Új közhivatal felállítása szerepel a kormány - elődjétől örökölt - tervei között. Vajon lenne-e esélye egy új, hatvanfős szervezetnek arra, hogy felszámolja a visszaéléseket?

Ajánlat

Pénzes bőröndök, hajléktalanokMong Attila írása a Siemens korrupciós ügyeiről

Jelentés KadhafinakMong Attila írása a hazai korrupcióról és a hivatalos álláspontról

OK.hu

A Gyurcsány-kormány utolsó ülésén állítólag elfogadta a különféle antikorrupciós törvénytervezeteket, bár az Országgyűlésnek, úgy tűnik, nem nyújtotta be azokat, így tartalmukat a nyilvánosság ma még nem ismerheti. Annyit tudni lehet, hogy a szakmai szervezetek által sokat kritizált javaslatcsomag a kissé orwelli hangzású Közérdekvédelmi Hivatal felállítását helyezi a középpontba, illetve a halvaszületett lobbitörvénybe próbál életet lehelni.

Az antikorrupciós erőfeszítések egy részét a civil szervezetek és a befektetők érdekvédelmi szervezetei üdvözölték, hiszen néhány javaslatuk - az anonim bejelentés lehetőségének a megteremtése, az egycsatornás vizsgálati rendszer - megvalósulni látszanak. Az (előző) kormány javaslatai azonban nem a rosszul működő intézményeket akarják megjavítani, és nem a korrupció káros hatását akarják orvosolni, hanem új papírtigrissel és pénzbírságokkal próbálják az ilyen üzleti magatartás haszonélvezőit elrettenteni. Nem fognak sikerrel járni.

A korrupció fogalma azt jelenti, hogy egy közhivatalban, egy vállalatban vagy egy közintézményben a döntéshozatali lánc megsérült, és ezért jogszerűtlen, etikátlan vagy a tulajdonosok, illetve az adófizetők szempontjából irracionális döntést hoznak. A korrupció eredményeként valamit drágábban vagy rosszabbul oldanak meg. Az is lehet, hogy egy kevésbé rászorult haszonélvező kap meg egy jobban rászoruló helyett valamilyen közszolgáltatást, mondjuk, egy várólistás orvosi ellátást. A korrupció káros hatásait a megelőzéssel, illetve a korrupt folyamat rekonstrukciójával és megjavításával lehet orvosolni; a büntetőjogi szankció vagy a most tervezett közérdekvédelmi bírság legfeljebb elrettentheti a korrupt gyakorlatot folytató személyeket az ismétléstől. Ismerve a hazai korrupció tétjeinek nagyságát, talán ez is csupán jámbor óhaj.

A korrupció elleni szervezett küzdelemnek nem lehet egyedüli célja, hogy lebuktassa azt az orvost, aki kivételez egy tehetős beteggel; hogy megbüntesse azt a közhivatalnokot, aki a szomszédok kárára ad ki egy szabálytalan építési vagy üzemeltetési engedélyt vagy azt a személyt, aki egy állami vállalatnál addig manipulálja a közbeszerzés folyamatát, amíg a drágább vagy silányabb beszállító nyeri el a tendert. Attól fogunk jobban élni, ha az ilyen ügyeket felderítjük, a jobban rászoruló beteget becsületes orvos elé visszük, a szabálytalan engedélyt visszavonjuk, és az olcsóbb beszállítónak visszaadjuk a jogos piacát, a drágábbtól pedig visszaszerezzük a meg nem érdemelt pénzt. Sajnos a kormányzati antikorrupciós csomag vajmi keveset ér ilyen szempontból.

A kormány által felállítani tervezett Közérdekvédelmi Hivatal - függetlenül a közérdeket védő rendőrségtől, az ügyészségektől, az Állami Számvevőszéktől, a Közbeszerzések Döntőbizottságától, a Gazdasági Versenyhivataltól, az Egészségbiztosítási Felügyelettől, a még megmaradt árszabályozó hatóságoktól, a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól, az önkormányzatok és állami vállalatok belső ellenőreitől - vizsgál, szankcionál, ellenőriz. Eljárása azonban nem szolgál arra, hogy a korrumpált folyamatot az érintett közhivatalban, vállalatnál vagy intézménynél kijavítsák, illetve a megfelelő szankciókat az erre feljogosított szervek kiszabják: hogy a bíróság érvénytelenítsen egy csalárd szerződést; az árszabályozó hatóságok húzzák ki az indokolatlan árdrágító elemeket a villany-, gáz-, postai vagy vasúti számláról; hogy a Döntőbizottság újra lefolytathassa a közbeszerzéseket. Aligha fogja a közérdekvédelmisek eljárása segíteni azt, hogy a rendőrség, az ügyészség és a bíróság hatékonyan szankcionálja a büntetőjogilag is megítélhető korrupciót. Márpedig a köztársaságnak ezek az intézményei együttesen, nem egy új hatvanfős hivatalba szigetelve testesítik meg a közérdeket - az új hivatalnak nem csak a neve, hanem a kizárólagosságot tükröző szemlélete is aggasztó. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és néhány más szakértő is azt javasolta, hogyha már létrehoznak egy új szervezetet, annak a feladata "a közérdekű bejelentő védelmének biztosítása, szakmai segítség biztosítása, képzés és az átláthatóság növelése le(het)ne". A Transparency International korrupcióellenes civil szervezet szerint "a nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy amennyiben egy államban a nyomozó szervek és az igazságszolgáltatási rendszer megfelelően működik, nincs szükség újabb hivatal létrehozására. A Közérdekvédelmi Hivatal kialakítása és vizsgálati jogkörrel való felruházása arra enged következtetni, hogy a hazai rendszer nem működik hatékonyan. Ebben az esetben elsősorban a működési zavarok okainak feltárására, majd orvoslására lenne szükség. A jelenlegi intézményrendszer erősítése a rendszer működőképességének biztosításához elengedhetetlen".

A korrupció többnyire fehér galléros tevékenység, amiben nagyon sok, sőt, talán minden állampolgár érintett, és ahol az etikátlan előnyszerzésnek hatalmas tapasztalata és rafinériája alakult ki a magyar gazdaságban és társadalomban. A korrupció elleni küzdelem szükségképpen hasonló intellektuális erőfeszítést igényel az elrettentés egyszerű jogi eszköze helyett. Úgy tűnik, hogy a jogalkotásban részt vevő köztisztviselőkön nagy nyomás volt, hogy sok terméketlen bizottsági ülés után alkossanak végre valamit.  Részkérdésekben még a munkájukat ért kritikát is elfogadták, például látszik, hogy komolyan vették a kritikusok véleményét a közérdekű bejelentők anonimitásának védelméről. De ezen a pontos is a többet erővel, mint ésszel logikáját alkalmazva, a valódi anonimitás biztosítása helyett bírságokkal próbálják elrettenteni a korrupt hatalmasságokat a bejelentés megbosszulásától. Ahol a tétek nagyok, ez aligha lesz elég, az eddig el nem végzett munkát azonban nem lehet egy sebtében megírt törvénycsomaggal helyettesíteni: a valóban hatásos antikorrupciós intézmények és jogi folyamatok kialakításához ugyanis fel kellene dolgozni az eddig ismertté vált tipikus korrumpálódási folyamatokat és modellezni kellene, hogy a jogalkotó által előkészített normaszöveg miként változtatná meg ezeknek a lefutását.

A szakmai civil szervezetek éppúgy, mint a Versenyképességi Kerekasztal, illetve a hazai tulajdonú és külföldi tulajdonú gazdasági érdekvédelmi szervezetek sokszor kifejezték érdekeltségüket az ilyen valódi antikorrupciós jogalkotás támogatására - eddig hiába.  Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium előterjesztései szemérmesen hallgatnak az életszerű korrupciós tapasztalatokról és példákról, így viszont nem tudnak nyíltan és őszintén konzultálni olyan emberekkel, akik részesei, elszenvedői, tanúi voltak korrupt folyamatoknak, vagyis ténylegesen segíteni tudnának. Egy őszinte és szakszerű törvénycsomag helyett egy hivatal felállítása aligha ront vagy javít a helyzeten - viszont a következő számonkéréskor könnyű lesz vele elvitetni a balhét.