Belebukhat-e néhány nyamvadt offshore ügyletbe az, aki túlélte a Tocsik-botrányt, kisegítette Csányi Sándort, privatizálta az energiaszektort, és mindennek tetejébe még rendes ember is?

Ajánlat

Lehetünk-e Cipruson offshore nyugdíjasok?Mong Attila írása a magyar politikai és gazdasági morálról

Az elmaradt katarzisMong Attila írása a fehérgalléros bűnözés hazai életteréről

Al Capone nyomábanMong Attila írása a magyar pártpénzekről és a politikafinanszírozásról

OK.hu

Pedig legutóbb mindent olyan jól elrendezett a hosszú gyaloglás előtt. "Az utolsó napig dolgoztam, hogy semmi restanciát ne hagyjak magam mögött" - mondta Hagyó Miklós, amikor évekkel ezelőtt a Camino zarándokutat vette nyakába, és nincs kétségünk afelől, hogy most is hasonlóképpen akart elvarrni minden szálat. A helyzet azonban az, hogy a BKV-t is felügyelő főpolgármester-helyettes már elindult a hathetes erdélyi gyalogtúrára, mi meg itt hányódunk a nyár közepén kétségek között: vajon van-e még a városvezetésnek bizalma, és ha van, töretlen-e a közlekedési cég vezérigazgatója iránt. Csak annyi a bizonyos, hogy Hagyó Miklós múlt pénteken - a gyalogtúra előtt - találkozott a vezérigazgatóval. Azóta erről a találkozóról homlokegyenest ellentétes értesülések látnak napvilágot. Először az a hír járta, hogy megrendült, erre a BKV cáfolt, majd Hagyó üzent a gyalogtúráról, hogy bizony rendül az, végül a főpolgármester - aki a múlt héten még az egészet a hétvégi MSZP kongresszus előjátékai (sic!) közé látszott sorolni -  is a megrendülés irányában nyilatkozott. 

A kérdés immár hetek óta az, hogy lehet-e egy állami cég vezetője valaki, akinek irányítása alatt, egy másik állami cégnél, korábban gyanús ügyletek estek meg. A sajtó a Magyar Villamos Művek (MVM) Kocsis-korszak beli gyanús offshore ügyleteitől hangos, hála Bodoky Tamás nyomozásainak. A beszámolók szerint milliárdokat szipkáztak ki furcsa módon az állami cégből, sőt, van olyan ügylet is, amelyikben a rendőrség nyomoz. Lenne olyan ország, ahol egy ilyen helyzetben a vezető félreállna, amíg a vádak és a gyanúk nem tisztázódnak, de nálunk Kocsis István cáfol, perrel fenyegeti a rossz hírek hozóit, a városvezetés pedig lázasan telefonál, tájékozódik, szivárogtat. Az egész üzengetés pedig azt a látszatot kelti, hogy itt valami sötét titok lappang, amiről az utazóközönség legfeljebb később, és akkor is csak temperált körülmények között értesülhet.

Igazából ugyanis még a léghűtött Combinóban is kiveri a víz az embert arra a gondolatra, hogy a Kocsis István iránti bizalommal valami gond lehet. Megnyugtató ezért azt olvasni, hogy az egyelőre elképzelt legrosszabb esetben is csak annyi történhet: írásban kell nyilatkoznia a BKV felügyelőbizottságának, hogy a vádak alaptalanok. "Kocsis István vagyok, és még mindig rendes ember." 

Kocsis István ugyanis "rendes ember" - legalábbis ezzel kedveskedett neki 50. születésnapi partiján, 2002-ben Csányi Sándor, az OTP Bank első embere, ami persze csak azt fejezte ki, hogy az országot irányító politikai és gazdasági elit bizalma iránta óriási.* Kis túlzással az egész rendszerváltás utáni korszakot - a kezdeti népi lelkesedés után - az tartotta össze, hogy az elit tagjai bizonyos alapkérdésekben (na jó, egy alapkérdésben, a pénzben, de abban nagyon) bíznak egymásban. Bíznak a Kocsis Istvánhoz hasonló szürke eminenciásokban, a hatalom és a pénz világában mozgó szűkszavú "problémamegoldókban", akik - éppen úgy, mint a Ponyvaregény című film Mr. Winston Wolfe-ja - ott teremnek, ha baj van, kezükbe veszik az irányítást - "I solve problems."  Vannak rendszerek, amelyeket nemes elvek vagy néhány Lincoln-idézet tart egyben, a miénket az ilyen rendes emberek. Kocsis úr élete valódi szolgálatban telt.

A Budapesti Műszaki Egyetem pártbizottságának egykori tagja a 80-as évek végén Orwellt sokszorosított, egyetemi irodájában MDF-szervezetet alapított, főmérnökösködött a Fegyver- és Gázkészülékgyárban, majd az Antall-kormány idején helyettes államtitkár volt az Ipari Minisztériumban. Itt átszervezte és részben privatizálta a "piszkos 13" vállalatcsoportot, azokat a nagy cégeket, amelyek rendbetételét a kormány stratégiai fontosságúnak tartotta. A kormányváltás után szinte egyedüliként tartották meg a szocialisták a privatizációs szervezetnél. 1996 őszén sikeresen túlélte a Tocsik-botrányt, majd egy kis közgyűlési ügyeskedéssel segített Csányi Sándornak megőrizni az OTP Bank elnök-vezérigazgatói posztját - a tisztségek szétválasztását szorgalmazó Bokros Lajos pénzügyminiszterrel szemben. (Csányi később beemelte a bank igazgatóságába, együtt üzleteltek és vadásztak, majd egyengette útját további megbízatásaihoz is.) Persze 1995-1996-ban még a "rendszert" is megmentette a csődtől, amikor az energiaszektor erőltetett privatizációjával 500 milliárd forint készpénzt kasszírozott be.

Ilyen előzmények után Kocsis Istvánnak sok mindent el lehetett, sőt el is kellett nézni, főleg, hogy a nehéz szolgálatot folytatta. Messziről összeférhetetlennek tűnt ugyan, hogy éppen annál a német energiaipari óriásnál kapott jól fizető állást, amelyik - ma már nyilvános, furcsa titkos záradékokon keresztül - az ő kezébe csapott bele a privatizáció során, de Kocsis úr, ugye, rendes ember. Ugyanezt hallhattuk végső érvként akkor is, amikor az általa irányított Paksi Atomerőműnél tárt fel a tervezési mellett vezetési hibákat is a 2003 áprilisában bekövetkezett súlyos üzemzavar után a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. A karrier tovább emelkedett. Máig sem világos igazából, miért kellett távoznia a Magyar Villamosművek éléről, de a bizalom töretlen kellett, hogy legyen, ha a politikai szempontból kiemelt fontosságú BKV irányítását megkapta - tegyük hozzá: a fővárosi ellenzék hallgatólagos támogatásával.

Egy ehhez hasonló, rendszerváltás utáni gyönyörű karriertörténet után furcsa is lenne, ha koszos néhány milliárd forintos gyanús ügylet miatt mennie kellene. Rendes emberek ilyen apró mániáit igenis el kell nézni. Az ugyanis valójában sokkal több kárt okozna, példátlan módon szinte már a rendszerbe vetett általános bizalmat kezdené ki, ha esetleg kételyek merülhetnének föl a rendszer különböző szintjein az egyik alappillér, mondhatni az egyik sarokkő szilárdságával kapcsolatban. Pont az ilyen rendes emberek, az ilyen problémamegoldók tartják ugyanis - még úgy, ahogy - egészben ezt a recsegő-ropogó tákolmányt. Ha az egyiknek elengedik a kezét, joggal merülhet fel a többiekben: ők következnek?

Most már amúgy is csak napok kérdése, és az erdélyi gyalogtúrán is olvasható lesz a vezérigazgató saját kezű nyilatkozata arról, hogy a vádak alaptalanok. Kocsis István ennél többet valóban nem tehet. Szerzett magának egy nehéz estét is: a saját feleségétől határolódott el, amikor cáfolta, hogy bármi köze is lenne ahhoz a Mrs. István Kocsishoz, aki az egyik gyanús offshore cég valódi tulajdonosaként szerepel a nyilvántartásokban. Legyen már elég ennyi!

*Ez a mondat és az életrajzi információk, Magyari Péter remek portréjából származnak.