// 2009 // feb // 10
Kedves Olvasóink!
Hétfő óta nem jelenik meg az [origo]-n a szokásos hozzászólási lehetőség a Marian Cozma veszprémi kézilabdázó tragikus halálával végződő bűncselekménnyel kapcsolatos híreink végén. Ennek oka, hogy az ügyben érkezett több ezer hozzászólás jelentős része olyan erőszakos indulatokkal és az [origo] moderálási elveivel ellentétes mondatokkal volt teli, hogy nem volt érdemes nekiállni sem a moderálásnak.
A gyilkosság az gyilkosság. A konkrét esetet a körülményei, a jellege és az áldozatok ismertsége különösen átélhetővé és visszataszítóvá teszik, és a tettesek remélhetőleg elnyerik majd a hatályos törvények és a bíróság szerint nekik járó, annál nem súlyosabb és nem is enyhébb büntetésüket. Értjük olvasóink mégoly dühödt indulatait is velük szemben, azokat azonban nem, akik a tettesekkel szembeni indulatukat mindjárt az egész cigány közösségre terjesztik ki - és szomorúságunkra ők sincsenek kevesen, viszont annál aktívabbak. Részünkről itt húzzuk meg a civilizált beszélgetés legalsó határát.
Elvek, szabályok, törvények, parancsolatok vagy erkölcsök azért vannak, hogy akkor is betartsuk őket, ha baj van, sőt, csak akkor igazán. Ezért ragaszkodunk például ahhoz, hogy ahogy máskor, most sem írjuk ki a gyanúsítottak vezetéknevét (még akkor sem, ha már mindenki fejből fújja mindannyiukét és a rendőrség maga is teljes nevükön emlegeti őket); ezért nem húzzuk le a lehetséges összes nézettségi bőrt egy fiatal sportoló tragédiájáról; ezért nem kívánjuk végignézni, ahogy a cikkeinkhez fűzött hozzászólásokban a lehető legállatiasabb módon vezet az egyén bűne a közösséggel szembeni megtorlásra való buzdításhoz. (Kérjük, kíméljenek meg az olyan válaszoktól, hogy "...és Cozma meggyilkolása bezzeg nem volt állatias, ugye?!". De igen, messzemenőkig az volt. Ám ez nem jogosít fel semmi olyasmire, amiről itt most szó van.)
Nem gondoljuk, hogy ne lehetne civilizáltan vitatkozni egy cigányok által elkövetett bűncselekményről kollektív bosszú, teljes népcsoportok és települések vagy családok kiirtásának említése nélkül. De lássuk be: ez most nem sikerült. Tisztában vagyunk vele és bízunk is benne, hogy az [origo] milliós olvasótáborának többsége nem osztja e nézeteket. Feltehetően nekik sem fog hiányozni az esztelen hozzászólások olvasásának lehetősége.
Terveink szerint némi moderátori erősítés és az első indulatok reménybeli csillapodása után ismét hozzá lehet majd szólni a legérzékenyebb témákról szóló híranyagokhoz is - ahogyan ehhez is, itt -, és a továbbiakban szebb arcunkat látjuk meg mi, internetezők a hozzászólásokban megjelenő tükörképben.
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
133 karpati 2009. 02. 14. 23:34
Ok ! Egy hozzászólással nem lehet átfogni a dologgal összefüggő minden szempontot. Mégis megpróbálom vázolni mire gondolok. Egy kollégámat hasonló körülmények között gyilkoltak meg szintén (hmm. le merjem írni ?) az indiai eredetű kisebbség képviselői, 16 évvel ezelőtt. A bírósági tárgyaláson felmerült, hogy a tettesek családjában dicsőség számba ment a "paraszt" értsd magyar bántalmazása.132 zitus78 2009. 02. 14. 08:23
Sajnálatosan egy számomra nagyon "durva" mondat hangzott el tegnap. "Amíg sz. ivánt kihallgatták, addig Cozma a család házában a ravatalon feküdt".131 raven22 2009. 02. 13. 13:47
Tovább kutakodtam az interneten, és találtam egy cikket, ahol azt írták, hogy a videó csak az földszintre való belépést, nem a tényleges érkezést mutatja. Vagyis tényleg Cozmák értek oda hamarabb, csak egy darabig még fennt maradtak a felső szinten. Elnézést a korábbi írásom miatt, így már érthető az ellentmondás a kamera által mutatott időpont és a tanúvallomások között. De a rendőrség és a tanúk viszonyáról szóló véleményemet viszont továbbra is fennt tartom.130 raven22 2009. 02. 13. 11:27
Kedves Zitus78! Sajnos nem tudok kézzelfogható bizonyítékot adni, mivel hiába keresgélek az interneten, a magyar hírportálokon, nem találom azt a videót, ahol az időpontokat is feltüntetik. Ugyanis: Én egy határmenti kisvárosban élek, nemcsak magyar, hanem horvát, szlovén adókat is tudok nézni.A Cozma-videót én az egyik ilyen adón láttam. Ezen rajt voltak az időpontok. A videó szerint a támadók 2:15 körül-pontosan nem emlékszem- mentek le az alsó szintre. Ez az a rész, ahol jól látszik, amint bokszoló mozdulatokat tesz az egyik. Marian Cozmáék 3:03-kor mentek le a barátnőjével és Cozma 3:18-kor már menekült! Ezt nem én találtam ki!!!! A magyar híradásokban már nem láttam időpontot. Hogyan lehet az, hogy egy biztonsági kamera nem mutattja az időt?!?!?! Hozzá kell tennem, a külföldi csatornán is először Cozma érkezését mutatták, majd a bandát, mint máshol, és mivel később már nem mutatták az időpontokat, úgy tűnhet ők jöttek később. A tanúvallomásokról meg csak annyit, hogy akik tényleg fontos tanúk voltak, pl. a csapattársak, nekik megtiltották, hogy nyilatkozzanak. A rendőrség meg azt mond amit akar. Emlékezzetek a kiskunlacházi kislányra. Ott is, amikor elterjedt, hogy többen erőszakolták meg, a rendőrség cáfolta, internetes pletykának titulálta. Kb. egy hónapja derült ki, hogy az orvosszakértői vizsgálat 5 különböző dns-t mutatott ki a kislány testén. Ennyit erről....129 Őszinte 2009. 02. 12. 21:45
A rendőrökkel kapcsolatban annyi meglátásom van, hogy önmagában visszaadni a hatalmat a kezükbe kevés. Az is kell hozzá, hogy el akarják látni a munkájukat.128 hetesvillamos 2009. 02. 12. 19:58
Drága Dina,127 Dina 2009. 02. 12. 17:45
Kedves hetes villamos,126 ecoka 2009. 02. 12. 17:09
Sajnálom,hogy egy ország idáig jut. Emberek ölnek embereket ok nélkül, és a rendőrök keze meg van kötve! Nem több rendőr kell az utcára,hanem vissza kell nekik adni a hatáskörüket, döntési jogukat, és nem ejnye- bejnye minden mozdulatért amit tesznek. Azt,hogy ki követte el, meg ki kell mondani,hisz ez nem faji megkülönböztetés, hanem tény.125 zitus78 2009. 02. 12. 16:56
A rend őreit sajnálom. Voltak jogaik, éltek is vele, aztán ültek a vádlottak padján, mert "túllépték" a hatáskörüket. Már eljutottak odáig szerintem, hogy külön engedélyt kérnek a bűnözőktől, hogy rájuk tehetik-e a bilincset, és az kényelmes e a csuklójukon. Ez a szomorú valóság, hogy már a rendőrök is félnek intézkedni, mert nem tudják, hogy másnap nem e jelentik fel őket azért, mert végezték a kötelességüket. Ott a miskolci kapitány esete: kimondta az igazságot, el is akarták helyezni a posztjáról, aztán rájöttek, hogy talán mégis igaza van, erre 2 nap múlva visszahelyezték.124 Oroszi Éva 2009. 02. 12. 16:54
A lehető legdurvábban beszélnek a cigányokról és a gyilkosság kovetkezményeként kiírtanák az egész népfajt /ilyen próbálkozás már egyszer volt/, de azt az acsarkodók nem veszik figyelembe, hogy a 3 elkövetőből az egyik MAGYAR! Még véletlenül sem ejtenek szót róla. Bayer Zsolt cikkében is csak az "állati cigányokról" beszél.Minél előbb EURO,akkor nemtudnának az ingadozással játszadozni,mert ez csak egy kész röhely! A valamelyik vezér egyet kehhent,mindjárt esik a Ft.Hogyis van ez?Miért és kik ezek?Az ...
Bárcsak úgy élhetnénk, ahogyan élünk! (498)Drága Pali bá! Nem mentem orvosnak , sem védőnőnek.Az ő dolguk észrevenni a betegséget, hiányosságot, majd azt megfelelően kezelni Természtesen őket sem kötelezte senki arra, ho...
Osztályfőnöki hatalom, tekintély nélkül (27)Elolvastam ezt a szövegértelmezést, kidobtt idő volt. Sajnos azok kritizálnak, akik vajmi keveset értenek a témához, ezért hosszú lére eresztik a semmi mondandójukat.
Amiről a szónok hallgat: Orbán és Barroso értékel és utat mutat (7)Petőfi szelleme 2010. 09. 08. 21:24 Hát én is.Megköszönni a választók nak kell,azok szavaztak rájuk. Bugár el ismert politikus,Őt szeretik a szlovákok is.Igaz nagyon okosan kell...
Új korszak kezdődik a kisebbségi politikában (13)Szerintem mi két külön malomban őrlünk Pizza. Persze hogy nem vagy tanár sem pedig futár. Te filozófus lehetsz,abból ítélve hogy mennyit merengesz ezen a témán.:)
Tanárok: akikre egy kaktuszt sem bíznánk (962)Mai időjárásmin: 10 °C
max: 19 °C