[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

KOMMENT.HU

hirdetés

Fiskális alkoholizmus és furcsa kompromisszumok

// 2009 // feb // 12

Most, hogy a lejáró államadósságunkat a külföldi hitelezők nem hajlandók megújítani és 300 forintot kell adnunk egy euróért, az Országgyűlés szokatlan és nagy egyetértéssel létrehozta a Költségvetési Tanácsot önmaga kordában tartására. A mögöttes feltételrendszer azonban kibeszéletlen kompromisszumoktól terhelt, a helyzet mégsem reménytelen. Mit várhatunk a testülettől, és hogyan segíthetünk neki?

Forrás: MTI

Ajánlat

2008 októberében világossá vált, hogy a magyar nemzetgazdaság történelmi válságban van. Nemzeti valutánk árfolyama úgy omlott össze, hogy közben a külföldi hitelezőink nem voltak hajlandók megújítani az adósságainkat. A nehéz helyzetbe került magyar kormányzatot, de a vállalatokat és a lakosságot is - mint 1982 óta már hagyományosan - ismét csak az IMF (és ezúttal az EU és a Világbank) gyorssegélye mentette meg a teljes fizetésképtelenségtől. A válsághelyzetben az öt parlamenti párt a korábbi felelőtlen politikáján változtatva, sok kompromisszummal elfogadta a Takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló törvényt, népszerű nevén a plafontörvényt. A törvény célja kettős: egyrészt úgynevezett procedurális szabályokkal megnehezíteni, hogy az állami költségvetés ügyében korlátlan szuverenitással bíró Országgyűlés olyan pénzt is törvényben rendeljen kifizetni, ami nem áll rendelkezésére. Második garanciális elemként pedig rendelkeztek egy olyan Költségvetési Tanács felállításáról, amely segítene a felelős közpénzügyi döntések meghozatalában és a rosszak korrigálásában.

Az Országgyűlés Költségvetési Bizottsága a mai napon, csütörtökön hallgatta meg Kopits Györgyöt, a köztársasági elnök jelöltjét, Oblath Gábort, az MNB elnökének és Török Ádámot, az Állami Számvevőszék elnökének jelöltjét a tanácsi tagságra. A bizottsági meghallgatás egyszerre tükrözte a bizalomra okot adó együttműködési készséget és a magyar politikai rendszerre jellemző rossz kompromisszumok rendszerét is, ezért a tanács működéséhez szerény, de optimista várakozásokat fűzhetünk. A pártok azzal, hogy ötpárti konszenzussal megalkották a törvényt, és elfogadták a jelölteket is, magukhoz képest jelentős önmérsékletet, sőt, önkritikát gyakoroltak. Az MSZP, a Fidesz-KNDP és az SZDSZ a Medgyessy-kormány "száznapos intézkedéseinek" katasztrofális államháztartási következményekkel járó megszavazása után lényegében a saját dolgát nehezítette meg a törvény elfogadásával. A Fidesz felülemelkedett azon, hogy a baloldali pártok a tanács felállítására vonatkozó kezdeményezéseiket éveken át nem tárgyalták, majd az SZDSZ előterjesztésére fogadták el. Az SZDSZ-nek szembesülnie kellett azzal, hogy a tanács azért nem kezdheti meg azonnal az érdemi munkát, mert a párt azzal a feltétellel szavazta meg a tanács létrehozását, hogy az állami bürokrácia túlburjánzását megakadályozandó kihúzta mögüle annak intézményi hátterét. Ennek következtében az Országgyűlés a törvényben költségvetési függetlenséget ígért a tanácsnak, viszont mivel nincs intézményi háttér, a költségvetési törvényben sem tett félre pénzt ennek a működtetésére.

A magyar Országgyűlés a törvény előkészítése során megvizsgált huszonhárom ország jobban és kevésbé jól bevált módszerei egyikének átvétele helyett újat, "magyar gyártmányt" alakított. Ez a furcsaság valódi feszültséget keltett akkor, amikor a frakciók támogató nyilatkozatai után a kérdésekre került sor. Kiderült, hogy a képviselők nem akarják megfúrni a tanács mihamarabbi működését és a jelölteket sem, ugyanakkor meglehetősen kritikusak Kopits György és Oblath Gábor monetáris tanácsbeli működésével kapcsolatban. Ez a helyzet semmilyen más országban nem állhatott volna elő: a monetáris és fiskális tanácsi tagság, illetve az ezekről szóló közpolitikai döntések a közgazdasági tankönyvek és az évtizedek óta bevett piacgazdasági gyakorlat szerint teljességgel összeférhetetlen.

A magyar törvényt előkészítő szakapparátus fejében az amerikai Kongresszusi Költségvetési Hivatalhoz hasonló szervezet állt, amely több mint kétszáz elemzővel olyan dolgokat számol ki, hogy hány hónap alatt fog eljutni a gazdasági szereplőkhöz az Obama-kormány gazdaságélénkítő csomagja, vagy egy-egy szenátori javaslat megvalósítása mibe kerül az adófizetőknek. Ehhez képest a magyar kompromisszum egy leginkább az osztrák Államadóssági Bizottsághoz hasonlító tanácsot hozott létre, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az osztrák testvérintézmény tagjai a gazdaságpolitikai irányító szerveit és a gazdaság élet szereplőinek a kamarákon át delegált képviselőiből áll. A magyar törvényhozók sem magukra, sem a gazdasági élet szereplőire nem bízták a válogatást, és talán "jobb híján" a napi politikától megóvott, relatíve hiteles, de teljesen állami jegybankra, számvevőszékre és a köztársasági elnökre ruházta a tagjelölés felelősségét.

A furcsa kompromisszumok a procedurális szabályokban és a tanács feladataiban egyaránt megjelennek. Bár a tanács tagjai önnön szakmaiságukra támaszkodhatnak, makrogazdasági elemzéseket várnak tőlük, amelyet számtalan jól fizetett piaci szereplő, illetve akadémiai, egyetemi műhely, valamint a PM, az MNB, az EU és az IMF is készít. Emellett viszont olyan új feladatokat is el kell látniuk, mint a "technikai kivetítés elkészítése", vagyis annak előrejelzése, hogy mennyit kellene kifizetni az államkasszának a meglévő szerzett jogok (például törvényben rögzített nyugdíjjogosultságok vagy érvényes, az államot terhelő bírósági ítéletek) nyomán akkor, ha a képviselők senkinek nem ígérnének semmi újat. A törvény egyik legkülönösebb, talán a törvényhozók által sem várt lehetősége, hogy a tanács tagjai az adatvédelmi biztoséhoz hasonló közjogi státuszt és jogokat kaptak: megismerhetnek az államtitkon túl a költségvetésre kiható üzleti, biztosítási, adó- és banktitkokat is. Azt hiszem, hogy csak a tagok személyes bátorságán és leleményességén múlik, hogy ebből az újszerű intézményből mit hoznak ki: a Magyarország gáz- és villamosenergia-ellátására vagy a vasúti közszolgáltatásokra vonatkozó belföldi és nemzetközi szerződések rendszere önmagukban is jelentős részben megmagyarázzák a tervezett és a megvalósuló költségvetések közötti sajnálatosan tátongó, betömésre váró százmilliárdos lyukakat.

Kopits György maga használta még jelöltsége előtt a magyar költségvetési politikára a fiskális alkoholizmus fogalmát. Most, hogy a lejáró államadósságunkat a külföldi hitelezők nem hajlandók megújítani és 300 forintot kell adnunk egy euróért, a parlamenti pártok szokatlan önfegyelme, együttműködési hajlandósága és a jelölteknek a bizottsági meghallgatáson tanúsított szókimondó bátorsága némi reményt adhat számunkra. Intsen azonban minket óvatosságra, hogy a nagy egyetértés mögött a részleteket illetően szinte mindenki másról beszélt, a kivételesen együttműködő pártokat és az egyébként felkészült jelölteket is beleértve. A megkötött kompromisszumok arra figyelmeztetnek, hogy ha nem követjük kellő figyelemmel a tanács munkáját, a testület szavai sok más intézményhez hasonlóan pusztába kiáltott szavakként fognak elhalni, képviselőink pedig hamar vissza fognak térni rossz szokásaikhoz és az állami költségvetés végtelenségébe vetett hitükhöz.

Magyarország nemzeti jövedelmének kicsivel több, mint felét gyűjti be és osztja újra az állami, önkormányzati és társadalombiztosítási büdzséken keresztül. Ennek a pénznek az értelmes elköltésére szerintem csak az lehet az igazi garancia, ha a polgárok ugyanakkora figyelmet és időt fordítanak a jövedelmüknek erre a felére, mint amit számlavitákkal, háztartási költségvetéssel, a számlaértesítők, bankszámlakivonatok, a saját vállalatuk könyvelésének bogarászásával töltenek. Csak akkor javulhat a közpénzügyeink állapota, ha legalább ilyen tudatosan járunk hivatalos ügyeinket intézni vagy szavazni.

A legújabb hozzászólások

mpolgar // 2012 // máj // 17

Kedves Oer Jee! A cölibátus kérdése nekem is csípi a szememet. No, nem akkor, ha valaki önként vállalja. De, ha mástól elvárja, hogy teljesítse, vagy, tagadja meg úgymond, bi...

Veszélyben vannak-e a lengyel katolikusok? (27)
Oer Jee // 2012 // máj // 17

Kedves csakhaérted! A gazdagoktól "elvenni" szöveg nem fedi a valóságot. Alapból azt gondolom, hogy ha valóban a pénz motiválná a gazdaságot, ha valóban a társadalmi hasznosság...

Kísértet járja be Európát (13)
visnja // 2012 // máj // 17

demi franc Egészen rossz a következtetés.Mármint a kettős állampolgárságról.(Véleményem szerint.) Másrészt,nagyon nem helytálló olyat feltételezni,hogy akik elvesztették magyar...

Honosításról jót vagy semmit? (140)
sors // 2012 // máj // 17

Tavaly 13,6 milliárd forint nyereséget ér el az MNB. A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) 13,6 milliárd forint nyeresége képződött tavaly, szemben a 2010. évi 41,6 milliárd forinto...

Bárcsak úgy élhetnénk, ahogyan élünk! (635)
Oer Jee // 2012 // máj // 16

Kedves Gschenker! A történelem az élet tanítómestere? Ha elég lenne a kommunikációhoz az a töménytelen bölcsesség, amit illik tudnunk, akkor a beszélgetések vívó órákká vált...

Nacionalista-e a kereszténység? (115)

Hirdetés


RSSHírlevélÍrjon nekünk!ArchívumMédiaajánlatImpresszum
Adatkezelési Szabályzat[origo]OK.huiWiW[freemail]Videa Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva