[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

KOMMENT.HU

hirdetés

Butaság ellen nincs védőoltás

// 2009 // júl // 13

A Legfelsőbb Bíróság szerint nem okoznak valós veszélyt azok a szülők, akik nem engedik, hogy gyermekeik megkapják a kötelező védőoltásokat. Mi derül ki, ha a döntést közegészségügyi és erkölcsi szempontból vizsgáljuk?

Forrás:AFP

Ajánlat

A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint a kötelező védőoltás beadását megakadályozó szülők nem veszélyeztetik gyermekük egészségét, ezért az első- , majd másodfokú ítéletekben hozott ítéleteket megváltoztatta. A bíróság az indokolásban kifejtette: a megbetegedésnek és az egészség-károsodásnak csak távoli veszélye áll fenn, ezért a védőoltás elmulasztása nem meríti ki a kiskorú veszélyeztetésének jogi követelményeit. Az LB ítélete egyébként követi az Alkotmánybíróság által kijelölt irányvonalat, az AB szerint ugyanis a jogi eljárás lezárulásáig az egészségügyi hatóság nem rendelheti el a kötelező oltás beadását.

Csakhogy ebben az esetben mind az Alkotmánybíróság, mind a Legfelsőbb Bíróság rossz döntést hozott - a gyermek egészségét, a közegészségügyet és az erkölcsöt tekintve egészen biztosan. A jogszerűségről nem tudok vitatkozni velük, úgyhogy lássuk a többit.

A gyermek egészségét a védőoltás elhagyása mérhetően nagyobb kockázatnak teszi ki, mint az oltás beadása. Nem csak arról van szó, hogy a beoltatlan gyermek elkaphat egy különben kivédhető fertőzést, hanem az esetleges megfertőződés következményeinek súlyosságáról is: ezek a betegségek általában nagyon komoly betegséget okozhatnak, különösen csecsemők, kisgyerekek esetén. A védőoltást nem olyasmi ellen adják, aminek következtében bepirosodik az ember füle fél órára, és utána kutya baja sincs, hanem komoly, akár halálos kórokozók ellen.

A beoltatlan gyerek megfertőződésének valószínűségét és az elkapott betegség okozta károkat figyelembe véve az oltás elhagyásának kockázata a gyerekek messze túlnyomó többségénél bizony nagyságrendekkel nagyobb, mint az oltás esetleges mellékhatások kockázata. Természetesen az oltás orvosi indokkal, mint például súlyos allergia vagy hasonlók, elhagyható, de jelen helyzetben a híradások szerint nem erről volt szó.

A bíróság megfeledkezik arról is, hogy kötelező védőoltást nem csak a klasszikus, de ma már éppen az oltások miatt ritka járványos betegségek ellen adnak, hanem például tetanusz ellen is, ezt pedig nem köhögéssel szokás elkapni, hanem sebek, sérülések útján, egy kisgyermek pedig ilyesminek bizony ki lehet téve. Az pedig nem nagy segítség, ha a jogi huzavona lezárulása után a gyerek esetleg mégis megkapja az oltást, jóval később, mint az orvosilag indokolt és optimális volna. A bíróságok döntése tehát a gyermek egészségének védelme szempontjából hibás.

És a járványügyi szempontok sem hanyagolhatóak el. Ha a népesség kellően magas aránya be lett oltva, akkor a betegség nem tud elterjedni, így az oltás közvetett módon  a be nem oltottakat is védi, ez az úgynevezett nyájimmunitás. Ennek megfelelő működéséhez azonban elég nagy mértékű beoltottsági arányra (szakszóval: átoltottságra) van szükség. A népesség minimum 80 százalékának, de sok esetben 90-95 százalékának is meg kell kapnia a vakcinát ahhoz, hogy beoltatlanok is védve legyenek.

Kimutatható, hogy ha az átoltottság a kellő szint alá esik, akkor a védett csoport jelenléte a be nem oltottakat már nem védi meg, csak azt éri el, hogy a gyermek várhatóan későbbi életkorban fog megfertőződni. Mivel számos betegség esetén a lefolyás a korral súlyosbodik, így a be nem oltott gyermekek még súlyosabb, indokolatlan kockázatnak vannak kitéve. Ráadásul a fertőzést olyanok is elkaphatják, akik nem önszántukból nem védettek, hanem orvosi okokból nem immunizálhatók, ám ma a nyájimmunitás védi őket. Ezek a gyerekek kerülnének bajba akkor, ha egyszercsak szülők százezrei döntenének úgy - a Legfelsőbb Bíróság ítéletére hivatkozva -, hogy megspórolják csemetéjüknek a szurit.

Ez nem valami hipotetikus veszély. Egy ostoba példa is tud divatot teremteni, és ha a mozgalom kellő segítséget kap a szülői szabadságot félreértelmező (vagyis a gyerek egészségének direkt kockára tételét is elfogadó) jogvédőktől, illetve a szabadságjogok értelmezését így elfogadó bíróságoktól, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy-egy kórokozót illetően egy-egy város vagy akár az egész ország védettsége a szükséges szint alá süllyedjen (így törhetnek ki elvileg megelőzhető járványok fejlett, gazdag országokban is). A bíróság döntése közegészségügyi szempontból is hibás.

Mindkét oldalról vizsgálva azt látjuk, hogy a védőoltások elmulasztása indokolatlan kockázatnak tesz ki olyanokat, akik maguk nem tudják eldönteni, hogy ezeket a veszélyeket vállalják-e. Vagy azért nem, mert csecsemők, vagy azért nem, mert nincs orvosi mód a védettség kialakítására.

Ahogyan nem hagyunk elöl veszélyes tárgyakat vagy vegyszereket gyerekek jelenlétében, ahogyan nem hajtunk szembe a forgalommal az autópályán, úgy nem szabad elmulasztani a kötelező védőoltások beadását sem. Egy szabad társadalomban mindenkinek joga van saját sorsáról dönteni, meghatározni, hogy milyen kockázatokat vállal, melyik veszélyt hogyan próbálja meg kivédeni. Mások épségét kockáztatni a semmiért cserébe - ez viszont nem alapvető emberi szabadságjog.

50 komment

A Komment.hu cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt! Mivel a Komment.hu szerkesztősége a hozzászólásokat előzetesen szűri, azok azonnal nem jelennek meg az oldalon. Csak azokat a hozzászólásokat publikáljuk, amelyeket erre érdemesnek tartunk. Moderálási elveinkről részletesen itt olvashat.

Elfelejtett jelszó

51 sfsdlfks 2009. 09. 23. 16:56

Kedves ditka54!

Két dolog vált nyílvánvalóvá:

1. Ön nem olvasta el az eddig hozzászólásokat, vagy csak felületesen tette.

2. Fogalma sincs miért vannak a védőoltások. És nem tudja, hogy a mára a VÉDŐOLTÁSOKNAK KÖSZÖNHETŐEN eltűnt betegségekben hány szerencsétlen kisgyermek halt meg.

Továbbá azt sem tudja, hogy bár a vitaminok az immunrendszert erősítik, a vírusokkal szemben nem védenek, pláne nem egy fital szervezetben, ahol még a kor miatt is gyengébb az immunrendszer.

A fertőző májgyulladásnak (nem "májfertőzés") három fő vírusfajtálya van: A,B,C. Ebből az A-ellen van védőoltás. A B,C fajták ellen tudtommal nincs, és a vitaminok sem érnek ellenük semmit.

Hogy azért oltanak mert sok a fölösleges hatóanyag? Megáll az ész!!!???

50 ditka54 2009. 09. 23. 13:38

Én a természetes C,B, D, E és a többi vitaminoknak vagyok a híve! Ha az ember karba tartja az immunrendszerét az többet jelent mint a vérből kinyert ható anyagoknak. Nincs semmi értelme azoknak az anyagoknak, amit azért oltanak a gyerekekbe, mert sok a fölösleges oltó anyag a kis kutyának sem kell. Ezért és csak ezért rendeltek el, nem is olyan régen védő oltásokat az általános iskola 7-8 osztálya számára, mert különben el vész az a rengeteg oltó anyag! Így elrendelték a kötelező oltást. Nem volt sehol az országban járvány! Nem volt indokolt! Még is oltották a gyerekeket. Hepatitisz A, ellen! "májfertőzés" Mikor ezt minden ki tudja ennek legalább 13 hanem több válfaja létezik, az A csak egy csepp a tengerben azt is mondhatnám róla. Mire volt jó!!!!!!!!

49 naresh 2009. 09. 23. 12:52

Magam is azt gondolom, hogy az influenza védőoltás helyett jobb megoldás az immunrendszer karbantartása: elegendő mozgás, normális táplálkozás (friss gyümölcs, zöldség, stb.). Ilyen esetben a mesterséges kiegészítők szedése sem szükséges.
Az nyilvánvaló, hogy a média szerepe meghatározó e téren is: szenzáció minden áron (már az elnevezések is erről árulkodnak). Lassan mindig ismerté válik, hogy az adott járvány nem rosszabb, mint a korábbiak voltak. Megállítani egyébként egyiket sem sikerült.
Ilyen helyzetben a kormányzatok nehéz helyzetbe kerülnek. Ha tárgyilagos véleményt mondanak az ellenfelek azonnal lecsapnak, ha van sapka, ha nincs sapka módszerrel. A gyógyszergyárak is teszik a dolgukat, igyekeznek, mint más esetekben is, az igényeket kielégíteni. Kemény a verseny, lemaradni nem tanácsos.
Nekem egyetlen dolog fúrja az oldalam, e kérdés kapcsán. Miért van az, hogy akármilyen bajjal fordul az ember orvoshoz, valamilyen gyógyszert mindig felírnak neki (azért gyanúm van). Nekem ez azért feltűnő, mert szerencsémre gyakorlatilag soha nem találkozom orvossal, az időszakonként ajánlatos ellenőrzésektől eltekintve. Ilyenkor mindig találnak valamit, amelyre mindig kapok gyógyszert. Még egyszer sem mondta egy orvos sem, a fiam kivételével, hogy itt egy gyógyszer, de a jelenlegi állapotban szedése nem feltétlenül indokolt. Bevallom, kis egyeztetést követően nem szoktam a felírt gyógyszereket kiváltani, de ez magánügy.
A gyerekkori védőoltások más téma. Ebben nem merek véleményt nyilvánítani.

48 Na ne! 2009. 09. 23. 10:07

Lássuk: az Ön esélye 1:1 arra, hogy egy teszteletlen vakcinával oltják be, miközben 1:200000 az esélye annak, hogy Ön lenne az a szerencsétlen, aki belehal egy sertésinfluenza fertőzésbe. Amennyiben ezt szeretné más megközelítésbe helyezni, ennek több nagyságrenddel kisebb az esélye, mint annak, hogy Önt villámcsapás végzi ki az élete során (1:5000). Forrás: NOAA
Matematikailag kifejezve: abban reménykedni, hogy a védőoltás védi meg a sertésinfluenza okozta haláltól kisebb, mint annak, hogy telitalálata lesz a lottón. És mellesleg a lottózásnak nincsenek várható idegrendszeri károsodást okozó mellékhatásai.
A lottóra szokták mondani, hogy az egy adófajta azon emberekre kivetve akik nem tudnak számolni. A védőoltás pedig most egy olyan adónemmé lépett elő, amit azok az emberek fizetnek meg, akik nem értenek az egészséges élethez.
Az influenza védőoltás nélkül is túlélhető. Rendszeres kézmosás, napi fél óra mozgás a szabad levegőn, D-vitamin, C-vitamin és cink, szelén és egyéb ásványi-anyagok bőséges mennyiségben, este egy hideg vizes zuhany tökéletes védelmet biztosít. És a mellékhatásai is kellemesek. Például a férfiak potenciája, a nők életkedve egyaránt visszatér tőle. Ez mind nem mondható el a vakcináról.

47 Na ne! 2009. 09. 23. 10:07

10. Az elmúlt hónapokban millió szám fertőződtek meg emberek a H1N1 vírussal és gyógyultak meg anélkül, hogy bármi kezelést kaptak volna. A legtöbben észre sem vették, hogy influenzások voltak, mert a H1N1 fertőzés lefolyása enyhébb a korábban megszokott influenzákhoz képest.
11. Az egészségügyi dolgozók mindössze 30%-a adatná be magának vakcinát, miközben a 70%-uk nem, vagy még gondolkodik. A legtöbben (60%) a várható mellékhatások miatt aggódik. Ez derül ki 1500 egészségügyben dolgozó angol nővér körében végzett felmérésből.

46 Na ne! 2009. 09. 23. 10:06

Talán többen olvastak arról, hogy 1976-ban volt már egy sikertelen sertésinfluenza-oltóanyag kampány, ami több száz ember idegrendszerében okozott helyrehozhatatlan kárt, miközben sokakat megbénított. Az orvosok még nevet is adtak a tünetnek: Guillain-Barre szindróma. Nem tudom, miért nem a Mérgező-Védőoltás szindróma nevet kapta - talán túl beszédes elnevezés lett volna.
Mindenesetre tény, hogy az orvosok nem voltak tisztában az oltóanyag hosszabb távú hatásaival és ez emberek százainak életét tette tönkre. A tagadás mit sem segít a dolgon. Emlékezzünk csak az autizmus és a csecsemőkori védőoltások kapcsolatára. Azt is évtizedeken át tagadták, mire 2003-ban az Egyesült Államok kormánya elfogadta a higanyt tartalmazó oltások káros hatásairól szóló tanulmányokat, és azóta folyamatosan vonják ki ezeket az oltóanyagokat a használatból. Az emberi szervezetbe bejutó anyagok határértékeit meghatározó amerikai kormányhivatal, az EPA (Környezetvédelmi Ügynökség) 2003-as adatai szerint egy 2 hónapos csecsemő a megengedett higanydózis 129-szeresét kapta az oltásokkal. Nem csak az amerikai csecsemő, hanem a magyar is, csak az ÁNTSz nem ért rá ezzel foglalkozni, mert a vitaminok betiltásával van elfoglalva.
És persze van egy csomó dolog, amit sem az ÁNTSz, sem a gyógyszeripar nem szeretné, ha Ön megtudná:
1. A védőoltás, amit rövidesen rászabadítanak a gyerekeinkre, lóhalálában készült el. Állami és ENSz rendeletek biztosították, hogy a gyártás előtt ne kelljen a szokásos teszteket elvégezni a rövid és hosszabb távú mellékhatások tekintetében.
2. A védőoltás olyan adalékanyagokat tartalmaz, amik azonnal gyulladásos tüneteket okoznak a szervezetünkben. Ezek miatt várhatóak a korábban is nagy arányban jelentkező idegrendszeri elváltozások.
3. A védőoltás akár meg is növelheti a tényleges influenzával kapcsolatos halálozási arányt amiatt, hogy megváltoztatja (elnyomja) a szervezetünk normális immunválaszát egy igazi vírusra. Nincs semmi statisztikai bizonyíték arra vonatkozólag, hogy bármi előnye származna azoknak, akik beoltatták magukat korábban, más járványok esetén. Ezt nem méri senki.
4. Az orvosok a mai napig nem tudják, ténylegesen mi okozta az 1976-os paralízises megbetegedéseket a védőoltást kapott emberek között, ennek ellenére ismét be akarnak oltani mindenkit.
5. Ha Ön vagy családtagja belehal a védőoltásba, vagy komolyan beteg lesz tőle, a gyártó cég nem felelős ezért. A kormány teljes mértékben átvállalja a felelősséget tőlük és fizeti őket mennyiségi és nem minőségi alapon. A kormányok felelősségét itt most nem minősíteném.
6. A D-vitamin, messze hatékonyabbnak bizonyult minden influenza védőoltásnál, de mindenki jobban jár, ha ezt Ön nem tudja meg.
7. A gyógyszergyártó cégek, akik érdekeltek az oltóanyag gyártásban, milliárdokat tesznek zsebre a következő hónapokban, amit az adóhatóság megemelt adók formájában vesz ki az Ön és az én zsebemből.
8. Amikor itt lesz a járvány és elkezdenek az emberek belehalni a betegségbe, sokan közülük olyanok lesznek, akik kaptak az oltásból. Az orvosok pedig ezt is meg tudják magyarázni szokásos “gyógyszerlogikájukkal”: a megmentettek száma sokkal nagyobb, mint azoké, akiket elvesztettünk. Persze a megmentettek száma nem ismert, az egy fikció. Mivel a krónikus betegek közül legelőször azokat oltják be, akiknek a legsúlyosabbak a betegségtünetei, nem is lesz nehéz megmagyarázni, hogy amúgy is meghalt volna. Krónikus betegségnek minősülnek az idült légúti betegségek, a krónikus szív- és érrendszeri betegségek és veleszületett vagy szerzett immunhiány.
9. Ha valamire, egy dologra jó lesz a következő hónapok védőoltás kampánya: a hatóságok fel tudják mérni és be tudják azonosítani azt a birka tömeget, amelyiket bármikor, bármilyen veszéllyel megijesztve sorba lehet állítani védőoltásért vagy bármiért, amit el akarnak adni nekik. A későbbi ilyen kampányokat olcsóbbá teheti egy ilyen címlista.

45 Simintoo 2009. 07. 23. 10:55

Tisztelt sfsdlfks!

Elismerem tényleg kirívó példákat hoztam fel, úgy tűnik, itt hozzá is kell fűzni, hogy "vigyázat, ezek csak kirívó példák!".
Az a baj, hogy a mai gyerekek többségét nem érdekli semmi. Saját példa: Öcsém már egyedül játszani sem tud. Csak a gép, a gép. Vagy TV. de hogy itthon valamit is megmozduljon? Áááá... Barátai meg nem nagyon vannak, aki lenne az is a város másik végén. De nem lehet neki biciklire pattanni, mert anyu úgy félti, mint egy 4évest, jaj még elesik! Közben mindjárt ballag... Én szoktam itthon sok mindent csinálni (a rendrakáson kívül), de hiába mondom, hogy gyere, te is csinálhatod, adok hozzá kelléket, mindig csak "neeeeeem", közben meg nyavalyog, hogy unatkozik. Anyu még beíratná valami szakköre vagy tanfolyamra is, de arra is csak "neeeeeeeeeeeem". Ha hozzám vágnának egy tánctanfolyam-lehetőséget, repesnék az örömtől, ő meg csak "neeeeeem". Pedig öcsémmel még foglalkozva is van...
Másik példa: A kertvárosi suliban tuti, de másik helyi sulikból is hallottam már, hogy a tesi öltözőben, (meg ki tudja még hol) gyógyszerezik magukat a gyerekek, mert az milyen jó. Általános iskola. És nem csak 8.-osok. Ez is azért van, mert nincs velük foglalkozva. Sem szülő, sem tanárok által. Nincsenek szakkörök, mert nem fizetik meg, a különféle városi szakkörök meg pénzesek, és nem mindeni engedheti meg magának.
Még annyit, hogy nincs ellenőrzés. Igen, de nem az államnak vagy vmi szervezetnek kéne a szülőket. Hanem a szülőknek a gyerekeket.Nem is az a szégyen, hogy ilyen probléma egyáltalán felmerül, hanem az, hogy ekkora nagyságrendben.

44 sfsdlfks 2009. 07. 23. 08:19

Tisztelt Simintoo,

Egyetértünk abban, hogy a szülő felelőssége óriási és nagy részben a szülő felelőssége, hogy mi lesz a gyerekből.
Az Ön által említett példák, viszont kirívó esetek, amik alapján nem lehet általánosítani.

A megoldás ugyan az, mint amit az állam szerepével kapcsolatban már leírtam. A számonkérés, ellenőrzés. Ez egy energiát igénylő feladat, de aki gyereket vállal, az előtte készüljön fel rá, ha teheti. A gyerektől követelni kell, hozzá kell őket szoktatni ahhoz, hogy jutalom csak teljesítményért jár. Jelenleg ugyan az okozza a gyermekek "zűlését", mint az állami korrupció elterjedését: nincs ellenőrzés, nincs teljesítmény arányú jutalmazás.

A habtestű anyuka a szoliban stb. említése egy képzelt világ amit egy-két kirívó eset alapján képzelünk enyhén fűszerezve irigységgel és a pénznélküliség által gerjesztett ellenszenvvel. Ebből ne általánosítsunk. De nézünk meg egy lakótelepet, hogy milyen és mennyi nagy értékű autó parkol a reggeltől estig gürcölő munkából és fizetésből élők paneljai parkolójában. Hoppá, szóval nem csak a gyerekre kell a sok pénz. Ahhoz, hogy mennyien dolgoznak reggeltől estig, csak figyeljük meg a buszok terhetltségét délután 4-6 ig és reggel 7-9 ig. Könnyen megfigyelhető, hogy az emberek túlnyomó többsége 8-9 órát dolgozik naponta, plusz bevásárolni is elmegy. Rögtön kiderül, hogy a nem a többség gürcöl reggeltől estig.
Ha valaki hiteltörlesztés vagy/és felvétel miatt vállal extra munkát, az sajnos a saját döntése, felelőssége és problémája.

43 Simintoo 2009. 07. 22. 23:43

A baj csak annyi, hogy a szülői felelőtlenség nem csak ilyen esetekben jelentkezik. Ezért van annyi züllött gyerek ma az utcákon. Ha pénzes család, akkor azért nem foglalkoznak velük, mert anyuka épp szoliban barnítja habtestét, utána manikűröshöz megy, jaj a haja szála kicsit arrébb áll - fodrász, stb. Este meg parti. Apuka meg igazgat. Ha szegény család, akkor meg a szülő - jobb esetben mindkettő - a pénzt hajszolja napestig, reggel 6-tól 2ig meló, hazarohan ebédelni, aztán maszek meló. És az adósság csak nem akar rendeződni, mert a kis drága csak kikönyörgi magának az új házimozit, miután az előzőt tönkre vágta. És nyilván nem akarunk olyan g*cik lenni, hogy ne tegyünk meg mindent szemünk fényéért, ami csak erőnkből futja. Akár hitelekből is.
És még csodálkoznak, hogy csökken a gyerekvállalási kedv Mo-n?
Bocs a tématerelésért, de én így látom. Ja, és tisztelet a kivételnek.

41 maxigó 2009. 07. 20. 15:04

Kétség nemfér ahoz,hogy a kötelező az a gyógyszergyártó lobbi áldásos tevékenysége,hisz ma agyógyszer a világ legnagyobb piaca.Az egészséghez vezető út nem a törvényektől függ,hanem magától az embertől.
  1 3 4 5

A legújabb hozzászólások

mpolgar // 2012 // máj // 17

Kedves Oer Jee! A cölibátus kérdése nekem is csípi a szememet. No, nem akkor, ha valaki önként vállalja. De, ha mástól elvárja, hogy teljesítse, vagy, tagadja meg úgymond, bi...

Veszélyben vannak-e a lengyel katolikusok? (27)
Oer Jee // 2012 // máj // 17

Kedves csakhaérted! A gazdagoktól "elvenni" szöveg nem fedi a valóságot. Alapból azt gondolom, hogy ha valóban a pénz motiválná a gazdaságot, ha valóban a társadalmi hasznosság...

Kísértet járja be Európát (13)
visnja // 2012 // máj // 17

demi franc Egészen rossz a következtetés.Mármint a kettős állampolgárságról.(Véleményem szerint.) Másrészt,nagyon nem helytálló olyat feltételezni,hogy akik elvesztették magyar...

Honosításról jót vagy semmit? (140)
sors // 2012 // máj // 17

Tavaly 13,6 milliárd forint nyereséget ér el az MNB. A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) 13,6 milliárd forint nyeresége képződött tavaly, szemben a 2010. évi 41,6 milliárd forinto...

Bárcsak úgy élhetnénk, ahogyan élünk! (635)
Oer Jee // 2012 // máj // 16

Kedves Gschenker! A történelem az élet tanítómestere? Ha elég lenne a kommunikációhoz az a töménytelen bölcsesség, amit illik tudnunk, akkor a beszélgetések vívó órákká vált...

Nacionalista-e a kereszténység? (115)

Hirdetés


RSSHírlevélÍrjon nekünk!ArchívumMédiaajánlatImpresszum
Adatkezelési Szabályzat[origo]OK.huiWiW[freemail]Videa Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva