Simor Andrást, a Magyar Nemzeti Bank elnökét szétszedte a sajtó és a közvélemény, miután kiderült, hogy vagyona nem csekély részét egy ciprusi cégben tartja. Hogyan előzhette volna meg Simor ezt a vesszőfutást?

Ajánlat

Lehetünk-e Cipruson offshore nyugdíjasok?Mong Attila írása a magyar politikai közélet offshore-cégeiről és a gazdasági morálról

Két Gordon, két bocsánatMong Attila írása a magyar és a brit politikai kommunikáció különbözőségéről

OK.hu

"Ha van sapkája, az a baj, ha pedig nincs, akkor az!" - kiáltott fel legutóbbi interjújában méltatlankodva Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH egykori elnökhelyettese, az Ernst&Young adóigazgatója, amikor Simor András jegybankelnök ciprusi cégbotrányáról kérdezték. És valóban: az utóbbi napokban már volt némi autodafé-íze a támadásoknak. Az embernek szinte megesett a szíve Simoron, akármit mondott, akár volt rajta sapka, akár nem, eretnekként égették meg. A bulvársajtó rajta élcelődött, adótanácsadók nyilatkoztak mindenhol, gyorstalpalók hangzottak el az offshore cégekről, az országgyűlésben pedig pont azok kacagták ki, akik maguk sem tartanak be gyakorlatilag semmilyen íratlan szabályt, ráadásul az írottakat is kreatívan értelmezik (elég, ha arra gondolunk, hogy számla nélkül számolhatnak el költségeket). Akik - mint Bokros Lajos volt pénzügyminiszter azért odapörkölte - titokban maguk is használják az offshore menedékeket. Olyan volt Simor, mint szegény Buddenbrook, akin - Thomas Mann regényében - "egész életében egyetlen kis porszemet sem lehetett látni", aztán mégis ott feküdt elbukva a sárban, "fehér glaszékesztyűs kezei szétterpesztve a tócsában". Simort lehet sajnálni, lehet utálni, nem ez a lényeg.

Ám hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke közgúny tárgya, az az egész intézmény gondja. "Utcai" hitelessége megingott, az emberek legyintenek, ha meghallják a nevét, egy lett a sok szavahihetetlen hatalmasság közül. Politikai státusza szintén gyengült, vagyonát parlamenti bizottság vizsgálja, a kormánypárt örül, hogy már nem csak a magas kamatszint miatt bírálhatja, a hamarosan kormányra készülő ellenzék lemondásra szólítja fel, a kormányfői szerepre készülő Fidesz-elnök azt nyilatkozza róla - ráadásul a Reutersnak -, hogy emberileg "nem a megfelelő" a posztra.

Mindez így együtt, a válság közepette, probléma nemzetközi szempontból is. Adott egy megrendült gazdaság és egy gyenge legitimációjú kormány. Adva van továbbá egy jegybankelnök, akinek a kamatpolitika taglalása mellett limassoli pletykákkal is kell vitatkoznia, a devizatartalék nagyságáról szóló kérdések után arra kell válaszolnia, hogy hazautalta-e már - mint mondta, "a lehetőségekhez képest leggyorsabban" - a Cipruson tartott 800 millió forintját, majd rögvest arra is, hogy azért nem csökkenti-e a kamatot, mert most meg éppen forintban van a pénze. Az is baj, ha Cipruson, az is baj, ha idehaza, sapka le és fel, naponta többször. Azonban mindezért lényegében csak magát, illetve saját stábját okolhatja.

Katasztrofálisan kezelték az ügyet a nyilvánosságban a botrány kirobbanásának pillanatától kezdve. Megtehették volna, hogy a sajtó és az ellenzék első tétova kapirgálásakor felhajtják a bürök keserű poharát, és az ún. válságkommunikáció alapszabályai szerint minden, a ciprusi céget illető kérdésre válaszolnak, mindent a valóságnak megfelelően elmondanak, azt is, amit nem kérdeznek. Ezzel egyszer és mindenkorra tisztázható lett volna a helyzet. Ehelyett inkább maguk csepegtették maguknak a mérget. A magyarázkodás hálójába gabalyították magukat. Először beismertek, majd hetekig definíciós vitában dagonyáztak a sajtó örömére az offshore mibenlétét illetően. Ezután azt sugallták, hogy Simor a céget nem használja semmire, mígnem a HVG nyomozása után maga volt kénytelen elismerni: a külföldön realizált jövedelmét - a jegybank elnökeként - bizony ott parkoltatja, és ugye nem forintban. Persze hazautalja, de csak a sajtó meg a támadások nyomására, és a szabályokat különben is betartotta. Közben azért a Media Hungary konferencián beszédet mondott arról, hogy erkölcsösebb kapitalizmus kellene. Ha ez esettanulmánynak készült, gratulálunk.

A válságos válságkommunikáción túl: Simor példája szélesebb értelemben minden olyan üzletember gondja - Oszkótól Bajnain át Vargáig -, akinek a szakértelmére és világlátására igenis szüksége lenne a válságban vergődő országnak. Ugyanis hiába a tudásuk, ha képtelenek kialakítani maguk körül a hitelesség légkörét, illetve azt hiszik, hogy a szakértelmük elegendő a hitelesség megteremtéséhez. Láthatólag úgy vélik, hogy a vezérigazgatói székből a miniszteri bársonyszékbe úgy ülhetnek át, hogy egyetlen bővített mondatot sem pazarolnak a múltjukra. Természetesen nem arra van szükség, hogy hamut szórjanak a fejükre; üzletemberként lehet, hogy éppen az volt a dolguk, hogy a részvényesek, a tulajdonosok érdekeit szem előtt tartva megkeressék a legelőnyösebb adózási és üzleti megoldásokat. De ha egy adott pillanattól kezdve maguk akarják ösztönözni az embereket a tisztességesebb adófizetésre, a kiskapukat pedig saját kezükkel akarják bezárni, akkor bizony egy pillanatra meg kell állniuk, válaszolni kell kérdésekre, átláthatóan számot kell adniuk a múltról, és - írott szabályok ide vagy oda - éles határt kell vonniuk. Ezt mindegyikőjük elmulasztotta.

A szomorú emlékű Gyurcsány Ferenc javára legyen mondva, ő megpróbált ilyen határt vonni: sportminisztersége kezdetén emlékezetes sajtótájékoztatón tartotta magasba a kádkövet, amit cége gyártott, és közölte, hogy megszűnik üzletember lenni. Tragédiája - többek között - éppen az volt, hogy felemás megoldást választott. Tulajdonrészeit megőrizte, ami örök támadási felületet kínált ellene. Pedig lennének, s a nemzetközi gyakorlatban igenis léteznek ennél a maszatolásnál jobb megoldások, amelyek elejét vehetik a Simort sárba taszítókhoz hasonló támadásoknak.

Ilyenek az úgynevezett "blind trust"-ok (vak alapok), amelyeket elsősorban az angolszász országokban alkalmaznak ugyan, de remek eszközök arra, hogy a közfunkció betöltésének ideje alatt a cégérdekeltségek, befektetések ne okozzanak gondot egy-egy egykori üzletember - és akár leendő - számára. Igaz, ami igaz, pénzzé kell tenni és vagyonkezelőre kell bízni mindent, nem lehet beleszólni, hogy az alapkezelő mibe fekteti, ráadásul nem is csodafegyver, hiszen a csúnya sajtó ettől még betámadhat. De legalább értelmes, védhető és normatív válasz minden kétségre. Egy mindenképpen rossz helyen levő sapkánál például feltétlenül jobb.