"A természettudományos oktatás és nevelés hatékonysága sokat romlott az elmúlt negyed században" - állapították meg tekintélyes tudományos szervezetek, s közzétették javaslataikat is a megoldásra. De vajon tényleg azért nem szeretik a diákok a fizikát és a kémiát, mert e tárgyakból nem kötelező érettségizniük?

Ajánlat

A demokráciárólViczián Zsófia a húszévesek mai államberendezkedésről alkotott képéről

Isznak, szívnak, cigiznekViczián Zsófia a mentálhigiénés tanterv teljesíthetőségéről

OK.hu

Bajban van a magyar természettudomány-oktatás. Az utóbbi években sokan és sok irányból kongatták a vészharangot a kémia, a fizika és a biológia tanítása felett. Hivatkozási alap lehetett a szitokszóvá lett PISA-felmérés eredménye vagy akár az is, hogy a minisztérium tervet tett közzé az integrált természettudományos oktatás választható bevezetéséről, amiben sokan az óraszámok további csökkentésének előszelét vélték felfedezni.

A helyzet valóban sok tekintetben aggasztó, elég csak megnézni, milyen teljesítmény volt elegendő ahhoz a legutóbbi felvételiken, hogy valaki fizikus- vagy vegyészhallgató lehessen: nem egy egyetemen elég egy közepes bizonyítvány és egy közepes középszintű érettségi. Több egyetem közösen vizsgálta meg az elsőévesek természettudományos ismereteinek szintjét, ami a hallgatók háromnegyedénél az elvárt szint 50%-át sem érte el. Vannak szakok, melyekre alig van jelentkező, a természettudományos tanárképzés pedig gyakorlatilag megszűnt.

Válságmenedzselő javaslatokból nincsen hiány, legutóbb a Debreceni Egyetem, a Magyar Rektori Konferencia és a Magyar Mérnökakadémia tette közzé közös állásfoglalását. Az aláírók közt az MTA elnöke, Pálinkás József az első, őt hat egyetemi tanár és egy docens követi. Az internetes oldalon már közel kétezren csatlakoztak mint támogatók. A rövid szöveg konkrét javaslatokat sorol, amelyekkel csak az baj, hogy megvalósításuk semmivel nem vinne közelebb a problémák megoldásához. Vegyük őket sorra!

"Erősíteni kell a természettudományos képzés gondolkodást fejlesztő, motiváló hatását mind az alap-, mind pedig a középfokú közoktatásban. Ehhez meg kell teremteni a tanári és tanulói kísérletezés személyi, infrastrukturális, anyagi és tantervi feltételeit."

Látványos kísérletekkel valóban fel lehet kelteni a diákok érdeklődését, ám a kísérletezés akadályát nem elsősorban az anyagi, személyi és infrastrukturális feltételek hiánya jelenti. Fantasztikus kísérletek végezhetők pusztán a bármely vegyesboltban megtalálható anyagokkal és eszközökkel. Az elsődleges akadály, hogy a tanárok számára nyűg a kísérletekre felkészülni, nyűg azokat elvégezni. "Ha rosszak lesztek, nincs kísérlet! Sajnos a kísérletre már nem maradt idő!" Mindenki hallotta már ezeket a mondatokat.

"Meg kell szüntetni az általános tantervekben a humán és természettudományos tárgyak óraszámaiban tapasztalható aránytalanságokat, hatékonyabbá kell tenni a természettudományos alapműveltséget fejlesztő ismeretek átadását."

Mint a költségvetési vitákban is, itt is az az érdemi kérdés, hogy minek a rovására. Miközben eleve túlterheltek a diákok és alig marad idejük arra, hogy azt csinálják, amihez kedvük van (például kísérletezzenek), folyamatosan bővül a megtanítandó ismeretek köre. A médiaismeretek mellé bekerült a fogyasztóvédelem is, amit valamiképpen a meglévő órakeretekbe kell beleszorítani. A nemzetközi felmérések szerint a magyar diákok szövegértése még a természettudományos ismereteiknél is rosszabb, a matematikai ismereteik is nagyon hiányosak, történelemszemléletükről is láthatjuk, hogy milyen. Akkor tehát melyik tantárgy óraszámát kellene csökkenteni?

"Javasoljuk középfokú képzésben humán- és reáltagozatos osztályok szervezését és mindkét területen a képzési céloknak megfelelő minisztériumi természettudományos kerettantervek kidolgozását. A tanterveknek rögzíteniük kell azt a minimális humán és reál ismeretanyagot, amit a tanulóknak egy alapvető műveltségi szint eléréséhez el kell sajátítaniuk."

Jelen pillanatban az egyetemekre (egy-két fanatikustól eltekintve) csak az jelentkezik természettudományos szakokra, akinek máshová bekerülni nincs sok esélye. Ezt mutatják a felvételi ponthatárok. Attól, ha a diákoknak négy évvel korábban kellene választaniuk, vajon miben lenne más a helyzet? Jó eséllyel a jó képességű diákok mennének majd a humán osztályokba, mivel onnan lehet az izgalmas pályák felé indulni, a maradék pedig csak úgy maradhat a gimnáziumban, ha a reáltagozatot választja. A valóságban egyébként is ritka a ténylegesen "humán" vagy "reál" beállítódású gyerek. Vannak motivált, jó képességű gyerekek és motiválatlan, rossz képességűek. Az, hogy milyen irányba mennek tovább, nagyban a családi és az iskolai hatásoktól függ. Egy jó tanár sokakat képes lelkesíteni.

Mindezekkel együtt egyfajta szakosodásra már eddig is lett volna lehetőség. A kétszintű érettségi pontosan azt szolgálná, hogy legyen meghatározva az az ismeretszint, ami az általános műveltséghez elegendő, valamint az, ami a szakirányú továbbtanuláshoz szükséges. Az egyetemek viszont, attól félve, hogy nem lesz elegendő diákjuk, nem merik előírni a kötelező emeltszintű érettségit a természettudományos szakokra. Mindez azt jelenti, hogy olyanok kerülnek be a képzésbe, akik csak az általános műveltséghez elegendő ismeretekkel rendelkeznek - nem csoda, hogy aztán rosszul teljesítenek az egyetemek belépő tesztjein.

"Javítani kell a természettudományos tanári pálya társadalmi megítélését, alkalmas ösztönzőkkel növelni kell a tanári hivatást választó hallgatók számát."

Mi lehet az alkalmas eszköz? Egy szimpatikus kémiatanár szereplő a Barátok közt-ben?

"Javasoljuk az érettségi rendszerben tapasztalható aránytalanságok felszámolását. Ennek érdekében a tanulónak választása alapján kötelező érettségit kelljen tennie a következő tárgyak egyikéből: biológia, fizika, kémia."

Nem tűnik úgy, mintha a matematikai ismeretek szintjén olyan sokat segített volna a kötelező érettségi, ezek után nem valószínű, hogy a természettudományos tárgyak népszerűségét ez dobná fel. Nekem tanárként ráadásul kifejezetten nincsen kedvem olyan diákokat tanítani, akik csak azért foglalkoznak az anyaggal, mert anélkül nem mehetnek valamilyen teljesen más pályára. Az említett tárgyak egyébként ma is választhatóak ötödik érettségi tárgyként.

A természettudományos oktatás már régóta bajban van. Egy kollégám, amikor társaságban kiderül róla, hogy tanár és megkérdezik, milyen szakos, rendszeresen kérdéssel felel: Melyik tárgyakat utáltad a legjobban a középiskolában? A válaszok tízből kilencszer telibe találják a szakpárt: kémia és fizika. Ezek a tárgyak hosszú ideje egyet jelentenek a diákok számára az érthetetlennel és az érdektelennel.

A természettudományos oktatás elhúzódó és mély válságát a leglátványosabban talán az áltudományok népszerűsége jelzi. Abban az országban, ahol hektoliterszám lehet árulni a pí-vizet, valami nagyon nincsen rendben az iskolákban. Az elvben úgynevezett általános műveltséggel rendelkezők (az érettségizettek) jelentős része tudományos analfabéta, aki nem képes különbséget tenni a legátlátszóbb humbug és a tudományos igényű állítás között.

Ennek - és az egész problémahalmaznak - azonban nem az alacsony óraszám, nem a tagozatok hiánya és nem is az érettségi tárgyak összetétele az oka, hanem elsősorban az, amit és ahogyan tanítunk. Egy száz évvel ezelőtti természetrajz-tankönyv megdöbbentően hasonlít a mai könyvekhez. Természetesen nincsen benne szó DNS-ről és atomszerkezetről, de az alapelv ugyanaz: szöveges lecke, meghatározások, számolási feladatok. A mai könyvekben, mivel még több ismeretet kell beléjük szorítani, valamivel még kevesebb az érdekesség és az izgalmas leírás, de a különbség alapvetően ennyi. Közben azonban elég sok minden megváltozott a világban, lezajlott egy technológiai forradalom, s az ismeretek reprodukálásánál fontosabb lett az ismeretek megszerzésének képessége.

A természettudományos oktatás mindezek ellenére megmaradt abban a paradigmában, amiben száz évvel korábban létezett. Érdemes megnézni, mennyit változott az idegen nyelvek tanításának módszere ezalatt. A különbség oka az, hogy a nyelvtanítás nem csak a közoktatáson belül létezik, hanem piaci környezetben, versenyhelyzetben is működnie kell. Az ebben a környezetben kitalált metodika pedig visszahat a közoktatásra is. Jó lenne belátnunk, hogy - még ha ez nem is ilyen nyilvánvaló - a közismereti tárgyak tanítása is versenyhelyzetbe került. Amit nem tanítunk érdekesen, abból nem fognak érettségizni (legfeljebb muszájból), azt nem fogják pályájuknak választani a diákok. Versenyben vagyunk a világban is, erre mutat rá az OECD által finanszírozott PISA-felmérés is. Ebben a versenyben nem segít az óraszámok emelése, a kötelező érettségi bevezetése, csak az, ha alapvetően gondoljuk át és változtatjuk meg, hogy mit, miért és hogyan tanítunk a diákoknak.