Nemrégiben Magyar Koalíció néven sikeresen bejegyezték az immár ötödik magyar pártot a Vajdaságban. Hozzájárul-e mindez ahhoz, hogy a vajdasági magyarok úgy érezzék, maguk alakítják sorsukat?

Ajánlat

A zavarkeltés vélelmeLosoncz Alpár Sólyom László elutasított vajdasági magánlátogatásáról március 15.-én

A be nem avatkozásLosoncz Alpár a vajdasági autonómiáról és a be nem avatkozás elvéről

OK.hu

Ismerem a mindennapi ember neheztelését a pártosodással kapcsolatban, és a mélységes szkepszist, amely a kisebbségi politikai eliteket övezi, hol jogosan, hol jogtalanul. A média is kétkedve fogadta az új pártalakulatot, kiemelve, hogy szóródik a kisebbségi politika hatóereje. Hiszen a kisebbségi politika ereje kisebb lesz, amennyiben a többségi politikai elit különféle politikai csoportosulásokkal alkudozhat, hovatovább, könnyen meg is oszthatja őket. Ráadásul az újonnani párt ugyanazt a nevet viseli, amellyel a korábban szövetségre lépett három magyar párt (VMSZ, VMDP, VMDK) korteskedett. Mindez zavarokat is kelthet tehát. Az eddig létező pártok tudomásul vették a helyzet változását, legalábbis abban az értelemben, hogy "hát ahol demokrácia van, ott demokrácia van, mit lehet tenni". Mindenesetre az aránytalanság szembeszökő: amennyiben összehasonlítjuk a vajdasági szituációt az egyéb kisebbségi magyar politikai porondokkal, feltűnik, hogy a háromszázezres lélekszámú vajdasági magyarság sokkal több párttal rendelkezik, mint a kisebbségi sorban élő magyarok másutt.

A politológia hemzseg a tanulmányoktól, amelyek a népességszám és a pártok száma közötti mennyiségi-racionális összefüggéseket tolmácsolják. Mégsem követem ezeket az okfejtéseket. E tanulmányokból nem vetül fény a kisebbségi pártok helyzetére, amelyet erőteljesen meghatároz a többségi pártok mozgásrendje. A többségi pártok árnyékában munkálkodó vajdasági magyar pártok nem klasszikus pártok, de a sokszor bekebelező szándékú szerbiai pártok sem azok. Inkább afféle tranzíciós üzemek, érdekkövető manufaktúrák. E tény figyelembe vétele nélkül semmit sem értünk meg.

A vajdasági magyar pártok száma ugyanis nem ok, hanem következmény. E szám tükrözi az elmúlt kor szerbiai történelmét, a kisebbségi magyarok megkapaszkodási kísérleteit az átmenet baljós folyamataiban, sodródását a hatalomelosztásokban, a kisebbségi politikai, gazdasági elitek helykeresését, és nem utolsósorban alárendeltségét a többségi politikai színtérnek. Aki szekerének a rúdján ülsz, annak a nótáját fújod: minden kisebbségi párt kényszerpályája ez. Mindenesetre nem hiszem, hogy üdvös lett volna, ha egyetlen párt égisze alatt éltük volna át az elmúlt időszakot: híján lettünk volna az uralkodó áramlatot illető bírálatnak, és az ebből fakadó többtávlatúságnak. Amúgy a nálunk boldogabbnak tűnő kisebbségi vidékeken is kétesnek bizonyult az egypárti kisebbségi politika. Nem azt mondom, hogy ami van, mármint a vajdasági magyar pártok száma ,maga a megtestesült ésszerűség, még kevésbé gondolom, hogy e pártok között lévő erőviszonyok valamilyen isteni igazságszolgáltatás kifejeződését jelentik, csak azt, hogy mindez: adottság.
 
Rövid emlékeztető: 1990-ben alakult az első vajdasági magyar szövetség, a VMDK, amely nem pártnak, hanem érdekvédelmi csoportosulásnak nevezte magát. A kezdeti - figyelemreméltó és azóta meg nem ismételt - választási sikerek után a valamikor kompaktnak nevezett szövetséget azonban csakhamar kikezdte a félháborús kontextusban szövődő érdekkonfliktusok sokasága, a Magyarországról érkező pénzeszközök elosztási módozata, az ebből keletkező botránysorozat, az elsődleges tőkefelhalmozásból adódó érdekellentétek. Néhány év múlva létrejött a VMSZ, méghozzá budapesti bábáskodással, ugyanis az akkor regnáló magyar politika úgy gondolta, hogy érdemes befektetni egy olyan pártba, amely kooperatívabb és megbízhatóbb partner lesz a magyarországi elitek számára. Aztán az érdekdivergencia tovább feszítette a megmaradt VMDK-t, s 1997-ben bírósági határozatnak kellett véget vetnie a konfliktusoknak, aminek eredményeként a VMDK további két részre szakadt.

Közben a létező pártok között maximálisan kiéleződtek a viszonyok: a VMDP például az uralkodó rezsimmel való technikai koalíciónak nevezte, hogy a VMSZ szerepvállalását a milosevicsi kor politikai színterén, az akkori helyi önkormányzatban, Szabadkán. A kisebbségi pártok közötti viszony egyáltalán nem hasonlított a demokratikus versengés mintáihoz, ellenkezőleg: a morális feljelentés praxisának bélyegét viselte magán. A szituáció szinte semmit sem változott 2000, azaz a politikai fordulat után sem. A VMSZ ezúttal a demokratikusnak mondott politikai erők kormányában vett részt, méghozzá ismételten a többi párt éles kritikájának kereszttűzében. Ahogy múlt azonban az idő, egyre világosabbá vált, hogy a vajdasági magyar politizálás kátyúba került és egyetlenegy párt - beleértve itt a legerősebb VMSZ-t is - sem képes arra, hogy több szavazót mozgósítson. Majd hosszú idő után a vajdasági magyar pártok egybetömörültek, innen a már említett Magyar Koalició, a három párt szövetsége, amely magyarajkú elnökjelöltet is támogatott szerbiai szinten.

Egy mélyebb értelmű mexikói közmondás szerint: hosszú az út a pohártól az ajakig. A vajdasági magyarokra érvényes ez, úgy tűnik, hogy a pohár már sokszor volt a kezünkben, mégsem sikerült az ajakhoz emelni. A múlt század hatvanas éveiben ott volt a szabad utazás, a nyugati cikkek élvezete, a másokhoz képest legalábbis tágabb szabadságkörök. Aztán következtek a kilencvenes évek, félszázezernyivel kisebb lett a lélekszám, a kulturális infrastuktúra megrendült, egyes magyarországi szociológusok kimondták a halálos ítéletet a vajdasági magyar kultúra felett. De a harmadik évezredben mintha megváltozott volna a konstelláció: Szerbiában kisebbségi törvényt hoztak, a kisebbségi autonómiát sem átkozták már, mint korábban, kisebbségi nemzeti tanácsok jöttek létre, meghatározott jogokkal. A történelem hatalmával szembeni tehetetlenség érzése azonban nem szűnt meg. És pontosan ez az oka a vajdasági magyar politikai pártok többletének.

Vagyis, azt hiszem, hogy másodrendű kérdésnek bizonyul, hogy hány kisebbségi pártot számlálunk, az a lényeg, hogy milyen történelmi teljesítményt nyújtanak egy kétségkívül nehéz helyzetben. Nevezetesen, hogy eme pártoknak eleddig nem sikerült olyan szituációt kialakítaniuk, miszerint a vajdasági magyarok úgy éreznék, kisebbségi sorban ugyan, de tevőlegesen alakítják saját sorsukat, azaz, hogy alanyai saját életüknek.