// 2009 // jún // 10
Tíz évvel ezelőtt fejeződött be a Jugoszlávia elleni NATO-akció, aminek következtében aztán bő egy évvel később megbukott Slobodan Milosevic és rendszere. Hogyan élték meg Újvidék bombázását a rezsimmel szemben álló ottani magyarok?
A milliárdos juhász, aki dömperrel szállította a pénztSipos Géza írása a romániai Stadlerről és a vadkapitalizmusról
Kihajolni veszélyesMarius Cosmeanu írása Kolozsvár polgármestereinek magyarellenes hagyományáról
Miért van öt magyar párt a Vajdaságban?Losoncz Alpár írása a vajdasági magyarok sorsának alakításáról
Tíz évvel ezelőtt, 1999. június 10-én fejeződött be Jugoszlávia bombázása. Az utolsó napon, amikor már nagyban folytak a tárgyalások a NATO képviselői és a jugoszláv hadsereg között, nyomatékul látványos bombázást rendezett a NATO légiereje. Újvidék utcáit először borította el füstgomolyag (az olajfinomítót ért találat okán), füstöt szívtunk a tüdőnkbe, köhécseltünk. Ott láttam egy fiatal ismerősömet, aki rá sem hederítve a körülötte zajló eseményekre, fittyet hányva a ködös mennyboltozatnak, fülhallgatóval kószált az utcán, zenét hallgatott a bombázás közepette. Ez hozzátartozott az akkori szituációhoz, sőt: aki Újvidéken kellően erős idegzettel rendelkezvén megszokta, hogy körülötte bombák hullanak, méghozzá elképesztő közelségben, valamint kerülte a már bejelentett célpontok helyeit, az akár így járt-kelt az utcán. Vagy alkalmasint afféle háborús kéjleső volt, mint jómagam, akit többször becitáltak az újvidéki egyetemre az érvényben levő háborús rend szerinti éjszakai ügyeletre; aztán az egyetem kilencedik emeletéről néztem körül, s láttam, hogyan roppannak szét a Duna-hidak, hogyan vet lángot az olajfinomító.
Az utóbbi két évtizedben, amikor nem tartózkodtam otthon, mindig történt valami földrengető Szerbiában. Jellemző tehát, hogy a bombázás első két napja Szegeden ért. Ott a felszálló NATO-gépek roppant erős hangeffektusokat produkáltak, Szerbiában viszont már hangtalanul működtek, csak a megkésett riadószerkezetek kíséretében lecsapódó bombák hangja hallatszott. Ami viszont, többek között, máig megíratlan maradt: a határ melletti övezetekben élő magyarországi polgárok nyomasztó félelme a Szerbiából érkező bosszútól, bármitől, ami onnan jöhet.
Ez az érzés a múlt század kilencvenes éveinek elején jelent meg először. A sokszor amorf, de létező félelmet számtalanszor tapasztaltam, nem tudtam mit kezdeni vele, de valahogy értettem. De miért nem írtak róla? Akkor persze mindenütt a fojtogató bizonytalanság volt az úr, csak az utólagos okoskodás láttatja velem, hogy nem volt esztelen dolog hazatérni: a kínos kilencvenes évek után, amikor a katonai behívó előli rejtőzködés praktikáit kellett elsajátítanom, a bombázás elviselhetőbbnek bizonyult, a jugoszláv hadseregnek immáron nem volt szüksége a magamfajtákra. Ráadásul falun élek, ennélfogva könnyebben átvészelhettem az áramszünetek okozta civilizációs nehézségeket. Volt egy olyan időszak, amikor fodrozódott a magyarellenesség, a menhelyeken nőttön-nőtt a düh, a szerb újságok minduntalan rámutattak arra, hogy Magyarország milyen szerepet játszik az egész hadjáratban. Nagyon is tudtak arról, hogy Csurka István Szenttamásnál kívánja meghúzni a határvonalat. De a Milosevic-rezsimnek akkor nem volt érdeke frontot nyitni a vajdasági magyarokkal szemben: pontosan lehetett érzékelni, hogy az állam leinti a hangadókat, pacifikál.
Követtük a magyarországi vitákat a NATO-beavatkozásról. Leegyszerűsítve: az egyik álláspont szerint az emberi jogok védelmében állt hadban a NATO, míg a másik szerint nem másról volt szó, mint a nyugati hatalmak geopolitikai-geoökonómiai terjeszkedéséről. Számunkra nem létezett jó választás. Sem a NATO, sem a Milosevic-rezsim nem volt az; ezt, kissé tudományoskodó módon, ekvidistanciának hívtuk. Nem volt nagy gondolat, de többre nem futotta az erőnkből.
A rezsim ekkorra már hatalmas sebeket kapott. Megingott, és egyre több erőszakot kellett gyakorolnia ahhoz, hogy fenntartsa magát. Viszont túlságosan sokan támogatták még, ennélfogva úgy tűnt, hogy külső beavatkozás nélkül nem omlik össze. Ez magyarázza, hogy nem tiltakoztunk a bombázás ellen. Akkortájt az Élet és Irodalom hasábjain (ma is ott van az interneten) megjelent egy szerb író levele a bombázás ellen. Ebben Szerbiából érkező kollektív tiltakozást tolmácsolt a magyar olvasóknak. Ugyanezen író később a szerb szkupstina elnöke lett, ráaádásul korábban ő volt belgrádi könyvem kiadója. Levelében engem is megemlített, mintha szóvá tettem volna valahol a bombázást, ami egyáltalán nem felelt meg a valóságnak. Ugyanakkor barátommal, aki szintén szerepelt a szövegben, úgy véltük, hogy nem tiltakozhatunk az említés ellen, mert magunkra vonnánk a figyelmet: a belügy és a titkosszolgálat a háborús helyzetnek megfelelően szisztematikusan ellenőrzött minden kommunikációt, amely külföldre irányult.
Magyarország büszke volt az ún. szegedi folyamatra, amelyben lehetővé tette akkoriban a szerb ellenzéknek, hogy a határvárosban tervezze a rezsim bukását. De milyen diktatúra az, amely megengedi, hogy az orra előtt a bukására fogadjanak? Valójában a kilencvenes évek második felében a Milosevic-rezsim már rothadófélben volt, Milosevicet magát a valamikori gazdasági szankciókból meggazdagodott üzletemberek (Szerbia mai urai) már félredobták, az új elit számára csak terhet jelentett, egyre kevésbé volt rá szükség. Milosevic 1999 júniusában abban a hiszemben írta alá a békét a NATO-val, hogy hatalmát menti, hiszen katonailag tarthatta volna még bizonyos ideig magát. Nos, tévedett, akkor már alakult a terv, különösen külföldön, hogy megbuktassanak egy olyan politikust, akit a Nyugat hol szövetségesnek, hol démonnak tartott, és aki otthon, mindennek ellenére, nem lebecsülendő támogatást élvezett.
Úgy gondoltam, és ma is úgy gondolom, hogy a NATO-beavatkozás mögött valóban voltak geopolitikai és geoökonómiai kalkulációk, ott volt az angolszász tőke kiterjedésének ambiciója, az oroszokkal szemben kiépített övezet megerősítésének igénye, a később szabadpiaccá alakított Koszovó érceinek számbavétele is. De nem láttam más lehetőséget arra, hogy a rendszer összeroppanjon.
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
14 Jánosi Attila 2009. 06. 21. 20:42
A véleményem a következőkben összegzem:13 leopold 2009. 06. 14. 21:53
A bombázás hatása még mindig él.12 zéel 2009. 06. 14. 16:54
Nem óhajtom Mo. (akkori) miniszterelnökét megvédeni, DE...11 Montestr 2009. 06. 13. 14:07
Úgy emlékszem, 1999. húsvétján történt a bombázás megkezdése.10 zéel 2009. 06. 12. 20:51
Hihetőnek tűnik, amit Jelcin visszaemlékezéseiben olvashatunk. Azt írja, hogy a bombázások megkezdése előtt Cliton felhívta telefonon, és azt mondta: ledobunk két bombát, a szerbek pedig azonnal megadják magukat! (Kb. ennyire voltak tisztába az amerikaiak az irakiak várható reakciójával is!)9 balazs pusztai 2009. 06. 12. 20:23
A sokadik figyelmeztetés után döntöttek a bombázások melett.Így mondta a német rádió.Belgrád nem a Vajdaságban van.Mindenhol voltak bombázások,ahol a Szerbeket kivánták megtörni.Mo.veszélyeztetett volt.Úgy mondták a tájékoztatón..8 Ygan72 2009. 06. 12. 16:54
Szerintem ez a durva beavatkozás a balkáni népek belügyeibe példátlan aljasság volt. Törvényesen megválasztott elnöke volt Jugoszláviának. Megbuktatták mert nem volt hajlandó úgy táncolni, ahonyan a nemzetközi nagytőke kívánta. Egyik szégyene a NATO-nak a balkáni háború. Remélem egyszer majd szégyenleni fogják magukat a döntéshozók. Bizom abba, hogy háborús bünösként jelennek majd meg egy független és objektív nemzetközi bíróság előtt azok, akik döntöttek Szerbia szétbombázásának ügyében, vagy koszovó erőszakolt kiszakításában. Ugyanis semmit sem ért el az egész, a népek alapvető érdekeit, szembeállásukat a fegyverek nem oldják meg. Az idő végezetéig nem maradhatnak külföldi katonák a balkánon. Vissza kell vonni őket. Az ott élő népek oldják meg a gondokat. Miért akarunk rájuk is ráerőszakolni egy idegen világot és normáit.(lásd: Afganisztán, Irak, stb)7 TTibi 2009. 06. 12. 11:45
Vajdaság bombázásának semmi köze Kórógyhoz és semmi köze a serbiai magyarokhoz.Talán Amerika kockázat nélküli lejárt szavatosságú lőszerraktár kiürítéséhez ,valamint új technológiák civilizált világbéli (de Amerikától megfelelően távoli)kipróbálásárol volt szó. Tudna valaki válaszolni arra, hogy bár a milosevic-i rendszer vajdasági kenyeret evett és éppen Koszovóban háborúzott, miért éppen az újvidáki hidakat rombolták.Azt hiszem sokunknak feltűnt, hogy Belgrád kínai nagykövetsége kapott "véletlen " találatot , egyébként vígan élte a tavasz perceit és az esti híradóban összevont szemöldökű hírolvasók sajnálkoztak hazájuk felett, mert a távolban robbanások zaja hallatszott.Eközben a vajdaságiak kishajókkal jártak munkába, (meg)szívták a TV székház ,a TV torony és a kőolajfinomító füstjét.Felnőttek vizeltek be a szirénák hallatán és gyermekek kuporogtak az ablaknélküli helységekbenm mert az ablakokat a légnyomás mind betörte.Szívták a Szlóbót és szívták a NATO-t. Ezután hopp az USA, a NATO és az EU felszabadítóként ünneplendő.Magyarország pedig sajnos semmit sem tehetett (!!**!!), szegény kénytelen volt kiszolgálni a szövetségeseit. Ő nem szívott Ő nyalt.6 balazs pusztai 2009. 06. 11. 16:25
Valahogy le kell írni,hogy nem az Ami.kezdte.Láttam a Magyar falvakat aknatámadás után.Sávokban az aknavetők maguk előtt lebombázták az utcákat.Az a kegyetlen benne,hogy a robbanások környékén csak romok maradnak.A robbanás keltette légnyomás különbség letépí a házak tetejét, szalma ként szórja, az épületeket szét!Ezeken a lerombolt sávokon ment előre, a támadó Szerbgyalogság.(Ez egy egyszerű a II.háborúban sikeresen alkalmatott módszer.Kevés veszteséggel,lerombolni,és elfoglalni más városokat)5 sfsdlfks 2009. 06. 11. 15:43
zéel,Minél előbb EURO,akkor nemtudnának az ingadozással játszadozni,mert ez csak egy kész röhely! A valamelyik vezér egyet kehhent,mindjárt esik a Ft.Hogyis van ez?Miért és kik ezek?Az ...
Bárcsak úgy élhetnénk, ahogyan élünk! (498)Drága Pali bá! Nem mentem orvosnak , sem védőnőnek.Az ő dolguk észrevenni a betegséget, hiányosságot, majd azt megfelelően kezelni Természtesen őket sem kötelezte senki arra, ho...
Osztályfőnöki hatalom, tekintély nélkül (27)Elolvastam ezt a szövegértelmezést, kidobtt idő volt. Sajnos azok kritizálnak, akik vajmi keveset értenek a témához, ezért hosszú lére eresztik a semmi mondandójukat.
Amiről a szónok hallgat: Orbán és Barroso értékel és utat mutat (7)Petőfi szelleme 2010. 09. 08. 21:24 Hát én is.Megköszönni a választók nak kell,azok szavaztak rájuk. Bugár el ismert politikus,Őt szeretik a szlovákok is.Igaz nagyon okosan kell...
Új korszak kezdődik a kisebbségi politikában (13)Szerintem mi két külön malomban őrlünk Pizza. Persze hogy nem vagy tanár sem pedig futár. Te filozófus lehetsz,abból ítélve hogy mennyit merengesz ezen a témán.:)
Tanárok: akikre egy kaktuszt sem bíznánk (962)Mai időjárásmin: 10 °C
max: 19 °C