A hazai gazdaságpolitikai véleményformáló fősodor, amelyet szokás reformgazdaságtannak is nevezni, újra lendületben van. De vajon jó irányba viszi-e az országot?

Ajánlat

Meghasonlott házAntal Dániel írása az EU-ról, Magyarországról és a világgazdasági válságról

Nyissuk ki a kaput!Antal Dániel írása az eurózónáról

Gazdag vagy szegény nemzet-e a magyar?Antal Dániel írása a magyar gazdaság világban betöltött helyéről

OK.hu

A hazai gazdaságpolitikai véleményformáló fősodor, amelyet szokás reformgazdaságtannak is nevezni, újra lendületben van. Sohasem könnyű a fősodorral szemben, de azt gondolom, hogy ha tényleg előre kívánunk lépni, néhány dolgot végig kell gondolnunk. Mindannyian jól ismerjük a rosszul bevert patkószög miatt elveszett ország tantörténetét. A magyar gazdaságpolitikusok mintha irtóznának a részletektől, a patkószögek garmadája hullik ki kritikus időkben.

Csak néhány példa. Az eurócsatlakozás dátumának rossz időben és rossz helyen történt bejelentése, az árfolyamsáv-eltolás 2003-ban. A legendás Bokros-csomag idején kőbe vésett önkormányzati adósságkorlát 1995-ből. A költségvetésből támogatott lakáshitelek rendszerének és a forint teljes konvertibilitásának egyidejű bevezetése, megfejelve a csúszó leértékelés eltörlésével 2001-ben. Vagy a reáladósság-szabály kőbevésése 2008 végéről. E példák mindegyike azt mutatja, hogy a pokolba vezető utak is a legjobb (szakmai) szándékkal vannak kikövezve, "csak" a patkószög nincs rendesen beverve. De kezdjük a szélesebb összefüggésekkel.

A lemaradó éllovas

A gazdaságpolitikai programok gyártói nem veszik figyelembe a hazai gazdaság sajátosságait. A gazdaságpolitika mint alkalmazott tudomány sokban hasonlatos az orvosláshoz. Az orvoslásnak is vannak "egzakt" fogódzói (anatómia, biokémia), de a konkrét gyógyítás mindig a tapasztalatokon alapul. Ennek oka, hogy az ember szerves rendszer, amely életében is változik, s környezetének változásai is hatnak rá. A gyógymódok hatásossága soktényezős feltételrendszertől függ. A "mindenre Kalmopyrint" gyakorlat nem túl szofisztikált gyógymód, mint ahogy a "mindenre antibiotikumot" terápia sem az. Érdemes volna megvitatni a beteg mostani állapotát, beleértve annak "kórtörténetét". Ez utóbbi vonatkozásában megfogalmazom azt a hipotézist, hogy az "éllovas és sereghajtó" szindróma egységként kezelendő. Világosabban: amiért éllovasok voltunk, azért vagyunk most sereghajtók. (1)

Alapvető probléma, hogy nem ismertük fel: az EU-csatlakozás - a közösség minden belső baja ellenére - valódi, bár több emberöltőre elhúzódó felzárkózási lehetőséget kínált. Észre kellett volna venni, hogy a gazdaságpolitikának a reálkonvergencia (felzárkózás) és a nominális konvergencia (az új klub szabályainak elfogadása) konfliktusának kezelésére kellett volna, kellene koncentrálnia. Mert ez valódi, drámai konfliktus. Az inflációs követelmények betartása konfliktusban van a Balassa-Samuelson hatásként ismert jelenséggel (2), a fiskális követelményeké az EU-források felszívásával és az 1980-as évek végétől kialakuló duális gazdasági szerkezettel. Néha az az érzése az embernek, hogy a hazai film- és színházművészet többet tud a magyar gazdaságról, mint a közgazdászok és gazdaságpolitikusok hangadó része. A rendszerváltás után követett gazdaságpolitika zsákutcás jellegét és következményeit Zsótér Dürrenmatt drámáját felhasználva (Az öreg hölgy látogatása) brutális őszinteséggel mutatja be. Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiája, Mundruczó Delta című filmje vagy éppen a Rokonok Szabó-féle változata világosabban jelzik a hazai gazdaság szerkezeti gyengeségeit, a lemaradás okait, mint számos veretes elemzés. Ugyanez igaz a Rudolf Péter rendezte Üvegtigris-re, amelynek szeretnivaló, lökött, esendő figurái lehetnének akár a magyar reálgazdaság metaforái is. Nos, lehet azt mondani némi képzavarral, hogy a magyar gazdaság pannon pumaként dübörög, de az már kevésbé hiteles, ha utána olyan programmal állunk elő, amely az üvegtigrist szeretné nagy ugrásra bírni.

Mi is a gazdasági rendszerváltás fő tartalma és eredménye? Az 1980-as évek adósságcsapdájából az ország eklektikus gazdaságpolitikával próbált kilábalni. A piaci fundementalizmus (3) által vezérelve létrehoztuk a fejlett piacgazdaság kulisszáit. Eközben leromboltuk a hazai hightech zászlóshajóit. Szimbolikus, hogy a MOM helyén luxuslakópark és bevásárlóközpont, a Gamma és a Medicor maradékában tanácsadócégek és bankok irodái vannak. (A finn Nokia fűrésztelepének helyén annak idején nem bevásárlóközpont épült.) A külföldi működőtőkével létrejött feldolgozóipar enklávészerűen különül el a gazdaságtól, s dicséretesen magas termelékenysége okán foglalkoztatási többletet nem hoz. A politikai átalakulás hevében kárpótoltunk, ezzel megszüntettük a vidéki foglalkoztatás alapjául szolgáló nagyüzemi mezőgazdaságot és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipart. A föld megszűnt elsősorban termelési tényezőként működni, jobbára spekuláció tárgya lett. E rendszerváltó hevület eredménye volt az is, hogy az önkormányzás jogát összekevertük a feladatellátás ésszerű kereteivel. Így született az önkormányzati "magyar modell". E folyamatokat kísérik azok a jól ismert társadalmi jelenségek, amelyek a munkapiacról kiszoruló és oda járulékcsökkentéssel be nem vonható, milliós réteg kialakulását eredményezték. Kialakult persze a gazdasági elit is, amely hivalkodó luxusfogyasztásával, a társadalmi közteherviselésből történő látványos kivonulásával, járadékvadász magatartásával és kioktató magatartásával tűnik ki. A kétségtelenül rossz adóstruktúra őket nem az innovációban, a munkahelyteremtésben, hanem a még nagyobb fogyasztásban gátolja.

A baj az, hogy a mostani reformdiskurzus megint arról szól, hogy ki tud nagyobbat mondani és nem arról, hogy miként lehetne előrevivő, hosszabb távon fenntartható pályára vinni az országot.

A fejlesztő állam

A gazdaságtörténet tanulsága szerint sikeres felzárkózás nem létezik állami szerepvállalás nélkül. Amikor tehát a hazai közgazdasági gondolkodás magáévá tette a közgazdaságtan fejlődő országokbeli változatát, amit a magunk részéről emergonomics (4) nevezünk, akkor lemondott a fejlesztő állam (5) gazdaságpolitikai lehetőségeiről is. Az állami szerepvállalás persze nem csak a felzárkózás szempontjából kulcskérdés. A fejlett országokban is vannak jócskán hívei akadémiai körökben a piacgazdaság egyensúlyi rendszerként történő felfogásának, de azért Marx óta tudható, Keynes óta pedig tudni illik, hogy a kapitalizmus profitkorlátos gazdaság. E profitkorlát oldásában az államnak fontos szerepe van, akár a monetáris, akár a fiskális eszközrendszert nézzük. Amikor állami szerepvállalásról beszélünk, akkor nem feledkezünk meg a kormányzati kudarcok jól ismert jelenségeiről sem. Ahogy a piaci kudarcokat (6) a kormányzati beavatkozás kezeli, úgy a kormányzati kudarcokat a fékek és ellensúlyok finom, szükség esetén a reformok durvább eszközei.

Mit jelentene a fejlesztő állam a magyar gazdaságpolitikában? Erre a kérdésre persze csak szakértők sokasága adhatja meg a választ. Sztárközgazdászok vannak, de sikeres programok mindig kollektív teljesítmények. Magam maradok a kaptafánál, a közpénzügyeknél.

A mai helyzetben szükség van megszorításokra, és nyilván anakronisztikusak az adócsökkentési javaslatok. Egyszerre kérni a gazdag EU-országoktól (egyébként jogos) hozzájárulást szűkebb térségünk válságkezeléséhez, egyúttal adócsökkentést bejelenteni - legalábbis furcsa. Nehéz elképzelni (erről szól az EU-s közös költségvetésének mindenkori osztozkodási vitája), hogy a fejlett országokbeli politikusok otthon el tudják adni a magyar adócsökkentést. Nem mindegy, hogy a megszorítások mennyire átláthatók, ez a társadalmi áldozatvállalás elfogadtatásának minimális feltétele. Látni kellene, hogy kiket terhel és meddig terhel a megszorítás. Ez pedig nem a jelenlegi átláthatatlan rendszer tovább bonyolítását indokolja, hanem válságkezelési különadó bevezetését. A különadó nem feltétlenül csak jövedelemadó lehet. A tűzoltáshoz tartozik, hogy a potenciális tűzgócokhoz érdemes hozzányúlni. Ebben a vonatkozásban a nyugdíjkorhatár-emelés itt és most pótcselekvésnek tűnik. Sokkal fontosabb és érdemibb volna az önkormányzati szektor által hordozott pénzügyi kockázatok kezelése. (7) A cselekvésnek ott sokkal nagyobb a jelentősége, mint a nyugdíjrendszer barkácsolásának. Rendszerszerű megoldásra is szükség van, de nem biztos, hogy egy maximum egyéves felhatalmazással rendelkező kormánynak kell megkísérelnie ezt. Az önkormányzati rendszerben azonban az EU-s források ésszerűbb felhasználásának jobb intézményi feltételeinek megteremtése (önkormányzati garanciaintézmény), az államadóssághoz képest alacsony, de "patkószögnyi" adósság kezelésének és a hivatalok számának jogos csökkentéséhez szervesen hozzátartozó változtatások (önkormányzati kincstár) megvalósítása jogilag lehetséges, közgazdaságilag kívánatos.

Ami a költségvetési kiadások ésszerű csökkentésének hosszú távú feltételeit illeti, évek óta mondjuk a megoldás irányát. (8) Mindenféle kétharmadok nélkül, szívós szakértői munkával már régen el kellett volna kezdeni (most sem késő, és talán még a médiatörvényhez hasonló politikai konszenzus is teremthető volna) egy korszerű közpénzügyi törvény kidolgozását és az államháztartás korszerű menedzselését. Ehelyett a felszínt karcolgató megoldások születtek az év végén. Az ún. takarékossági törvénybe vésett reáladósság-szabály nemcsak életidegen, de a már említett önkormányzati szektor problémáját sem kezeli.

Ésszerű válságkezelésre szükség van. Az azonban több mint bűn, hiba, ha azt hisszük, hogy az a jó az országnak, ami a piacokat megnyugtatja. Az elengedhetetlen (a piacok megnyugtatása) és lehetséges szükséges (felzárkózást eredményező gazdaságpolitika) közötti egyensúly megtalálása a politika művészete. Ebben segíthet, ha a politika és a média a konzíliumon a plasztikai sebészeken kívül meghallgatja az anaszteziológusokat, a belgyógyászokat, a sebészeket és netán a kórboncnokokat is.

Jegyzetek

1 Ezzel kapcsolatos adalékokat l. Reform és rendszerváltás, Rubicon, 2008. 2-3. szám 66-70. o. és Tud-e ugrani az Üvegtigris?, Élet és Irodalom, 2009. március 27. 15-16. o.
2 Erről l. Pénzügy(rendszer)tan (Akadémiai Kiadó, 2008.) című könyvemet.
3 A közgazdaságtanban azt a felfogást nevezik piaci fundamentalistának, amely ott is a piacot erőlteti, ahol az kudarcot vall.
4 Az emerging markets és az economics angol szavakból, a fejlődő országoknak szánt közgazdaságtan.
5 L. pl. a Csáky György által szerkesztett, A látható kéz (Napvilág Kiadó) című kötetet.
6 L. erről Pénzügy(rendszer)tan.
7 L. Pénzügyi kockázatok az önkormányzati rendszerben, www.asz.hu.
8 L. Vigvári András (szerk.): Vissza az alapokhoz! (Új Mandátum Kiadó, 2006.), illetve Az Állami Számvevőszék Közpénzügyi Tézisei, 2007. április, www.asz.hu.