// A Siemensről (amúgy a Gripenről és a Strabagról is) immár mindenhol bebizonyosodott, hogy korrupt módszerekkel üzletelt, nálunk azonban azt kellene elhinni a választópolgároknak, hogy itthon csupa lelkes, tisztakezű úriemberrel tárgyaltak, tiszta volt a verseny, és a köz érdekében takarékoskodtak a milliárdokkal. //

Ajánlat

Jelentés KadhafinakMong Attila a korrupcióról

Méltó és igazságos?Boda Zsolt az adóamnesztiáról

OK.hu

Egy-két rövid hír eldugva a hátsó oldalakon - összesen ennyi jelent meg a magyar sajtóban arról, hogy decemberben az amerikai tőzsdén is jegyzett német Siemens beismerte bűnösségét: azt, hogy alkalmazottai hosszú ideig vesztegetéssel szereztek üzleteket Nigériától Haitiig mindenhol. Ez a beismerés, valamint a német és az amerikai tőzsdefelügyelet kasszájába befizetett - a korábbi 200 millióval együtt - összesen 1,6 milliárd dolláros bírság volt az ára annak, hogy a Siemens megtarthatta a "felelős szerződő cég" minősítést, vagyis továbbra is labdába rúghat amerikai állami tendereken - ami a válság sújtotta világban most gyakorlatilag a túlélést jelenti a cég számára. Az óriási jelentőségű megállapodásról néhány magyar gazdasági lap be sem számolt, a többség egy-két sorban írt róla. Részleteket arról, hogy hogyan is működött a Siemens korrupciós gépezete, csak a nemzetközi sajtóból tudhatott meg az érdeklődő magyar olvasó. Pedig érdemes végigolvasni a cikkeket, vidám olvasmány.

Az amerikai nyomozók szerint a korrupció németesen alapos, pontosan vezetett és rendszerszerű volt, ami nem is csoda: a Siemens üzleti modellje épült rá évtizedeken át. A gyökerek a második világháború utáni időszakig nyúltak vissza; a szétbombázott, legyengült cég a fejlődő piacok felé fordult, ahol a baksis az üzletszerzés megkerülhetetlen módja, a helyi szabályok része volt. A német törvények következésképpen sokáig nem is büntették ezt, az adójogszabályok 1999-ig lehetővé tették a vesztegetési pénzek elszámolását - a könyvekben csak N.A. rövidítést alkalmaztak rá. "Nützliche Aufwendungen" - hasznos ráfordítás -, ez volt a bevett meghatározás. A módszert ráadásul egy idő után olyan, egyébként transzparensnek ismert államokban is sikeresen bevetették, mint Norvégia. 1999-ben ugyan Németország csatlakozott az üzleti korrupciót tiltó nemzetközi egyezményhez, de a Siemens csak papíron hajtotta végre a kötelezettségeit: ugyanazt folytatta, mint addig, csak más, nehezebben feltárható eszközökkel. Tudták, ha nincs kenőpénz, elveszítik az üzleteket. Arra törekedtek, hogy betartsák a tizenegyedik parancsolatot: Ne bukj le!

A pénzt így aztán 1999 után osztrák, lichtensteini, svájci bankszámlákra utalták, vagy még távolabbi, egzotikus offshore-paradicsomokba küldték, majd onnan kapták meg azok, akik olajozták a Siemens üzleteit. Az amerikai Igazságügyi Minisztériumnak feltáró vallomást tevő alkalmazottak beszámolója szerint gyakori volt a készpénzmozgatás is, egy-egy alkalommal egymillió dollárt vihettek ki bőröndben az erre hivatott megbízható siemenses kollégák a titkos pénztárból. Átlagban a megrendelési érték 5-6 százalékát fizették ki korrupciós célra, de a fertőzöttebb országokban a ráta a 40 százalékot is elérte. Az összeget mindig a helyi piacot ismerő tanácsadó cégnek fizették, amely aztán továbbosztotta döntéshozóknak, politikusoknak. Világszerte 2700 ilyen segítő céggel álltak kapcsolatban, a hálózat az amerikaiak becslése szerint hat év alatt 805 millió dollárt kézbesített. A német alaposságra jellemző, hogy mindenről feljegyzést írtak, bizonyítandó: nem saját zsebre dolgoznak. A papírokat eleinte a müncheni központ alagsorában tárolták, csak később, a nyomozások előrehaladtával költöztették el az aktákat 20-30 különböző helyre. A német és az amerikai nyomozók, összesen 300-an, több ezer átutalást vizsgáltak meg, 34 országban 1700 vallomást rögzítettek, a jogi szakértők 1,5 millió órát számláztak le, a Siemensnek eddig - a bírságokon felül - egymilliárd dollárjába került a vizsgálat. A mostani egyezség csak a céget menekíti meg a további gondoktól, az egykori és jelenlegi alkalmazottak ellen tovább folynak a büntetőeljárások a világ számos pontján.

Kivéve Magyarországon, az ország ugyanis egy nagy fehér folt a Siemens korrupciós világtérképén. Hiába tudjuk, hogy a cég hosszú éveken keresztül vezette a közbeszerzési toplistákat (egy számítás szerint 2000 és 2006 között 240 milliárd forintnyi állami üzlethez jutott), hiába látjuk, hogy világszerte ugyanazokat a módszereket alkalmazta. A sajtó alig ad hírt a világbotrányról, érzékelhető módon félve a hirdetési bevételek elvesztésétől, és csak néhányan (ilyen például a Soma-díjjal most kitüntetett, a Siemens ügyeiről a Manager Magazinban és a Figyelőben író Brückner Gergely) írnak a hazai gyanús ügyletekről. A vállalat új magyar vezetője már tavaly bejelentette, hogy legalább nyolc ügyben folyik vizsgálat, hiszen nagy valószínűséggel Magyarországon is fizetettek kenőpénzeket, ráadásul nemcsak egy politikai oldalnak, hanem állami és nem állami szervezeteknek is, milliárdos nagyságrendben. Jó magyar szokás szerint eddig mégis csak azokat a hajléktalanokat sikerült rács mögé dugni, akiknek fantomcégein keresztül a korrupciós pénzek eljutottak a címzettekig. Az is nemzetközi kuriózum, hogy eddig futni hagyták a cég korábbi helyi vezetőit. 

A megrendelőket, politikusokat, önkormányzati vagy állami döntéshozókat és a céges segítőiket nem sikerült elkapni, és a jelek szerint nincs is félnivalójuk. A korrupció ellen "brutális" fellépést ígérő miniszterelnök nem kardoskodott azért, hogy a közélet tisztasága okán most aztán azonnal álljanak elő a felelősök, akármelyik oldalon is vannak. A Siemens egyik legnagyobb megrendelőjeként a fővárost képviselő, az egykor "Lop-Stop" szlogennel kampányoló liberális főpolgármester sem ígért elrettentő hadjáratot, de az egyébként a korrupció felszámolásától jelentős megtakarítást remélő Fidesz-elnök sem nyomul az ügyben. A Siemensről (amúgy a Gripenről és a Strabagról is) immár mindenhol bebizonyosodott, hogy korrupt módszerekkel üzletelt, nálunk azonban azt kellene elhinnie a választópolgároknak, hogy itt kivételesen máshogy működtek, ráadásul csupa lelkes, tisztakezű úriemberrel tárgyaltak, akik tiszta versenyfeltételeket teremtettek, és a köz érdekében takarékoskodtak a milliárdokkal.