[origo]
Nyomtatás

Plebejus demokrácia
2013. június 20., csütörtök, 13:30


Kétharmados parlamenti többségével élve most a Fidesz a hatalmi szerkezet egyoldalú átalakításával akarja megakadályozni a heves szembenállás további hazai kártételét. 2010 diadalmas győztese meg sem fontolta 1989-90 kiinduló tételéhez, a jobb- és a balközép mértéktartó polgári politikájához való visszatérés lehetőségét. Inkább a kormányzati váltógazdaság nélküli, korlátozott parlamentarizmus régi magyar gyakorlata felé fordulva próbál kilépni a hazai tömegdemokrácia első két évtizedének gyorsuló háborús örvényléséből. Eredeti eszméitől és reményeitől messze távolodva, mind biztosabban az összetett magyar állampolgári értékvilág régről hozott, a kádári évtizedekben tovább erősített keletiesebb felére építi politikáját. Az Orbán-rendszer természete, harmadik rész.


Az 1989-90-es fordulat alkotmányos rendjének ellenzéki megalapozói között a második világháború utáni tömegdemokráciák tapasztalataiból kiindulva, egyetértés volt az új magyar politika néhány alapvonásáról. A történelmi parlamentarizmus helyreállításával biztos fundamentumot kívántak adni az alkotmányos államnak. A megannyi gondtól szenvedő országban határozottan vezetett, stabil, cselekvőképes kormány tevékenységét látták szükségesnek. A kivételes terjedelmű kommunista hatalomkoncentráció után egyúttal intézményes garanciákkal támasztották alá, hogy a mindenkori kormánytöbbség tevékenységét erőteljes alkotmányos ellensúlyok kontrollálják. Az újrafogalmazott magyar alkotmány közvetlenül hatályosuló jog. A törvény- és joguralmának érvényesülésén és a szabadságjogok védelmén hathatós intézményrendszer őrködik. A közhatalom gyakorlóinak állandó vitákban kell megokolniuk döntéseiket a plurális nyilvánosságban. Mindezek alapján, a részben többségi választási rendszerben az állampolgárok négyévente egyértelműen határoznak a kormányzati hatalom betöltéséről. Az egymás tartós létezését és alapvető jóakaratát, valamint az alkotmányos alapkonszenzust elfogadó jobb- és balközép pártok élénk versengése közepette Magyarország történelmében először a kormányok békés cseréje tényleges gyakorlattá válhat majd.

Az induló konszenzus része volt, hogy a közélet főirányai felhagynak a különböző nemzeti külön utak keresésével. Az ország a magyar polgárosodás régi eszméi alapján a világkapitalizmus rendjében teljesítménye alapján remél boldogulni, a magyar állam hamarosan belép a Nyugat szövetségi rendszereibe. Kiszabadulva a Szovjetunió uralmi zónájából, néhány igen nehéz esztendő után az ország visszatalál európai értékeihez. Majd hagyományai alapján felépítve a saját sikeres magyar modelljét, a legelsők között lehet részese a térség európai felzárkózásának.

Köztes-Európában maradva

Ez a negyedszázad után naiv álomnak tűnő egykori ellenzéki rendszerváltó konszenzus nem volt más, mint a magyar viszonyokra való alkalmazása az 1945 utáni német és osztrák megoldásoknak, továbbá a maguk módján hasonlóan sikeres finn, olasz, spanyol nyugatos fejlődésnek.1 Csakhogy nálunk az 1989-es fordulat után nem a középrétegeket gyorsan kiszélesítő, néhány évtized alatt eredményes európai felzárkózás következett, hanem elhúzódó válságidőszak. Aminek a megoldását csak tovább nehezítette a régi ázsiai civilizációk szorgos és szerény igényű népeinek visszatérése a globális kapitalizmus rendszerébe, amely minden korábbinál nehezebb versenyhelyzet elé állította Köztes-Európa valamennyi felemelkedést óhajtó államát.

1990-ben a világ még egybehangzóan élenjáró piaci és demokratikus reformországnak látta hazánkat. Ám hamarosan kiderült: minden korabeli remény ellenére a Kádár-korszak felemás kispolgárosodásából nincsen közvetlen átjárás a valódi piaci kapitalizmushoz. 1968 után a direkt tervirányítás helyére nem szocialista piacgazdaság, hanem csupán egy felemásan torz, a piaci viszonyokat mindössze szimuláló állami szabályozórendszer került. A miénknél kevésbé reformált közép-európai kommunista államokban messze világosabban látszott a nyugati újracsatlakozás haszna, ezért az ott élők inkább elfogadták az új feltételekhez való alkalmazkodás kényszerét. A magyar közvélemény többi térségbeli társánál ma is kevésbé érti: miért omlott össze a számára általában felemelkedést hozó államszocializmus. Csaknem mindenki másnál kevésbé fogadja el az új kapitalizmus és demokrácia intézményeit.2 A rendszerváltás idején még úgy tetszett: Magyarország bírja talán a legígéretesebb induló örökséget. A gazdasági visszaesés azonban nálunk sem bizonyult érdemileg kisebbnek, mint a többi visegrádi országban.3 A kádári alkudozás és szabálykerülés világában felnőtt embereknek nehezebb az alkalmazkodás a világpiaci versenyhez, mint más közép-európai polgároknak. A magyar társadalom értékrendszere az induló reményekkel ellentétben nem mutat közép-európai alakzatot.4

A Kádár-korszakban magát újra megtalálni vélő magyar társadalom lényegesen kisebb aktivitással vett tevékenyen részt a demokratikus fordulat kivívásában, mint általában a térség többi állampolgára. A hazai közvélemény eleve kevésbé érezte magáénak az új alkotmányos berendezkedést, ezért megtapasztalva újbóli elszegényedését, gyorsabban is csalódott. A politizáló értelmiség néhány nagy hatású tagja már kezdettől a régi közéleti szekértáborok évszázados ellentéte felől értelmezte az eseményeket, és annak történelmi vétkeire hivatkozva, a szembenálló oldal végleges eltűnését remélte az új demokráciától.5 Az intézményesülő politika egy darabig még igyekezett távol tartani a saját döntéshozatali fórumait az értelmiségi szenvedélyektől.6 Ám a politikusok hamarosan láthatták, hogy gondjaiktól frusztrált választóik mennyire fogékonyak a rivális pártokat történelmileg is bűnös ellentábornak beállító kijelentésekre.

Állandóan éleződő politikai szembenállás

Az identitásukat kereső szervezetek egyre biztosabban behúzódtak a hazai közéletben a huszadik század eleje óta meglévő törésvonal két oldalára. A tényleges társadalmi státusuktól függetlenül a választók politikai tagoltsága is egyre inkább aszerint kezdett alakulni, hogy a szavazók családi emlékezete szerint felemelkedésként vagy lecsúszásként élték-e meg az elmúlt évszázad jellegadó rendszereit. Ezzel már 1990 nyarától távolodni kezdett a magyar politika az eredeti rendszerváltó alapvetésektől. A mind vétkesebbnek gondolt ellenoldal megállításának szándékával a közéleti szereplők újabb és újabb határokat hágtak át.

A polgári radikális, baloldali véleményvezérek eleve nemigen fogadták el a hagyományos jobboldali világlátást feltámasztani próbáló Antall-kormány hatalomgyakorlását. Az elvileg plurális nyilvánosságban is valójában meg kívánták őrizni az 1990 előttről hozott intézményes véleményirányítói monopóliumukat. Az egyoldalú sajtótámadások kereszttűzébe került, önbizalmát vesztett, esendő MDF-hatalom neki hangsúlyosan elkötelezett személyek révén kísérelte meg erővel meghódítani a közszolgálati televíziót és rádiót. Az új jobboldali sajtó kezdettől bázisa egyedüli igazságát hirdető háborús újságírásként indult. A Demokratikus Charta értelmisége tette először legfőbb táborképző erővé a másik oldaltól való rettegést és a politikai ellenféllel szembeni engesztelhetetlenséget. Horn Gyula és szocialistái hozták vissza a kisemberek antikapitalizmusára építő, az államot később ismét túlterhelő jóléti gesztuspolitikát. Orbán Viktor hagyott fel véglegesen a jobbközép centrumpolitikával, és mozgósította híveit egyetlen harci blokkba. Tábora hatalmának megőrzése végett Gyurcsány Ferenc még akkor is adókat csökkentett, amikor már régen megszorításokról kellett volna határoznia.

Parlamenti ciklusról-ciklusra fokozódott a kétoldalú szembenállás.7 2006 őszén lett végképp áthidalhatatlan a két közéleti blokk közötti ellentét. Ami a baloldalról nézve a demokrácia védelmének tetszett, az jobbról a tényleges népakarat elleni durva támadásnak számított. Az utcai ütközések egy pillanatra már-már ukrajnai hévvel lángoltak fel, ám aztán a hétköznapi életük békéjét féltő állampolgárok rémületére reagálva a közélet jobbára ismét visszatért az alkotmányos keretek közé. Az embereket így is mindjobban megragadta a küzdelem heve: a régió más országaival egybevetve a kezdetben még kifejezetten alacsony hazai választói részvétel 2002-től már általában a legmagasabbra emelkedett.8

Önveszejtő demokrácia

A sikertelen korai tömegdemokráciák tipikus velejárója a hideg polgárháborúig vitt táborelvű ütközés. A két világégés közötti európai demokráciák számottevő részét megkísértette a rombolóan heves politikai szembenállás. A mostani hazai kétoldalú blokkosodás még leginkább az első Osztrák Köztársaság viszonyaihoz hasonlatos. Példamutató jogállami alkotmánya ellenére az új német-osztrák szövetségi államot eleve nem érezte sajátjának lakossága. A közéleti kultúrájában élesen elkülönülő két politikai tömb, a vörös-Bécs és a fekete keresztényszocialista alpesi vidék kezdettől bizalmatlansággal terhes kölcsönös idegenkedését a válságról válságra bukdácsoló országban nem oldotta, hanem inkább reménytelenül felszította a tömegdemokrácia versengése. A fegyveres pártalakulatok és a hadsereg véres harcáig éleződő, majd a győztesek által erőszakosan lezárt ausztriai demokratikus kísérletnél Bethlen István korlátozott parlamentarizmusa gazdasági és politikai tekintetben is jobban teljesített. Az elmúlt másfél évszázadban 1938-ben jutott hazánk legközelebb az osztrák gazdasági fejlettségi szinthez.

Kétharmados parlamenti többségével élve most a Fidesz a hatalmi szerkezet egyoldalú átalakításával akarja megakadályozni a heves szembenállás további hazai kártételét. 2010 diadalmas győztese meg sem fontolta 1989-90 kiinduló tételéhez, a jobb- és a balközép mértéktartó polgári politikájához való visszatérés lehetőségét. Inkább a kormányzati váltógazdaság nélküli, korlátozott parlamentarizmus régi magyar gyakorlata felé fordulva próbál kilépni a hazai tömegdemokrácia első két évtizedének gyorsuló háborús örvényléséből. Ám főleg csak eljárásmódokat vesz át a történelmi magyar megoldásokból, Tisza Kálmán és Tisza István, majd Bethlen István konzervatív-liberális, elitista jogászias, lényegében mégiscsak nyugatos világával szemben új rendszerét döntően plebejus demokrata legitimációra alapozza. Eredeti eszméitől és reményeitől messze távolodva, mind biztosabban az összetett magyar állampolgári értékvilág régről hozott, a kádári évtizedekben tovább erősített keletiesebb felére építi politikáját.

Leértékelődött alkotmány

A Fidesz új államában a közéleti pluralizmus nem esik bántó korlátozások alá, szabály szerint csaknem hiánytalanul tovább működik a parlamentarizmus és a hatalommegosztás régi alapszerkezete. Az új Alaptörvénnyel és kapcsolódó törvényeivel újrarendezett hazai közjog szövege akár két-háromszáz helyen is romlott az 1989 utáni alkotmányos gyakorlathoz képest, ám döntő változás a formális rendben tulajdonképpen csak kevés ponton történt. Mégis az Orbán-kormány választói leválthatósága érezhetően nehezebb lett. Az intézményeiben megtartott nyugatos szerkezeteket állandóan felülírja a perszonális függőségek valóságos mechanizmusa.

A miniszterelnök nem jogra és intézményre, hanem ügyre és akcióra alapozza kormányzását. Egyetlen hierarchikus "főkutya-alkutya" rendszerben törekszik egybefogni az alkotmányosan elkülönült hatalmi ágakat, ahol a főhatalmat ténylegesen kézben tartó kormányfő a közvélemény tartalmi igazságosság igényeivel, és nem az alkotmányosság megtartásával igazolja mindenkori politikáját. Kevéssé hisz a közvetett hatalomgyakorlás eszközeiben, a modern plurális társadalomban is csaknem az összes hatalmi erőforrást közvetlenül a maga kezében akarja összefogni. Olykor tudatosan félelem keltésével kísérli meg terelgetni az embereket. Az önálló hatalmi ágazatok élére általában nem a jobboldal vonzerejét növelő tekintélyes vezetőket keres táborából, hanem inkább a személyéhez feltétlenül lojális egyéneket állít. Befolyása alá veti a közszolgálati televíziót és rádiót, reményei szerint kiépíti a kereskedelmi média regulálásának kibővített eszköztárát. Ideálja kétségkívül a társadalom egyetlen, ellenpontok nélküli központból való irányítása.9

A magyar alkotmány szövegének újból leértékelődött a valóságos jelentősége. Az Alaptörvény elvi kijelentéseit sarkalatos törvények sora ronthatja le. A miniszterelnök és rendszere számos lépésével ismételten megmutatta: milyen kevésre becsüli az ország alkotmányosságát. Napi politikai szükségből is könnyedén módosítja az ország Alaptörvényét. Számára az alkotmány elsődlegesen nem a főhatalom korlátozásának eszköze, hanem inkább a szimbolikus nemzetpolitizálás kelléke, amelynek a preambulumát, a nemzeti hitvallást felrakhatják a középületek falaira, tanítják az iskolákban, amely így garantálja, hogy a rendszer világképe az ország minden lakójához eljusson.10

Centrális helyzetű párt

A közhatalmat és a hivatalos nyilvánosságot a szándékai szerint centrális helyzetű, (egységes) párt uralja, amelynek azonban van ellenzéke. Harciasan szemben áll vele a korábban évtizedekig kormányzó baloldal bűnbakként kiválóan bemutatható több formációja, az egész világrendszert izgágán tagadó nemzeti radikális oppozíció és egy minden tekintetben nagyon zöld, kicsiny alternatív mozgalom. Valamennyi lényegesen különbözik a másiktól, de a hatalmat a centrális helyzetű párt a saját önértelmezése szerint a haza érdekében nekik semmiképpen át nem adhatja. Ahogy a dualizmus korában vagy a két világháború között is, a domináns párt megannyi visszás vonása ellenére a szavazók jelentős hányada szerint is az ellenzék kezében nehezen képzelhető el az ország felelős kormányzása.

2010 két választásán a Fidesz erejét nem egyszerűen támogatottságának nagysága mutatta: a párt szavazóinak összetétele az új magyar demokráciában még soha nem látott mértékig azonossá vált a hazai társadalom tagoltságával. Választóinak korösszetétele, társadalmi státusa csaknem megegyezett a szavazóközönség egészének rétegződésével. A Fidesz ezzel úgy lett, az aktív választók valóságosan centrális helyzetű, domináns néppártja, hogy közben a többi párt választóközönsége számottevő generációs vagy regionális jellegzetességet mutatott.11

Az új hatalmi konstrukcióban a Fidesz domináns helyzetének megtartása azonban nem egyedül a választók belátására van bízva, hanem annak megőrzését jelentékenyen támogatja a közjogi szabályok, az alkotmányos alapszerkezetet önmagában kevéssé érintő, de annál tömegesebb módosítása. A választási rendszer egyfordulós egyéni kerületi szerkezete és területbeosztása, a kompenzáció új megoldása, a határon túli magyarok választójoga, a kereskedelmi médiumokban való politikai hirdetések tilalma egyformán a Fidesz egyedüli továbbkormányzását akarja megalapozni. Amennyiben a választók mégis másként határoznának az új többség a nagyszámú alkotmányos és más kétharmados törvénybe foglalt megkötés következtében, a vele szemben álló megannyi hatalmi ág ellenére bajosan tudna lényegileg más irányt szabni az ország haladásának. Orbán Viktor nyilvános kijelentései szerint is kétharmados törvényeivel gazdasági modelljének alapjait rögzítve, negyven évre akarja megkötni utódai kezét.12

A hatalommegosztás által nem korlátozható közjó igénye

A Fidesz vezetőiben mélyen benne él a korai tömegdemokráciák vezéreire olyannyira jellemző megváltásképzet. A hazai hétköznapi élet valósága, de különösen közéleti harcaik húsz esztendős tapasztalata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy jogra és józan mértéktartásra hagyatkozó politikával csak veszíthetnek küzdelmükben. A határok ismétlődő átlépésétől nem megrettenő, veszélyesen élő, kockázatot vállaló akarat viszont célhoz érhet: a végső eredmény, ami majd igazol. Megítélésük szerint: a második világháború utáni Európa egyik legnagyobb választói támogatottságát megszerző Fidesz nem habozhat, hanem kétharmados parlamenti többségét merészen gyakorolva kötelessége az országot kiragadnia a tartós leszakadáshoz vezető állapotából.

A kormánytöbbség politikusai eleven közéleti ösztöneikkel sorra újra feltalálják a válságba került korai tömegdemokráciák régi tételmondatait.13 A kezdetek elitista képviseleti rendszerével és hatalommegosztásával szemben tartalmi plebejus demokráciát kívánnak, ahol az emberek akaratát megvalósító kétharmados többség útjában nem állhat semmilyen más megfontolás: alkotmányos szabály, független hatalmi ág vagy piacgazdasági adottság. A pártok pusztító versenye helyett a tagolatlan nép nemzeti konzultációkon, tömegmegmozdulásokon mutathatja meg véleményét.14 Ezzel azonban közel kerültek a mindenben a közjóért cselekvő, ezért a hatalommegosztással és a joguralmával nem korlátozható jakobinus állam igényéig. Megszólalásaikban ott munkálnak a két világháború közötti népi értelmiségnek a polgári parlamentarizmust egyfajta "parasztdemokráciával" meghaladni kívánó ideái.15 De gyakorlatukra hatnak a hatalom egységére, a legfőbb képviseleti testület szuverenitásának teljességére, a jog akaratiságára vonatkozó államszocializmusbeli doktrínák is.

Ám ezekre európai uniós jogállam nem alapozhatja alkotmányát. Így jutott el a Fidesz a politikai váltógazdaság nélküli parlamentarizmus régi hazai gyakorlatához. Ezt azonban most már nem stabilizálja az évszázados tradíció töretlen ereje és a hagyományos magyar politikai osztály kulturális hegemóniája. Ezért a centrális helyzetű párt uralmának többszörös túlbiztosításába menekül, hiszen egyébként szerinte egyetlen választási vereségével visszatérhet az ország a múlt zavaros világába. Ami viszont az egész Orbán-rendszer elleni szakadatlan támadásra sarkallja az ellenzéket, ez pedig demokratikus körülmények között a hatalom minden igyekezete ellenére csaknem lehetetlenné teszi a Fidesz-állam végső megszilárdítását és tartós konszolidációját.

 

Az Orbán-rendszer természete

1. Lemaradó ország
2. Irányított nemzeti kapitalizmus
3. Plebejus demokrácia
4. Nehéz együttélés a joguralom rendjével
5. Kísérlet a baloldali blokk helyreállítására
6. Lázadás a kéttömb-rendszer ellen

 

 

Jegyzetek

1 1910-ben Finnország egy főre jutó bruttó hazai terméke 1906 dollár volt, Olaszországé 2176, Spanyolországé 1895, Magyarországé kereken 2000 dollár. 2010-ben viszont Finnországé már 23290, Olaszországé 18520, Spanyolországé 16797, Magyarországé pedig mindössze 8353 dollár. 1910-ben Nagy-Britannia egy főre jutó bruttó hazai terméke 4611, 2010-ben 23777 dollár volt. Ugyanezek a számok Ausztria esetében 3290, illetve 24098. Az adattal: J. Bolt and J. L. van Zanden: New Maddison Project Database 2013. http://www.ggdc.net/maddison/maddison-project/data/mpd_2013-01.xlsx

2 Nagyszámú összehasonlító adattal: Pew Global Attitudes Project: Two Decades After the Wall's Fall - END OF COMMUNISM CHEERED BUT NOW WITH MORE RESERVATIONS. 2009. http://pewglobal.org/files/pdf/267.pdf

3 A bruttó hazai termék mélypontján Szlovákiában 25 százalékkal, Lengyelországon, Magyarországon és Szlovéniában nem egészen húsz százalékkal, Csehországban viszont mindössze 13 százalékkal volt kisebb 1989-hez képest. Mérlegen Kelet-Közép-Európa 15 éve. KSH, Budapest, 2006. 9. old. További adatokkal uo. 101-106. old. 1989-hez képest 1996-ban Magyarországon 30, Lengyelországban 22, Szlovéniában 20, Szlovákiában 15 százalékkal volt alacsonyabb a reálbér, Csehországban az 1996-os reálbér már magasabb volt az 1989-esnél, (ám az 1997-től bekövetkező költségvetési stabilizáció és a felgyorsuló piaci reformok következtében később egy ideig a cseh bérek is csökkeni, majd stagnálni kezdtek.) Adatokkal: Kertesi Gábor - Köllő János: Reálbérek és kereseti egyenlőtlenségek, 1986-1996. Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. július-augusztus, 612. old.

4 Társadalmunk értékszerkezete számos vizsgálat szerint inkább balkáni vagy kelet-európai, semmint közép-európai. Lásd bővebben: Tóth István György: Bizalomhiány, normazavarok, igazságtalanságérzet és paternalizmus a magyar társadalom értékszerkezetében. 10-11. old.
http://www.tarki.hu/hu/research/gazdkult/gazdkult_elemzeszaro_toth.pdf

5 A két politikai blokk történelmi szembeállását megjelenítő, máig is inkább csak ismétlődő tézismondatokat talán a legnagyobb hatással először 1989 őszén Csurka István, a másik oldalról pedig 1990 kora tavaszán Tamás Gáspár Miklós fejtette ki. Legerőteljesebb változatában Ébresztő Magyarság! - kezdetű jegyzetében, Vasárnapi Újság 1990. január 14-i adásában mondta el Csurka István: Megjelent a Magyar Nemzetben 1990. január 23.-án. A szembenállás további értelmezését adja: Csurka István: Új magyar önépítés. Politikai írások és előadások. Püski - Magyar Fórum, Budapest, 1993. Valamint Tamás Gáspár Miklós: Új reformkor vagy új Horthy-korszak? Első megjelenése Beszélő, 1990. március 24. In: Másvilág. Politikai esszék. Új Mandátum. Budapest, 1994. 156-157. old.

6 Például Kövér László még 1993-ban is egyformán azt ajánlotta Csoóri Sándornak és Konrád Györgynek: hagyják békén a politikát és térjenek vissza az irodalmi munkásságukhoz. A Fidesz és "az értelmiség". Fidesz Press, Budapest, 1993. szeptember 10. 4-5. old.

7 A túlságos politikai polarizáció hatásáról: Körösényi András: A politikai polarizáció és következményei a demokratikus elszámoltathatóságra. In: Van irány? Trendek a magyar politikában. Szerk: Boda Zsolt és Körösényi András. MTA TK Politikatudományi Intézet - Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2012. 284-309. old. Az egész hazai pártszerkezet leírására használja a kétblokkrendszer definíciót újabban Soós Gábor. Megítélése szerint azonban "a kétblokkrendszer alapját nem már korábban meglévő társadalmi ellentétek és identitások leképezése adja. A pártok eme stabil viszonyrendszere a 90-es évek második felében endogén folyamatként alakult ki." Lásd Soós Gábor: Kétblokkrendszer Magyarországon. In: Van irány? Trendek a magyar politikában. im. 38. old.

8 Amíg az első szabad választáson nálunk a részvétel 65,8 százalék volt, addig Csehszlovákiában 96,3 Észtországban 96,3, Szlovéniában 97,8, Romániában 86,2, Lengyelországban 81,2 százalék. Ami az ezredforduló táján megtartott választásokon Csehországban 57,4, Észtországban 57,9, Szlovákiában 70,1, Szlovéniában 60,6, Romániában 58,5, Lengyelországban 71,2, százalékra esett vissza, ellenben Magyarországon 73,5 százalékra emelkedett. Adatokkal: Mérlegen Kelet-Közép-Európa 15 éve. im. 100. old.

9 De akad olyan terület, ahol demokratikus pluralizmus inkább érvényesülhet: a spontán állampolgári gyülekezés rendőrségi kezelése az Orbán-kormány ideje alatt mindenképpen megnyugtatóbb, mint a korábbi periódus elején volt.

10 Az alaptörvény szimbolikus jelentőségéről: Orbán Viktor: http://index.hu/belfold/2009/11/25/istenes_alkotmany_lebeg_orban_szeme_elott/

11 Mindeközben nagyléptékben átalakult a hazai politikai tagoltság, korábban átléphetetlennek látszó törésvonalak halványultak el. 2006-ban még a hajdani állampárt (MSZMP) tagjainak 77 százaléka a szocialistákra voksolt, és csak 13 százaléka szavazott a Fideszre, 2010-ben viszont már egyformán 46 százalékosnak bizonyult mindkettőjük támogatottsága a volt MSZMP tagok között. A Fidesz nagy arányban elragadta a baloldaltól az alacsonyabb státusú idősebb szavazókat is. A Medián mérése, bővebben:
http://www.median.hu/printcikk.ivy?artid=7c017750-53b9-4a03-87c6-a771ee519bb8

12 "Egy ponton terjesztem ki a kétharmados törvények körét: a gazdasági törvények terén. És nem csinálok titkot abból, hogy ebben a vonatkozásban megkötöm a következő kormány kezét. És nem csak a következőét, hanem a következő tízét." - mondta Orbán Viktor a Kronen Zeitungnak adott interjújában 2011. június 6. http://www.krone.at/Nachrichten/Orban_Nur_toter_Fisch_schwimmt_mit_dem_Strom-Krone-Interview-Story-267398

13 Eredendő nyíltságával kivételes tisztaságban fogalmazza meg ezeket Kövér László: "Egyáltalán rög vagy haza?" Heti Válasz interjú 2013. március 28.
http://koverlaszlo.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=714&tema_id=

14 Orbán Viktor a "nemzeti konzultációk" rendszerépítő jelentőségéről: 2011. március 28. illetőleg 2011. április 1. http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=160955
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/03/28/22/Orban_meghato_a_nemzeti_konzultacio_eredmenye__video.aspx

15 Amit a "minőség forradalmával", az alullevők önművelődésével megtámogatva a térség országai számára Németh László egyformán kívánatosnak látott. Lásd többek között: Németh László: A magyar élet antinómiái (A Három nemzedék új kiadásához) In: A minőség forradalma - Kisebbségben I. kötet. Püski. Budapest, 1992. 575-596. old. vagy Németh László: Tejtestvérek uo. 508-509. old. továbbá: A magyar vezető réteg. In: A magyar esszé antológiája II. kötet szerkesztette: Domonkos Mátyás. Osiris, Budapest, 2006. 309-316. old.