// Az EU-csatlakozás volt az utolsó nagy közös nemzeti ügyünk, de a leggazdagabbak klubjában mintha elengedtük volna magunkat, és szegény rokonként viselkednénk. A gazdagság az erős nemzetek kiváltsága, nagyobb felelősséggel jár, több nagyvonalúságot és önbizalmat kíván, mint ami a mai közügyeinkre jellemző. //

OK.hu

Aligha kérdéses, hogy Magyarország nem szegény országként szeretne kijönni a 2008-as nagy gazdasági válságból. De vajon hol állunk most, és hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe? Minden gazdaságpolitikai spekulációt félretéve gondoljunk abba bele, hogy gazdagként próbáljuk a deklasszálódást elkerülni, vagy szegényként iparkodunk feltörni? Talán így sikerül valami értelmet lehelnünk a "versenyképesség" elvont és elhasznált fogalmába is.

Azt javaslom az olvasónak, hogy keresse meg Magyarországot a világgazdaság 2007-es jövedelmeit bemutató térképen. A vásárlóerő-paritáson kiigazított, egy főre jutó GDP közönséges nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy az egész világra jellemző, átlagos árakon hány dollárnyi árut, szolgáltatást és közszolgáltatást lehetett venni egy adott ország összes jövedelmének egy főre jutó részéből. A Világbank nyilvántartása szerint "magas jövedelmű ország" vagyunk. Magyarországon az összeg 2007-ben 19 300 dollár volt fejenként - valamivel több, mint Puerto Ricóban, Barbadoson, Ománban, illetve Lettországban; némileg kevesebb, mint Szaúd-Arábiában, Grönlandon, Szlovákiában, Észtországban és Portugáliában. Megelőzünk minden afrikai és dél-amerikai országot, de előttünk jár majdnem minden EU-tag, az arab és a karibi térség jó néhány állama és Dél-Korea.

Ha a Magyar Államot nézzünk, a bevétele nem csak a világátlagénál több, hanem a 19-20 ezer dollárnyi fejenkénti jövedelmet termelő államokét is meghaladja. Ezekben az országokban ugyanis az emberek és a vállalatok általában kevesebb adót és járulékot fizetnek. A magas állami bevétel nem csak erény, de kényszer is, mert az államadósságunk is kimagasló.

Ha az egyes családokat vagy a keresőképes felnőtteket nézzük, akkor jóval kevesebb elkölthető jövedelmünk marad, mint a letteknek, a szlovákoknak, az USA, illetve az EU külterületén élő Puerto Rico-iaknak és grönlandiaknak. Ennek két oka van: egyrészt sok mindent az államtól várunk, és ezért a súlycsoportunkhoz képest több közszolgáltatást, nyugdíjat és kiterjedtebb orvosi ellátást vásárolunk a magas adóinkkal és járulékainkkal. Másrészt mind a háztartásaink, mind a vállalataink, mind a kormányunk és önkormányzataink részben hitelből élnek - és el vannak adósodva. A lakosság relatív szegénységének az oka jórészt a magas törlesztőrészletekben keresendő. 2008 őszén értük el azt a szintet, hogy a világ hitelezői már nem is hitték el, hogy képesek leszünk törleszteni. Folyó kiadásainkat csak az IMF és az EU gyorssegélyének köszönhetően tudtuk finanszírozni az elmúlt két hónapban.

A nemzetközi porondon inkább szegény országként viselkedünk. Az Európai Unióban legfeljebb a nemzeti jövedelmünk 4 százalékára rúgó felzárkóztatási segélyekre, eufemisztikusan szólva támogatásokra vagyunk jogosultak, de a klub szabályai szerint illene 0,56 százalékot adnunk a legszegényebb országoknak. Az általunk adományozott 0,08 százalék töredéke annak, amit az osztrákok adnak, elmaradunk a csehektől, szlovákoktól és törököktől, bár meghaladjuk Izrael vagy Dél-Korea szintjét.

Az egyes nemzetek gazdasági erőviszonyainak megváltozása a gazdasági válság idején válik szembeötlővé. Rugaszkodjunk el az utolsó békeév, 2007 jövedelemtérképétől, és gondoljunk bele, hogy mi történt a forintválság és a nyugati recesszió mellett idén: Kína tarolt a saját olimpiáján, a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója és az Egyesült Államok kormányának legnagyobb hitelezője lett. A térkép egy év múlva alaposan meg fog változni.

Ne csak azt kérdezzük magunktól, hogy hol szeretnénk lenni jövő ilyenkor, hanem próbáljuk meg elképzelni, miként viselkednek most a velünk egy jövedelmi csoportban lévő dél-koreaiak, csehek, omániak, lettek vagy barbadosiak. Gazdag vagy szegény nemzetként fognak-e viselkedni 2009-ben? Adni fognak-e, vagy kapni? Takarékoskodni fognak, vagy kölcsönért állnak sorban? Többet vagy kevesebbet dolgoznak majd jövőre? A világgazdasági versenyképességünkről való gondolkodásnak itt kellene kezdődnie.

Úgy érzem, hogy a dolgokat a könnyebb végüknél fogtuk meg. Az EU-csatlakozás volt az utolsó nagy, közös nemzeti ügyünk, de a leggazdagabbak klubjában mintha elengedtük volna magunkat, és szegény rokonként viselkednénk. A gazdagság az erős nemzetek kiváltsága, nagyobb felelősséggel jár, több nagyvonalúságot és önbizalmat kíván, mint ami a mai közügyeinkre jellemző. A feltörekvés sok munkát és teljes szívű részvételt igényel. Sokkal könnyebb szegény nemzetként viselkedni, de biztosan nem éri meg.