Magyarországon olyan pártlistás választási rendszer van érvényben, amely az Országgyűlésben már képviselettel rendelkező pártoknak kedvez. Mit tehetünk az Európai Unió magyarországi lakosaiként, ha az Európai Parlament kisebb frakcióiban szeretnénk hallatni a hangunkat? 

Ajánlat

Mit kezdjünk a kopogtatócédulával?Nádori Péter írása a nyolcmillió kopogtatócéduláról és a kukáról

OK.hu

Az európai parlamenti választások tétje összeurópai, de minden tagállam meglehetős nagy szabadságot kap a helyi lebonyolításban. Választási rendszerünk a magyar parlamenti pártoknak kedvez a verseny csökkentésében és a választások igazi tétjének elfedésében is; nem csoda, ha az egyébként másra való európai választás a magyar politikusok egy nagymintás közvéleménykutatásnak, a hazai választások főpróbájának, vagy belpolitikai nyomásgyakorlási eszköznek használják. Az Európai Unió magyarországi lakosai kapják a lehető legkisebb választási szabadságot az Európai Parlamenti választásokon.

A legfontosabb európai előírás az európai parlamenti választások helyi lebonyolításával kapcsolatban, hogy az alkalmazott módszer nem épülhet az egyéni választói körzetekre, és az esetleges szavazókörzetekre osztás esetén is a politikai preferenciákat arányosan kifejező rendszert kell használni.  Az arányos választási rendszer lehetne az úgynevezett SPV-módszer is. Ha a magyar parlament ezt a módszert fogadta volna el, akkor az ír, ulsteri és máltai választókhoz hasonlóan a különböző jelöltekhez egy-egy számot tehetnénk, hogy mennyire szeretnénk őket a parlamentben látni. Ez a rendszer adná a választóknak a legnagyobb szabadságot, és ez alkalmas a legjobban a szélsőséges, megosztó jelöltek kizárására. A választók akár különböző pártokhoz tartozó jelöltekre is adhatják a voksukat, és azt is kifejezhetik, hogy kit mennyire akarnak támogatni. A pártok által előre gyártott menü helyett a Fidesz-hívek is kiválaszthatnák a kedvenc saját jelöltjüket, de az MSZP-választók is támogathatnának mondjuk egy szabad demokratát. A magyar pártok azonban ezt a rendszert elvetették, még abban a formában is, hogy a választók csak egy adott párt jelöltjei között jelölhessenek ki rangsort, vagyis hogy a pártközpont helyett maguk állítsák össze a pártlista helyezéseit.

Magyarországon ezzel szemben egy olyan pártlistás módszert vezettek be, amely a töredékszavazatok d'Hondt módszerével történő elosztásával a nagy pártoknak kedvez, szemben a Dániában, Lettországban, Németországban, Svédországban alkalmazott, arányosabb Sainte-Lague töredékszámítási módszerrel. A politikai versenyt tovább csökkentették azzal, hogy Magyarország a megengedett legmagasabb, 5 százalékos bejutási küszöböt alkalmazza, amely lehetővé teszi, hogy kisebb politikai csoportosulások ne szerezzenek mandátumot annyi szavazattal, ami már egy nagypártnak ehhez elég. (A nagyon kis pártok elvesző szavazatai és a Magyarországra jutó 22 hely miatt ugyanis körülbelül 4,5 százaléknyi szavazó támogatása kell egy képviselői hely megszerzéséhez). A demokratikus politikai versengésnek ezt a belépési küszöbét igen nehéz megmagyarázni: a nemzeti választásokon azért alkalmazzák, hogy a parlamenti támogatásra szoruló kormányok mögött ne legyenek túlzottan instabil és túlzottan partikuláris, nem nemzeti érdeket reprezentáló szerveztek. Mivel az Európai Parlament nem választ kormányt és összetétele nagyon heterogén, az ötszázalékos küszöbnek csak annyi értelme van, hogy az új vagy kisebb politikai csoportosulások ne tudjanak megkapaszkodni a politikai rendszerben.

Magyarországon a választási rendszer nem teszi lehetővé, hogy olyan, egy ügyet képviselő, vagy karizmatikus egyéni jelöltek, mint a cseh Jana Bobosikova mandátumot szerezzenek, hiszen csak azok tudnak indulni a választáson, akik pártként, teljes listával, megfelelő számú kopogatócédulával felszerelkezve jelentkeznek az Országos Választási Irodánál. Ha mondjuk a hazai autósok elég nagy számban úgy gondolnák, hogy közismert érdekvédőjüket ügyeik hatásos képviselete érdekében az európai parlamentbe szeretnék küldeni, ehhez valamelyik párttal kellene megegyezniük, vagyis pártatlanságukat kellene feladniuk. (Persze hasonló a helyzet az állatvédőkkel, vagy más, egyedi ügyet képviselő szervezettel is). Szemben az önkormányzati vagy parlamenti választásokkal, a magyarországi európai parlamenti választásokon független jelöltek sem indulhatnak.

Kenneth Arrow Nobel-díjat kapott azért, hogy bebizonyította: olyan értelemben tökéletes választási rendszert matematikailag sem lehet megalkotni, amely képes a választói preferenciák teljes sorbanrendezésére, a választás lebonyolításának sorrendi lépései nem befolyásolják a végeredményt (gondoljunk csak a hazai nemzeti választások első-második fordulós koalíciós taktikázásaira); ha az egyes választó valakit a parlamentben szeretne látni, vagy pont azt szeretné, hogy ne legyen ott, akkor ez a véleménye biztosan ugyanolyan előjellel legyen kifejezhető a szavazólapon, és nincsen diktátori felhatalmazású szavazó sem. A legtöbb választási rendszer azért nem tudja az emberek akaratát pontosan visszaadni, mert nem teszi lehetővé, hogy a választók minden jelöltről véleményt formáljanak - mondjuk, hogy támogassák az MDF listáját, de egyben beleszólhassanak az MSZP részeredményébe is. A legtöbb tagország ezzel együtt sokkal szélesebb körben igyekszik a választópolgárok véleményét figyelembe venni: vagy megengedi, hogy a választók az egyes pártlistákon megerősítsenek és gyengítsenek egyes jelölteket; vagy a tényleges arányosság elvének megfelelően a kisebb támogatottságú jelölteket is beengedi a parlamentbe; esetleg megkönnyíti a nemzeti politikai pártkötődéssel nem rendelkező jelöltek indulását is.

Hiába állítják azt a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ és az MDF képviselői, hogy a nemzeti ügyekben képesek voltak Brüsszelben és Strasbourgban összefogni. Mivel a magyar választási rendszer az Országgyűlésben képviselettel rendelkező, nagyobb támogatottságú pártoknak kedvez, a Magyarországon élő uniós választópolgárok (hiszen ezen a választáson a nálunk élő, más EU tagállamok polgárai is velünk szavaznak) jóval kisebb eséllyel szerezhetnek képviseletet az Európai Parlament kisebb frakcióiban. Magyarországot a jelenlegi parlamentben nem képviseli senki a zöldek, a szocialistáktól balra állók, a nacionalisták, a néppárttól jobbra állók és a függetlenek táborában sem, itt csak az RMDSZ-szel szemben induló Tőkés László ül magyarként.

Ahhoz, hogy mi, magyarok, komolyabban vehessük az Európai Parlamenti választásokat, egy jobb, a választók döntési szabadságát nagyobb mértékben támogató választási törvényre volna szükségünk, így eszi-nem-eszi-nem-kap-mást alapon olyan sorrendben és azokat a politikusokat küldhetjük Strasbourgban és Brüsszelbe, akiket a magyar pártközpontok oda valónak, vagy éppen a hazai politikai életből oda száműzendőnek tartanak. Már az is látható, hogy a parlamenti pártok nem arról beszélnek, hogy mit akarnak csinálni az Európai Parlamentben, hanem a június 7.-én tartott választást az országos választások előtti bemelegítésnek fogják tekinteni. Ezzel együtt egy plusz három új szervezet meg fogja próbálni az ötszázalékos küszöb átlépését. A Jobbik arra kér felhatalmazást, hogy euroszkeptikus álláspontjának megfelelően belülről lazítsa az Uniót. (Az ő és a választóik szempontjából is majdnem közömbös, hogy még nem döntötték el, ezt valamelyik nacionalista frakcióban vagy a függetlenek között tegyék). Három kisebb párt támogatásával pedig teljesebbé tehetjük képviseletünket az Európai Parlamentben: küldhetünk munkáspárti jelölteket a szocialistáktól balra, elküldhetik a másként politizálókat a zöld frakcióba, vagy a szlovákiai és romániai magyar kisebbségéhez hasonló képviseletet adhatnak a hazai cigányságnak - legalább az Európai Parlamentben.