// 2008 // dec // 30
// A döntéshozók annyira tartanak a médiatörvény-tervezet társadalmi vitájától, hogy ha lehetőségük nyílna rá, el is kerülnék, s még a nevetségessé válás veszélye sem tántorítja el őket az eljárásjogi trükközéstől. //
Bár a "társadalmi vita" fogalma hordoz egyfajta későkádári, mondjuk a kettős jelölés intézményéhez hasonló demokratikus fügefalevél-hangulatot, az utóbbi években az internet életet lehelt az intézménybe. Míg korábban csak arra volt jó, hogy hivatkozni lehessen rá, ma már - részben a technológiának, részben a 2005-ös elektronikus információszabadsági törvénynek köszönhetően - az egyes jogszabály-javaslatok valóban megismerhetőek, véleményezhetőek. Az adott törvény előkészítéséért felelős minisztérium rendre ki is küldi a javaslatot e-mailben az érintettnek vélt szervezeteknek, vállalatoknak, hivataloknak. Az információ ma gyorsan és olcsón terjeszthető, nem faliújságokon kell közzétenni a tervezeteket, így a korábbi látszatintézmény helyébe számos esetben a jogalkotás valódi átláthatósága lépett.
Éppen ezért feltűnő, amikor ez nem így történik: erre is láthattunk példákat az elmúlt években. Ilyenkor általában bűzlik valami, hiszen - az esetek többségében nyilván nem véletlenül - az előterjesztő szeretné elkerülni a nyilvános vitát. Teljesen megúszni ma már lehetetlen, hiszen előbb-utóbb mindenképpen felkerül a javaslat egy weboldalra, esetleg e-mailben kezd terjedni a szöveg - de mindenképpen eljut azokhoz, akiket érint. Éppen ezért különösen szánalmasak azok a próbálkozások, amikor a nevetségessé válás veszélye sem tántorítja el a döntéshozókat az eljárásjogi trükközéstől.
Márpedig a készülő új médiatörvény esetében az összes lehetséges trükköt bevetették. Október végén kezdett terjedni e-mailben a tervezet néhány fejezete, s ezek - néhány értelmes javaslat mellett - egyes kérdésekben militáns, máshol dilettáns, megint máshol a politikai pártok médiára gyakorolt befolyását megőrizni és megerősíteni igyekvő elképzelésekkel sokkoltak. A tartalom helyett azonban most fókuszáljunk az eljárásjogi trükkökre, amelyek arról tanúskodnak, hogy a jogalkotók nem egyszerűen tartanak a nyilvános, társadalmi vitától, hanem igyekeznek azt teljesen elkerülni.
Jóformán minden közvetlenül érintett szervezet és személy - kiadók, szerkesztők, újságírók - tudott már a készülő tervezetről, amikor, november 4-én, egy észrevevételek beküldésére szolgáló mailcím kíséretében nyilvánosságra hozták. Könnyen lehet, nem véletlenül időzítették az akciót az amerikai elnökválasztás éjszakáját megelőző délutánra: világos volt, hogy a szerkesztőségek már az éjszakai eseményekre készülődnek és hogy a másnap minden más hírt elhalványít majd a választási eredmény, Barack Obama győzelme. A biztonság kedvéért a hírverést nem vitték túlzásba: az országgyűlés honlapján a "közérdekű információk" linkre kattintva eljutott az ember egy oldalra, ahonnan a "törvénytervezet véleményezése" sorra kattintva egy újabb oldalra jutott, ahol még mindig semmi sem utalt arra, hogy itt a médiatörvényről lesz szó. Itt aztán a "tervezet" szóra kattintva juthattunk el a törvényjavaslatig. Feltételezem, hogy az olvasó nem szokott rendszeresen jogszabály-tervezeteket véleményezni (pedig jó mulatság, ajánlom), így nem tudhatja, hogy ezen a módon egyébként soha nem tesznek közé ilyen szövegeket, azaz magától nem keresi itt őket senki. Törvényjavaslatokat a kormány (tehát a minisztériumok), országgyűlési képviselők, parlamenti bizottságok vagy a köztársasági elnök nyújthatnak be, így azokat többnyire a minisztériumok honlapján (képviselői indítvány esetén az országgyűlési honlap "irományok" menüpontja alatt) érdemes keresni, de a véleményezésre többnyire közvetlenül is felhívják az érdekelt szervezeteket és piaci szereplőket. Ezúttal mindez nem történt meg.
Ennek az egyik oka az lehet, hogy az ország életét igen jelentős mértékben befolyásoló törvény tervezetének - jogalkotási nonszenszként - nincs gazdája: mint egy merénylet, amelyért egy szervezet sem vállalja a felelősséget. Hivatalosan nem a kormány az előterjesztő, bár a pletyka szerint a Miniszterelnöki Hivatalban öntötték formába a politikai szándékokat, s Daróczi Dávid kormányszóvivő is a kormány sajátjaként nyilatkozott róla, amikor úgy fogalmazott, hogy "nagyobb szabadság a sajtónak, az adófizetőknek olcsóbb közmédiumok és a mai kor követelményeinek megfelelő szabályozás: ez a kormány célja az új médiatörvénnyel". Nem is képviselői és nem is bizottsági indítványról van szó. Később kiderült, hogy valamilyen közelebbről meg nem határozott, obskurus összparlamenti testület van állítólag a javaslat mögött, amelyet aztán a pártok elnökségei tárgyaltak. Az, hogy nincs nevesített gazdája a törvénynek több előnnyel is jár: nem szükséges betartani az egyébként kötelező államigazgatási és szakmai egyeztetési útvonalakat és a pártok - végső soron maguk az alkotók - pedig meglepetést és felháborodást színlelhetnek, amikor megindul a kritikai össztűz a szövegre.
A tartózkodónak nevezhető hírverés ellenére természetesen nem maradt észrevétlen az őszi javaslat: több mint harminc cég és szakmai szervezet küldött észrevételeket a szöveghez (köztük az [origo] tulajdonosa és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete is). A beérkezett javaslatok után átdolgozott verziót aztán, szűk két hónap múltán, ismét nyilvánosságra hozták. (Az általános alany nem slendriánság, egyszerűen továbbra sem tudni, hogy kik is azok az "ők", akik a törvényjavaslatot menedzselik.) Ugyanott és ugyanúgy: a kreatívan megválasztott időpont ezúttal december 23-a estéje volt. Karácsonykor eleve nem a hírfogyasztás az ország legfontosabb dolga, s nyilvánvaló, hogy a szerkesztőségek, szakmai szervezetek érdemben január 5-étől tudnak majd a szöveggel foglalkozni. Ehhez képest a véleményezési határidő január 9., vagyis a javaslat mögött álló rejtélyes "ők" öt napot adnak a magyar társadalomnak arra, hogy megismerje és véleményezze az egyik legfontosabb törvény tervezetét. (Az ilyen eljárások klasszikusa az az eset, amikor az úgynevezett Kaya Ibrahim-ügyben a Schlecht Csaba elleni eljárás megszüntetéséről szóló hírt az ügyészség 2001. szeptember 11-én, néhány órával a World Trade Center lerombolása után hozta közleményben nyilvánosságra - tényleg nem lett belőle nagy felhajtás.)
Az új javaslatban egyébként a novemberben legtöbbet kritizált részeket finomították, de így is bőven maradtak benne dilettáns és káros, illetve egyszerűen szerencsétlen megoldások. A szakmai szervezetek, szerkesztőségek és kiadók a szűkre szabott időben is elemezni fogják a szöveget, s újfent felhívják majd a figyelmet hibáira. "Ők" - a javaslat rejtőzködő szerzői - csak annyit értek el a kisstílű trükközéssel, hogy kiderült: a politikai folyamatok átláthatóságát biztosítani hivatott egyik jogintézményt - a társadalmi vitát - semmibe veszik. Aminek csak egy oka lehet: olyan törvénytervezetet írtak, ami miatt rossz a lelkiismeretük.
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
8 Ondreák József 2009. 01. 27. 18:12
Budapest, 2009. január 26., hétfő (György Péter Népszabadság)- A médiaszabályozás nem arra való, hogy a jelenlegi szereplőket udvariasan kiszolgálja, hanem arra, hogy a magyar nyelvvel összefüggő termékek szempontjából releváns médiapiacot alakítson ki. Ha valaki képtelen arra, hogy a jelenleg létezőnél jobb, gazdagabb, igazabb, demokratikusabb piaci rendszert képzeljen el, akkor alkalmatlan arra, hogy a XXI. század elején ilyen kérdésekkel foglalkozzék.6 Ondreák József 2009. 01. 12. 18:37
Weyer Balázs Főszerkesztő Úrnak!5 Magyarnaba 2009. 01. 02. 12:33
A társadalmi vita nyilvánvalóan kényelmetlen dolog a mindenkori hatalomgyakorlók körébe, ez a képviseleti demokrácia rendszeréből fakadó jelenség. A kormányzati oldal a hatalom gyakorlásának egy kellemetlen "tüskéjeként" tekint társadalmi párbeszédre, míg az ellenzék joggal tart attól, hogy a kormányzat és a társadalom közötti közvetlen párbeszéd csökkenti az ellenzék jelentőségét. Ennek következtében senkinek sem érdeke, hogy valódi társadalmi párbeszéd bontakozzon ki.4 Weyer Balázs 2009. 01. 01. 12:16
Ondreák Józsefnek: nem hiszem, hogy a közszolgálatiság olyasmi lenne, ami az ATV és a Hír TV keverékéből kijöhet, ez egy régi, és gyakran visszatérő téveszme. A közszolgálat ethoszának elvileg sem felel meg a különböző érdekek és elkötelezettségek egymást állítólagosan kiegyenlítő modellje. Egyszerűbben: két rossz minőségű alapanyagból gyakorlatilag sem állítható elő egy jó minőségű keverék.3 kocsaby 2008. 12. 30. 22:18
Hohát ez egy ilyen politikai elit!2 Kovács István 2008. 12. 30. 15:37
A cikket elolvasva egyet értek vele, csupán egy kérdés motoszkál bennem: ha rossz a lelkiismeretük és tisztában vannak a tervezet hibáival miért nem ők maguk veszik azt észre, vagy ne adj isten ez is vala mely lobbi érdekeket szolgál, kérdezném tisztelettel?1 Ondreák József 2008. 12. 30. 15:28
Hazánkban a rendszerváltás óta folyamatosan napirenden van a médiatörvény. Az 1996-os I. törvény átdolgozására többször tettek kisérletet szakmai szervezetek, de a pártok érdekei azt diktálták, hogy továbbra is minden maradjon ebben a langyos állóvízben. A széles körben lefolytatott egyeztetéseknek sem lett kézzelfogható eredménye. Mindkét nagypárt igyekezett kiépíteni hadállásait, az MSZP helyzeti előnyre tett szert, melyet a Fidesz igyekezett behozni.A pesti-vidéki ellentét inkább akkor volt számottevö amikor az életmód, életszinvonalbeli különbségek és hát a munkalehetöségek tényleg jelentösek voltak. Bár apám pesti volt, én v...
Budai kellem, pesti manír (24)Legfőbb probléma, hogy mindenkiből diplomás embert akarnak faragni, így boldog-boldogtalan is felsőoktatásba jelentkezik. Aztán mire mennek a diplomájukkal, beállítják a vitrinbe. ...
Érettségik, felvételik: egyre lejjebb kerül a léc (188)Kedves Mamma! Nem viselem nehezen, ha más a véleménye valakinek! Nem azzal van a baj, mit írsz, hanem,hogy hogyan. Leírtam az én esetemet, hogy velem mi történt, hogy nekem jó tap...
Születni veszélyes (95)Mielőtt bármit is mondanék, nagyon szeretem az állatokat. Nekem cicám van, kutyát nem tudunk most tartani mert nincs kerítésünk. Régen nem kertes házban laktam, így megint csak nem...
A gazdik uralma (116)T.Csillagszem ! ..szó nincs itt arról,aki KISZ,vagy Úram bocsá..MSZMP tag volt,..az egymást sunyi módon figyelő "Kollégáról",szomszédról, "Jóbarátról" van szó,arról aki hitvány ...
Az ügynököket leleplezni nem kell félnetek jó lesz (34)Mai időjárásmin: 10 °C
max: 19 °C