Az elveszett retúrjegy története, avagy mondja-e a londoni metróellenőr a turistának, hogy fuck off?

Ajánlat

SorHammer Ferenc írása arról, hogyan állunk sorba mi, magyarok 2009-ben.

Szerződés féknyomokkalHammer Ferenc írása a körforgalomról és a társadalmi szerződésről

OK.hu

Pár hete Londonban voltam. Luton repülőtérről a belvárosba vonattal mentem, amiről a Blackfriars metróállomáson szálltam le. Ahogy jövök ki az állomásról, hogy a peronzáron áthaladjak, a mágnescsíkos jegyemet bedugom egy nyílásba, hogy kiengedjen a kapu. Ha hetijegy, akkor kiköpi nekem a gép kapu után, ha egy útra szóló jegy, akkor elnyeli. Mondván, az úgyse kell már nekem. Csakhogy az én retúrjegyemet elnyelte a gép, ami viszont baj. Odamegyek az egyik dolgozóhoz, elmagyarázom neki, hogy mi van: kéne vissza a jegy. Kérdezi, hogy hány darab jegyet kaptam (egyet), biztos, hogy csak egyet kaptam-e (biztos) és hát akkor ez elég különös.

Kinyitotta a gépet, az elnyelt jegyek között matatott és pár perc alatt megtalálta a jegyet. És tényleg, mondja. Látszik, hogy kifizettem a retúrjegyet, és merőben különös, hogy csak csak az odajegyet kaptam meg. Odament az állomásfőnökhöz, az már öltönyt viselt, mondta neki, hogy mi van, az fogta a jegyemet, elővett egy filctollat és a jegyemre ráírta, hogy "Kérem, engedélyezze a visszautat február 15-én", és hogy tudja majd három nap múlva St. Pancrasnál a beengedőember, hogy  kitől származik az üzenet, a jegy hátuljára ráírta: Albert, SSM (talán Senior Station Manager) Blackfriars és kinyomtatott mellé még egy kiegészítő pótjegyet. Amikor odaadta a jegyet, rám nézett és azt mondta: Uram, elnézést kérek a kellemetlenségért.

Megáll az ész, gondoltam. Először is, ha az első dolgozóval egy magyar metróállomáson találkozom, akkor (amennyiben nálunk is így működne a jegy) ha empatikus és pozitív gondolkodású az illető, akkor együttérzően annyit mondott volna, hogy máskor uram vigyázzon jobban a visszaútra szóló jegyre, amúgy meg fuck off. Ha kevésbé empatikus, viszont  összeesküvéselméletben járatos, akkor azt mondja, hogy persze, a retúrjeggyel majd valaki más fog vissza utazni és méginkább fuck off. Másodszor, ha három nap múlva a peronzárnál azt mondom a magyar ellenőrnek, hogy a kollegája tollal írta rá három napja, hogy ez a jegy jó, és bár ez a jegy formailag érvénytelen, de most kéretik elfogadni, hát azt őszintén szólva el se tudom képzelni, mit mondana ilyenkor nálunk egy ellenőr. Harmadszor, egyáltalán honnan van a brit kultúrában ennyi bizalom, ami hitelt ad egy érvénytelen vonatjegynek, mert ráírta egy ember a nevét? Mert hogy aztán három nap múlva azt el is fogadták. Tényleg megáll az ész. Negyedszer (megnéztem), a londoni közlekedési vállalat (TfL) Code of Conductja, azaz vállalati kódexe nem írja elő, hogy külföldi turisták hihetetlennek tűnő történetét elhiggyék és személyes erőfeszítéseket tegyenek a probléma elhárításáért, ezzel szemben a BKV (a londonihoz képest dupla terjedelmű) Etikai és Viselkedési Kódexe olyan dolgokat ír elő, hogy

• "A külföldiekkel folytatott kommunikációban - még ha gondok is jelentkeznek - az arckifejezés és a mozdulatok udvariasságot és tisztelettudó viselkedés érzését keltsék a külföldi utasban."
• "A társaság elvárásai közé tartozik, hogy munkatársai udvariasan, tisztán, érthetoen, magyarosan, mindenféle durvaságtól és trágár kifejezéstol mentesen beszéljenek. Kerülendő az agresszív, parancsoló hanghordozás."

Viszont cserében, mint arról beszámolnak a hírek, olykor zsebre dolgoznak az ellenőrök. Ötödször, a TfL Code of Conductja nyilvános, bár erről maga nem rendelkezik, míg a BKV kódexe bár azt mondja, hogy "Az Etikai és Viselkedési Kódex minden munkavállaló, ügyfél, üzleti partner számára hozzáférhető", ez az utasokra biztosan nem vonatkozik, mert a dokumentum nem a BKV honlapján érhető el, hanem egy blogon. Hatodszor pedig, az talán érthető, hogy egy potyaleső kultúrában miért a potyautasokra vadászó személyzetet szemelte ki a közösség egy kollektív pszichodráma célpontjának, melyben ezen vándorló, bandában tevékenykedő populációra vetítjük öngyűlöletünk jókora darabját, az viszont kevéssé magától értetődő, hogy az efféle szerepet az Egyesült Királyságban miért az ügyvédek és a médiamenedzserek töltik be.

Tanulság nincs. A tanulság mi vagyunk.