hirdetés

Isznak, szívnak, cigiznek. Majd kinövik?

// 2009 // jan // 12

eszközök:

"A tanuló legyen képes társadalmi problémák azonosítására, összetevőik felismerésére, ezek megvitatására, önálló véleményalkotásra" - írja elő a társadalomismereti tanterv. Vajon van-e bármi esély ennek elérésére a mai magyar középiskolákban?

Illusztráció: Németh Gyula

Ajánlat

Giccsel érkezik az új generációViczián Zsófia a szalagavatóról

"Osztály vigyázz, jelentést kérek, ki hiányzik, köszönöm, üljetek le. Mindenki vegye elő a füzetét, az egyik hetes szaladjon el krétáért, a másik törölje le a táblát. A mai órán a devianciáról lesz szó."

A legtöbb iskolában ma érvényben lévő oktatási rendszer nagyjából ilyennek írja elő a diákok mentálhigiéniás képzését. A tanulók szinte mindenütt feszes padsorokba rendeződve fordulnak tanáruk felé, aki ha nem is katedrán, de a vaskos tanári asztal biztos takarásában, tekintélyt parancsoló és teremtő távolságban áll tőlük. Információt oszt, miután fogadta a katonásra szocializált jelentést és álló tisztelgést.

Aki így vagy úgy benne van ebben a rendszerben, tudja, ez így nem megy már sokáig. Sokféle ismeret közölhető ilyen térbeli rendben, az nem vitás. Ha csalódás, ha nem: a diákoknak is biztonságérzést nyújt a bástyaként beárnyékoló előző padsor és a belső kis polc, nehezen kászálódnak elő mögüle, nem adják fel szívesen a megszokottat. De annyi biztos, ha éppen olyan tárgy vagy téma kerülne elő, ami beszédet, megbeszélést, kommunikációt kívánna, e hagyományos térbeli rend eleve kudarcra ítéli a próbálkozásokat.

Persze felmerül a kérdés: kell-e egyáltalán a deviancia bármilyen formájáról iskolában beszélni? Sokan azt gondolják: tudjuk, hogy ezek a fiatalok isznak, szívnak, dugnak, cigiznek, de hát majd kinövik, meg egyéként is, apuka mondja meg otthon a frankót (legjobb, ha két pofon kíséretében). Mi itt, az iskolafalon belül, betartatjuk a házirendet, nem kell erre annyi szót vesztegetni. A kapuig-érettségiig, fiam, nem vagy deviáns, utána azt csinálsz, amit akarsz.

"A tanuló legyen képes társadalmi problémák azonosítására, összetevőik felismerésére, ezek megvitatására, önálló véleményalkotásra" - írja elő a társadalomismereti tanterv. Mik tehát a társadalmi problémák? Ha sikerül csak nagyjából is megfelelő légkört teremteni, ijesztő intenzitással törnek fel a személyes élmények, a helykeresés zsákutcái.

"Szüleim 12 éves koromban elküldtek koleszba, hogy ott majd rendet tanulok. Fél háromtól négyig volt kimenő délután, azalatt ittunk, hogy aztán bírjuk a követező napot is."

"Egy haverom naponta szívott füvet. Akkor jött rá, hogy függő, amikor lement a nagyapjához néhány napra vidékre, és ott nem jutott hozzá."

"Hétköznap csak néhány szál, de buliban egy-két doboz is elmegy. Mindenki ezt csinálja, ha nem szívsz, béna arc vagy."

"Teljesen ráálltam a szerepjátékra. Egy idő után már enni se, fürödni se volt kedvem, sajnáltam rá az időt, szar volt kizökkenni arra az egy percre is, amíg elmegyek hugyozni."

De: fosztóképző, via: út. Deviancia: az útról való letérés, az úttól való eltérés, netán: tévút. A definíció közlése utáni első reakció általában a kategóriák utáni vágy, azaz hogy ők, a maguk elmondható vagy mondhatatlan történeteivel, deviánsak-e. Határt feszegetnek, de azért félnek a veszélytől is, meg egy olyan erőtől, ami túlnőhet az akaratukon. Tekintetükkel kérdezik, adatsorokat vonultatnak fel: én alkoholistának, drogosnak, bármilyen függőnek gondolom-e őket? A második lépés a relativizálásé: ja, végül is mindenki deviáns egy kicsit. Mi a normális egyáltalán a mai társadalomban?

"A tanárnő miben deviáns?" - ez a harmadik lépés. Mit is lehet erre mondani?

Nem volt menyasszonytánc az esküvőmön. Volt esküvőm. Nem nézek tévét. Rágom a körmöm. Nem festem a hajam. Ha lehet, biciklivel járok a városban. Utálom a gumicukrot. Hetero. Pedagógus. Adófizető. Mit is lehet erre mondani?

És újra: lehet-e tényleg kommunikálni? Lehet-e eljutni az okok felismeréséig, megvitatásig, önálló véleményalkotásig? A tanmenet alapvetően kronologikus felépítéséből következik, hogy a jelenkorig jó esetben is csak az érettségi előtti véghajrában jutunk el az ismeretekkel. A tankönyvek többsége pedig egyáltalán nem szocializál arra, hogy egy-egy jelenségnek több olvasata is lehetséges volna. Éppen ezért gyakran dühöt vált ki, ha egy társadalmi kérdésről - legyen az a bűnözésről vagy a homoszexualitás - több álláspontot is egymás mellé rakunk. Most mondja meg akkor a tanárnő, hogy melyik az igaz.

Nem von-e minden törekvő szándék ellenére is átléphetetlen határt közénk a térbe íródott kiskorúsítás? Dehogynem. Ideje volna elgondolkodni azon, mit is gondolunk nagykorúságnak. A büntetőjog szerint 14-től 18 éves korig az egyén korlátozottan cselekvőképes. Azaz: már nem gyerek, de még nem felnőtt. Az élet más területén is tudatosítani kéne: a nagykorúvá válás folyamat, egy köztes, és ezért sok bizonytalanságot hordozó helyzet. A középiskolai diák vitázásra képes partner, ugyanakkor ismereteket váró tanítvány, akinek meg kell tanulnia végighallgatni a másik véleményét, akinek meg kell próbálnia túllépni a kritika nélkül ismételgetett - szülőtől vagy közszereplőtől hallott - panelmondatokon. Tegyük legalább néha körbe a székeket.

Amihez kétségkívül bátorság és önreflexió szükségeltetne tanári oldalról is - és sokszor ezek hiányán bukik meg az egész. A legtöbb helyen fura vándorcirkuszi mutatványként kezeljük a prevenciót, amit valami elborult civil aktivista elmond az aulában, aztán elmegy, és mi végre taníthatunk valódi, szép és hasznos dolgokat tovább. Mégsem lehet szőnyeg alá söpörni szexet, drogot, alkoholt mint iskolán kívüli gondokat, olyanokat, amik a papírforma szerint csak 18 éves kor után érik el a diákokat.

"Rövidesen kicsöngetnek. A mai órán a devianciáról volt szó." Legalább megpróbáltuk.

eszközök:

42 komment

A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.

42 Picur0816 2009. 08. 07. 04:27

Még az előző kommentemhez hozzáfűznék annyit, hogyha akkor megbíztam volna az amúgy nagyon kedves nevelőimbe, az intézetbe, akik megérdemelték volna a bizalmamat, akkor talán sosem jutok el a drogok világáig. Megtanultam az évek során, hogy azért, mert egy-két ember bántott, azért nem kell az egész világot kizárni a bizalmamból, elzárkózni az emberektől.
És még annyit megjegyeznék, hogy én ettől az életviteltől soha nem voltam menő az iskolában, de soha nem is akartam az lenni. Én mindig megmondtam a véleményemet a tanároktól kezdve mindenkinek és persze időnként nyersen, így nem voltam épp kedvenc, de volt olyan tanár, aki éppen ezért szeretett, mert nem nyaliztam senkinek és nem akartam megfelelni senkinek, csak magamnak.
Nem szabad mások után menni és mindig kell keresni legalább egy embert akiben meg tud bízni az ember (persze meg kell válogatni alaposan).

41 Picur0816 2009. 08. 07. 04:11

Én régen közelebbről is találkoztam a "könnyű" (fű, extasy, speed) drogokkal. Én biztosra állíthatom, hogy a családomnak is szerepe volt ebben. Egyrészről, mert 13 évesen a gyerekek közül nekem kellet elmennem otthonról (én voltam a legkisebb és a fekete bárány), így befogadóotthonokba, nevelőszülőkhöz, intézetbe kerültem. Persze, hogy ezek a dolgok ugye az "Élet" szerint még nem volt elég verés, így a nevelőfaterom 13 éves koromtól, másfél-két évig molesztált, a nevelőanyám rendszerint vert. Miután onnan elkerültem valami csoda folytán, már nem találtam helyemet a világba, így menekültem a következő nevelőszülőktől, a pszichiátriára, onnan meg segítségekkel elkerültem egy intézetbe, ahol kiküzdöttem a "rangot" magamnak és egy idő után már az ottani nevelők is feladták a remény, így nem szóltak bele mikor érek haza (estére mindig otthon voltam), így esélyem volt az alkoholba menekülni, mindennap részeg voltam (ekkor olyan 16-17 éves voltam), majd ebből is elegem volt, de nem tudtam megállni, így megint a pszichiátriára menekültem, felhívtam egy ottani dolgozót, előre megbeszélt időpontban, befeküdtem, így végül leálltam az alkoholról, de csak egy ideig. Majd végül ugyanúgy visszatért az életembe, csak akkor már a drogok kíséretében. Nekem ez egy menekülési út volt és nem is nevezném magamat igazából függőnek, inkább azt mondanám saját akaratomból nem akartam kiszállni. Mikor nagykorú lettem, ott hagytam az iskolát, hogy elmenjek dolgozni, hogy meg tudjak élni, de persze még munka mellett folytattam a drogok használatát. Aztán egy nap úgy ébredtem fel, hogy mától nem csinálom és nem is csináltam egy darabig, ekkor két helyen dolgoztam (több, mint féléven keresztül, reggeltől estig-estétől reggelig heti 4 nap, a többi 3 napon csak éjszakáztam), és ebbe menekültem, de mikor a szervezetem megálljt parancsolt és összeestem, az egyiket abba kellett hagynom, így végül kirúgtak a másikról is (mert mindkettő cég főnöke ugyanaz volt). Ekkor egy héten belül elhelyezkedtem, de ott már egy hónap után nem maradtam. Ezek után persze újra a drogokhoz nyúltam, alkoholt ekkor már csak kis mértékben fogyasztottam, de a drogadagok ezt bőven ellensúlyozták. Azt hiszem újra idemenekültem, a drogok "boldog" világába. Hát ezek után egy éve pontosabban megtaláltam a nagy Ő-t, aki miatt persze azonnal abbahagytam, de ekkora már pusztán voltam 47-49 kg, az én 167 cm-hez, ami meglehetősen kevés volt. Ezalatt az egy év alatt sikerült felszednem 10 kilót, ami jó, legalábbis egészséges.
A tanárokat én magam sose szerettem, de nem azért, mint általában a diákok, hanem mert engem első osztályban egy tanárnőm vert, rendszeresen, egy szótárral ütötte a fejemet. Többnyire ennek tudható be a családomban lévő konfliktus helyzetek, amik miatt el kellett otthonról költöznöm. Meg mert a szüleim az ebből adódó problémákat nem tudták megfelelően kezelni.
Bár megjegyzem nekem volt szakközépiskolában olyan tanárom, akivel a mai napig jó a viszonyom és tegeződünk. Ő volt az olyan tanárnőm, aki 28 évesen (a tanárnő volt annyi, amikor tanítani kezdett engem) hamarabb megértett és segített, mint a nála idősebb, vagy más tanáraim.

Mára már tudom, hogy hogyan kellett volna kezelnem a helyzetet és sok emberen segítettem is már, és remélem, hogy a jövőben is segíteni tudok másokon is. Az tény, hogy az ember a saját kárán tanul és ettől válik, majd bölccsé, idővel, de sokkal jobb megelőzni a bajt és elébe menni a dolgoknak és a szülőknek is kéne érdeklődnie, hogy hogyan kezeljenek bizonyos helyzeteket és nem a tipikus mondattal kell védekezni: "az iskola dolga a gyerek nevelés", mert ez nem igaz, legalábbis nem egészen így megfogalmazva. Vagy ami a szüleim szájából is elhangzott: "nem tudok gyereket nevelni". Pedig édesanyám egyetemet végzett, okos, felelősségtudó és intelligens ember, Édesapámnak van érettségije és három szakmája is.

Bocsánat, hogy ilyen sokat írtam. Remélem lesz aki ezt elolvassa és lesz olyan is akin ezzel a történettel talán segíteni is tudok.

40 petraacska 2009. 06. 10. 00:54

Bourdieu-nek is szeretnék szólni: elitgimiben csináltam kötelető iskolai gyakorlatomat, ún. hospitálást. Mi ilyenkor csak outsiderekként ültünk az órákon és próbáltuk magunkba szívni a tapasztalatokat szó szerint. Rengeteget tanultam belőle. Egy dolgot biztosan: 'nem mind arany, ami fénylik..." Majd részletezem ha érdekel:)

39 petraacska 2009. 06. 10. 00:51

Kedves Jamila! Remélem nem baj, hogy kommentálom a véleményedet. Megfogott, amit írtál főiskolásként a tanárok-diákok és a te viszonyodról. Én is főiskolás vok és apukámnak köszönhetően a tanári pálya mindig közel állt hozzám. Én sok kommentelő elképzeléseinek az ellenpéldája vok, de ha jól látom te is, ha azt nézzük, hogy igen is komolyan készülök a pedagógusi pályára. Pedagógia minorral rendelkezek( ha vki nem tudja mi az a minor szívesen elmagyarázom). Nagyon sok elméleti tapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt időszak folyamán. Tisztában vok azzal a sajnálatos ténnyel, hogy a tanítási gyakorlat nagyon kevés és majd Mesterképzésben lesz majd csak rá lehetőségem. Én már ma nagyon szívesen tanítanék fiatalokat, és pont ezért magántanárként is dolgozok.
Hozzád Jamila annyit szeretnék célozni, hogy engem is elkeserít, hogy olyan emberekből lesznek tanárok, akik még a fő szakjukkal sincsenek tisztában, de mondjuk tökéletesen tudnak puskázni, méghozzá hadd ne mondjam milyen módszerekkel, amíg én elhivatottságból minden órámra becsületesen készülök, rendszeresen bejártam órákra és mosolyogva tűrtem, hogy tanáraim milyen módon beszéltek velem( a szkeptikusoknak jelzem, hogy a malacoknak az ólban nagyobb szeretet jut, mint nekem egyes tanáraimtól). Az is igaz, hogy a fő szakomon, egy nyelvszakon jó páran elismernek tudásomért és a már említett elhivatottságomért, mégis a kompetencia-teszten rendre megbukok. No miért?Mert igen egyetemen is létező fogalom a "pofára osztályozás". Csak ennyit szerettem volna és remélem nem okoztam kellemetlenséget senki lelkében sem.

38 dominicus 2009. 06. 09. 23:03

Szerintem az iskolai oktatásnak eléggé kevés köze van a devianciához. Sokkal fontosabbnak tartom 1) a CSALÁDI neveltetést 2) az EGYÉNI felelősséget és döntéshozatalt. Én kollégiumban éltem 14 éves koromtól. A társaságom gyk. minden tagja dohányzott, én máig sem szívtam el egyetlen szál cigarettát sem, mert ÍGY DÖNTÖTTEM.
Azt gondolom, hogy mindenfajta deviancia, ami függőséggé alakulhat, valamiféle lelki problémából eredhet, amit elsősorban a családban lehetne kezelni. Ha valakinek valamilyen pótszerre van szüksége, akkor azt meg fogja találni, és az iskola csak nagyon ritkán tud ezen segíteni. Nyilván vannak egyedi esetek. Én orvostanhallgatóként "kortárs oktatás" keretében a városi középiskolákba jártam dohányzás prevenciós előadásokat tartani. Kíváncsi vagyok, hányan szokatak le/nem szoktak rá az előadások miatt a cigiről... Szerintem a hatékonyság meglehetősen kicsi, hasonlóan a cikkben vázolt ofő-i órákhoz.

37 Bognár Szabolcs 2009. 06. 09. 13:44

Érdekes reakciók az eddigiek. Számomra a cikk végkicsengése inkább azt üzeni, hogy a tanítás metódusán és központi értékein kell változtatni.
Ami a cikk írója szerint is baj, hogy egy tanulóként porosz stílusú rendszerben szocializálódott és tanárként ezen rendszer továbbvitelére felkészített tanári kartól várnánk el, hogy egy nyitott, vitákra, vélemények ütköztetésére épülő rendszert valósítsanak meg.
Ráadásul a szülők is nagyrészt ilyen rendszerű iskolákba jártak, a gyerekeiket kicsi kortól úgy küldik iskolába, hogy "jó legyél fiam, figyelj oda, ne beszélj vissza és a TANÁRNAK MINDIG IGAZA VAN..."
Tekintélyelvű oktatást várnak el, tekintélyelvű sok család is, ahol a szülők is a tanárokhoz hasonló elvárásokkal viseltetnek a gyerekeikkel szemben.
Parodisztikus tanári beírás egy gyerek ellenőrzőjében: "Állandó kérdezősködésével zavarja az órát!"
A mai iskola nem gondolkodó, önálló véleményt alkotó kreatív embereket akar nevelni, hanem a leosztott információt minél tökéletesebben visszaadó, az információosztás menetét minél kisebb mértékben zavaró embereket.
Nem csak magyar, világprobléma ez. Megjelenik művészi alkotásokban is, lásd a "Holt költők társasága" c. filmet.
Létezik a cikkben is említett idegenkedés, félelem a tanárokban az újtól. Félnek, ha a padok mögött ülő egységes osztálymasszából egyének lesznek önálló akarattal, akkor anarchia lesz, nem fog működni az oktatás.
Ami a mostani oktatási stílusra igaz is!
Azt kéne észrevenni, hogy a porosz típusú iskola kialakulásakor a tudás, a tudás megszerzése nem volt mindenki számára elérhető!
Ha egy kis faluból egy tehetséges gyerek tovább tanulhatott valamilyen mecénás, program, ösztöndíj segítségével, akkor mind a tanuló, mind a családja szerencsésnek érezte magát és afeletti örömében, hogy kiemelkedhet, tudást szerezhet, ami státusz szimbólum, nem kérdőjelezte meg a rendszert.
A jobb sorsú családok gyerekei pedig tisztában voltak vele, hogy a státusz fenntartása érdekében kell elfogadniuk a rendszert plusz ők is szerencsésnek érezték magukat.
Ma viszont hiányoznak ezek a motivációk, tehát a porosz stílus éppen hogy visszaüt magára akkor, amikor nem gondolkodtat, nem érdeklődést kelt fel, nem szeretteti meg a tudás megszerzésének folyamatát, csak bifláztatni akar rutinszerűen.
Egyetemre már motivációkkal megy az ember, így könnyebben el tudja fogadni azt a helyzetet, hogy "azért kell tudni, mert kérdezik!"
Viszont az egyetemi oktatásban sok általános és középiskolás kategóriák szerint jól teljesítő, kitűnő gyerek bukik meg és áll ez előtt értetlenül, mert az addigi tapasztalatai szerint ő "okos". Pedig csak észre kéne vennie, hogy az addigi jegyeiben, értékeléseiben nagyon erős súlyú volt az, hogy ő "jó" és "rendes", ergo a tanárok szerint aki szabálykövető az rossz tanuló nem lehet...
Aztán következik az érettségi után a nagybetűs élet, ahol az addig tanult technikák értelmüket vesztik és olyan tulajdonságok is segíthetik az előremenetelt - kreativitás, önmenedzselés, saját vélemény alkotásának képessége - amiket nemhogy nem pártfogolt, hanem elnyomott 12 év alap és középfokú oktatás...
És legfeljebb az olyan területeken lesznek sikerélményeik, ahol valamit csak azért kell tudni, "mert kérdezik".
Szóval a mai iskola alapvetően unalmas és nem számol a korral amiben oktat és az emberekkel, akiket oktatni akar.
Nem csoda, hogy az érték és motivációmentes diákok könnyen keresnek maguknak deviáns dolgokat, szórakozásokat ha már a társadalom és az ébren töltött idejük kb. 60-70%-át kitevő iskola plusz otthoni tanulás nem nyújt semmilyen kapaszkodót nekik.
És ezek után azon sem szabad csodálkoznunk, hogy a diákjaink sem diákként, sem felnőve nem "versenyképesek" nemzetközi összehasonlításokban.
Nem növik ki.

36 mixtond 2009. 06. 08. 08:14

..annyit beszéltünk és beszélünk a dohányzásról, szívásról,
dugásról, ivásról, hogy már rá is lehet szokni!
Talán vannak még olyan érdekes dolgok amelyek a mentálhigéniás
problémákat elkerülhetik! Talán hiányoznak azok a személyek
akik erre képesek, kik tiszta utat mutathatnak a fiataloknak!
Felsőfokon igen szigorúan tanítják! Vizsgálni kellene
képesek vagyunk-e az elméletet a gyakorlatba fordítani!

35 Oracle 2009. 04. 18. 17:33

Tökéletes szülő és tökéletes gyermek nem létezik, mert mindkettő más dimenzióban kénytelen élni és szemlélni a világot.
Ami tökéletes lehet – ami tökéletesebb lehet, az a rendíthetetlen szeretetteljes odaadás, megértés és belátás.
A szülői és gyermeki kapcsolat alapjai az összetartozás, a szeretet és az egész életen át való kölcsönös támogatás. Egy ilyen kapcsolatra lehet építeni egy életet, egy családot és egy országot.

A szerető szülő hagyja, hogy a személyes tapasztalatokon keresztül gyermeke elérkezzen a tudáshoz, nem erőlteti akaratát a gyermekére, óvóan a háttérben áll.
Nem saját elmulasztott sorsát kívánja beteljesíttetni gyermekével, hanem önálló sorsot teremt gyermekében. A szülő múltja ne kísértsen a gyermek életében, mert akkor kettős sorsot kell cipelnie a gyermeknek!

A legnagyobb ellenség a tudatlanság, ezért a bölcs vezető a tudást növeli az emberek szívében. Aki értelemmel és tudással vértezi fel az embereket, az gondoskodó. A gondoskodó vezetőt az emberek támogatják, és nincs olyan belső és külső ellenség, aki képes lenne egy bölcsen kormányzó országot legyőzni.
Egy ország bölcs kormányzásának titka abban rejlik, hogy a vezetők képesek bölcsen élni, mértékkel táplálkozni, értelemmel és szívvel élni, követik a világegyetem örök törvényeit, és ezeknek alávetik magukat. Példamutatásaikon keresztül az emberek is hasonlóan cselekszenek – az emberek csak azokat követik, akik önmaguk is tudnak követni.

Mikor az emberek tisztelik egymást, mikor a fiatalabb generáció tiszteli az idősebb generációt, akkor mindenki elnyeri a kölcsönös tiszteletet, megértést, gondoskodást. A különböző posztokon tapasztalt és megértő vezetők vannak, akik sikerre visznek mindent.
Minden siker alapja az emberi kapcsolatokban, hogy az emberek mennyire tisztelik egymást, így növekszik a megértés és a belátás is az emberi kapcsolatokban.
A bölcs mindenkit tisztel, ezért hajlandóak az emberek követni; tapasztalatai és útmutatásai képesek minden emberrel megtalálni a harmonikus együttműködéshez vezető utat.
Ahol nincsen tisztelet, ott nincsen megértés; ahol nincsen megértés, ott az emberek civakodnak; ahol az emberek civakodnak, ott az értelem is eltűnik; ahol nincs jelen az értelem, ott nincs jelen a helyes cselekedet; ahol nem cselekszenek helyesen az emberek, ott veszélyben van az ország lakossága.

34 bh 2009. 04. 17. 12:29

Pénz mindenek fölött!
Egyén mindenek fölött!

A valódi termelő munka és a munkás lebecsülése, lásd fizetések.

A másik ember lenézése, pl. hogy beszélnek egymással parlamentben.

A másik tisztelésének, elfogadásának, megértésére törekvésnek hiánya.

A fenti nagyon komoly tünetek sajnos valósak, jellemzőek a mai korra. A gyógymód nehéz.

Kérem, aki hiszi, hogy vannak nem pénzen vehető értékek, akinek fontos a közösség, a tisztelet, a beszélgetés, a munka, az ne adja föl! Mutasson példát!
Talán hatással lehet a mai fiatalokra, hiszen egyre inkább fölismerik, mennyire értéktelen a mai pénzhajtotta világ.

Nehéz, közönyösekké válhatunk. Ne adjuk föl!

A fiatalok útkeresése természetes dolog. Mutassuk a jó utat!

Áldozni kell egyéni jólétünkből, több energiát kellene fordítani a közösségre. Megéri!
(kellene erő, hogy én is tegyem, többet tegyek)

33 bourdieu 2009. 04. 17. 01:21

Amíg az értelmiségi szülők elit gimnáziumot/általános iskolát választhatnak a gyerekeiknek, ez a helyzet nem fog megváltozni. Valóban óriási a szülői háttér hatása, de az iskolának ezt valamennyire tudnia kéne kompenzálni, mert a kortárs csoporté még nagyobb.
Én "elit" gimnáziumba jártam (ami nem attól volt elit, hogy mindenkinek nagyon gazdag volt az apukája, hanem mert 90 százalékban értelmiségi szülők gyerekei voltak), és ugyan nem tanultuk halálra magunkat, de mindenki érdeklődő volt, a műveltség egyértelmű érték volt amit nem a tanároknak kellett megtanítani, és nem volt kérdés, hogy mindenki egyetemistaként fogja folytatni - szinte tökéletesen homogén társaság. Csakhogy a legtöbb iskola nem ilyen...
És a nem ilyen iskolákban nincs könnyű dolga a fiatal pedagógusnak, aki a Trefortban meg a Radnótiban végezte a szakmai gyakorlatát.

1 2 3 4 5

A legújabb hozzászólások

szabados12 // 2010 // júl // 31

A pesti-vidéki ellentét inkább akkor volt számottevö amikor az életmód, életszinvonalbeli különbségek és hát a munkalehetöségek tényleg jelentösek voltak. Bár apám pesti volt, én v...

Budai kellem, pesti manír (24)

Sziszkó // 2010 // júl // 29

Legfőbb probléma, hogy mindenkiből diplomás embert akarnak faragni, így boldog-boldogtalan is felsőoktatásba jelentkezik. Aztán mire mennek a diplomájukkal, beállítják a vitrinbe. ...

Érettségik, felvételik: egyre lejjebb kerül a léc (188)

Sziszkó // 2010 // júl // 28

Kedves Mamma! Nem viselem nehezen, ha más a véleménye valakinek! Nem azzal van a baj, mit írsz, hanem,hogy hogyan. Leírtam az én esetemet, hogy velem mi történt, hogy nekem jó tap...

Születni veszélyes (95)

Sziszkó // 2010 // júl // 28

Mielőtt bármit is mondanék, nagyon szeretem az állatokat. Nekem cicám van, kutyát nem tudunk most tartani mert nincs kerítésünk. Régen nem kertes házban laktam, így megint csak nem...

A gazdik uralma (116)

Laca105 // 2010 // júl // 27

T.Csillagszem ! ..szó nincs itt arról,aki KISZ,vagy Úram bocsá..MSZMP tag volt,..az egymást sunyi módon figyelő "Kollégáról",szomszédról, "Jóbarátról" van szó,arról aki hitvány ...

Az ügynököket leleplezni nem kell félnetek jó lesz (34)