Az erkölcsi elbizonytalanodás idején a politikai korrektség szabályainak betartása pótol valamit abból, amit az erkölcsiség már nem képes megvalósítani. De van-e különbség a demokrácia erkölcse és az igazság között?

Ajánlat

Felkészülés a hangulatraAblonczy Balázs a magyar-szlovák konfliktusról és a kiegyezés esélyeiről

Princzék és az elmaradt katarzisMong Attila a fehérgalléros bűnözésről

Attól az még lopásWeyer Balázs a kampánypénzekről és a Gyurcsány által szentesített politikai barterről

OK.hu

A miskolci rendőrkapitány nyilatkozata körül kialakult feszültségből bonyolult helyzet lett.  Ennyire világosan még sohasem különült el egymástól a centrum és a periféria: a politikai megítélés elveit a legtisztábban a távolban, Budapesten fogalmazták meg, az élet ellenben, a maga összetett valóságában Miskolcon zajlik. A kormányzat tétovaságában, a saját maga által teremtett és legmagasabb szintre emelt összevisszaság jegyében hol ezt mond és tesz, hol azt. Ez az eset is mutatja, gyakorlattá vált, felülről lefelé haladva egyre jobban elharapódzik, hogy mindent és mindennek az ellenkezőjét is lehet mondani, majd tenni.

A valóságban azonban az a szívszorítóbb kérdés, mi van az áldozatokkal. Egyrészt az utcai támadások kárvallottaival, akik talán még az elvett pénzt, értéktárgyat is odaadnák előre, cserébe azért, hogy a megalázó eset ne ismétlődjék meg.  Másrészt mi van azokkal a magukra hagyott, szegény, gyakran mély nyomorban élő ártatlan cigányemberekkel, akikre visszahullik a rablók által felkavart és táplált indulatok következménye. A félelem az őket körbevevő világ gyűlöletétől. "Az ember számára - ha egyedül a józan ész a fegyvere - nincs szorongatóbb, mint a találkozás az irracionálissal" - írta Frantz Fanon, a francia gyarmati lét fekete filozófusa.

Lakatos Attila cigányvajdának a YouTube-on látható hosszú monológja a legőszintébb eszmefuttatás arról, mi is lehet a címlapokon szereplő rendőrkapitány okfejtéseinek hátterében. Egyszerre tragikus és életszerű mindaz, amit a vajda mond, egyszerre tükrözi továbbá a vajda kétségbeesését és küzdelmét is saját népe védelmében. Nem fél cigánynak nevezni a károkozó tolvajokat és rablókat, mert a cigányság egészét érzi bajban miattuk. Egy fenyegetett, de önmaga megóvására és jobbítására még mindig képesnek hitt közösség nevében beszél, amely a többségi társadalomhoz szeretne tartozni. Bár igaz lenne, hogy nem fogytak el még mögötte azok, akikre támaszkodhat.

Ritka élességgel lehet most megtapasztalni, hogy mi a különbség egyrészt a politikailag korrekt fogalma, másrészt a demokrácia erkölcse között. Drámaiabb hangsúllyal: távolabb vannak egymástól, mint Budapest és Miskolc. A politikailag korrekt hiedelem, amely szerint kiküszöbölendő minden olyan nyelvi fordulat és minden olyan gyakorlat, amely politikai érzékenységet sért, különös tekintettel a szexualitásra és a rasszizmusra. Egyebek között lekicsinylő, becsmérlő kifejezésekről van szó tehát, amelyeket a másik féllel elégedetlen, netán reá dühös személy használ. Így minősül szitokszónak a cigány, így lesz korrekt a roma. A hiedelmet akkora közéleti-politikai hátszél erősíti, hogy a társadalmi gyakorlatban politikai kényszerként lehet érzékelni. Diktátumnak. Az így keletkező ellenállást a köznyelv leleményei is mutatják. A szitokszó használatának megkerülésére, de a pejoratív tartalom fenntartása céljából olyan, kacsintással is kísért kifejezéseket használ a cigány helyett, mint, mondjuk, az etnikum vagy a kisebbség.

Az erkölcsi elbizonytalanodás jele az, amikor a vélemények, sőt magas szintű politikai döntések meghozatalában a politikailag korrekt toposzainak jut elsőrendű szerep. Ez a változás most már, ha tetszik, ha nem, hozzá tartozik az életünkhöz, el kell fogadni a realitását. Jó néhány esetben sikerült konszenzust is kialakítani, például a haláltáborokkal, a vészkorszakkal kapcsolatban ma már valóban nem lehet kétértelműen megszólalni. Ez példa arra is, hogyan találkozik olykor közvetlenül az erkölcs és a politikailag korrekt.

A főrendőr nem cigányozott. A helyzet drámaisága abból származik, hogy az ellentmondások megértéséhez és kezeléséhez az erkölcsi elvek sokkal több, finomabb és érzékenyebb megoldást kínálnak, mint a politikailag korrekt, továbbá másként is működnek. Nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy megértsük és magunkévá tegyük a demokrácia egyik legfőbb elvét, az emberi személyiség tiszteletét. Amelyből az is következik, hogy senkit sem szabad megkülönböztetni, megsérteni, üldözni származása, kultúrája miatt. Az efféle elvek azonban belső meggyőződésként mozgatják az embert, nem külső parancsként. Igaz, egyszerűbb persze lenyilatkozni, majd egy látványos politikai gesztussal leváltani, mert az áldozat mondta, amit mondott. Gyors döntés idején nincs idő erkölcsi szempontokkal bíbelődni. Holott a demokrácia erkölcse szempontjából alig volt kivetnivaló a rendőrkapitány szavaiban.

A politikailag korrekt túlzott egyszerűsítés alkalmi tolvajokat és notórius bűnözőket hirtelen a cigányság szenvedéseinek példájaként jeleníthet meg, így erősítve ellenkező irányból a faji előítéleteket. Az érem másik oldala, hogy az erkölcsi elbizonytalanodás idején a politikai korrektség szabályainak betartása pótol valamit abból, amit az erkölcsiség már nem képes megvalósítani.

Mindebből az a tanulság adódik, hogy az igazi veszélyt a szélsőséges és pusztító indulatok jelentik, nem pedig az a tapasztalat, amit a korrektség és az erkölcs közti ellentmondás nyomán élünk meg. A veszély lényege, hogy az indulatok gyűlöletté egyszerűsödnek, a gyűlöletből gettósodás lesz, az pedig felerősíti a nálunk még kevéssé elterjedt kommunitarizmus igényét. Van, aki ezt polgárháborús fenyegetésként éli meg, akad, aki cigány gárdát akar szervezni.

De még nem tartunk itt. A hazai cigányság a magyar társadalom része, ma az a probléma, hogyan lehet megvalósítani a munka és az oktatás révén a leszakadó, kiszolgáltatott helyzetben élő tömegek, cigányok és nem cigányok felzárkózását. Nem a tüntetések, nem a központi direktívák hozzák elsősorban a megoldást, az eddigiek inkább kudarcot jeleznek ebből a szempontból. Ideje kipróbálni a sok kicsi sokra megy módszerét, ami a konkrét problémák közös, helyben történő megoldását helyezi előtérbe, lehetőleg minden érdekelt bevonásával és az erkölcsi meggyőződésen alapuló jóindulat jegyében. Az erkölcsi meggyőződés ad akkora erőt, hogy az ember, adott esetben, szembe kerülve egy bűntett cigány elkövetőjével, képes legyen a tényeket megítélni, és nem vetemedik arra, hogy a bűnesetet a származásnak tulajdonítsa.