// 2009 // jún // 15
Tíz év múlva a ma 25-35 közötti réteg fogja adni az értelmiség gerincét, ők fognak tanácsokat adni a politikai elitnek, s rajtuk múlik majd, hogy sikeres ország lesz-e Magyarország. Milyen jövőt vetít előre a mai egyetemisták egy részének szemlélete?
Tudásalapú gazdaság, tudás nélkülTallián Miklós írása a profitképes tudásalap létrejöttéről és a magyar versenyképességről
"Idén is általános bölcsészet szakra jelentkezett a legtöbb diák, szám szerint 8567, a következő legnépszerűbb szak a marxizmus-leninizmus 5644 jelentkezővel. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium jövőre a keretszámok emelését tervezi, hiszen, ahogyan azt a miniszter is kifejtette internetes naplójában (ún. weblog), a társadalmi igazságosság és szolidaritás megengedhetetlen mértékben sérül, ha az érdeklődő fiatalok nem kaphatják meg ezeket a kiemelkedően fontos képzéseket. A miniszter egyúttal plusz százmilliárd forintos keretet biztosított a Nemzeti Bölcsészeti Intézet létszámemeléséhez."
"Bezárt a Suzuki-, az Audi-, a Mercedes- és az Opel-gyár, valamint szinte az összes többi multinacionális cég leépítette hazánkba telepített gyártókapacitását, és felszámolták a logisztikai és ügyfélszolgálati központokat is. A hazai ipar szereplői ugyanígy tettek, többen közülük Szlovákiába vagy Csehországba költöztették a termelést. Egy magát megnevezni nem kívánó menedzser elmondta, hogy ezekre a lépésekre azért volt szükség, mert nem találnak egy olyan munkavállalót sem, aki képes üzemeltetni egy présgépet, miután a képzések megszűntek, a korábbi alkalmazottak pedig 37 évesen nyugdíjba mentek. Így még akkor sem éri meg fenntartani a cégeket, ha az exportbevételek euróban keletkeznek, és a folyamatosan gyengülő forint miatt bérköltségek jelentősen csökkennek."
Két MTI-hírt olvashattak 2019 májusából. Elsőre nyilván túlzónak tűnnek. De javaslom mindenkinek, menjen el a lassan Budapest címerére kerülő négyes metró építkezésének bármelyik pontjára, és keressen védősisakos, overallos, szerszámokkal ügyködő munkásokat, és döbbenjen rá, hogy sok ilyen csoportban a közös nyelv a német vagy az angol. Ebből két lehetséges következtetés adódik: vagy azért nincs magyar munkavállaló, mert senkinek nem éri meg metróépítésen dolgozni, vagy azért, mert nincs helyben kellő szakértelem bizonyos feladatok elvégzéséhez, ezért a környező országokból kell importálni.
És akkor még csak az alagútfúrásról beszéltünk, az ennél magasabb hozzáadott értéket, innovációt kívánó iparágakról nem. A világpiacon komoly részesedést szerző, minőségi, új ötletekre épülő húzóágazatok kialakításához ugyanis szükséges, de nem elégséges feltétel a megfelelő szakképzésű munkaerő. Szükség van olyan szellemi elitre is, amely képes ilyesmire alkalmas termékeket, szolgáltatásokat kitalálni, kifejleszteni és eladni.
Ilyen réteg pedig Magyarországon nincsen. Nincsenek elegen, akiknek van alkalmas tudásuk, tapasztalatuk, de ez csak a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy a legjobb képességekkel rendelkező fiatal értelmiségi réteg zömének motivációja sincs arra, hogy ilyesmibe fogjon. Nem intellektuálisan, hanem mentalitásuk, habitusuk miatt alkalmatlanok a feladatra.
A legtöbbjük, mire végez az egyetemen, eljut oda, hogy kifejezetten szeretné magát elásni egy alsó-közepes színvonalú tanszéken vagy kutatóintézetben, és tényként kezeli, hogy az életben soha semmi eladható ötlet nem fog az eszébe jutni, így soha nem is fog jó üzletet csinálni, soha nem is fog előrelépni. Rosszabb esetben erre még büszke is. Jobb esetben szedi a sátorfáját, és megpróbál kijutni egy külföldi kutatóhelyre, de az alapvető meggyőződésen ez nem változtat. Ha mégis kapcsolatba kerül valami üzletileg ígéretes gondolattal, minden energiájával azon van, hogy demonstrálja, miért nem valósítható meg az elképzelés. Nem tudom, miért van ez, talán ez a társadalmi norma, talán azt látják, hogy nagyra becsült professzoraik is így gondolkodnak.
Azt viszont tudom, hogy tíz év múlva a ma 25-35 közötti réteg fogja adni az értelmiség gerincét, ők fognak tanácsokat adni a politikai elitnek is, és ez nem sok jót jelent. Én legalábbis nem sok jót várok attól, ha a közvéleményt közvetve vagy közvetlenül egy olyan réteg határozza meg, melynek tagjai egyszerűen nem képesek vágyni a sikerre, és fel sem merül bennük, hogy olyasmit is fel tudnak találni, amiből hasznot lehet húzni* (hasznot termelni egyébként korántsem valami erkölcstelen, elítélendő aljasság).
Ha nem változik semmi, a magyar tudáspiac tíz év múlva is a jelenlegi állapotban lesz. Bruttó regisztertonnában mérhető mennyiségben fogjuk ontani a nemzetközi szakmai élet alsó, esetleg középső harmadáig eljutó alkotókat. Közben valódi, sikeres termékké alakuló innovatív megoldások ugyanolyan ritkán fognak születni, mint most. A multinacionális cégek továbbra sem fogják idehozni a csúcsfejlesztéseket.
Ebből egyenesen következik, hogy a magyar gazdaság éppolyan egészségtelen mértékben ki lesz szolgáltatva a hitelezőknek és az államnak, mint most, hiszen nem lesz olyan húzóerő, amely ki tudná mozdítani a holtpontról. Az is világos, hogy a kutatás-fejlesztés fő iránya továbbra is az lesz, amit az állam kijelöl és támogat, azt pedig nyilván a szakértők döntik el, akik pedig azokból kerülnek ki, akikről az imént volt szó, ezzel a kör bezárul, az improduktivitás újratermeli önmagát.
*A félreértések elkerülése végett muszáj megjegyeznem: egyáltalán nem tagadom a közvetlen haszonnal nem járó, de ésszerű keretek közt tartott kutatások jogosultságát sem, és egyáltalán nem kétlem, hogy egyszer, a távoli jövőben ezekből is valami olyan klassz születik, mint egy ócska, rotyogó amerikai V8-as motor. De rettentő károsnak tartom, ha szinte egyáltalán nincs olyan, akinek nem a távoli leszármazottakból kiváltott elismerő csettintés, hanem az eladható termék a célja, márpedig ma Magyarországon ez a helyzet.
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
134 zorro 2009. 09. 10. 16:29
Éna kreditrendszer bevezetését is rlhibázottank tartom. Hiányzik belőle az ösztönző erő. Márpedig a tanulás/oktatás egyik fontos tényezője a motiváció.133 Walaki 2009. 09. 10. 05:26
Kedves Pencilany-frisdiplomás!132 pencilany-frissdiplomás 2009. 09. 09. 17:10
kedves nakaroli!131 Walaki 2009. 09. 09. 13:23
A bolognai rendszerhez: nyugaton ezt NEM azért találták ki, hogy a "csak" főiskolákat meg tudják folytani, hanem hogy legyen átjárhatóság a felsőoktatási intézmények között. Persze itt, Magyarországon ezt is rosszul (illetve csoportérdekeknek megfelelően...) vezették be. Miért nem mehet mindenki tovább a három év után, aki akar: aki nem bírja, úgyis kihullik a mesterképzésből.130 Kanonjogasz 2009. 09. 09. 08:41
Egy egyetemi tanár,mire végez: 2-3 diploma.129 terra 2009. 08. 24. 09:42
Tiszteletem mindenkinek!128 aLEx 2009. 08. 23. 03:40
A cikk tartalmával csak részben értek egyet. Valóban kevés az innovatív gondolkodású értelmiségi hazánkban, de a szerző figyelmen kívül hagyja a nyilvánvaló okot, az anyagi megbecsülés hiányát. Ma külföldre megy dolgozni az, akinek a szaktudása konvertibilis. Sőt, a magyar gazdaságnak is olyan olcsó (külföldi) szaktudásra van szüksége, amely elsősorban olcsó és konvertibilisnek is csak olyan mértékben konvertibilis, amely az elvárt szintet éppen csak kielégíti, nehogy véletlenül magasabb bérigénye legyen.127 nakaroli 2009. 07. 23. 06:58
Véleményem változatlan. Túl sok diplomás kerül ki az egyetemekről, ami nem lenne baj, ha mindannyian meg is érdemelnék a diplomát.126 solaris79 2009. 07. 22. 17:59
nakaroli: Szerintem bármelyik tantárgy tudója bátran mondhatja, hogy "na, ez az a terület, ahol csak a tudás számít". Pl. a saját szakmámról én ezt már le is írtam: nálunk teljesíteni kell, azaz bármiféle hátszele is van valakinek, az semmit sem számít, amikor létre kell hoznod valamit, ami vagy jó, vagy nem. Ha nem, az összes ismeretséget dobhatod a fenébe, nincs helye jóindulatnak vagy érdekeknek.125 sfsdlfks 2009. 07. 22. 17:41
nakaroli,,,A Jobbik keserves csalódás lesz szavazói többségének, immár a sokadik. A keményvonalasoknak is. Utána kiben csalódnak majd megint? ,, Senkiben, mert akkor forradalom lesz. Felnőt...
A frusztráció népe (153)Nagyon jó cikk. Magyarország konkrét jelenlegi helyzetében nem kétséges hogy sokkal kisebb államra van szükség, ezt a politikusok is tudják csak nekik a minél nagyobb állam közv...
A válság élvezete (29)Az a nagy helyzet,hogy a magyar gazdaság (hangsúlyozom,a magyar,és nem az itt tevékenykedő multik!)gyakorlatilag versenyképtelenek,ez látszik a gazdasági eredményeiken...Ennek mi a...
Kiút a válságból: tulajdonosváltás és privatizáció (41)Kedves sfsdlfks! Gondoltam,hogy reagálni fog rá,melyeket leírtam.Elnézést,ha sértő. De mint függetlenként, ha úgylátom,hogy van valaminek értelme,ahhoz hozzászólok.Kimerem nyílvání...
Bárcsak úgy élhetnénk, ahogyan élünk! (346)Kedves zuio! Nyilván félreértettél. A szembenézést úgy értettem, hogy az "átkos" nincs feldolgozva. Az áldozatok és bűnösök, kiskirályok köztünk élnek. Így zavaros emlékezni a m...
A kommunizmus áldozatai: emlékezni, de hogyan? (98)Mai időjárásmin: -5 °C
max: 2 °C