"Mese nincs, válság van" - ezzel plakátozta tele az országot az MDF, s a pártvezetés - a tagság, a szimpatizánsok és a nagy öregek kifejezett akarata ellenére - európai képviselőnek, majd miniszterelnöknek jelölte Bokros Lajost. Utóbbi terv elbukott, még mielőtt bárki elgondolkodott volna: mire is mennénk a volt pénzügyminiszterrel most?

Illusztráció: Németh Gyula

Ajánlat

Attól az még lopásWeyer Balázs a kampánypénzekről és a politikai barter szentesítéséről

Bárcsak úgy élhetnénk, ahogyan élünk!Mong Attila a személyes felelősségről és a gazdasági válságról

Meghasonlott házAntal Dániel a kettészakadt Unióról és az egység esélyeiről

OK.hu

Valami baja mindenkinek volt: az egyik szerint Bokros egy veszett komcsi diktátor, aki kivérezteti az istenadta népet, a másik szerint akkor lenne csak igazi bankpánik, ha jönne a bajszos rém, a harmadik szerint Bokros egy blöff, valójában nem is tud semmit, a következő szerint nem is konzervatív (jelentsen ez bármit), és így tovább.

Azért különleges a magyar helyzet, mert itt nem lehet meghozni a világ többi országában szinte kivétel nélkül bejelentett intézkedéseket, amelyektől a válság megoldását várják. Ezek lényege az állami beavatkozás és költekezés eszelős mértékű növelése minden józan belátás ellenére. Nekünk erre - szerencsére - nincs pénzünk. Később, ha okosak vagyunk, még jól is jöhet, hogy kimaradtunk belőle, hiszen az ilyen próbálkozások még soha nem jártak sikerrel.

Nekünk nincs más választásunk: valamilyen módon biztosítani kell, hogy Magyarország ne költsön egyre többet és többet, mint amennyit megengedhet magának. Az akció sikeréről ráadásul meg is kell győzni azokat, akik jelenleg hiteleznek nekünk. Ehhez olyan emberre lenne szükség, aki megfelel néhány követelménynek.

Először is: tudjon összeadni. Komoly feltétel, politikai elitünk tagjainak többsége elbukna rajta - Bokros Lajos nem. Ritkaság. Ezt leszámítva szó sincs arról, hogy népnyúzó nagytőkés volna. Soha nem is állította, hogy szigorú elvi, morális alapokon nyugvó kapitalista, soha nem ellenezte filozófiai alapon az állami újraelosztást, csupán a hatékony és célzott támogatást részesíti előnyben az általános ingyenességgel szemben. Vicces, hogy sokak szerint pusztán attól ő a Neoliberális Fenevad, hogy ki tudja számítani, mire jut pénz és mire nem, és nem mondja azt, hogy minden megoldódik magától, és különben sem lesz gázáremelés.

Másodszor: legyen tekintélye az országot finanszírozó befektetők előtt, legyen iránta bizalom. Bokros esetében ez teljesül. Nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező csődgondnok, több helyre is hívták súlyosan elkúrt költségvetések rendbetételére. Jött, szanált, ment, nem törődött azzal, hogy utána megválasztják-e vagy sem. Nem a hazai lapok nevezték ki szaktekintélynek, a magyar értelmiségtől teljesen független államok hívták be, egyszemélyes felmentő seregként.

Harmadszor: vállalja a feladatot. Bokros ezt is teljesíti. Előfordulhat, hogy van más olyan szakember is, aki az első két feltételnek megfelel, de eszébe sem jutna elfogadni egy miniszterelnöki vagy éppen pénzügyminiszteri felkérést, mert - érthető módon - inkább nem kapna gyomorfekélyt a munkaköri stressztől.

Negyedszer: legyen határozott, gyors, és menjen biztosra, vállalja egy "második Bokros-csomag" végrehajtását. Most erre van szükség. Lehet mondani, hogy Bokros brutális, persze. Csak ne felejtsük el, hogy körülbelül annyi időnk van legalább középtávon finanszírozható államháztartást kialakítani, amennyi ideig a jelenleg rendelkezésre álló hitelkeret biztosítja a magyar állam fizetőképességét. Ez nem sok. Itt nincs idő a lassú, természetes gyógyulást kivárni, azt a lehetőséget már elszalasztottuk. Most műteni kell, akár érzéstelenítés nélkül is, vállalva a kockázatokat és mellékhatásokat. Nem éveink vannak, mint 2002-ben vagy akár még 2006-ban is, hanem csak hónapjaink.

Ötödször: legyen komoly politikai erő a végrehajtó mögött, olyan politikai csoport, amelynek van esélye kellő támogatást adni a program megvalósításához. Nos, Bokros Lajost egyelőre csak a parlamentből kifelé tartó, kisgazdásodó, tisztázatlan belső viszonyokkal teli MDF támogatja, ami annyit jelent, hogy miniszterelnökjelöltségének ötlete gyakorlatilag halva született. Támogathatta volna az SZDSZ is, ők azonban nem tudják, mit tegyenek, mit mondjanak, Fodor Gábor az EP-jelölés után annyit bírt kinyögni, hogy szerinte Bokrosra inkább itthon van szükség, erre válaszul jött a konstruktív bizalmatlansági indítvány terve, amire néhány semmitmondó nyilatkozat volt a reakció. Pedig a két kispárt megengedhette volna magának azt a luxust, hogy nem száll be az ostobasági versenybe, és megállapodik néhány alapvető, programjuk alapján mindegyikük számára elfogadható gazdasági kérdésben, amit aztán következetesen képviselnek: költségvetési fegyelem, az újraelosztás csökkentése, az adórendszer átalakítása úgy, hogy egyenletesebb legyen a terhek elosztása stb. A rendszerváltáskor a két legjelentősebb párt, az akkori MDF és az akkori SZDSZ minden ellentétük dacára meg tudott állapodni azokban a közjogi alapkérdésekben, amelyek az ország működéséhez elengedhetetlenül szükségesek voltak.

A 2000 utáni SZDSZ és MDF erre nem volt képes a gazdasággal kapcsolatban, s így még szimbolikus jelentőségű koalíció sem állt fel Bokros mögött. A nagypártok pedig nem hajlandóak még meggondolni sem az ötletet. A horni, kézi vezérléshez szokott MSZP-n vészhelyzetben át lehetett nyomni a megszorító csomagot. Ma nem lehetne, akkor sem, ha a miniszterelnöknek minden látszat ellenére volna ilyen szándéka. Az őszödi beszéd a lehető legrosszabb következményekkel járt: az MSZP a vereségtől való félelemben egységesen kitart Gyurcsány mögött, aki a párttagságtól és a maradék szavazóktól való félelmében inkább nem piszkál meg semmit sem komolyan.

Bokros Lajos az öt feltételből négyet teljesítene, az ötödiken elbukik. Nagy kár, mert esetleges miniszterelnöksége - függetlenül attól, hogy az MDF milyen megfontolásból állt elő a pártot magát is megosztó elképzeléssel - esély lehetett volna az ország számára.