[origo]
Nyomtatás

Irányított nemzeti kapitalizmus
2013. június 19., szerda, 12:58


A hosszú ideje a külföld után igazodó országban Orbán Viktor megszólalásaiban meggyőző újdonságként hat a nemzeti érdek képviseletének folytonos hangoztatása. A baloldallal szemben nem a külső elvárások betartásának hasznosságáról kívánja meggyőzni az országot, hanem még akkor is az emberek akaratának megvalósításáról beszél, amikor ténylegesen az ellenkezőjét teszi. A kudarcaitól szenvedő társadalomnak a miniszterelnök mindenkor megadja a vágyott bűnbakot. Az Orbán-rendszer természete, második fejezet.


A Fidesz konkrét intézkedéseivel az elmúlt negyven esztendő legnagyobb bajait remélte orvosolni: a stagnáló-visszaeső gazdaságot kívánta sikertelenül dinamikus növekedésbe vinni. Másrészt a mediánszavazók igazságképének megfelelően újrafogalmazta a kormány retorikáját. A Fidesz elejétől fogva kategorikus állításokkal politizált, már 1990 nyarától tudta: az elégedetlen, orientációjukat vesztett választókat a látványos politikai különbségek és a létező viszonyok erőteljes bírálata ragadja meg. Kétharmados többségével most Orbán Viktor nem egyszerű kormányváltást, hanem sok tekintetben ténylegesen "szavazófülkékben kivívott forradalmat" kezdett megvalósítani. A korábbi modernizációs baloldali paradigmával szimbólumaiban csaknem teljességgel szakító új legitimációs tételrendszerének egyik szegletköve a maga értékei szerint serényen munkálkodó, ám a külföld által mégis rútul kizsákmányolt magyar nép évszázados tételét felidéző szabadságharc elindítása.1

Orbán Viktor évszázados állampolgári beállítódásokat aktivizál

A hazai közvélemény régóta érzi magát külső hatalmak áldozatának: az ország bajaiért mindenki felelősebb, mint az itt élők saját maguk. Az emberek meggyőződése, hogy a magyarok különleges tehetségük okán többet érdemelnének. A külvilág nem érti, elnyomja, kihasználja az ismételten a saját törvényei szerint boldogulni kívánó nemzetet. Az állampolgárok többsége egyéni tapasztalatai alapján nem hisz a piachoz való innovatív alkalmazkodással vagy a munkával és takarékoskodással történő felemelkedésben. A rombolva teremtő kapitalizmus működésmódját nem érti, és nem is nagyon kívánja megérteni. Határozottan úgy gondolja, a rendszerváltással csupán a függőség mechanizmusai változtak, a kizsákmányolás mértéke valójában emelkedett. Magyarországon a békés gazdasági fejlődés és a sajátos felemás kispolgárosodás aranykora a Kádár-korszak emlékéhez kötődik. Sokaknak ezért mindmáig mindennek a mércéje és a mintája az akkori felemelkedés tapasztalata. A közvélemény jelentős része továbbra is csupán a személyes részvétellel működő kismagántulajdont fogadja el igazán legitimnek. A piaci kapitalizmushoz inkább a csalódását fűzi. Több tekintetben a nyugati pénzpiaci befektetők és a külföldi tulajdonú vállatok hazai tevékenységéhez, azok túlságosnak gondolt jövedelmezőségéhez köti a maga és az ország gondjainak jelentős részét.2

A hosszú ideje a külföld után igazodó országban Orbán Viktor megszólalásaiban meggyőző újdonságként hat a nemzeti érdek képviseletének folytonos hangoztatása. A baloldallal szemben nem a külső elvárások betartásának hasznosságáról kívánja meggyőzni az országot, hanem még akkor is az emberek akaratának megvalósításáról beszél, amikor ténylegesen az ellenkezőjét teszi. A kudarcaitól szenvedő társadalomnak a miniszterelnök mindenkor megadja a vágyott bűnbakot. Közben persze tudja, Magyarországot nem lehet kiszakítani a világkapitalizmus rendjéből: a pénzpiacok, a nemzetközi intézmények reakcióit tapasztalva, ha végképp elkerülhetetlen, akkor visszakozik. Mégis állandóan felmutatja a világrendszer elleni lázadás, a gazdasági függetlenségért folyó harc népbarát gesztusait is. Újra a történelmi odamondogatós magyar politikát társítja az attól esetenként lényegileg különböző valóságos kormányzati cselekvéssel.

Évtizedek óta nem határozta meg a kormányzati tevékenységet ilyen erővel, mint most, politikai-ideológiai konstrukció. A gazdasági szuverenitás visszahódításának szándéka és a valóságos mozgástér szűkössége között azonban akkora a feszültség, hogy arra bajos konzekvens magatartást építeni. Így állandósult a nagyszabású eszmei alapvetéseket hangoztató, viszont a gazdaságban és a napi politikában esetről esetre improvizáló orbáni politika kettőssége.

Hatalmi eszközökkel vezényelt őrségváltás

A Fidesz az évtizedek óta sikertelen társadalom szorongásai által kiváltott agressziót és a megbecsülés, valamiféle új "nagyság" utáni intenzív vágyát mozgósítja. Hangot ad az emberek antikapitalista beállítódásainak. A világgazdaságban kevéssé eredményes országnak a piaci alkalmazkodás helyett az állami-politikai eszközökkel való felemelkedés ígéretét kínálja. A gazdasági erőforrások és a társadalmi pozíciók átcsoportosítását ajánlja a külföldi befektetőktől és a velük összefonódott régi baloldali elitektől a körülötte csoportosuló, új feltörekvő nemzeti felsőközéprétegek, végső soron az egész "érdemes" magyar társadalom javára.

Mint a huszadik században annyi más hazai politikai irány, a Fidesz sem bízik a szorgos nyugatos felemelkedésben, inkább az állam hatalmával óhajtja a fennálló körülményeket radikálisan megforgatni. Megítélése szerint ezek eredendő bűnben fogantak, a rendszerváltás zavaros éveiben a régi kommunista elitek és főleg a külföldiek erejükkel visszaélve tették eleve beteggé a létező hazai kapitalizmust. Orbán Viktor meggyőződése szerint nem tesz mást, minthogy erejéhez képest, végre helyreállítja az emberek igazságát. Átlépve minden jogászi fontoskodáson, tulajdonjogon és a nemzetközi intézmények vagy a bukott baloldal ellenállásán, kaput nyit az arra érdemes magyarok térfoglalása előtt. Akik közvetlenül Fidesz-közeli személyek, ám szerinte másképpen, mint a jobboldal híveinek gazdasági megerősítésével, nem is lehet tartóssá tenni az országot végre jó irányba vivő párt kormányzását. Mint az első világháború óta oly sokszor hazánkban, a Fidesz számára minden meghódított hatalmi ág, de minden megszerzett közbeszerzés vagy akár trafikengedély fontos siker a "gonosz erőivel" folytatott harcban.

Orbán Viktor az örökölt társadalmi erőviszonyok megváltoztatására kért a választóktól felhatalmazást. A baloldal pártjai hatalmi céljaik szempontjából viszont egészében véve kielégítőnek tartották ezeket. Jóval kevésbé avatkoztak be ezért a gazdaság és a kultúra önmozgásába, mint a Fidesz. Állami hatáskörök sorát engedték át szakmai testületeknek és érdekképviseleteknek, hiszen ezzel csak saját bázisuk erősödött. Az Orbán-kormány ellenben változtatni akar, ami aligha lehetséges mindenkire kiterjedő megegyezéssel. A hazai jobb és baloldal egymásnak feszülésében eredendően nem annyira két tökéletesen különböző demokrácia-vízió, hanem inkább két szembenálló uralmi törekvés mérkőzik. A konszenzuális demokrácia igénye nálunk elejétől fogva sokszor nem volt más, mint az évtizedek óta uralkodó elitek ideológiája a status quo megvédésére. Olyan társadalmi erőviszonyok fenntartására, amelynek alapjait a kommunizmus kezdetén olykor a legdurvább erőhatalommal teremtették meg a hazai baloldal elődpártjai.

A mezővárosi elitek horizontjáról nézi az egész világot

A Fidesz-lista térségünkben példanélküli, de a beállt nyugati demokráciákban is rendkívülinek számító, egyedül elnyert 52,73 százalékos szavazataránya igencsak különböző választói szándékok találkozásán alapulhat. Ebben a módfelett sokszínű választóközönségben számottevő arányban ott vannak a nyugatos polgárosodás hívei is. Mégis többségben lehetnek közte azok, akik a további piacosító kísérletezésben kevéssé reménykednek, hanem inkább valami mást szeretnének. A sokféle hitből, reményből és haragból összeálló, gyakorta egymásnak is ellentmondó vélekedéseknek már Orbán Viktor adott a létező magyar kapitalizmus és demokrácia világát tagadó irányt.

A magyar miniszterelnök a maga jellegzetes politikusi módján, belevágva és a következményeket tesztelve, majd ismét előrenyomulva, saját társadalmi rendszerének felépítésére törekszik. Szándékai szerint saját tartós vezetése alatt kívánja stabilizálni az elhúzódó gazdasági válság idején is a hazai politikát. A kormányfő hatalomgyakorlását megalapozni kívánó legitimációs tételrendszer nem módszeresen átgondolt értelmiségi alkotásként készült, hanem a hétköznapi állampolgári világmagyarázatok belső ellentmondásokból is összetett, hatásos politikusi summázataként folyamatosan alakul, amely számos pontján a magyarok évszázados tapasztalataira épül. Nyelvi megfogalmazásaiban, kategóriáiban ott munkálnak a két világháború közötti időszak állításai, de jelen vannak benne az ötvenes-hatvanas évek marxista szemináriumainak, a Kádár-korszak népi piacellenességének elemei is.

A Fidesz döntéshozói jobbára a hagyományos magyar kistelepülések, mezővárosok nézőpontjából tekintenek a világra. Kezdetben roppant becsvággyal törekedtek elsajátítani a nagyváros, a Nyugat kultúráját. Aztán a baloldali médiaelitek támadásaitól is hajtva megtértek a régi bizonyossághoz, apáik világlátásához. Olyan szerzésközpontú helyi társadalmakból jöttek, amelyeket gyakran zárt, klánszerű rokonsági-szomszédsági, összefonódottsági csoportok uralnak, amelyeket századok óta erős akaratú, olykor zsarnoki vezetők mozgatnak. A miniszterelnök legjobban az alulról jövő, sokban a nyolcvanas évek logikája szerint gondolkodó, de minden úton-módon felemelkedni akaró középrétegek vágyaival azonosul, de érzékenységet mutat a többi hazai társadalmi csoport reményei iránt is. Még legkevésbé a vékony nyugatos elitek igényeit érti.

Orbán Viktor preferenciái, társadalomképe lényegileg más, mint a külföld után a legbiztosabban a kádári kisemberekre és a nyugdíjasokra figyelő szocialistáké volt. Amíg az MSZP-SZDSZ kormányok a magyar gazdaság 1968 majd 1987 után kialakult erőviszonyainak védelmezőjeként politizáltak, addig a Fidesz már első kormányzása idején is az új feltörekvő aktívak, a nemzeti középrétegek térhódítása érdekében lépett fel. A kormányfő régóta saját osztályát: az igyekvő sokgyerekes családokat és a hazai vállalkozókat tartja az igazi nemzetfenntartó erőnek. Úgy véli, állami eszközökkel való helyzetbe hozásuk nélkül nem tölthetik be az egész ország felemelkedéséhez elengedhetetlen szerepüket. Ezért politikájának elvi sarokpontja a felső-középrétegek erőteljes állami támogatása, a jövedelmek és javak számukra kedvező újraelosztása.3

Hazai vállalkozói ideológia

A változások kiindulópontja az egyes elemeiben reformbaloldalt is befolyásoló ideológia, amely szerint: a dinamikus hazai vállalkozói csoportok, üzleti elitek viszik a vállukon az országot. Ha az állam radikálisan visszavágná az adóikat, megszabadítná a gazdaságot a külföldiek túlerejétől, hamarosan előbbre lehetünk.4 Ezen vállalkozói világlátás alapján a nagyszabású adócsökkentéshez nem is kell nagyon más, mint az egyébként is "improduktív" közalkalmazottak erőteljes létszámcsökkentése; a munka világából kimaradóknak jutó jóléti juttatások határozott visszavétele és egyúttal tömeges közmunkára való fogása; továbbá az úgymond "nem termelő" ágazatokban tevékenykedő külföldi cégek extraprofitjának eltökélt elvonása. Az új feltörekvők gondolatrendszere fontosnak tartja a munkavállalói jogok visszavágását: olcsó és könnyen elbocsátható, a munkaadóik elvárásait készséggel teljesítő dolgozók tömegeivel szeretné megtámogatni a hazai vállalkozások jövedelmezőségét. Reményei szerint jelentősen csökkenthetők az állam nyugdíjkiadásai. Egyúttal csupán korlátozottan hajlandó eltartani a különböző közintézményeket. Könnyű szívvel metszené vissza az állam kulturális, valamint felsőoktatási kiadásait. Az adózáshoz nem szokott országban a vállalkozói világlátás messze szélesebb körben hat közvetlen érdekeltjeinél, a tervezett intézkedések vesztesei is sokszor osztják alaptételeit. Kellő adótudatosság hiányában sokan nem is értik, hogy a miniszterelnök radikális adócsökkentései valamiként éppen tőlük visznek el erőforrást.

Orbán Viktor azonban egy pillanatra sem vált a vállalkozói ideológia egyszerű kiszolgálójává. Nem folytat régi vágású osztálypolitikát, inkább folyamatosan egyensúlyozni próbál választóközönsége különböző rétegei között. Minden nyilatkozatával azt próbálja kifejezni, hogy az összes érdemes magyar miniszterelnöke. Az első kormányzása idején még hátrább sorolt nyugdíjasok kedvezménymegvonásával egyre óvatosabb. Még a gazdasági visszaesés, a jelentős reálbércsökkenés idején is megőrizte a nyugdíjak reálértékét. Deklarált társadalompolitikai szándékai között állandóan az élre helyezi a hagyományos jobboldali értékeket: a család és a gyermekvállalás, a rend és a tekintély, a vallás, valamint a nemzeti "nagyság", továbbá a határokon átnyúló magyarság-egyesítés szempontjait. Ezekhez hozzáteszi a fiatal új jobboldal mindenütt becses célját, a kötelező iskolai testnevelés és személyes kedvtelése: a labdarúgás kiemelt támogatását. Mindezen igények a legnehezebb költségvetési évben is kitüntetet állami támogatást kaptak.5

Ha bármiért előnyösnek ítéli, a miniszterelnök a piaci megoldásokon tétovázás nélkül átlépve gondoskodik az állampolgárokról. Az általános rezsicsökkentés kikényszerítésével, a jövendő beruházásokat kockáztatva, a választók minden csoportját közvetlenül részelteti politikája előnyeiből. A 2012-es adó- és járulékemelésekkel, az adójóváírás megszüntetésével az adófizetők jó részének nagymértékben visszaesett volna a nettó jövedelme. Ezt ellensúlyozandó, a kormány egyoldalú elhatározásával, döntően a hazai kis- és középvállalkozásokat terhelve, a képzetlen rétegek foglalkoztatását veszélyeztetve, 18 százalékkal megemelte a kötelező minimálbér összegét. A többi kereset esetében pedig a munkáltatók részleges állami támogatással, a régi tervgazdaságra emlékeztető táblázatok előírásai szerint voltak kötelesek emelni béreiket.6

Az emberek elfogultságainak hízelegve

A miniszterelnök gesztusaival módszeresen igyekszik eleget tenni legszélesebb közönsége elvárásainak: megszólalásaiban az állami újraelosztást és a piaci hatások elleni védelmet döntően az átlag magyaroknak ígéri. Általában azokhoz az emberekhez beszél, akik a saját esendőségüket érezve, irigységgel elegyes ellenszenvvel tekintenek a maguknál sikeresebb csoportokra: az igazi nagyvállalkozókra, a bankokra, a külföldi tulajdonú cégekre, mialatt messze eltúlzottnak tartják az érdemtelennek gondolt legszegényebbeknek jutó jóléti juttatásokat. Az alapvetően csupán a szűkebb közösségével, főleg a saját családjával szolidáris magyarok világlátását követve a kormányfő az állami gondoskodást minden korábbinál inkább a középrétegek felé javasolja leg-alább szavakban fordítani. A kádári évtizedek gyakorlatát megerősítve állítja: azok kapjanak leginkább segítséget az államtól, akik már bizonyították, szorgosan igyekeznek felfelé.7

Hízelegve a nemzeti elfogultságoknak Orbán Viktor tökéletesen ráérzett az ősi kisparaszti reményekre épülő, régi önellátó-piacozó, háztájizó észjárás igényeire is. Ezekre építette fel a családi gazdaságok erőteljes támogatásával a hajdani mezőgazdasági nagyság helyreállítását ígérő programját, és ennek hitelesítéséhez megtalálta a gondolatkör hivatott prófétáját.8 Ám hatalomra lépve nyomban beleütközött a hazai agrárszféra valóságába. A politikájával keltett illúziókat, mint máshol is, lehetőség szerint igyekszik fenntartani. Csakhogy tényleges kormányzati intézkedéseivel inkább a versenyképesebb, de kevesebb embert foglalkoztató nagyobb gazdaságok megerősítésébe kezdett. Az állami földek tartósbérleti pályázatait már a jobboldalhoz kötődő nagyobb birtokosokat előnybe hozva vezényelte le, és a földtörvény újraszabályozását is a sikeresebb gazdaságok megszilárdítására használja fel. Ami Fideszben szokatlanul heves ellenérzésekhez vezetett.9

A magyartól sokban különbözve Nyugat-Európa mezőgazdasága századok óta döntően családi földbirtokláson alapszik. Ám ezek a kisgazdaságok az igényes piacokon az uniós támogatásokkal megélő, generációk sorának felhalmozott tőkéjén és szaktudásán alapuló, erősen szakosodott üzemek. Magyarországon viszont jobbára egyformán hiányoznak a nagy hozzáadott értéket igénylő, kifinomult belső piacok és az ezek differenciált elvárásait kielégítő, versenyképes családi gazdaságok. A kelet-európai hiánygazdaság viszonyaihoz három évtizeden át kiválóan alkalmazkodó magyar élelmiszergazdaságnak különösen nehezen megy a valóságos piacokhoz való igazodás. A jövedelmező gazdálkodás még leginkább a régi nagyüzemi elitek gabonatermelő társas- és magánvállalkozásainak és néhány állattartótelepnek sikerül. A részben önellátó hajdani kisüzem vergődik vagy már meg is szűnt. A szokásszerűen működő, nagyobb felhalmozott tőke nélkül gazdálkodó hajdan virágzó háztájizó világból nehéz a felvenni a versenyt a messze előbbre járó európai konkurenciával, de akár a részben már átalakult szlovák vagy lengyel termelőkkel is. Ám a váltásért az érintettek is keveset tesznek, inkább magyar módra bezárkóznak sérelmi helyzetükbe: panaszaikat hangoztatva illúziókat kergetnek és az államtól követelik helyzetük megoldását.10

Az elszegényített közintézmények centralizációja

A vállalati szférához képest az új viszonyokhoz sokáig kevésbé alkalmazkodó közintézmények több évtizedes elszegényítését kormányzása elején a Fidesz tovább fokozta, majd idővel a hiányzó forrásokat kezdte részben visszapótolni. Az ellentmondásos eredményű piacosító reformkísérleteket nyomban visszafordította, helyettük a magyar történelem alkotmányos időszakában egészen kivételes mértékű centralizációt és államosítást hajtott végre.11 A bölcsődék és az óvodák kivételével szinte valamennyi önkormányzati közintézmény kormányzati irányítás alá került, és az egyetemek autonómiája is számottevően csökkent. Az egészségügyben a betegek úgy szorultak kötöttebb pályára, hogy azért az orvos elitek érdeke túlságosan ne sérüljön. A közoktatásban az iskolák és a tantervek erőteljes sokféleségét a régi egységesítő paternalizmus váltotta fel. A pedagógusok felülről szervezett egységes korporatív testület tagjai lesznek. Erősen kétséges, hogy a hosszú irányítási lánc végére kötött közel háromezer iskolát a központi hatalom miként fogja majd az önkormányzatokkal megosztva hatékonyabban működtetni. A Fidesz-kormány bátorítja a középosztályok gyermekeinek átlépését az állami közoktatásból a gyorsan gyarapodó számú egyházi iskolákba. Újabban adókedvezményekkel is ösztönzi a mind szerényebb szolgáltatásokat nyújtó kötelező egészségbiztosítási rendszer mellett kiépülő önkéntes magánbiztosítás térnyerését. A miniszterelnök szigorú intézkedéseket kezdeményezett a nemdohányzók védelmében.

A felsőoktatási szféra előremutató finanszírozási reform nélküli korábbi hatalmas bővítése új intézmények és karok szétaprózott felállításával, helyenként meglehetősen szerény színvonalú képzést hozott. 2008 óta megfeleződött a területre jutó költségvetési kiadások reálértéke, és a radikális ráfordítás-vágás több mint kétharmada a Fidesz kormányzásának idejére esett.12 Az Orbán-kabinet inkább a régi nagy egyetemek támogatását vonta meg, semmint hogy vállalná a kisebb, kevésbé eredményes főiskolák, karok bezárásának a felelősségét. A kormány kényszernyugdíjaztatással nyit teret a korszellemhez jobban igazodó fiatalabb oktatói generációk előmenetele előtt. Gazdaságképének megfelelően a direkt tervgazdaság időszakának eszközeivel igyekszik a képzést a "termelő" foglalkozások, a mérnöki hivatások felé fordítani, miközben a közgazdász, jogász szakokat csaknem teljes egészükben önköltségessé törekedett tenni. Ám összességében is visszafogta és részbeni itthoni munkavállaláshoz kötötte a valóban tandíjmentes oktatást. A költségtérítéses képzés kiterjesztése az általános tandíj-kötelezettséghez képest messze igazságtalanabbul terheli a hallgatók családjait, viszont a tandíjmentes helyek évenkénti elosztása újabb eszközt ad az államnak a felsőoktatás befolyásolására.

Felülről mozgatott gazdaság

A Fidesz nem csupán a folyó jövedelmeket, hanem az üzleti és a média lehetőségeket, a művészeti erőforrásokat is átcsoportosítani kívánja kedvezményezettjeinek. Nem pusztán a közüzemek vagy az olajipar vállalatai között, hanem a versenyszférában is növelné a köztulajdon szerepét, vagy éppen a hatalomhoz kötődő monopolszervezeteket hozna létre. Ahol csak lehet, egyébként is az államot erősíti, és az erő pozíciójából kíván egyezkedni a gazdaság legerősebb képviselőivel. Nem hisz a piaci automatizmusokban vagy az uralomgyakorlás indirekt formáiban, inkább az állami befolyásolás szerteágazó eszközeivel közvetlenül mozgatná a gazdaságot. Törvényei, más jogszabályai sokszor vállalati, intézményi szintre lebontva próbálják megvalósítani a központi akaratot. A miniszterelnöki elszánás láthatóan egyfajta "irányított nemzeti kapitalizmus" kialakítását célozza. Orbán Viktor eltökélt abban, hogy új modelljével hazánk sikeresen kiemelkedhet a globális piaci kapitalizmus szerinte tartós válságba jutott világából.13

A szabadságharcos retorika hangerejéhez képest a tulajdonosi őrségváltás a gazdaság egészében azonban kevésbé jelentős. Mivel közvetlenül pártpolitikai alapon történik, a közéleti kliensek, rokonok és ismerősök helyzetbehozása számtalan érdeket sért. Az erőforrások személyre, vállalkozásra szóló újraleosztása súlyos ellenérzéseket kelt a pártokat nem szívelő közvéleményben. A mezővárosok zárt társadalmának mintegy természet adta tekintélyelvűségét az ország egészére már nem egyszerű átvinni. A megszerzett pozíciók politikai közreműködés nélküli, tartósan költséghatékony, piaci profitképes működtetése sokszor ugyancsak kétséges.

A kormány bizonyítottan képes elindítani a gazdasági erőforrások újraelosztását, ki tudja vásárolni vagy szorítani számos területről a nem kívánt szereplőket. A Fidesz ellenségképet, a régi-új bajokra magyarázatot adhat elkötelezett híveinek. Csakhogy a külföldi befektetők tömeges helyettesítése csupán lényegesen magasabb hazai felhalmozással és ezért alacsonyabb fogyasztással volna lehetséges. Egyébként az országban nincs meg az a tőke, amely az irányított gazdaságban tömegesen beruházna, nincsen olyan állampolgári megtakarítás, amelyből olcsón és hatékonyan finanszírozható lenne a hazai hitelrendszer és államadósság. De még ekkor is hiányozna a legfontosabb: az új értéket teremtő, ellenállhatatlan vállalkozói szellem, amely a piaci versenyképességhez elengedhetetlen készségeket és tudást a magyar gazdaság egészében alkalmazni tudná.

Ki fog itt mégis beruházni?

A kapitalizmus előtti beállítódásoktól vezérelt, fogyasztásközpontú, alacsony megtakarítási hajlandóságú magyar társadalom mindig is erőteljesen rászorult a külföldi tőkére, és a sokszor idegennek látott mozgékony piaci szellemre fogékony hazai vállalkozókra. A magyar gazdaságtörténelemben a közhatalom szerepe rendszerint több és más volt, mint Nyugat-Európa mag-országaiban. Ám a főleg belső erőforrásokra és a részleges "őrségváltásra" alapozó gazdaságfejlesztési kísérlet a magántulajdon rendje mellett csak egyetlen esetben lehetett viszonylag sikeres. De ekkor is, az úgynevezett "győri-program" egyedül a világgazdaság 1938-as átmenetileg bezárkózó nemzetgazdaságokra való szétesése idején lehetett eredményes. A különböző harmadik utas próbálkozások, kommunizmusok önerőre támaszkodó kísérlete roppant áldozatok után általában fájdalmas végső kudarchoz vezetett a földön mindenütt. Kína, India és a többi felzárkózó ázsiai állam a globális kapitalizmushoz való okos újraigazodásának, és nem külön útjának köszönheti az egész világot megváltoztató impozáns eredményeit.

Az orbáni gazdaságmodell kétségkívül inkább alkalmazkodik a hazai átlagszavazók történelmileg rögzült értékvilágához, mint a joguralom személytelen rendjének keretei között versengő piaci kapitalizmus. Ha elhúzódnak vagy egyenesen növekednek Európa gondjai, és Szlovéniához vagy részben Csehországhoz hasonlóan a térségben sorra másutt is jelentkezik a válság újabb hulláma, akkor néhol még vonzó példává is emelkedhet Orbán Viktor kísérlete.14 Máris erről beszélt néhány térségbeli politikai vezető.15 Amennyiben viszont, ahogy eddig mindig is, a nyugati vállalkozói kapitalizmus rombolva teremtő erői idővel felülkerekednek a válságon, nyomban kérdéses lesz az orbáni Magyarország nemzetközi versenyképessége. Az antikapitalizmus vágyait idehaza normává emelő társadalomnak még bajosabb lesz a külvilághoz való alkalmazkodás.

Rendszere gyengéit részben Orbán Viktor is ismeri: a nyugatellenes kijelentéseket döntően tábora követőkészségének fenntartására, mozgósító erejű ellenségképe karbantartására használja. A dualizmus korának politikusaihoz hasonlatosan folyvást a nemzeti elfogultságokat kielégítve nyilatkozik, ám ténylegesen gyakran egészen másként cselekszik. A "termelő ágazatokban" egyedi megállapodásokkal már az eddigi kedvezmények fenntartását ígéri a külföldi befektetőknek, és a munkaviszonyok jogi szabályozását is előnyükre alakította. Még az is lehetséges, hogy az államháztartási hiány csökkentése után, újraválasztása esetén a konfliktusos időszakokat időről-időre nyugodtabb szakaszok követik majd az ország nyugati kapcsolataiban. Mégis az antikapitalista szellem ismét kiszabadult hazánkban, bármilyen népszerűséget kereső politika újfent a javak és társadalmi pozíciók "igazságos" újraelosztását követelheti.

 

Az Orbán-rendszer természete

1. Lemaradó ország
2. Irányított nemzeti kapitalizmus
3. Plebejus demokrácia
4. Nehéz együttélés a joguralom rendjével
5. Kísérlet a baloldali blokk helyreállítására
6. Lázadás a kéttömb-rendszer ellen

 

 

Jegyzetek

1 A szabadságharc céljairól: Orbán Viktor ünnepi beszéde, 2012. március 15.: Nem leszünk gyarmat!
http://orbanviktor.hu/beszed/nem_leszunk_gyarmat_

2 Magyarországon a megkérdezettek csupán 8 százaléka véli jobbnak a kommunizmus idejével összevetve a mostani gazdasági helyzetet. Viszont 72 százalék rosszabbnak gondolja. Ellenben Lengyelországban a válaszadók 47, Csehországban 45, végül Ukrajnában 12 százaléka jobbnak tartja a jelenlegi gazdasági helyzetet. Az 1991-es bázisévhez képest messze nálunk esett leginkább vissza a piaci kapitalizmus elfogadottsága. Valamennyi vizsgálatba bekerült ország közül a magyarok gondolják érezhetően a legkevésbé, hogy a szabad piacgazdaságban az emberek gazdagabbak. Az Egyesült Államok illetőleg az Európai Unió befolyását a köztes-európai országok közül Magyarországon tartják a megkérdezettek a legkevésbé jónak. További 2009-es adatokkal a Pew Global Attitudes Project:
http://pewglobal.org/files/pdf/267.pdf 5. old., 32. old., 38. old., 40-41. old., 62-64. old.

3 Erről például: Orbán Viktor beszéde a Széll Kálmán Alapítvány díszvacsoráján, 2011. december 13.
http://orbanviktor.hu/beszed/celunk_a_magyar_novekedes
Az új gazdasági modell terveiről Orbán Viktor beszéde a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségében, 2012. július 17. http://orbanviktor.hu/beszed/uj_gazdasagi_modellt_epit_a_kormany

4 A legőszintébb nyíltsággal talán Demján Sándor gondolataiban. Például: Beszéd a Millenáris Teátrumában, 2011. május 31. http://www.origo.hu/gazdasag/percrolpercre/20110531-orban-viktor-kormanyfo-es-demjan-sandor-a-elmult-egy-ev.html#

5 A hitéleti tevékenység állami támogatása a 2010-es 28,2 milliárd forintról, 2012-re 44,2 milliárd forintra növekedett. Az adattal: http://www.parlament.hu/irom39/04365/adatok/fejezetek/fu__kon.pdf

6 A 299/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet és aprólékos mellékletei alapján.
http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=143213.580592

7 Orbán Viktor politikája néhány ponton emlékeztet az olasz vagy az osztrák új jobboldal az államot egyfelől megerősíteni óhajtó rendpárti magatartására, másfelől a közhatalom jóléti juttatásait és az adókat egyformán leépíteni akaró gazdasági neoliberalizmusára. Az új Fidesz irány lényege azonban igazi köztes-európai alkotás. Karakteres antikapitalista és piacellenes retorikával, aktív részletező állami gazdaságpolitikával, a felsőközéprétegek felé fordított állami támogatásokkal.

8 A Fidesz a Kádár-korszak önellátása és a helyi piacok felé javasolta terelni a mezőgazdasági településeken élőket, és a házak melletti állattartás újraélesztésével meg kívánja kétszerezni a hazai sertésállományt. Lásd:
http://www.kormany.hu/hu/videkfejlesztesi-miniszterium/hirek/a-magyar-sertesallomany-megduplazasa-a-cel
http://orbanviktor.hu/beszed/magyarorszag_eredendoen_mezogazdasagi_orszag

9 A történtek saját értelmezése szerinti leírását adja a 2006 óta Fidesz-képviselő, de a vágyakat megszólaltató politika valóságos természetét megérteni nem akaró Ángyán József:
http://fn.hir24.hu/nagyinterju/2012/04/27/angyan-orbannak-uzenem/
http://fn.hir24.hu/nagyinterju/2013/05/28/angyan-jozsef-kiulok-a-fuggetlenek-koze/

10 A magyar bortermelés és kivitel legfőbb akadályát a külpiaci igényekhez nem illeszkedő hazai beállítódásokban találta meg már csaknem száz évvel ezelőtt is Szekfű Gyula, kétszáz éve pedig Széchenyi István. A magyar bortermelő lelkialkata. Első megjelenése 1922. In: Szekfű Gyula: Nép, nemzet, állam. Válogatott tanulmányok. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 231-292. old.

11 A folyamat logikájának kifejtését adja: Kornai János: Központosítás és kapitalista piacgazdaság. Kalligram Könyv- és Lapkiadó, Pozsony, 2013.

12 A 2008-as 208,8 milliárd forintos közvetlen állami támogatás 2013-ra folyóáron 123,2 milliárd forintra esett. Magyar Rektori Konferencia: Adatok és tények a magyar felsőoktatásról I.
http://www.mrk.hu/wp-content/uploads/2013/02/2008-2013-%C3%81llami-t%C3%A1mogat%C3%A1s-re%C3%A1l%C3%A9rt%C3%A9k.pdf
http://www.mrk.hu/wp-content/uploads/2013/02/K%C3%B6lts%C3%A9gvet%C3%A9si-adatok.pdf

13 Az egyik legszemléletesebb megfogalmazásában a miniszterelnök napirend előtti beszéde az Országgyűlésben 2011. október 24. http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=174067

14 2012 végére Szlovénia 9, Csehország 4 százalékponttal visszaesett uniós felzárkózása korábban már elért szintjétől. Térségünk két legfejlettebb országa az utóbbi időszakban jelentős gazdasági gondokkal küzd, amelyeknek megvannak már a politikai következményei is. Szlovéniában a kormány részben jóléti kérdésekben tartott súlyos népszavazási veresége után 2011 decemberében előrehozott voksolást tartottak, amelyet a választásokat két hónappal megelőzően megalapított párt nyert meg. Ugyanakkor eddig egyik államban sem tapasztalhatók a politikai szembenállás miénkhez fogható túlzásai. Adatokkal:
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tec00114

15 Rendszeresen így nyilatkoznak a lengyel nemzeti ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetői, de olykor cseh szociáldemokraták, román liberálisok is. Robert Fico kormánya Szlovákiában pedig részben magyar típusú külön adókkal igyekszik mérsékelni a költségvetési hiányt.
Lásd például: http://www.bloomberg.com/news/2013-01-22/czech-poll-leading-party-pledges-orban-style-industry-tax-shift.html
http://nol.hu/kulfold/orban_a_peldakep_a_roman_euroszkeptikusok_elott