A budapesti Duna-parton egy reklámrendezvény jelenti az augusztus 20-ai ünnepség egyik fénypontját - legalábbis így gondolja a Miniszterelnöki Hivatal. Vajon miért nem képes a magyar állam méltó módon ünnepelni önmagát?

Ajánlat

IdusAblonczy Balázs március 15-éről

OK.hu

Az augusztus 20-ai rendezvényeket irányító Miniszterelnöki Hivatal az állami ünnepre való tekintettel díjmentesen kapta meg a budapesti rakpartok használati jogát a fővárosi önkormányzattól. A Miniszterelnöki Hivatal ezután a megkapott területet továbbadta annak a magáncégnek, mely a Red Bull Air Race elnevezésű látványos, egyúttal környezet- és zajszennyező műsort szervezi. A MeH szerint "a repülős verseny a nemzeti ünnep programsorozatának része. Így lehetséges, hogy a MeH átruházhatta a területfoglalási engedélyt."

Immár egyetlen ünnepünk sem lehet távol a politikai zajoktól. Nem pusztán azért, mert ezeket az ünnepeket is a történelem, illetve a politika formálta meg, hanem azért is, mert maga a magyar állam is gondoskodik arról, hogy az ünnep ne az állampolgárokról szóljon, hanem valamiféle hamis, a Miniszterelnöki Hivatalban elképzelt "lakosság" igényeit kielégítő kívánságműsor szülessen. Ennek vannak persze legitim történeti-egyházi elemei is, de korszerű, a "kenyeret és cirkuszt" jegyében fogant látványelemek is bőven a részét képezik. A szocialista évtizedek alatt - amikor is április 4-e mellett augusztus 20-a csak szolgálólány lehetett - szintén búfeledtető funkciót töltött be a légi- és víziparádé, de akkor legalább világosan az ünnep katolikus egyházi jellegének az elfedésére szolgált. A rendszerváltás után, "eredeti" pompájában virító ünnepségeket azonban az állam romlásával párhuzamosan egyre inkább elborítják a nyers gazdasági érdekek, hiszen nem csak a közös örömre, hanem óriási állami költésekre is lehetőséget adnak, magyarázatként pedig mindig hivatkozni lehet arra, hogy nagy társadalmi igényekre felelnek a forintmilliók.

Valószínűleg más, mélyebb okok is jelen vannak, nem csupán annyi, hogy valakik ezen is keresni akarnak. Egyrészt arról van szó, hogy az államhatalom lemondott arról, hogy tiszta és körülhatárolt közfunkciót töltsön be és magánérdekek foglyává vált, másrészt pedig arról, hogy az állam maga sem hisz abban, hogy cselekedetei valamiféle nemzeti egységet fejeznének ki. Annak a nemzetnek az egységét, melynek képviseletére vagy szolgálatára az állam képviselői (állítólag) felszegődtek. Egy olyan országban, melyet a gazdasági válság önhibájából is komolyan érint, amely recesszióval küzd s amelyben ráadásul az állampolgárok jelentős része - érthető okokból - nem hisz a többpárti parlamentáris demokrácia és az állam működésében, a hivatalos szférának nagyon kellene vigyáznia arra, hogy (ha már nem akar semmiféle ideologikus vagy intellektuális célt megfogalmazni) még a látszatát is elkerülje annak, hogy állami zászló alatt privát célokat szolgál.

De mi is az, amit 20-án ünneplünk, illetve melyek is azok az ünnepek, melyeket Magyarország polgárainak közössége közös nevezőként elfogadhat? Nem könnyű a válasz, mert visszaszorultak a tisztán ideologikus - akár keresztény, akár szekularista - ünnepi értelmezések és gyakorlatok, ugyanakkor nem alakult ki semmiféle új közmegállapodás arról, hogy miért is ünnepeljük meg ezt a napot. (Ez az az üresség, amibe magától értetődően nyomulhatott be egy reklámrendezvény és fokozhatta le díszletté éppen az állami ünnepen a népképviselet és a magyar államiság jelképét, a parlamentet.) A magyar politikai és társadalmi élet több dimenzióban széttöredezett, az állam múltjáról és jövőjéről őrültségek és cinizmusok vannak elterjedve, így aztán a minél kifinomultabb tűzijátékokat és parádékat gondolják államék olyasvalaminek, amit még mindenki élvezni tud.

Mintha egyedül a Kádár-korszakból megöröklött népszórakoztatás emelt szintű igénye motiválná a döntéshozókat akkor, amikor úgy gondolják, hogy csak a légiparádék és a tűzijáték technikai elemei azok a részletek, melyek közérdeklődésre tartanak számot. A technikai elemek előtérbe helyezése nem véletlen, a tradicionális katolikus ünnepértelmezésen kívül más imitációjára és képviseletére nem mer vállalkozni az állam. Pedig a népszórakoztatás és a protokolláris események nem helyettesíthetik az ország múltjával, jelenével és a jövőjével való szembenézést. Az államnak csak akkor van oka és alapja grandiózus ünnepet tartani, ha felelősségteljes párbeszédet folytat polgáraival, viszonyai átláthatóak, céljai elfogadhatóak és betartja azokat a törvényeket, melyeket nem mások, de saját maga hoz. Ez a rakparthasználati joggal való üzletelés ügyének szomorú, figyelmeztető üzenete. Egyben felhívás a modern magyar augusztus 20-a megteremtésére.