// Magyarországon - legalábbis az adatok szerint - a korrupció utoljára 1979-ben volt probléma, abban az évben, amikor a Magyar Televízióban bemutatták a Rózsa Sándor című sorozatot. Nemrég egy konferencián Kovács Attila, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályának vezetője közölte azt a szórakoztató adatot, hogy abban az évben volt a hazai igazságszolgáltatásban a legmagasabb - 1353 - a vesztegetési ügyek száma, mostanában jó, ha 350 akad. Ha pedig nincs holttest, akkor ugye gyilkosság sincs. //

"Amíg a kormányzat kezeli a pénzt, mindig is lesz lopás és korrupció" - közölte a kellemetlen igazságot a minap Moammer el-Kadhafi líbiai vezető, aki nem okozott csalódást a népének. Mellette már lassan negyven éve nem unatkoznak, senki sem lepődött meg azon, hogy pár hónapon belül az igazságügy, a védelmi, a kül- és belügyi tárca kivételével minden hivatalt megszüntet, az egyre gyarapodó olajbevételeket pedig szétosztja az emberek között. "Mindig arra panaszkodtok, hogy nem működnek a hivatalok, hogy korruptak a hivatalnokok. Most aztán megkapjátok zsebbe a pénzt, mindenki boldoguljon, ahogyan tud" - dorgálta a tábornok a sajátjait. Kadhafi zavarba ejtő egyéniség ugyan, még Chrudinák Alajosnak is elállt tőle a lélegzete, de érti az idők szavát. A Reagan elnök által csak "veszett kutyának" titulált vezér évtizedekig csókolózott kommunistákkal, fejlesztett vegyi fegyvert és támogatott terroristákat, mostanában viszont libertáriusban nyomja, egyszerre vacsorál amerikai befektetőkkel és a neokon Condoleeza Rice-szal. Természetesen nem idealizálnánk Kadhafi szabadpiaci tervét, dicséretes önismeretre vall, hogy a reformjait még szerinte is kisebb (khm!) "káoszjelenségek" kísérhetik. Neki azonban legalább van valamilyen válasza az országát megbénító korrupcióra.

Pár ezer kilométerre északra és 79 hellyel feljebb a Transparency International (TI) korrupciós listáján mi már messze túlvagyunk a líbiai gondokon. Nálunk se problémafelismerés, se cselekvési terv, nekünk jó ez így, ahogyan van: közepesen korruptul. Kicsit olyanok vagyunk, mint az a hetedik kerületi óvodáscsoport, amelyik néhány évvel ezelőtt belekerült a hírekbe. Egy budai hegyi kiránduláson a csapat felét allergiás rohamok támadták meg, az óvónők pedig fejvesztve menekültek velük vissza a Lövölde térre.  Mi is túl vagyunk már minden korrupciós egészségügyi határértéken, de inkább hárítunk és élünk tovább a büdösben, ha beledöglünk is.

Amikor például kiderült, hogy a TI listáján egy év alatt nyolc helyet estünk vissza (a 39.-ről a 47.-re), a kormányszóvivő igenis tudott annak örülni, hogy Jordániával és Malajziával vagyunk pariban. Szerinte amúgy sem a sorrend, hanem a pontérték a fontos, márpedig "folyamatosan csökkent Magyarország korrupciós indexe, a helyezés (...) változhat, de nem ez az irányadó" - mondta. Végül is a részvétel számít, ez nem lóverseny és nem hajt a tatár - ha én lennék a maláj kormányszóvivő, kétségtelenül valami hasonlót nyilatkoznék örömömben, hogy egy uniós országgal vagyunk egy szinten. A folyamatos javulás apró szépséghibája viszont, hogy nem igaz: az index volt kicsit jobb, például 2001-ben (5,3) és kicsit rosszabb is (4,8) 2003-ban, de lényegében nem változik. Az adatokból csupán az olvasható ki, hogy egyes országok képesek a korrupció ellen tenni, nálunk egy centit se hátrál a rohadék, sőt a helyzet romlik. Üléseznek ugyan a korrupcióellenes munkabizottságok, készülnek az átfogó stratégiák, de a bűz folyamatos, szippantsunk mélyeket!

A hárítás másik iskolapéldája az APEH elnöke, aki szintén a statisztikákba kapaszkodott. Bár az elmúlt három évben folyamatosan emelkedett az adóhivatal munkatársai ellen tett bejelentések száma (2006-ban 109, 2007-ben 168, az első nyolc hónapban pedig már 186), és a tavalyi 28-cal szemben idén már 32 bejelentés bizonyult megalapozottnak, Szikora János mégis azzal érvelt, hogy közben 11 800-ról 15 600-ra nőtt a hivatal munkatársainak száma, a bejelentések száma tehát a létszámhoz képest nem túl jelentős. Mondta ezt akkor, amikor éppen kiderült: a vagyonosodási vizsgálatokat végző osztályvezetőt, a hivatal élcsapatának egyik tagját rongyos 2 millió forinttal sikerült megkenni. Friss hír, hogy a munkavédelmi főfelügyelőség elnökét és egy osztályvezetőjét azzal a gyanúval vették őrizetbe, hogy pénzért árulták az igazolásokat. Nem tudom, mi jutna eszébe minderről Kadhafinak, de gyanítom: egy vegyi fegyver.

Egy kis mosolyoffenzíváért a hazai cégvezetők se mennek a szomszédba. Az Ernst & Young tanácsadó cég felmérésében a megkérdezett nagyvállalati vezetők 62 százaléka képes volt azt állítani, hogy egyáltalán nem tartja elterjedtnek a vesztegetést üzleti tevékenységük során, és 78 százalékuk biztosra mondta, hogy nem volt ilyen vállalatánál az elmúlt években. Az Ernst & Young kissé eufemisztikusan úgy értékelt ugyan, hogy "mintha a magyarországi nagyvállalati vezetők alábecsülnék a problémát vagy nem kívánnának szembenézni azzal", én viszont a hazugság és önbecsapás szót alkalmaznám, aminek Magyarországon amúgy is szép hagyományai vannak.

A képmutatásban azonban a politika az igazán profi. Pár hónappal ezelőtt egy tévéműsorban (MTV Szempont, április 24.) szinte az összes pártszóvivő belenézett a kamerába és úgy nyilatkozott, hogy a 2006-os választási kampányra csak a törvényben megengedett, képviselőnkénti egy-egy millió forintot költötték, miközben az óvatos becslések szerint is ennek a tízszerese kerül feketén - értsd a korrupciós mechanizmusokon keresztül - a rendszerbe. Ha a politika pénzügyeire kerül a sor, furcsa uniszonóban beszél mindenki, elég, ha a Strabag-ügyre gondolunk. Hiába bizonyították az osztrák lapok dokumentumokkal, hogy a cég különböző építési megbízásokért cserébe több millió eurót juttatott magyar pártoknak, a Fidesz és az MSZP szóvivője egyaránt azzal érvelt, hogy itt csak "a nyilvánvalóan felhevült hangulatú osztrák választási kampány" túlzásairól van szó. Ugyanez a koreográfia zajlik a Gripen-ügyben, és ne legyenek kétségeink, mi lesz a válasz, ha a Siemens korrupciós eseteire, a Combino villamosberuházás kivizsgálására kerül sor.

Az intézményes hazudozásban hál' istennek az általunk hamisított statisztikák is segítenek, no meg itt van a látencia is. Magyarországon - legalábbis az adatok szerint - a korrupció utoljára 1979-ben volt probléma, abban az évben, amikor a Magyar Televízióban bemutatták a Rózsa Sándor című sorozatot. Nemrég egy konferencián Kovács Attila, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályának vezetője közölte azt a szórakoztató adatot, hogy abban az évben volt a hazai igazságszolgáltatásban a legmagasabb - 1353 - a vesztegetési ügyek száma, mostanában jó, ha 350 akad. Ha pedig nincs holttest, akkor ugye gyilkosság sincs.

Kadhafi tábornoknak tehát innen üzenjük, hogy nagy szimpátiával figyeljük és üdvözöljük a líbiai nép erőfeszítéseit. A magyar nép példája igenis azt bizonyítja, hogy van értelme a hosszú és fáradságos küzdelemnek, a korrupciót igenis szinte végképp el lehetett törölni, észrevehetetlenné lehetett tenni. Kicsit ugyan mindig érezni a szagát, de a gyerekek már hozzászoktak, és megtanultak vele élni.