viszont első kormányzásához hasonlóan az államháztartás hiányát eltökélten irányítása alatt tartotta. Orbán Viktor komolyan szeretne megszabadulni a túlságosan nagyra nőtt államadósság terhétől. Pontosan tudja, hogy ennek ütemes mérséklése nem csupán az országnak volna jó, hanem ez az alapja kormánya politikai szuverenitásának is. Márpedig az önrendelkezés igénye közéleti pályája kezdetétől kiindulópontja volt magatartásának. A miniszterelnök eddig egyszerre tudta visszafogni a hiányt, és megtartani törzsközönsége kitartását, míg ennek árát főleg az ország nemzetközi kapcsolataiban adta meg.

A bank- és külföldi-ellenes döntések sora, a piacgazdaság normális működésének alapját képező kiszámíthatóság-jogbiztonság állandó csorbítása szükségképpen gyengítette a forint árfolyamát. Ennek hatására a magánnyugdíjpénztári megtakarítások költségvetésbe terelésével megvalósított közvetlen államadósság-mérséklés néhány hónap alatt elenyészett. A belföldön elvileg csaknem teljhatalommal bíró kétharmados többség uralmának kezdettől a legközvetlenebb korlátai a pénzpiacok személytelen döntései voltak, ezek ugyanis a hazai választókkal ellentétben nem csupán négyévente, hanem naponta határoznak a nemzeti valuta árfolyamáról és az újonnan kibocsátott állampapírok kamatfeláráról. Az Európai Unió érthetően nem tanúsít különösebb bizalmat a magát belföldön éppen vele szemben meghatározó kormány iránt. Azután is nehezen engedette ki hazánkat a túlzott deficit eljárás alól, hogy a magyar állam kétséges eszközökkel, részben egyszeri tételekkel, évenkénti zárolásokkal, de mégis jelentős hiánycsökkentést ért el.

Ebben sokat segít, hogy a magánnyugdíjpénztárak helyett immáron a társadalombiztosítási befizetések túlnyomó része egészében az államháztartásba kerül, ami önmagában közel másfél százalékkal mérsékli az évenkénti hiányt. Mégis 1998-2013 tapasztalatai szerint a Fidesz láthatóan erősebb a költségvetés kézben tartásában, mint a baloldal. Orbán Viktor kevésbé ódzkodik a konfliktusok vállalásától, pártja sokkal centralizáltabb szervezet, mint a szerteágazó érdekcsoportok elosztási alkudozásán alapuló MSZP. A hazai jobboldal politikai legitimációját inkább származtatja eszmei-szimbolikus tényezőkből, a nemzeti érdek képviseletéből, mint az állampolgári fogyasztás folytonos emelésére jobban építő szocialisták. A baloldali hatalom állampolgári támogatottsága rendszerint megingott a hiánycsökkentés és vele járó gazdasági stagnálás, visszaesés idején. Most azonban a tömegdemokrácia világához igazodó magatartásával a Fidesz mégis talpon maradni látszik.

A korábbi kormányok általában az elitek igazáról kívánták meggyőzni a közvéleményt. Valamilyen távoli, a közemberek számára bajosan megfogható célok kedvéért: a piacgazdaság, az európai uniós csatlakozás, az államháztartási egyensúly érdekében többnyire újabb terheket és fájdalmas alkalmazkodási kényszert próbáltak elfogadtatni választóikkal. Orbán Viktor viszont inkább az "emberek" reményeit vágja oda az eliteknek.19 A Fidesz régóta sulykolja: a hétköznapi világlátásnak van igaza, végre "az emberek akarata" határozza meg a kormányzást. A magyarok érdemesek a jóra, ám állítása szerint: idáig a baloldali hatalom és a külföldiek túlereje akadályozta boldogulásukat. Az előrehaladáshoz az ügyesen mozgékony feltörekvő csoportok és a hagyományos magyar jobboldal meglátásai alapján szükséges berendezni az országot. Orbán Viktor retorikájában a választók igényeinek megfelelően ajánlja átalakítani a társadalmat. Ebben az értelemben a miniszterelnök a leginkább demokrata vezető a hazai politikában. Csak az a kérdés: eredményessé lehet-e tenni a magyarok jelenlegi értékvilága és vágyai alapján a gazdaságot?

 

Az Orbán-rendszer természete

1. Lemaradó ország
2. Irányított nemzeti kapitalizmus
3. Plebejus demokrácia
4. Nehéz együttélés a joguralom rendjével
5. Kísérlet a baloldali blokk helyreállítására
6. Lázadás a kéttömb-rendszer ellen

 

 

Jegyzetek

1 2013 első negyedévében a tavalyi utolsó negyedévhez képest 0,7 százalékkal nőtt a GDP, viszont a tavalyi év hasonló időszakához képest, még mindig 0,3 százalékos a visszaesés. 2012 egészében 1,7 százalékos recesszió mutatkozott. A reálkereset 2012-ben 3,4 százalékkal esett. A kiskereskedelmi forgalom volumene 13,6 százalékkal kisebb, mint a 2006-os csúcson. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 2012-ben a GDP százalékában 17,2 százalék volt, ami a térségben az egyik legalacsonyabb és 5,6 százalékponttal kisebb, mint 2005-ben. 2013 áprilisában az éves infláció mindössze 1,7 százalék. Az adatok forrása:
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qpt001i.html
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_okfa006.html
http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/far/far21304.pdf
http://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tec00011.html
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli031.html
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/2-22042013-AP/EN/2-22042013-AP-EN.PDF
http://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/teina200.html
http://www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy

2 Az uniós csatlakozás és 2008 között Szlovákia teljes növekedése 35,8%, Lettországé 30,3%, Csehországé 25,6%, Len-gyelországé 23,0%, Szlovéniáé 22,2% volt, miközben hazánk ugyanezen mutatója csupán 9,9%. A régi tagállamokban ez idő alatt a növekedés átlagosan 8,3% volt. Adatokkal a Német Szövetségi Statisztikai Hivatal összegzése: https://www.destatis.de/DE/PresseService/Presse/Pressemitteilungen/zdw/2009/PD09_017_p002.html
További adatokkal: http://www.eds-destatis.de/de/tdm/downloads/2009_06/gdp.php
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tec00115
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_int024b.html

3 Az egy főre jutó bruttó hazai termék számok minden bizonytalansága ellenére ez a fordulat sokat kifejez az elmúlt két évtized hazai történéseiből. A hetvenes-nyolcvanas években a még csaknem megoldhatatlannak látszó bajoktól szenvedő Lengyelország gondjai igazolták idehaza részben a kádári megoldásokat, most viszont többek között az általános lemaradás képzete kezdte ki az új magyar demokrácia elfogadottságát. Amíg Lengyelország egy főre jutó bruttó hazai terméke 1990-ben vásárlóerő paritáson 4600 euró volt, addig Magyarországé 7800 euró. 2004 és 2012 között a lényegesen alacsonyabb bázisról induló, ezért könnyebben előrelépő Lengyelország összesen 35 százalékkal növekedett gyorsabban nálunk. Szlovákia növekedési többlete ugyanezen idő alatt még magasabb, 36,7 százalék volt. Amennyiben hazánk a lengyel tempóban növekedhetett volna, ma a teljes magyar GDP folyó áron hozzávetőleg 9893 milliárd forinttal lehetne magasabb a jelenleginél. A fejlettebb hazai gazdaság nemigen bővülhetett volna ennyivel gyorsabban, ám ennek az összegnek a fele, vagy akár a negyede is hatalmas tétel. Csupán a nagyságrendeket jelezve: 2013-ban az államháztartás nyugellátásokkal kapcsolatos éves központi költségvetési előirányzata 2777,5 milliárd fo-rint. A középfokú oktatás előirányzata 140,8 milliárd forint. Lásd Mérlegen Kelet-Közép-Európa 15 éve. Felelős szerkesztő Németh Eszter. KSH. 2006. 104. old. illetve:
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_int024b.html
Továbbá: http://www.parlament.hu/irom39/07655/adatok/2013_tvjav_0615.pdf 195. old.
Más adatsorok szerint Lengyelország már korábban megelőzte hazánkat. Lásd:
http://www.ggdc.net/maddison/maddison-project/data/mpd_2013-01.xlsx

4 1870-ben az egy főre jutó magyar bruttó hazai termék az osztrák 58,6 százaléka volt, ami 1910-ben 60,8, majd 1938-ban pedig 74,6 százalékra emelkedett, hogy aztán 1950-ben 66,9, 1970-ben 51,6, 1990-ben 38,2 százalékra essen vissza, majd 2000-ben 34,6 és 2006-ban 39 százalék legyen, végül 2010-ben újra csupán 34,7 százalékon álljon. Angus Maddison a Geary-Khamis módszer alapján végzett multilaterális vásárlóerő-paritáson számolt adatsorai alapján. Az legfrissebb adattábla forrása: J. Bolt and J. L. van Zanden: New Maddison Project Database 2013.
http://www.ggdc.net/maddison/maddison-project/data/mpd_2013-01.xlsx
Illetve: Tomka Béla: Gazdasági növekedés, fogyasztás és életminőség. Magyarország nemzetközi összehasonlításban az első világháborútól napjainkig. Akadémiai Kiadó, Budapest 2011. 62. old.
A történelmi hagyományaink szerint viszonyítási alapnak tekintett Ausztriához vagy Németországhoz képest 2006 után megállt hazánk felzárkózása, ám több uniós tagállam súlyos válsága miatt a 27 tagállam átlagához képest továbbra is né-mi konvergenciát mutatunk. Adatokkal:
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tec00114

5 A beteg magyar értékvilág tézise talán a mohácsi vész utáni önvizsgálattal kezdődik nálunk, és azóta Zrínyi Miklóstól, Széchenyi Istvánon át, Szekfű Gyuláig folyamatos eleme az ország bajai magyarázatának. A nyolcvanas években szemléletes példáit adta az állampolgári értékrend ellentmondásainak Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák. Diagnózisok. Magvető Kiadó, Budapest, 1983. Továbbá Hankiss Elemér: Diagnózisok 2. Magvető Kiadó, Budapest, 1986.

6 A nettó keresetek 2002-ben 19,6 százalékkal, ezen belül a költségvetési szférában 27,5 százalékkal növekedtek. A fogyasztói árak emelkedése 5,3 százalék volt. 2003-ban a nettó keresetek 14,3, ezen belül a költségvetési szférában 18 százalékkal emelkedtek. A fogyasztói árak közben 4,7 százalékkal nőttek. Mindeközben a GDP növekedése 2002-ben 4,3, 2003-ban 4,1 százalék volt. A központi költségvetés bruttó adóssága (a GDP %-ában) a 2001. évi 50,6 százalékról 2002-ben 53,7, majd 2003-ban 55,9 százalékra gyarapodott.
Adatokkal: A KSH jelenti 2002/12. 12, 14-15. old. A KSH jelenti, 2003/12. 10, 39-40. old.
Állami Adósságkezelő Központ: http://www.akk.hu/object.6066a3b1-4c6d-4b97-84c5-cd883126b2ec.ivy

7 Több más megszólalás mellett Orbán Viktor nagyváradi beszéde, 2007. október 9:
http://2007-2010.orbanviktor.hu/beszedek_list.php?item=28
Továbbá tusnádfürdői beszéde, 2007. július 21.
http://orbanviktor.hu/beszed/orban_viktor_tusnadfurd_337_i_beszede/
Valamint Heti Válasz interjúja, 2007. március 1:
http://www.miniszterelnok.hu/interju/tobbpartrendszer_demokracia_nelkul

8 A közvélemény dinamikájához igazodva, máig ható mítoszába a Bokros-csomag elutasítását helyezte. Első megfogalma-zásában: Orbán Viktor országgyűlési beszéde 1995. április 12.
http://www.parlament.hu/naplo35/073/0730044.htm

9 Orbán Viktor beszéde a kormányprogram vitájának zárónapján. 2010. május 29.
http://orbanviktor.hu/beszed/orban_viktor_letette_miniszterelnoki_eskujet

10 A miniszterelnök országgyűlési beszéde 2010. június 08.
http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat?p_ckl=39&p_uln=13&p_felsz=2&p_szoveg=&p_felszig=4

11 Az Országgyűlés 2009. június 22-én az évi tizenötmillió forint alatti jövedelmekre egységesen 17 százalékos adókulcsot szavazott meg. A már a következő kormányzati ciklusban, 2011. január 1-től hatályba léptetni kívánt törvény megtartotta volna az adójóváírás régi rendjét, azonban a tetemes bevételkieséssel járó adócsökkentés költségvetési fedezetéről nem gondoskodott. A 2009. évi LXXVII. törvény 30 §. http://www.parlament.hu/irom38/09817/09817-0027.pdf
Az egykulcsos adó Fidesz által megvalósított módját, viszont ma már a volt miniszterelnök "Európa legigazságtalanabb adórendszerének" minősíti. Sokszori megfogalmazása közül az egyik:
http://bajnaigordon.com/?s=Legigazs%C3%A1gtalanabb&Search.x=0&Search.y=0

12 Lásd bővebben: Bokros Lajos pénzügyminiszter nyilatkozatát: Magyar Nemzet, 1995. november 24. Továbbá Halmai Gábor írásait: Alkotmánybíróság - szűkebb korlátok között? Világgazdaság, 1995. november 27. valamint: Gondolatok a gazdasági alkotmányosságról. Világosság, 1996/3.

13 Adatokkal a 2011-es állami költségvetés mérlege:
http://www.parlament.hu/irom39/01498/adatok/fejezetek/00_aht_merleg.pdf

14 A társadalmi egyenlőtlenségek növekedtek: amíg 2007 és 2012 között a jómódúak aránya 7-ről 8 százalékra, a felsőközéprétegé 25 százalékról 27-re emelkedett, addig a szegények száma 10-ről 14 százalékra szaporodott, miközben a középréteg aránya 36-ről 30-ra, az alsó középrétegé pedig 22-ról 21-re csökkent. Lásd bővebben: Egyenlőtlenség és polarizálódás a magyar társadalomban. Tárki Monitor Jelentések 2012. Szerkesztette: Szívós Péter és Tóth István György. Budapest, 2013. április. 26. old http://www.tarki.hu/hu/research/hm/monitor2012_teljes.pdf

15 A 2010 hasonló időszakához képest 2013 elejére 98 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak létszáma. Ez azonban még 68 ezer fővel elmarad a 2006-es szinttől. Tavaly összesen 289 ezren vettek részt közmunkában, az átlagos havi létszám mintegy kilencvenezer fő volt. 2010 márciusában 76 ezer közfoglalkoztatott volt, 2013 márciusában 80 ezren tartoznak ebbe a foglalkoztatási kategóriába. A közalkalmazottak havi átlaglétszáma alig növekedett. Viszont a legfrissebb adatok szerint 2013. áprilisában kivételesen magasra, 139400 főre ugrott a közfoglalkoztatottak száma. Adatokkal: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qlf001.html
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/mpal9807_01_01a.html
http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/let/let21304.pdf

Az Alapvetőjogok Biztosának Hivatala: A közfoglalkoztatás rendszerének vizsgálatáról. 2012.
http://www.ajbh.hu/documents/10180/143994/201203025.rtf/04951cda-0947-46e2-958d-773041eb3a65
Továbbá: Policy Agenda: Nő a feketén foglalkoztatottak száma:
http://www.policyagenda.hu/hu/nyitolap/no-a-feketen-foglalkoztatottak-szama

16 A nagy intézményrendszerek részesedése az bruttó hazai termékből 2009-ben még 31,63 százalék volt, ez 2012-ben 28,11 százalékra csökken. Végül a 2013-as előirányzat már csupán 27,52 százalék. Adatokkal a 2011, 2012, 2013-es költségvetés mellékletei:
http://www.parlament.hu/irom39/01498/adatok/altindmell/fu__gdp.pdf
http://www.parlament.hu/irom39/01498/adatok/altindmell/fu__kon.pdf
http://www.parlament.hu/irom39/01498/adatok/altindmell/fu__meg.pdf
http://www.parlament.hu/irom39/04365/adatok/fejezetek/00_merleg.pdf
http://www.parlament.hu/irom39/04365/adatok/fejezetek/fu__gdp.pdf
http://www.parlament.hu/irom39/04365/adatok/fejezetek/fu__kon.pdf
http://www.parlament.hu/irom39/04365/adatok/fejezetek/fu__meg.pdf
http://www.parlament.hu/irom39/07655/adatok/2013_tvjav_0615.pdf 186. old.

17 A törvényhozó és végrehajtó szervek konszolidált kiadásainak részesedése a bruttó hazai termékből 2010-ben 2,36 százalék (640 milliárd forint), 2011-ben 2,41százalék (685 milliárd forint), 2012-ben 2,28 százalék (672 milliárd forint) volt. A köztisztviselők 2009. januári 107800 fős létszáma, 2013 januárjára a kormánytisztviselők és köztisztviselők kettébontott két csoportjában összesen 108 400 főre emelkedett. A különböző közintézményekben foglalkoztatott közalkalmazottak létszáma a 2009 év elején foglalkoztatott 472500 főről, 2013 elejére viszont 432000 főre csökkent.
http://www.parlament.hu/irom39/04365/adatok/fejezetek/fu__gdp.pdf
http://www.parlament.hu/irom39/04365/adatok/fejezetek/fu__kon.pdf
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli006.html

18 A kormány 2013-as adópolitikájának önértelmezéséről:
http://www.kormany.hu/download/4/29/b0000/A%20meg%C3%BAjul%C3%B3%20Magyarorsz%C3%A1g%20ad%C3%B3politkik%C3%A1ja.pdf

19 Több más megfogalmazása mellett: Orbán Viktor beszéde a hatodik kötcsei polgári pikniken 2009. szeptember 5.
http://orbanviktor.hu/cikk/a_nemzeti_ugyek_kormanyzasat_kell_megvalositanunk/
Orbán Viktor beszéde az Országgyűlés alakuló ülésén 2010. május 14.
http://orbanviktor.hu/beszed/a_valtozast_ma_kezdjuk_el
Orbán Viktor beszéde a Professzorok Batthyány Körének rendezvényén, 2010. szeptember 7.
http://www.orbanviktor.hu/beszed/100_nap_amely_megvaltoztatta_magyarorszagot