// 2009 // júl // 08
Belebukhat-e néhány nyamvadt offshore ügyletbe az, aki túlélte a Tocsik-botrányt, kisegítette Csányi Sándort, privatizálta az energiaszektort, és mindennek tetejébe még rendes ember is?
Lehetünk-e Cipruson offshore nyugdíjasok?Mong Attila írása a magyar politikai és gazdasági morálról
Az elmaradt katarzisMong Attila írása a fehérgalléros bűnözés hazai életteréről
Al Capone nyomábanMong Attila írása a magyar pártpénzekről és a politikafinanszírozásról
Pedig legutóbb mindent olyan jól elrendezett a hosszú gyaloglás előtt. "Az utolsó napig dolgoztam, hogy semmi restanciát ne hagyjak magam mögött" - mondta Hagyó Miklós, amikor évekkel ezelőtt a Camino zarándokutat vette nyakába, és nincs kétségünk afelől, hogy most is hasonlóképpen akart elvarrni minden szálat. A helyzet azonban az, hogy a BKV-t is felügyelő főpolgármester-helyettes már elindult a hathetes erdélyi gyalogtúrára, mi meg itt hányódunk a nyár közepén kétségek között: vajon van-e még a városvezetésnek bizalma, és ha van, töretlen-e a közlekedési cég vezérigazgatója iránt. Csak annyi a bizonyos, hogy Hagyó Miklós múlt pénteken - a gyalogtúra előtt - találkozott a vezérigazgatóval. Azóta erről a találkozóról homlokegyenest ellentétes értesülések látnak napvilágot. Először az a hír járta, hogy megrendült, erre a BKV cáfolt, majd Hagyó üzent a gyalogtúráról, hogy bizony rendül az, végül a főpolgármester - aki a múlt héten még az egészet a hétvégi MSZP kongresszus előjátékai (sic!) közé látszott sorolni - is a megrendülés irányában nyilatkozott.
A kérdés immár hetek óta az, hogy lehet-e egy állami cég vezetője valaki, akinek irányítása alatt, egy másik állami cégnél, korábban gyanús ügyletek estek meg. A sajtó a Magyar Villamos Művek (MVM) Kocsis-korszak beli gyanús offshore ügyleteitől hangos, hála Bodoky Tamás nyomozásainak. A beszámolók szerint milliárdokat szipkáztak ki furcsa módon az állami cégből, sőt, van olyan ügylet is, amelyikben a rendőrség nyomoz. Lenne olyan ország, ahol egy ilyen helyzetben a vezető félreállna, amíg a vádak és a gyanúk nem tisztázódnak, de nálunk Kocsis István cáfol, perrel fenyegeti a rossz hírek hozóit, a városvezetés pedig lázasan telefonál, tájékozódik, szivárogtat. Az egész üzengetés pedig azt a látszatot kelti, hogy itt valami sötét titok lappang, amiről az utazóközönség legfeljebb később, és akkor is csak temperált körülmények között értesülhet.
Igazából ugyanis még a léghűtött Combinóban is kiveri a víz az embert arra a gondolatra, hogy a Kocsis István iránti bizalommal valami gond lehet. Megnyugtató ezért azt olvasni, hogy az egyelőre elképzelt legrosszabb esetben is csak annyi történhet: írásban kell nyilatkoznia a BKV felügyelőbizottságának, hogy a vádak alaptalanok. "Kocsis István vagyok, és még mindig rendes ember."
Kocsis István ugyanis "rendes ember" - legalábbis ezzel kedveskedett neki 50. születésnapi partiján, 2002-ben Csányi Sándor, az OTP Bank első embere, ami persze csak azt fejezte ki, hogy az országot irányító politikai és gazdasági elit bizalma iránta óriási.* Kis túlzással az egész rendszerváltás utáni korszakot - a kezdeti népi lelkesedés után - az tartotta össze, hogy az elit tagjai bizonyos alapkérdésekben (na jó, egy alapkérdésben, a pénzben, de abban nagyon) bíznak egymásban. Bíznak a Kocsis Istvánhoz hasonló szürke eminenciásokban, a hatalom és a pénz világában mozgó szűkszavú "problémamegoldókban", akik - éppen úgy, mint a Ponyvaregény című film Mr. Winston Wolfe-ja - ott teremnek, ha baj van, kezükbe veszik az irányítást - "I solve problems." Vannak rendszerek, amelyeket nemes elvek vagy néhány Lincoln-idézet tart egyben, a miénket az ilyen rendes emberek. Kocsis úr élete valódi szolgálatban telt.
A Budapesti Műszaki Egyetem pártbizottságának egykori tagja a 80-as évek végén Orwellt sokszorosított, egyetemi irodájában MDF-szervezetet alapított, főmérnökösködött a Fegyver- és Gázkészülékgyárban, majd az Antall-kormány idején helyettes államtitkár volt az Ipari Minisztériumban. Itt átszervezte és részben privatizálta a "piszkos 13" vállalatcsoportot, azokat a nagy cégeket, amelyek rendbetételét a kormány stratégiai fontosságúnak tartotta. A kormányváltás után szinte egyedüliként tartották meg a szocialisták a privatizációs szervezetnél. 1996 őszén sikeresen túlélte a Tocsik-botrányt, majd egy kis közgyűlési ügyeskedéssel segített Csányi Sándornak megőrizni az OTP Bank elnök-vezérigazgatói posztját - a tisztségek szétválasztását szorgalmazó Bokros Lajos pénzügyminiszterrel szemben. (Csányi később beemelte a bank igazgatóságába, együtt üzleteltek és vadásztak, majd egyengette útját további megbízatásaihoz is.) Persze 1995-1996-ban még a "rendszert" is megmentette a csődtől, amikor az energiaszektor erőltetett privatizációjával 500 milliárd forint készpénzt kasszírozott be.
Ilyen előzmények után Kocsis Istvánnak sok mindent el lehetett, sőt el is kellett nézni, főleg, hogy a nehéz szolgálatot folytatta. Messziről összeférhetetlennek tűnt ugyan, hogy éppen annál a német energiaipari óriásnál kapott jól fizető állást, amelyik - ma már nyilvános, furcsa titkos záradékokon keresztül - az ő kezébe csapott bele a privatizáció során, de Kocsis úr, ugye, rendes ember. Ugyanezt hallhattuk végső érvként akkor is, amikor az általa irányított Paksi Atomerőműnél tárt fel a tervezési mellett vezetési hibákat is a 2003 áprilisában bekövetkezett súlyos üzemzavar után a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. A karrier tovább emelkedett. Máig sem világos igazából, miért kellett távoznia a Magyar Villamosművek éléről, de a bizalom töretlen kellett, hogy legyen, ha a politikai szempontból kiemelt fontosságú BKV irányítását megkapta - tegyük hozzá: a fővárosi ellenzék hallgatólagos támogatásával.
Egy ehhez hasonló, rendszerváltás utáni gyönyörű karriertörténet után furcsa is lenne, ha koszos néhány milliárd forintos gyanús ügylet miatt mennie kellene. Rendes emberek ilyen apró mániáit igenis el kell nézni. Az ugyanis valójában sokkal több kárt okozna, példátlan módon szinte már a rendszerbe vetett általános bizalmat kezdené ki, ha esetleg kételyek merülhetnének föl a rendszer különböző szintjein az egyik alappillér, mondhatni az egyik sarokkő szilárdságával kapcsolatban. Pont az ilyen rendes emberek, az ilyen problémamegoldók tartják ugyanis - még úgy, ahogy - egészben ezt a recsegő-ropogó tákolmányt. Ha az egyiknek elengedik a kezét, joggal merülhet fel a többiekben: ők következnek?
Most már amúgy is csak napok kérdése, és az erdélyi gyalogtúrán is olvasható lesz a vezérigazgató saját kezű nyilatkozata arról, hogy a vádak alaptalanok. Kocsis István ennél többet valóban nem tehet. Szerzett magának egy nehéz estét is: a saját feleségétől határolódott el, amikor cáfolta, hogy bármi köze is lenne ahhoz a Mrs. István Kocsishoz, aki az egyik gyanús offshore cég valódi tulajdonosaként szerepel a nyilvántartásokban. Legyen már elég ennyi!
*Ez a mondat és az életrajzi információk, Magyari Péter remek portréjából származnak.
A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.
30 bh 2009. 09. 04. 19:03
Mai riportból azt hallottam ki, hogy K. úr? szerint kevés fizetésért, csak alkalmatlanokat lehet vezetői beosztásra találni. Egyet kell értenem Tarlóssal, aki ezt nagyjából kikérte sok ember nevében.29 bh 2009. 08. 04. 02:37
Nem értem,miért tartja bárki is elfogadhatónak, hogy egyesek havi 5-10milliót kapjanak. Százszorosát becsületesen dolgozók keresetének! Ráadásul vezessünk be egykulcsos adót! Ez már a féregség netovábbja!27 zsigmond54 2009. 08. 01. 10:29
Bocsi bh ,igaz.Nem figyeltem oda26 bh 2009. 07. 30. 00:18
Kell pár szót írnom @zsigmond54 (25) véleményéről.25 zsigmond54 2009. 07. 29. 05:57
24 sfsdlfks 2009. 07. 14. 18:51
Tisztelt qqriq70,23 sors 2009. 07. 13. 20:16
Ezeket,vagyis a hasonló tipusú embereket úgy lehet kirúgni,hogy szembe kell szálni velük,nemcsak mondani.Teljes vagyonelkopzásra itélni őket!Felelősségteljes beosztású személyek nemtehetnek olyan dolgogat,amelyek az ország tönkretéleléhez vezet.Erre tettek hivatali eskűt?Amit vállaltak,azokért igenis feleljenek!Ha pedig nem, nemott a helyük,ahol vannak!22 agata57 2009. 07. 11. 11:49
Felháborító amit művelnek a közpénzekkel.A kis emberektől mindent elvonnak.Nap mint nap találkozhatunk olyan írással amely felháborító. A Kocsis István nem tudom,hogy kinek a kije?Ilyen beszédkétséggel nem tudom ,hogy lehetett kinevezni.Amit még felháborítónak tartok a vezetők alatt sok a tanácsadó. Ez is csak arra jó,hogy lehet a közpénzeket herdálni.Olyan vezetőket neveznék ki akik szakmailag megfelelő tudással rendelkeznek. Ilyen alapon bárkiből lehet vezetőt kreálni ha számtalan ember van aki segíti a munkáját.Nem is beszélve a vissza élésekről amit hatalmuk által megtesznek.21 qqriq70 2009. 07. 10. 21:57
Üdvözletem Hölgyeim és Uraim!20 donquijote 2009. 07. 10. 13:36
Köszönet a cikkért, találó!!! Én már csak az oknyomozó újságírásban hiszek, ezért örülök mindig, ha ilyen jó cikket olvashatok.Kedves Juhaszvik és Mpolgár! Korábban már magam is írtam arról, amire Mpolgár célzott egy félmondatban: hogy ti. az a réteg, amelyiknek az egykulcsos SZJA-val több marad a zsebé...
Hoffmann Rózsa az életre tanít (68)calvus: azért azt látni kell hogy Europában két fő irányvonal van! 1. A Német és északi népek gazdaságpolitikája akik felelősen gazdálkodnak és náluk a gazdasági válság elég eny...
A görög euró csúnya vége (33)Kedves Árvanyuszi [1269]! Azt hittem, az ilyen hozzászólásokon már túl vagyunk. 1.) A tanárokkal kapcsolatban általánosít: nem igaz (természetesen nem igaz), hogy nem érdekli ő...
Tanárok: akikre egy kaktuszt sem bíznánk (1260)Havazik. Gyönyörű...és milyen drága ez a mínusz 16 fok. De február van, s régen azzal vigasztalt anyám: január...február...itt a nyár. jó lenne valami vidám lelkesítő érzés......
Orbán mellett, Orbán ellen (81)Dolgoztam a szakoktatásban. Jelenleg egészen más területen oktatok. A szakképzés jelenleg egy gyerekmegörző. Azért, hogy a srácok nehogy verekedni, lopni, vagy kábítózni járjanak. ...
Gyerekek a futószalagon: köznevelés és szakképzés (110)