Az európai parlamenti választásokon nem csak Romániában és Szlovákiában, hanem Magyarországon is indul kisebbségi párt. Miért érdemes a többség tagjainak is elgondolkodniuk azon, hogy szavazatukkal a cigányság európai politikai képviseletét is támogathatják?

Ajánlat

A nagykoalíció feléAntal Dániel írása az EP-választás tétjéről

Erkölcs, korrektség, cigányügyGranasztó György írása Miskolcról és az erkölcsi elbizonytalanodásról

Ajánlat

A gárdát akarják megállítaniAz [origo] cikke az MCF Roma Összefogás EP-kampányáról

EP-választásAz [origo] minden cikke a témában

OK.hu

Magyarországon a demográfiai folyamatok, a recesszió, a társadalmi frusztráció, az előítéletek intézményesülése és a cigánytelepeken elkövetett gyilkosságok 2009-re hozták el azt a pontot, melyen a cigánykérdés a közélet központjába került. Demokratikus politikai rendezésre van szükség, ami a cigányok részvétele nélkül nem képzelhető el. A romákat be kell engednünk a magyar Országgyűlésbe és az Európai Parlamentbe annak érdekében, hogy fogadatlan prókátorok helyett maguk mondhassák el problémáikat és javaslataikat, és megkössék azokat az alkukat a többséggel, amelyeket az államgépezet - szintén a részvételükkel - aztán a minisztériumok, a rendőrség, a bíróságok, az ügyészség és a hadsereg útján kikényszeríthet.

A magyar államot alkotmánya szerint tizennégy etnikum alkotja, amelyek közül a két legnagyobb, a magyarság és a cigányság között éles választóvonal húzódik. A rendszerváltáskor a cigányság legnagyobb része elveszítette a munkahelyét. Az azonos képzettségű magyarok és cigányok közül az utóbbiakat rúgták ki, ha a sors vagy a többség ízlése úgy kívánta. A cigányok azonos munkát már 1993-ban is csak 20 százalékkal alacsonyabb bérért kaptak. (Később már arra sem jutott pénz, hogy a különbség mértéket a kutatók mérhessék.) 2004-ben az állami vasúttársaság állami segítséggel építette le dolgozóit - a vonatkozó jogerős bírósági ítélet szerint részben faji alapon. A kétezres években tízből négy roma hiába keresett magának munkát. A magyarországi többség maga alatt vágja a fát, amikor minden hatodik-hetedik gyereket C osztályba járat, vagy "gyógypedagógiailag" elkülönít, és ugyanúgy nem engedi őket találkozni az iskolában magyar gyerekkel, ahogyan szüleik sem találkoznak a többséggel, hiszen nincsen közös munkahelyük. A köztársaság polgárainak többsége a magyar-cigány viszonyt valós, égető, súlyos problémának tartja, de az ügyről intézményes demokratikus vita nem folyhat, hiszen az egyik fél képviselője nincsen ott az ország házában.

A többség és a cigány kisebbség közötti szembenállás nem tipikusan magyar probléma. Magyarországhoz hasonlóan Olaszország, Csehország, Szlovákia, Románia vagy Bulgária sem találja a megoldást. Azok a tehetetlen egykori kommunista országok, amelyek előítéleteik és anyagi lehetőségeik szűkössége miatt képtelenek a romák integrációjára, az EU-csatlakozással kinyílt határokon át elkezdték nyugatra exportálni a problémát - ahol ugyanaz a felkészületlenség, tehetetlenség és türelmetlenség fogadta a cigányság nyomorát. Ha ebben a kérdésben nem akarjuk a fejünket visszadugni a homokba, a mostani EP-választáson arról is szavazhatunk, hogy európai szintű megoldás keresésébe kezdünk, remélve az unió euróban és jó közösségi intézkedésekben is mérhető szolidaritását. Két lehetőségünk van: az egyik, hogy méltósággal elismerjük nemzeti tehetetlenségünket és a téma megoldásával foglalkozó pártot és jelöltet is küldünk a parlamentbe. Vagy éppen ellenkezőleg, küldhetünk olyan embereket is, akik az egész unióval szemben szkeptikusak, Európában szalonképtelen módon beszélnek a problémáról, és soha nem lesznek képesek a 735 fős testület támogatását elnyerni bármihez is.

Magyarország a sötét hazai helyzet ellenére jó lapokkal indulhat az európai megoldás keresésében. Ezt két fiatal roma nőnek köszönhetjük, akiket éppen mi, magyarországi választópolgárok juttattunk be 2004-ben az EP-be. Járóka Lívia és Mohácsi Viktória kulcsszerepet játszottak abban, hogy a huszonöt ország közös parlamentjének többsége felsorakozzon egy formálódó közös cigánypolitika mögé. Mohácsi Viktória, az SZDSZ képviselője, biztosan nem folytatja munkáját, miután visszalépett attól, hogy pártja biztosan kieső listahelyére kerüljön. Járóka Lívia azonban a Fidesz-KNDP képviselőjeként 2006-ban az év európai parlamenti képviselőnője, 2008-ban pedig a legerősebb európai pártszövetség, az Európai Néppárt arca lett, és befutó helyen várja újraválasztását. Ő személyében cáfolja azt az előítéletet, mely szerint a romák nem képesek a demokratikus politikai intézményrendszerben érvényesülni. A két magyar képviselőnő úttörő szerepet játszott abban, hogy az Európai Unióban sajátjaként is kezelje a cigányság határokat nem ismerő problémáját.

Járóka Lívia és Mohácsi Viktória meghatározó szerepet játszottak abban, hogy az EP többsége elfogadja azt, hogy az Európai Bizottságnak "a romák társadalmi integrációjára vonatkozó európai keretstratégia kidolgozását" kell elvégeznie, valamint azt, hogy ki kell hogy alakítson egy olyan, "a romák integrációjára vonatkozó közösségi cselekvési tervet, amelynek feladata lesz, hogy pénzügyi támogatást biztosítson a romák társadalmi integrációjára vonatkozó európai keretstratégia végrehajtásához". Ahhoz, hogy Magyarország meghatározó szerepet játsszon a formálódó európai cigánypolitika és egy következő európai költségvetési ciklusra kialakítandó segélyprogram kialakításában, szükségünk van arra, hogy továbbra is biztosítsuk a romák képviseletét a parlamentben. A Fidesz-KDNP lista szavazóinak ebben a tekintetben nyugodt lehet a lelkiismeretük: szavazatuk éppen ezt az ügyet támogatja. 

Aki valamiért nem kíván a Fidesz-KNDP listára szavazni, mégis szeretné, ha legalább az Európai Parlamentben elkezdenénk a cigánykérdés megoldásán dolgozni, az - különösen a távolmaradás vagy a tiltakozó szavazat leadása helyett - hasznosan támogathatja az MCF Roma Összefogás Párt listáját. Százötven-kétszázezer szavazattal elmondhatnánk, hogy a kelet-európai, jelentős cigány népességgel rendelkező országok közül Magyarország jutott el a demokratikus fejlődésnek arra a szintjére, melyen lehetővé teszi egy roma párt képviseletét az Európai Parlamentben - az után, hogy az előző választáson is mi adtunk először cigány nemzetiségű politikusoknak lehetőséget más, nem kifejezetten ezzel a problémával foglalkozó pártok színeiben. Egy ilyen szavazatnak az EP-választások nagypolitikai tétjével összevetve nagy pozitív és igen csekély negatív hozadéka lehet.

Utóbbiak közt természetesen felvetődik, hogy az MCF-listán szereplő egyes cigány politikusok múltja, nyilvános szereplései nem makulátlanok. Ugyanez persze parlamenti pártjaink némely képviselőjéről is elmondható, már csak emiatt sem érdemes csak ezért elvetni az MCF Roma Összefogás listáját. Ami fontosabb: nem érdemes arra várni, hátha egyszer a cigányság egy "jobb" listát is összehoz. Részben éppen a halogatásnak ez az évtizedes tyúk-tojás keringője vezetett el ahhoz, hogy a 2009-es problémákról a többségnek nincsen kivel tárgyalnia. A mai magyar cigányság erejéből erre futja, és ezeknek az embereknek kellene megméretniük magukat az európai, azután a magyar parlamentben is.

Egy Magyarországról bejutó roma kisebbségi párt további támogatást adhatna annak az (egyetlen) összmagyar, mind az öt parlamenti párt, továbbá az RMDSZ és az MKP által is képviselt álláspontnak, amely a Lisszaboni Szerződés elfogadását követően újabb etnikai kisebbségi jogok közösségi elismertetésében bizakodik.  Talán ez némiképpen feledtetné azt a malőrt is, hogy ezt pont az a Magyarország követeli, amely saját hatályos alkotmánya és vonatkozó törvénye ellenére nem engedi be saját etnikai kisebbségeit a parlamentjébe. Az MCF Roma Összefogás európai parlamenti irodájának létrehozása az első lépés volna abba az irányba, hogy a hazai cigányság bekapcsolódhasson a demokratikus politikai intézményrendszerbe, és a határon túli magyar kisebbségekhez hasonlóan megteremtse saját helyi, regionális és országgyűlési képviseletét is.

A cigánykérdés megoldása olyan feladat, amelyben a legtöbben személyes és anyagi lehetőségeink korlátai között nagyon keveset tehetünk. Szavazatunkkal azonban megbízhatjuk az Európai Parlamentet arra, hogy dolgozzon a megoldáson - és ez a képviseleti demokrácia lényege.