// 2009 // ápr // 29
A Bajnai-kormány programja szerint etikai kódexnek kellene készülnie tanárok számára; a szakszervezet máris tiltakozott az elképzelés ellen. De mi lenne az az eszköz, ami érdemben csökkenthetné a diákok iskolai kiszolgáltatottságát?
Melyik tárgyakat utáltad a legjobban a középiskolában?Jakabics Gáspár a természetudomány oktatásásnak hazai helyzetéről
Isznak, szívnak, cigiznekViczián Zsófia a mentálhigiénés tanterv teljesíthetőségéről
Érdekes részlet húzódik meg a Bajnai-kormány programjaként is szolgáló Válságkezelés és bizalomerősítés című dokumentum végén. A korrupcióellenes intézkedések között ez szerepel: "Országgyűlési határozatot kezdeményezünk a közszférában érvényesítendő etikai kódexek alapelveiről. Ez szabályozná az ajándék elfogadásának rendjét éppen úgy, mint az ügyfelekkel való kapcsolattartást. Az alapelvek nyomán kell majd kialakítani a köztisztviselők, a bírák, a pedagógusok és mások etikai kódexeit."
Ne foglalkozzunk azzal, hogy az utóbbi években egyre ritkulnak a tanároknak adott ajándékok, s a pedagógusnap is kikerült a fontosabb ünnepek közül. Azzal se törődjünk, hogy valóban ez-e a legnagyobb a baja a magyar közoktatásnak és vajon valóban a tanárok-e a korrupció fő résztvevői. Attól, hogy rossz kontextusban vetik fel, még lehet értelmes az etikai kódex ötlete.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete viszont feháborodott, és kiadott egy közleményt. Ebben a kormány kárhoztatásán ("a kormány folytatja bűnbakképző tevékenységét") túl csak a tanárok kiválóságának emlegetése ("a magyarországi közoktatást már régen nem a kormány, hanem a pedagógus és nem pedagógus dolgozók hivatásszeretete és morális tartása tartja életben") olvasható. Pedig érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a valóságban milyen a tanárok morális tartása és valóban szükségtelen lenne-e valamiféle etikai szabályozás (nem mintha egy számonkérhetetlen kódex valódi szabályozás lehetne).
A ma egyébként teljesen mindennaposnak tekinthető tantermi politizálás helyett nézzünk egy sokkal egyértelműbb esetet: a tanár és diákja közötti szexuális kapcsolatot. A jelenlegi törvények szerint a 14 évesnél idősebb személlyel létesített szexuális kapcsolat nem büntetendő, függetlenül attól, hogy egyébként milyen viszonyban állnak egymással a felek.
Ha fény derül egy ilyen iskolai kapcsolatra, természetesen fegyelmi vétségnek tekinthető, és a lebukott tanár el is távolítható az iskolából - de ez ritkán történik meg. Egy iskola sem szereti a botrányt, és nem akarja meghurcoltatásnak kitenni az érintett diákot sem. Jó esetben közös megegyezéssel távozik a tanár, rossz esetben a diákot csapják el. Semmi nem akadályozza meg azonban a tanárt abban, hogy egy másik iskolában keressen állást, és ha új igazgatója nem érdeklődik utána (márpedig nem szokott), akkor tiszta lappal kezdheti újra a barátkozást a fiatalokkal. Az esetek látenciája nagyon nagy, csak töredékük az, amiből ügy lesz, így fogalmunk sem lehet, hogy egy évben hány diákkal kezd viszonyt tanára. De az biztos, hogy nem marginális kérdésről van szó.
Ki az a szülő, aki örömmel látná 15 éves gyerekét valamelyik tanára oldalán? És a szexuális kapcsolat csak egy módja annak, ahogyan egy tanár tartós és súlyos kárt okozhat a diákjának. A tanár-diák viszony ugyanis nem egyenlő felek között jön létre, a diák sok szempontból kiszolgáltatott a tanárának.
Vannak más olyan szakmák is, amelyekben az ügyfelek (hogy a kormányprogram terminológiájával éljünk) hasonlóan sérülékeny helyzetben vannak. Kiszolgáltatottak vagyunk az orvossal szemben, aki a testünkben tehet kárt, az ügyvédünkkel szemben, aki a társadalom felé képviselhet bennünket, és az építőmérnökkel szemben is, aki megmondja, a fejünkre fog-e dőlni a megépítendő ház. Érdekes módon ebben a három szakmában mind a mai napig nagyon erős a szakma védelme, bizonyos tekintetben a céhes hagyományokat folytatják. Kötelező a kamarai tagság, és ehhez kötött a foglalkozás űzése is: Csak hosszabb, szigorúan ellenőrzött tanulóidő után végezheti csak a munkát valaki, függetlenül attól, hogy megvan-e a kívánt iskolai végzettsége (az ügyvédbojtárok és a rezidensek évekig tanulnak a gyakorlatban). Bár a magyar kamarák nem minden esetben viselkednek szakmavédelmi szervként, és gyakran inkább érdekvédelemmel foglalkoznak (ami a szakszervezetek feladata lenne), mégis jelentenek arra némi biztosítékot, hogy a szakma gyakorlásában olyan etikai elvek is érvényesülhessenek, amelyek szigorúbbak a törvények által megszabottaknál.
Hiába van azonban a gyerek ugyanúgy kiszolgáltatva a tanárnak, mint a beteg az orvosnak, efféle szabályokat hiába keresnénk a tanári pályán. Az egyetemen pár órában hallgathat pedagógiaelméletet és pszichológiát, aki tanár akar lenni. Az egy-két hónapos tanítási gyakorlat csak a szaktárgy tanításáról szól, esély sincs arra, hogy ez alatt az idő alatt olyan helyzetek álljanak elő, amelyek valódi etikai kérdéseket vetnek fel.
Hiába mondjuk, hogy legnagyobb kincsünk a gyermek, úgy tűnik, mégsem olyan fontos, mint a testünk, a jogi helyzetünk, vagy akár csak a házunk, kevésbé vagyunk válogatósak abban, hogy kire bízzuk rá. Egy valódi szakmavédelmet megvalósító pedagóguskamara, kötelező tagsággal és szigorú etikai szabályokkal, biztosíthatná, hogy az arra alkalmatlanok ne működhessenek a tanári pályán. Egy valódi, többéves gyakornoki időszak pedig gondoskodhatna arról, hogy a kezdő tanárok ne tapasztalatok nélkül szembesüljenek a pálya nehézségeivel. Nem biztos, hogy ettől csökkenne a korrupció az országban (bár még az is lehet), de biztosan kevesebbeknek lenne rossz emlék az iskola. És ehhez sem egy semmire se jó kódex, sem a szakszervezetek önfényezése nem visz közelebb.
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
354 Ágica63 2010. 05. 14. 17:27
Kedves aristoteles!Ez már nekem is eszembe jutott.Főleg akkor, mikor sok lelkileg sérült gyermekkel van dolgom pályám során.Nekem a "pedagógusság" mellett pszichológusnak is kell lennem, hogy helyén kezeljem a dolgokat...Nem ragozom.A korrupció meg kimerül annyiban, hogy néhány /10 évenként egy/ szülő megköszöni a munkámat virággal vagy desszerttel.Ebbe valószínű belepusztul az ország,ha nem írunk etikai kódexet.Pedagógusnap? Már jókívánságra sem futja a nebulóktól nem ajándékra. Pedig egy köszönöm nem kerül semmibe. Jogos lenne, ha nem én vinném a dolgozatokhoz a fénymásoló papírt.A komoly etikai vétségek meg minden iskolában kiderülnek és méltó büntetéssel járnak.Ja, hogy nem minden igazgató hülye és nem csinál belőle TV műsort...A tanári munka megbecsülése pedig a szülők hozzáállásától is nagyban függ.Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs gyengébb képességű tanár, de minden orvos kiváló, minden ügyvéd pert nyer? És hol a gyerek? Akar tanulni vagy nem? "A diák azt hiszi, hogy nehéz a munkája, pedig ő a kocsi a tanár pedig a ló" mondta Petőfi./Bocs,ha tévedek/Hát ennyi.Nekem akkor írjanak etikai kódexet, ha mindenki minden szabályt és előírást betart.Addig a tanár is ember.Ha hibázik, vállalja a felelősséget, mint mindenki más.353 aristoteles 2010. 04. 29. 13:33
Amikor a cikk címét olvastam, arra gondoltam, ami már régóta motoszkál bennem. Az orvos és a jogász igen, a tanár miért nem?352 Promontor 2010. 04. 29. 12:28
Nem azért veszített presztízséből a tanári munka, mert a tanári pályára beáramlottak a nők - egy durva himsoviniszta felfogás, és nem is igaz. A dolog úgy áll, hogy miután a tanári munka társadalmi megbecsültsége csökkent, ennek következtében az anyagi dotálása lényegesen kevesebb lett, mint a legtöbb szakmáé. Így a férfiak számára a nagyon kevés fizetés miatt már nem vonzó, nem is lehetett az, hiszen még ma is hagyományosan a férfi a családfenntartó.351 Aniita83 2010. 04. 24. 14:11
Hát igen,nem ártana egy etikai kódex tanároknak...pl. hogy ne pofára osztályozzanak,és ne találomra írják rá a jegyeket a dolgozatokra stb...persze a Bajnai féle terveket mindenki leszólta,hisz a sok marha nem látja át, hogy a gazdasági nehézségekből egyetlenegy úton lehet kijönni:valahonnan el kell venni a pénzt...de jön majd egy "fantasztikus"kormány,amikor majd mindenki szívja a fogát, hogy be..opta az adócsökkentést,és a sok nyilvánvaló hazugságot..nesze nektek...azért csak menjetek ikszelni marhák...350 Gabe 2010. 04. 21. 21:56
Kedves százalékszámolgató,aki ismered a statisztikák hatalmát..349 richking 2010. 04. 21. 17:17
Az, hogy a régen megbecsült szakmák (pl. tanári) már nem bírnak olyan magas szakmai elismeréssel, egyszerű szociológiai magyarázata van. Ahogy a nők tömkelege áramlik az adott területre, a munkakör folyamatosan veszít presztizséből, mert a női munkaerőt nem tartják annyira hasznosnak, így kevesebb bért is kapnak. Így az adott munka már nem oolyan vonzó a férfiak számára. Megfigyelhető, hogy a tanárok többsége, főként ált. iskolai tanárokra gondolok, 70-80%a nő, így az ápolók, háziorvosok, asszisztensek stb. Ez az oka, hogy bizonyos munkakörök már nem annyira vonzóak a férfiak számára, így a nők töltik be, kevesebb bér is tartozik hozzá. De ez már komolyabban belegyűrűzik egy társadalmi vonatkozásba..348 mpolgar 2010. 04. 16. 17:36
347 mpolgar 2010. 04. 16. 17:19
346 Liza52 2010. 04. 15. 21:11
Csak a pedagógusokra igaz itt Mo.-on az "elfáradt, megalázott réteg" jelző ...?? Ezt az egoizmust, cinizmust ... !!!!!!345 Gabe 2010. 04. 14. 11:37
Tudom, butának néztek és sajnálni fogtok amiért ezt írom, de nem érdekel...Kedves Juhaszvik és Mpolgár! Korábban már magam is írtam arról, amire Mpolgár célzott egy félmondatban: hogy ti. az a réteg, amelyiknek az egykulcsos SZJA-val több marad a zsebé...
Hoffmann Rózsa az életre tanít (68)calvus: azért azt látni kell hogy Europában két fő irányvonal van! 1. A Német és északi népek gazdaságpolitikája akik felelősen gazdálkodnak és náluk a gazdasági válság elég eny...
A görög euró csúnya vége (33)Kedves Árvanyuszi [1269]! Azt hittem, az ilyen hozzászólásokon már túl vagyunk. 1.) A tanárokkal kapcsolatban általánosít: nem igaz (természetesen nem igaz), hogy nem érdekli ő...
Tanárok: akikre egy kaktuszt sem bíznánk (1260)Havazik. Gyönyörű...és milyen drága ez a mínusz 16 fok. De február van, s régen azzal vigasztalt anyám: január...február...itt a nyár. jó lenne valami vidám lelkesítő érzés......
Orbán mellett, Orbán ellen (81)Dolgoztam a szakoktatásban. Jelenleg egészen más területen oktatok. A szakképzés jelenleg egy gyerekmegörző. Azért, hogy a srácok nehogy verekedni, lopni, vagy kábítózni járjanak. ...
Gyerekek a futószalagon: köznevelés és szakképzés (110)